Adás-vétel


Julianna # 2006.01.10. 09:22

Eladtam egy gépjárművet szeptemberben. Leelőlegezték az autót, megkötöttük az adásvételt. Aláírták. Teltek a hetek, nem jött a vevő kifizetni a teljes vételárat. Eltelt 1 hónap amikor megjelent, kifizette, az autót vihette. Persze mivel az adásvétel már 1 hónapja megvolt közben lejárt a 15 napos átírási kötelezettsége de azt mondta anyagi problémája volt és vállalja az ezzel járó pénzbűntetést. Kellett neki az adásvételi foglalókor, mert be akarta biztosítani magát, hogy biztosan övé az autó.
Megint megjelent 1-2 hét múlva, hogy szépen kér a cége nevére szeretné az autót, írjunk egy újabb adásvételit. Megtettem, de szigorúan az eredeti dátummal. Mivel az elsőt nem hozta magával, megbeszéltük, hogy sztornózza és postafordultával visszaküldi. Nem tette. Természetesen az adásvételivel én lejelentettem az Okmányirodában, hogy eladtam. Egyszer csak beidéztek tanúnak, hogy a vevő valamilyen szabálysértést vagy bűncselekményt követett el. Remélem én nem vagyok hibás, mert ő nem adta vissza az első adásvételit, én azt otthon sztornóztam, de az első eredetije ennél az embernél van.

autojogasz (törölt felhasználó) # 2006.01.11. 00:27

Kedves Julianna!

Az adásvételi szerződést a felek egyező akarattal módosíthatják, illetve felbonthatják. Mivel a jogügylet - így a korábbi is - vélhetően teljes bizonyító erejű magánokiratba lett foglalva, ezért azt - mármint a benne foglalt tényt - az ellenkező bizonyításáig valósnak kell tekinteni. Mivel az első szerződés helyébe egy másik szerződés lépett - amelyet ha jól értem ugyan az a személy írt alá vevőként, csak mint cégvezető -, e másik szerződéssel már lehet igazolni a korábbi szerződés megszűnését és helyébe az új szerződés hatálybalépését.

Azt nem tudni, hogy miért kell menned a PH-hoz. Ha a korábbi szerződést is felhasználták, nyugodtan nyilatkozz arra vonatkozóan, hogy azt a szerződést a vevővel közösen felbontottátok, így az nem hatályosult. Helyette mutasd be az új szerződést. Nem hiszem, hogy bármi gondod lehet az ügyből, ha csak az nem, hogy a korábbi dátum miatt Te sem tettél eleget határidőben az eladásra vonatkozó - és az emberek 99 %-a által nem is ismert - belejentési kötelezettségnek.

csiga4 # 2006.01.16. 15:22

Kedves Autójogász!

Október közepén egy balesetben totálkárosra törték az autómat. 1 hónap elteltével a biztositó fizetett. Szerettem volna a roncsot eladni. Csakhogy ( mivel viszonylag jó állapotban maradt ) nem tudtam, mivel november 11.-ével lejárt a müszakija, és müszaki nélkül nem csinálják meg az eredetvizsgát ill nem irják át az okmányokat. Azt tanácsolták ( az okményirodában ) ideiglenesen vonassam ki a forgalomból, igy el tudom adni, mivel a vevőnek nem kell átiratnia, csak ha visszakerül a forgalomba. Viszont, ha az adásvételit beviszem a biztositóhoz, le kerül a nevemről és a biztositást nem kell fizetnem egy olyan autó után ami már nem is az enyém. Megirtuk az adás-vételit még december elején. Csakhogy időközben kiderült, hogy az adásvételit le kell adnom az okmányirodában ( csak igy érhetem el, hogy ez évben már ne nekem kelljen fizetnem a súlyadót ) és az új tulajdonosnak kérni kell az átiratást. De hogyan ha nincs eredetvizsga + érvényes müszaki?? Ráadásul a rossz információ miatt már a 15 napból is kicsúsztunk. Mi lenne a megoldás? Melyik papirt hova kell leadnunk?

Tisztelettel:
Egy tanácstalan

autojogasz (törölt felhasználó) # 2006.01.16. 21:48

Kedves Tanácstalan!

Ha az autód idegenhibás, úgynevezett felelősségi kárt szenvedett, a károkozó helyett helytálló felelősségbiztosító - fő szabályként - a totálkárossá vált jármű teljes káridőponti értékének megtérítésére köteles. Ez alól csak az jelent kivételt, ha a roncsot a károsult meg akarja tartani, vagy maga kívánja értékesíteni. Ezt vélelmezni - a károsult kifejezett, erre vonatkozó nyilatkozata nélkül - nem lehet.

Aztán a biztosító vagy átveszi a roncsot, vagy nem, de kifizetnie - mégha a biztosítók csak ügyvédi ráhatással, nem egy esetben csak per árán - akkor is ki kell, ha nem veszi át.

CASCO-s károk esetében arra kell ügyelni, hogy a biztosítási szerződések általános szerződési feltételei meghatározzák a totálkár-küszöböt, többnyire a jármű káridőponti értékének százalákában. Ettől a felek (biztosító, biztosított) egyező akarattal eltérhetnek, de a biztosítók többsége a kárrendezés során e szerződéses feltételt nem veszi figyelembe önként.

Az átírással kapcsolatban annyit, hogy a forgalomból ideiglenesen kivont gépjármű után sem kell súlyadót fizetni (ezt az önkormányzati adóhatóság hivatalból veszi figyelembe), átiratni pedig a forgalomba történő visszahelyezésig valóban nem kell.

Üdv: autójogász

Julianna # 2006.01.18. 09:13

Több mint egy éve eladtam az autómat de nem adtam le az adásvételit az okmányirodában. A súlyadó csekk már 2x kijött részemre, tehát a kedves vevő nem iratta át az autót a nevére. A napokban készülök bejelenteni, hogy eladtam, mert a súlyadóját már nem vagyok hajlandó fizetni. Kérdésem, hogy ebben az évben még kötelezhetnek a súlyadó fizetésére? Továbbá én mint eladó nem kapok bűntetést, hogy nem 15 napon belül jelentettem be?
Julcsi

autojogasz (törölt felhasználó) # 2006.01.19. 06:51

Elvileg kaphatsz büntetést, ugyan olyan igazgatásrendészeti jogszabály írja elő az eladó bejelentési kötelezettségét, mint a vevőét. Hogy valóban meg is büntetnek-e, azt persze nem tudom.

A súlyadót az adásvételi szerződés benyújtása után, a szerződésben szereplő dátumot követő január 1 napjától letörlik, tehát idén már biztosan nem te fizetsz, ha az adásvétel 2005. január 1. napját megelőzően volt, akkor még a tavalyit is visszakapod.

Ledi # 2006.01.24. 13:07

A következő dilemmával fordulok Önhöz. 2002-ben kölcsönadtam az autómat kipróbálás céljából a leendő vevőnek. Nagyon régi autó volt, nem sok reményt fűztem hozzá, de úgy döntött megveszi. Írtunk is egy adásvételi szerződést 2002 év közben, de nem véglegesítettük amíg a pénzt nem szedte össze rá, így a dátumot (hónap, nap) még nem írtuk rá. Türelmesen vártam, aztán 2003-ban jött az ember, hogy megvan a pénz, véglegesítsük az adásvételit, illetve a meglévőt sztornózzuk és írjunk egy 2003-mast. Rendben megvette az autót. Elkövettem azt a baklövést, hogy nem adtam le rögtön az adásvételit az okmányirodába, el is feletkeztem róla sok minden tennivalóm között. Most már van két másik autóm, arra rendre jönnek a súlyadó csekkek, amelyeket be is fizettem, azonban most vettem észre, hogy az előző régi autóm súlyadói is hozzá vannak csapva, amelyeket ezek szerint kifizettem. Mennék az okmányirodába a 2003-as adásvételivel, de nem találom. A 2002-est persze megtaláltam de azon nincs végigírva a dátum mert nem fejeztük be amiért 2003-ban jött létre a vétel, fent leírtak miatt . Kérdésem, hogy most mit csináljak? Az autó már több mint két éve nem az enyém, mégis fizettem rá a súlyadóját mert a vevő nem íratta át a nevére én pedig figyelmetlen voltam és most nem találom az adásvételit.
Mit fognak szólni az okmányirodában, el kell intéznem, mert nem akarok életem végéig súlyadót fizetni olyan autó után ami nem az enyém. Ilyenkor mi az elintézés módja? Elfogadják ha írok egy nyilatkozatot, hogy eladtam 2003-ban? Igaz, hogy figyelmetlen voltam, de visszakapom a befizetett súlyadókat? Válaszát előre is köszönöm. Ledi

blacky # 2006.01.24. 14:15

Ledi,a 2002-es adásvételiben biztosan megvan a vevô címe,meg neve,keresd meg és kérd el az eredeti adásvételit.Ha ez nem, megy bízván abban hogy a vevô átiratta már, bemész az okmányirodába elmeséled a történetet és mivel ott is emberek dolgoznak biztosan segítenek abban hogy a rendszám alapján a bm nyilvántartásban kinek a nevén van a kocsi,és errôl még talán igazolást is adnak neked amivel bemehetsz a polgármesteri hivatalba a súlyadó miatt.

Ledi # 2006.01.24. 14:50

Blacky! Mivel a kedves vevő nem íratta át az autót a saját nevére már több mint 2 éve, még mindig az én nevemen van az autó, az adásvételi pedig nincs meg, a súlyadót még mindig nekem kell fizetnem, az ember akinek eladtam pedig nem elérhető. Ledi

obsitos # 2006.01.24. 15:17

Nem tudom mennyiben lenne megoldás, hogy bejelented a rendőrségen: a kocsit ellopták, papírjaival együtt...

Bizonyára írnak egy jegyzőkönyvet, melyet aztán x idő elmúltával "nem lett meg" lezárnak.

Azzal az igazolással a kezedben az okányírodában csak leírják a nevedről a kocsit = jövőre már nem kell fizetni rá a súlyadót.

Ha az ötlet rossz (...) a fentieket mindha le sem írtam volna.

Zoltán György # 2006.01.24. 16:06

Eljárást kezdeményezel, szerencsétlent lekapcsolják az esküvői menetből, botrány.
Miután beviszik a rendőrségre addigra előkerül az Adásvételi szerződés nála lévő példánya.
Elismeri, hogy nem iratta át, ezért magasabb díjat fog átíráskor fizetni.
Persze a hamis vád alapján megindított nyomozás és eljárásért neked kell felelned...

Zoltán György # 2006.01.24. 16:07

Ha nem iratta át, akkor elsőre a biztosítónál nézd meg!!!

Ledi # 2006.01.25. 07:34

T. Autójogász!
A tegnap leírtakhoz szeretnék még egy kiegészítést tenni, eggyúttal segítségét kérni mi a legjárhatóbb megoldás az ügyben:
Felvettem a kapcsolatot azzal az emberrel akinek kipróbálásra kölcsönadtam az autómat, most már emlékszem - mert a sok elfoglaltságom miatt és hát mert elég régen volt már nem emlékeztem hogy is történt az adásvétel a 2003-ban eladott régi autómmal kapcsolatban. -
Tehát: 2002-ben kipróbálásra kölcsönadtam a régi kocsit, írtunk adásvételit de nem dátumoztuk azért mert még nem volt meg a vevő pénze, később pedig nem véglegesítettük ezt a 2002-es adásvételit, mert ennek az embernek nem kellett az autó, viszont talált valakit 2003-ban akinek kellett és én neki adtam el az autót egy új adásvételivel. A régi sztornó lett. A gond az, hogy én abból az adásvételiből amivel eladtam az autómat nem kaptam egy példányt sem, mert az ember elvitte aláíratni a vevővel, és megállapodtunk, hogy aláírás után azonnal visszaküldi az én példányomat. Hát ezért nem tudtam bejelenteni az okmányirodába 2003 óta hogy eladtam ezt a félig roncs kocsit, mert a vevőt sohasem láttam, aki a vevőt hozta már nem tudja ki volt az illető vagy nem akar segíteni, az adásvételimet azóta sem láttam és sajnos fogalmam sincs hogy hívták a vevőt. Tehát: Eladtam a kocsit 2003-ban, nem tudom hogy kinek, ő nem íratta át a nevére a kocsit, én nem tudtam bejelenteni mert nem hozták vissza az adásvételimet, és továbbra is nekem jönnek a súlyadócsekkek. Mi a legcélravezetőbb és legegyszerűbb megoldás, hogy megszabaduljak a súlyadótól ebben az esetben, és ettől az egész témától ha nincs meg az adásvételi? 2- 3 év eltelte után már fogalmam sincs mit tegyek, tudom figyelmesebbnek kellett volna lennem annak idején. Aki hozta a vevőt az sem ismerte közelebbről vagy nem akar segíteni, nem tudom. T. Autójogász! Hova menjek be, kinek írjak,...??? Előre is köszönöm válaszát. Ledi

autojogasz (törölt felhasználó) # 2006.01.26. 19:58

A rendőrségen szerintem tényleg ne jelentsd be, az ugyanis a hatóság félrevezetése miatt bűncselekményt valósít meg a Btk. 237. § szerint.

Menj be az okmányirodába, és ott egy nyilatkozatot kell írásban készíteni és beadni a gépkocsi eladásának körülményeiről. Ezt rögzítik a nyilvántartóban, és ez az egyetlen reális esély, hogy mentesülsz a súlyadó alól. Szükség esetén tanúk is kellhetnek, erről az adott helyen adnak tájékoztatást.

borbolya # 2006.02.01. 13:21

sziatok!

autó eladásával kapcsolatban van 1 speciális kérdésem.én kőműves egyéni vállalkozó vagyok s van egy 9 személyes vw transporter kisbuszom. elég régi darab, csúnya is, de még megy és van 1 év műszakija.hirdetésre jelentkezett egy vevő, aki meg akarja venni a kocsit.
a vevővel van gond, ő ugyanis hajléktalan. szabályos, hajléktalan igazolvánnyal felszerelt fedél nélküli ember.miobilja és mobilszáma van, de lakása nincs.a kocsi arra kell neki, hogy lakjon benne.
kérdésem a következő:
1.
eladhatom a kocsit egy hajléktalan vevőnek vagy az adásvételi szerződés pecsételésre való bemutatásánál visszadobhatja az okmányiroda?

2.
lehet hajléktalan személynek autója?

előre is köszönöm a választ!

Julianna # 2006.02.23. 07:38

Megtaláltam egy rég elveszettnek hitt adásvételit (adásvétel: 2004. szeptember 1.)
2006 januárjában leadtam az okmányirodába. Mivel jelenleg van egy autóm, a súlyadót összevonva a rég eladott kocsi súlyadójával együtt számlázták nekem. Be van fizetve a 2004, 2005 év is mindkét autóra. Most 2006-ban újra kiszámlázták nekem a 2006-os súlyadókat mindkét autóra, pedig az eladott kocsi adásvételijét az Okmányiroda lepecsételve visszaadta. Feltételeztem hogy intézkednek. Most azt a választ kaptam, hogy nem találják a vevőt és az autót, addig nem tudják forgalomból kivonni, valami határozatig várjak türelemmel. Nekem mi közöm van ahhoz, hogy nem találják a vevőt? Miért vagyok köteles kamatokkal együtt súlyadót fizetni idén is arra az autóra? Nem hajlandók szétválasztani a két autó összegét, egyben küldik a csekket. A meglévő autómra szeretném befizetni az adót de így nem tudom. T. Autójogász! Mi az elintézési módja ennek a problémának? Az Okmányiroda az adócsoporthoz küld, az adócsoport az okmányirodához. Felháborító... Kérném segítségét.

Dollymama # 2013.05.30. 17:58

Udvozlom! Tanacsot szeretnek kerni Öntől/Önöktől! Egy szombati napon vasaroltak rokonok egy szemelygepjarmuvet a tulajdonos egy ev garanciat vallalt a motorra kuplungra valtora futomure! Majdnem egy heti hasznalat utan penteken ugy dontottek hogy elviszik egy allapotfelmeresre es egy komplett olajcserere egy regota mukodo hires szervizbe ahol el is vegeztek es kozoltek hogy az auto tokeletes kifogastalan allapotban van utana el is vegeztek az olajcseret! Ezutan az autoval elindultak es 5 perc utazas utan eljutottak egy boltba ahova beugrottak vasarolni! Miutan lellitottak az autot elkezdett fustolni a motor es egybol langra is kapott! Kijottek a tuzoltok elolfottak utana a szerviz ahol a kocsit atneztek intezte a kocsi beszallitasat vissza a telephelyre! Kerem Önöket segitsenek nekunk tobb evi felre tett penzbol vettek az autot amit minden nap hasznalniuk kene a munkabajarashoz es mivel nem tudjuk ki hibazott nem kapnak csereautot kockaztatva ezzel az allasukat is! Mit tudunk tenni nem tudni mitol lett a tuz ki illetve mi az oka kit okolhatunk?! Mindenki masra fog mutogatni hogy a masik a hibas! Igazsagugyi szakertot kerdeztunk de nagyon draga 100-150 ezer forint! Kerem segitsenek mit tudunk ilyen helyzetben csinalni?? Koszonom elore is a segitseguket!

pegy # 2013.06.01. 11:41

Tisztelt Fórumozok!
Segítséget szeretnék kérni,vagy valamilyen megoldást autó ügyben.
2008-ban vásároltunk egy skoda oktaviát én voltam hitelképes így a hitel az én nevem van,de az autó forgalimja a volt férjem nevén van.Már nem igazán emlékszem,hogy hogyan lehet ez.Igazából most azért jelent gondot,mert az autó nála van,és bejelentette,hogy már nem bírja fizetni,mert magas a svájci kamat különbözet+ a törlesztőrészlet.Azt mondta,hogy mivel az autó az én nevem van fizessem a svájci kamat különbözetet ő meg fizeti az autó trölesztő részleltét.Én meg ijedtem,mert úgy véltem,hogy ha nem megyek bele és közölte,hogy a hitel az én nevemen van,akkor a fizetésemből levonják a törlesztőt.Így én most fizetem a kamat különbözetet ő meg törlesztő részletet és az autó nála van,én nekem oda sem adja.A kérdésem a következő lenne:tudok az autóra vevőt,hogy megszabaduljak a hiteltől és eladnám,úgy hogy kifizetné a bankban a tartozást,de én eladhatom e az autót,mert állítólag a volt férjem a tulajdonos,mert az ő neve van az autó papírjaiban is rögzítve.Vagy igazából mit lehetne tenni?Előre is köszönöm a segítséget

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.01. 16:21

Vagy igazából mit lehetne tenni?Előre is köszönöm a segítséget
Keresni egy ügyvédet.

hublicsek # 2013.07.03. 06:48

Tisztelt Fórumozók.
Lenne egy olyan problémám,hogy eladtam az autómat (45000ft)ehhez a törzskönyvel kapott szerződést használtuk gondoltam megfelel mert ugye azért adják.
Elmentem az okmányirodába,hogy leadjam ott közölte a hölgyike,hogy nem megfelelő keressem meg a vevőt írjunk másikat.felkerestem a vevőt de nem hajlandó másikat írni ilyenkor mi a teendőm?Gondolom az autó nincs átíratva s ezért nem akar másikat írni.
Válaszukat előre is nagyon köszönöm.

Sherlock # 2013.07.03. 07:04

2 tanú aláírta a szerződést és abban benne voltak az adatok ami alapján egyértelműen beazonosítható a kocsi?

hublicsek # 2013.07.03. 07:45

Az 1 az édesanyám volt de nem volt ott a másik az ő felesége de ő se volt ott :(
A kocsi azonosítható minden bele van írva rendszám,alvázszám,motorszám,rendszám,típus,..,forgalmi azonosító, szám törzs könyv azonosító szám , biztosítás azonosító szám meddig van fizetve,nap óra perc amikor elvitte illetve átvette az okmányokat.

hublicsek # 2013.07.03. 17:16

Valakinek nincs véleménye pls

ius latratus # 2013.07.03. 17:30

De, Sherlock célzott rá, hogy amennyiben az általa felsoroltakat tartalmazza a dokumentum, akkor azzal már kezdhetsz valamit.
Erre te:
"Az 1 az édesanyám volt de nem volt ott a másik az ő felesége de ő se volt ott :("

Na, ezt vagy ő sem értette, s azért nincs válasz, vagy feladta.
Megérteném.

hublicsek # 2013.07.03. 18:00

Lemaradt az "-ik" meg egy pár dolog bocsi.

Az 1-ik tanú az édesanyám volt de nem volt ott(mert 67 éves s nem akartam,hogy visszafelé gyalogolnia keljen másfél kilométert) a másik az ő felesége de ő se volt ott(egyedül jött s telefonon egyeztettet adatokat)

Remélem így már érthetőbb a dolog :) egy kicsit ideges voltam nem tudtam megfogalmazni rendesen.
A papíron minden fel van tüntetve azonosítható a gépjármű.

Annyi a gond az irattal,hogy nem a mostani forma nyomtatvány hanem az előző szabvány,de minden adat rendesen szerepel rajta :(