Láthatás megtagadása de gyerektartás összegének nem fizetése

Mindössze arra kívántam célozni, hogy az emberi kapcsolatok, a családi viszonyok olyan terület, ahol a jog lehetőségei meglehetősen végesek. Ezek az életjelenségek egyszerűen ellenállnak a jogi szabályozásnak.

Kedves Benko Laszlo!

Úgy gondolom, hogy a jog még elméleti szinten sem mindenható, hiszen ha az lenne, akkor nem lennének eltérő jogelméleti nézetek, elképzelések ugyanazon jogintézményekkel kapcsolatban.

A jog gyakorlati érvényesülésénél meg inkább csak bizonyos súlyponti részeknél lehet számítani arra, hogy az átlagember társadalmi igazságosságról alkotott elképzeléseivel vagy a saját kis egyéni igazságfelfogásával találkozik a jogalkalmazó döntése, illetve a jog gyakorlatban érvényesülési folyamatának a végkimenete. És ott is csak akkor, ha a megfelelő oldalon áll az ember.

Gondolok itt arra, hogy ha a villamoson óvatosan kiemelek egy pénztárcát a mellettem álló zsebéből anélkül, hogy az észrevenné ezt: akkor nagyobb eséllyel számíthatok arra, hogy megúszom az egészet, mintha különös kegyetlenséggel elkövetve rendőrt ölnék. Ha a lopás károsultja vagyok: akkor mindezt nyilván nehezményezem, és igazságtalannak tartom; de rendőrgyilkosként meg azt, ha utolérnek és tényleges életfogytiglant kapok.

De nem csak a különböző ügyek között vannak súlyponti részek, hanem az egyes ügyeken belül is. Ha a gyerek elhelyezéséről kell dönteni, akkor ott a gyerek érdeke az elsődleges, de nyilván számításba jönnek (jöhetnek, jöhetnének) más érdekek is. A jó döntés az, amely a súlyponti érdek(ek) érvényesülését segíti elő. Aztán maga a döntés további problémákat indukál(hat) a jog oldaláról: pl. a láthatás megtagadása, megállapított tartásdíj nem fizetése; de pusztán erkölcsi oldalról is: pl. ha a szülő nem él a láthatás jogával, és így a gyerek az egyik szülőjét nélkülözve kell hogy felnőjön.

És akár jogi, akár erkölcsi oldalról is nézzük ezeket az indukált problémákat: ezek igenis lehetnek nagyon fontos problémák, amelyek visszahatnak, visszamutatnak a kiindulóponthoz: hogy mi is igazán a gyerek érdeke, hogy milyen döntés következtében lesz neki jó eséllyel nyugodt, boldog kiegyensúlyozott gyerekkora, amely megfelelő alapot ad számára ahhoz, hogy a tanulás-nevelés, erkölcsi és testi fejlődés terén felkészülhessen egy sikeres felnőttkorra. (Pl. ha egy olyan anyához kerül a gyerek elhelyezésre, aki a saját érdekei, a saját - vélt vagy valós - sérelmei miatt, a gyereket eszközként kezelve akadályozza az apjával való kapcsolattartásban: akkor nyilván joggal merülhet fel, hogy egyáltalán alkalmas-e az anya a társadalmi elvárások szerinti megfelelő gyerekkor biztosítására.)

De az indukált problémák a jog területén csak akkor lépnek be a jogalkalmazó szemszögéből súlypontinak tekintett részbe, ha megfelelő bizonyítottság-bizonyíthatóság társul ezekhez a problémákhoz. Mert enélkül a széttárt kéz kategóriája marad az egész.

Azt meg botorság lenne elvárni, hogy súlyponti részekre való tekintet nélkül az állam minden esetben ugyanannyi eszközzel és erőforrással támogassa meg a bizonyíthatóságot.

Nevezetesen, hogy pl. a gyermekelhelyezés indukálta problémáknál állami eszközökkel és erőforrásokkal támogatott bizonyítékfelkutatás legyen; ráadásul olyan mértékben, mint - a fent említett példát hozva - egy rendőrgyilkos esetében. Egyszerűen azért, mert akkor ebben az országban a 10 millió állampolgár közül 9 millió rendőr lenne, az igazságszolgáltatás egyes szféráinak költségvetési kvótája meg akkora lenne mint 30 Magyarországénak. Pedig manapság ez az egy kis Magyarország is olyan költségvetési gondokkal küzd - ld. pl. egészségügy- és oktatásfinanszírozás, ill. nem-finanszírozás -, hogy az állam szép lassan - és a 'szép lassan' itt inkább csak eufémia - összeomlani látszik.

Az embereknek meg kell tanulnia elengedett kézzel járni, mert az állam napról napra egyenként fejti le magáról a belékapaszkodott ujjakat. Meg kell tanulni előregondolkodni, mert az állam egyre kevésbé fogja tudni sajnálni azokat, akik képtelenek vagy lusták voltak előregondolkodni. Egyszerűen azért, mert egyre kevesebb pénze van sajnálnia őket. Az igazságszolgáltatás egyrészről a jog- és igazságérvényesülésbe (-ítésbe) vetett társadalmi hit és elvárás - jó vagy rossz - manifesztálódása; másrészről viszont a társadalmi rend fenntartása érdekében végzett olyan "kollektív sajnálat", amelynek gyakorlásához pénz (rengeteg pénz) kell, és amelynek gyakorlását a tévedhetetlenség mázától mentes emberek végzik; legyenek bármilyen jól képzettek, és bármennyire alkalmasak is.

Kovács Béla Sándor az előző hozzászólásában kissé nyersen - de jogosan - fogalmazta meg - úgy hiszem - nagyjából ugyanazt, amit én fentebb: nevezetesen azt, hogy az előregondolkodás hiányának valamiféle "csodaceruzával" kisatírozását, illetve a tökéletesen rossz döntések tökéletes állami korrekcióját elvárni botorság.

Persze nem mindig lehet előregondolkodni. A párválasztás esetében meg különösen nem, hiszen egy másik embert teljesen megismerni (és kiismerni) egy élet is kevés. No, de megfelelő mérlegeléssel azért csökkenteni lehet a kockázatot.

Minden döntés kockázattal jár. Viszont ha a kockázatvállalásnak rossz a kimenete: a tökéletes állami korrekciót még akkor is botorság elvárni, ha a kockázatvállalás rossz kimenete nem önhibából következett be.

Az ember annyit tehet, hogy a 'megtanulok elengedett kézzel járni'-elv jegyében újabb előregondolkodással (vagy "utólaggondolkodással") megpróbálja a jogalkalmazás számára súlypontiként tálalni a saját problémáját. Akár azzal, hogy bizonyítékokat gyűjt, akár azzal, hogy távoltartja magát olyan szituációktól, amelyekben nagy valószínűséggel a későbbiek során úgy kellene magyarázkodnia, hogy a bizonyíthatóság minden eszközétől meg van fosztva (pl. a volt feleség kezébe nyomja az illető a gyerektartásdíjat tanúk és bármiféle bizonylat nélkül.) De akár úgy is, hogy megfelelő embert igyekszik az ember találni az érdekei védelmére arra alkalmas ügyvéd személyében.

Nem hiszek abban, hogy "Hej, azok az anyapárti, többségében nő gyámhivatali dolgozók!", meg "Hej, azok az elfogult, lelketlen, az ügy mögött az embert nem látó bírók!"

Mert ilyet kijelenteni akkora túlzás és általánosítás, hogy ez így önmagában nem érne meg egy topikot; de még egy hozzászólást sem.

Ami megérne egy topikot ... :

Az például az, hogy az előregondolkodást és a kockázatcsökkentést a családjog bizonyos területein milyen technikákkal lehet megtámogatni. Mintegy összefoglalva a tipikus hibákat és - ha vannak - ezek tipikus kiküszöbölési, ill. kezelési módjait. Ügyvédeknél a több éven át tartó folyamatos gyakorlat, a praxis során felhalmozódott tapasztalatukból; a nem-jogászok esetén pedig a korábbi joggal találkozásuknál a "mit csinálnék másképp"-jegyében tanulságként leszűrtekből amolyan "családjogi kisokos"-féle topikban összegyűjtve.

Ennek esetleg lenne értelme.

Viszont a jogalkalmazás bizonyos ágait nagy általánosságban bírálni-szidni: ez lehet valamiféle virtuális tapasz ténylegesen vérző sebekre; viszont virtuális tapaszok általában nem szoktak valódi sebeket begyógyítani.

Kedves Kbs!

Értem a hozzáállásodat a témához. Igazad van én is ott voltam az anyakönyvvezetőnél és én választottam a páromat, de...

Szerinted ezt kihasználva az elvált nők többsége mindent megcsinálhat a volt férjjel mind anyagi értelemben mind erkölcsi lejáratás eszközével csak azért mert úgysem derül ki mondjuk egy bírósági tárgyaláson illetve a törvénysértésnek az ellenkezőjét szinte lehetetlen bizonyítani ?? Magyarul kiszolgáltatottá válik a férfi.

Nem tartom magam rosszindulatú embernek de kívánom neked egy példán keresztül hogy ,,vásárolj" egy cégtől mondjuk egy műszakilag elégtelen lakást majd ha pár hónap múlva kiderül a turpisság akkor menjél vissza egy azóta ,,felszívódott" építőipari céghez reklamálni. Neked van igazad hiszen a törvény téged véd de utána még a fogyasztóvédelemhez is mehetsz + bíróságra is úgysem találják meg a céget mert közben megszünt vagy más néven átalakult.

Kiválasztotta azt a lakást amit megvettél Te vagy a bíróság ? Esetleg a fogyasztóvédelem ?
Remélem ez a példa érzékelteti a kiszolgáltatottságot.

Kbs!
Én nem arra vagyok kíváncsi hogy kit nem kellett volna választanom hanem arra hogy milyen megoldások léteznek a problémára!!!!

Laci

Te figyelj, ki választotta azt a nőt a gyereked anyjául? Te vagy a bíróság? Esetleg a gyámügy?

A véleményetekre vagyok kíváncsi nem a törvénybe leírtakra !!

A gyerektartás nem fizetése illetve át nem utalása sokkal egyértelműen exaktul megállapítható pl. egy bírósági tárgyaláson.
/Ennek esetleges behajtására törvény rendelkezik és akár bírói határozattal végrehajtható./

A láthatás egy anya miatti meghiúsítása ill. annak bizonyítása is egy vagy 2 tanút követel meg az apa részéről. /A láthatás elmaradását nem lehet utólag pótolni./
A gyermek általában apja ellen nevelése ill. annak bizonyítása az előbbinél még nehezebb, és általában az ,,jön ki" az egészből hogy az apa nem élt a láthatási jogával.
Ráadásul a gyámhivatal a női dolgozók miatt is inkább anya pártiak, csak akkor adnak igazat az apának ha a nő kábítószeres, alkoholista, visszaeső stb.

A fenti megállapítások miatt (nem csak egyéni tapasztalat, sok férfi is ezt tapasztalja) gyakorlatilag egy válás után a törvénybe megfogalmazott anyai és apai kötelezettségek és jogok úgy sérülnel hogy általában a férfi jár rosszabul.
Õ csak fizet és fizet, de a gyereket nem láthatja. Sokszor elmegy a kedve a gyámügyi hivataltól segítséget kérni.

Nagyon sok hasonló férfi hasonló problémával küszködik.
Mit lehet tenni a férfiak védelmében?

Várom a javaslatokat

Köszönettel:

Laci