ObudaFan, KBS!
Szeretnék tanácsot kérni Tőletek, mindig jól látjátok a helyzetet!
A problémám az exemmel az, hogy fél évvel a válásunk kimondása után - ami 2 évig tartott -, elkezdte hívogatni a nálam elhelyezett 8,5 éves kisfiunkat. Ez önmagában nem jelent gondot, viszont azt annak látom, hogy a telefont arra használja, hogy engem sérteggesen a gyere előtt, folyamatosan zsarolja érzelmileg. Ilyeneket kérdez tőle: kit szeretsz jobban??
Az elmúlt fél évben egyszer sem kereste telefonon, csak amióta elindítottam a vagyonmegosztási pert, azóta. A kapcsolattartás rendesen működik, kéthetente elviszi pénteken és vasárnap estére hozza vissza. Mostanában azonban a gyerek feszült a láthatások után, többször előfordult, hogy sírt, miután haza jött.
Eddig teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott gyerek volt, a bizonyítványa kitűnő lett.
Kb. 2 hete vett neki egy telefont, amin hívja egy megbeszélt időben minden nap. Ez este 6 óra. A gyerek már fél 6-kor stresszeli magát, hogy megint beszélnie kell vele, mivel nem szokott hozzá és bántja, hogy engem bánt az apja.
Hangsúlyozom, nem azzal van a gondom, hogy beszélnek, ez természetes is lehetne, De néhányszor kihangosítottam a telefont és megdöbbenéssel hallottam, miket kérdez és mond a gyereknek rólam!!
Pl: megkérdezi tőle, mit vacsorázott, ezt elmondja a gyerek és az apa meg azt kérdezi tőle, honnan van anyádnak ennyi pénze??!
Ez nagyon bántja a kisfiunkat!
Kérdésem, mit tudok tenni, ez ügyben, hogy tudnám bizonyítani, hogy ez a telefonálgatás nem azért van, hogy őszintén hiányzik neki a gyerek, hanem csak azért, mert engem akar folyamatosan bántani és lejáratni a gyerek előtt!
Fél évig egyszer sem hívta soha!
Most azt látom a gyereken, hogy inkább túl akar lenni a kényszerített beszélgetéseken de egyáltalán nem várja!
Tisztában vagyok vele, hogy ez joga is az apának és egy igazi szülőtől ez természetes is lenne.
De így nincsen jól!
100 km-re lakunk egymástól, tehát személyesen nem találkoznak csak 2 hetente.
Mégegyszer hangsúlyozom, nem az ilyen formán történő kapcsolattartással van a gondom, hanem a kisfiunk zaklatásával.
Ráadásul a gyerek őt nem is hívhatja, mivel munkahelyi (honvédségi) szolgálati telefonról beszél vele.
Nagyon csúnya dolgokat mond a kicsinek rólam és a páromról is, de ezt hogy bizonyíthatom?
Az apával nem lehet beszélni, pökhendi és parancsoló stílusa miatt. Kizárólag a saját érdekeit nézi.
Soha nem neveltem és nevelem az apja ellen a gyereket, erről pszichológus is meggyőződött a válóper során.
Ha az apával nem tudok beszélni, kérhetem a Gyámügyet, hogy szólítsa fel az apát, hogy legalább ne minden nap havja a fenti okok miatt??
Vagy egyszerűen hagyjam így és várjam meg, amíg a gyerek eljut oda, hogy be sem kapcsolja majd a telefont?? De akkor meg őt fogja leszidni!
Szóval nem tudom, mit tegyek?!
Kérném a véleményeteket és valamilyen jogi segítséget ezügyben!
Köszönettel!