gyermekelhelyezés megváltoztatása


julcsi82 # 2013.05.29. 11:39

kedves besszerrita!

Igazad van!Ezzel én/mi is tisztában vagyunk!Volt olyan eset mikor elmagyaráztam a gyereknek,hogy éppen anyának van igaza és nem neki! Itt most konkrétan nem is erről van szó, hanem arról a temérdek pasiról akik a kislány életében részt vesznek, mert anyuka így látja jónak! Erkölcstelen a dolog szerintem!Mi azt is megmondtuk,hogy joga van anyukának rendes életet élni valaki mellett,de nem így gondoltuk, hogy 1-2 hét után már ott is laknak,szinte lehetetlen ennyi idő alatt 1 ismeretlen embert meg ismerni, és ennek képes kitenni a lányát immár 10 éve! De meg kell jegyeznem,hogy mi mindíg is kicsit szigorúbban fogtuk őket,nállaunk közel sincs annyi meg engedve mint ott, nállunk nem lehet iskola időben egész héten a nap 24 órájában csavarogni a haverokkal meg ott aludni hétköznap bárhol is! "előbb a suli, aztán hétvégén a lazítás" szerintünk....

Mediátor VZs # 2013.05.29. 17:58

'julcsi82"

  1. Az apa a bíróságon kezdeményezheti a gyermekelhelyezés megváltoztatását. Amennyiben nyomós indoka van (bizonyítani tudja!), hogy az anya ténylegesen bántalmazza a gyereket, akkor erre való hivatkozással kérhet a bíróságtól ideiglenes intézkedést.
  2. A keresetéhez beadhat pszichológiai szakvéleményt, melyet ő maga készíttet el egy igazságügyi szakértővel - aki a gyermeket megvizsgálja.
  3. Fordulhat az illetékes gyámhivatalhoz (az anya lakóhelyének megfelelő), ahol előadhatja a problémát és kérheti a gyámhivataltól a gyermek nála történő ideiglenes elhelyezését. Erről a gyámhivatal határozatban dönt. Ezt követően vagy a szülő vagy a gyámhivatal indít pert a bíróságon gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt.
  4. Azonban szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy más egy gyermeket folyamatosan nevelni, együtt élni vele, mint hétvégén "vendégül látni". Pláne, ha egy kamaszról van szó.

Én az apa helyében először is az anyával beszélnék, hogy milyen problémákat észleltem a gyereknél, amiket közösen kéne rendezni. És szép óvatosan kitérnék az anya életformájára is, hogy ez a folyamatos partnercsere mennyire nem tesz jót senkinek, de a gyereknek biztosan nem. Hogy a szülők milyen viszonyban vannak egymással, mennyire hajlandó az anya egy ilyen beszélgetésre és hajlandó-e együttműködni - ez nem derül ki az Ön leírásából.
Mindenképpen először az egymással történő megbeszélést javaslom és ha nem tudnak szót érteni egymással, akkor terelném jogi útra (hatóság elé) az ügyet.
http://www.mediaciostanacsadas.com/

gyulánka1 # 2013.06.02. 13:44

Sziasztok!
Tanácsot szeretnék kérni!
Elváltam, a gyerekek nálam vannak elhelyezve. A volt férjem viszonylag normálisan fizeti a gyerektartást, a láthatás is rendben megy, mindenben közösen egyeztünk meg, eddig nem volt vitánk emiatt. Nemrég lett volna lehetőségünk külföldre menni, munka miatt, akkor az apuka azt mondta, hogy nem szól bele, ami életünk, semmi gond. Egyéb okok miatt ebből nem lett semmi. Most ismét van lehetőség, "kicsit" ugyan messzebb, de most már azt mondja, hogy nem engedi. Utánajártam mi mindent kell beszereznem az engedélyekhez, de azt mondja a gyámügy, ha nem engedi, akkor bíróság lesz. A kérdésem az lenne, ha minden iratot és igazolást beszerzek, akkor mik az esélyeim hogy megkapjam az engedélyt? Nem akarok örökre elköltözni, de egy tanév biztosan lenne. A láthatást, ami jelenleg kétheti, ilyen sűrűn nem tudnám fizetni, de havonta egyszer, meg a szünetekre biztosítanám, partner lennék ebben.
Előre is köszönöm a segítséget!

ObudaFan # 2013.06.04. 09:54

Azt is igazold, hogy miért feltétlenül szükséges menni, hogy ez miért fontosabb még az apa kapcsolattartási jogánál is.

gyulánka1 # 2013.06.17. 15:13

Köszönöm szépen a választ!
Még az lenne a kérdésem, hogy az mennyire számít, hogy a jelenlegi párommal van egy közös, 2 éves gyermekünk, és a párom már külföldön dolgozik, ahol lennénk?

ObudaFan # 2013.06.19. 15:05

Az számít.

gyulánka1 # 2013.06.25. 05:22

Köszönöm a választ!

lohere1968 # 2013.07.25. 16:01

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Tanácsadásra, segítségre lenne szükségem, mint itt mindenki másnak.
6 éve váltam el a férjemtől, kislányomat nekem ítélte a bíróság, azóta egyedül nevelem, ma már közel 18 éves.
Kapcsolatunk eléggé megromlott, semmi mást nem lát bennem csak a pénzt, és mindent közöl, semmit sem kér. Bármit kérek Tőle, hogy segítsen - házimunka - közli velem, hogy Ő nem erre született.
Hogyan kérhetném az apjánál való elhelyezést és egyben az Ő hozzá való állandó lakcím változást?
Ebben szeretném kérni segítségét!
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel:

Tündérbogár # 2014.09.10. 08:20

Tisztelt Fórum!
Elegendő indíték a gyerekelhelyezés megváltoztatására, ha külföldre szeretnék menni dolgozni és a különélő fél nem egyezik bele és bead egy keresetet hogy nem járul hozzá a külföldre menéshez és kéri a gyereket?
Elvehetik tőlem a 6 éves gyereket mert külföldön vállalnék munkát hogy jobban megéljünk?
Csecsemőkora óta külön vagyunk, láthatás és gyerektartás rendben megy.
köszönöm a válaszokat.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.09.10. 09:57

A jóslás egy másik szakma.

Tündérbogár # 2014.09.10. 14:05

Miért, mitől függ? A bíró kedvétől?
Nem értem pontosan.

ObudaFan # 2014.09.10. 14:37

Tündérbogár

A bíróság vizsgálni fogja, hogy a gyermek külföldön milyen körülmények közé kerül, az egészségügyi ellátása, iskolázása hogyan lesz megoldva, esetleg azt is, hogy milyen pszichológiai hatással járhat a költözése. Ezeket meg mi itt nem fogjuk tudni vizsgálni.

dmmm # 2014.09.17. 10:03

Tisztelt Címzett !

Arra szeretnék választ kapni, érdemes- e egyátalán pert indítani az ügyemben. A volt menyasszonyommal terhessége alatt szakítottunk, sajnos túl korán, meggondolatlanul pár hónap ismeretség után teherbe esett. A terhesség nagyon korai szakaszában, a szakítás után (a szakítás nem a terhesséág miatt történt) felmerült az abortusz kérdése.Erre azt a választ kaptam sms-ben,hogy 2000 euró ellenében elveteti a gyereket.Korábban pszihiátrián is kezelve volt, pár hónapja kapta meg a Magyar állampolgárságot Szerbiából érkezett.Magyarországon tisztességes munkát sosem végzett , bizonyítékokkal alátámasztani tudom,hogy prostituáltként dolgozott hosszú időn keresztül.Szakmája, végzettsége nincs, az érettségiben sem vagyok biztos.

Az anyát megállapodás szerint havonta 200 euróval támogatom emellett mindent megveszek ami a gyermeknek kell,ruhát,pelenkát,ételt,ágyat,játékot.
Ugyanis az anyának jövedelme nincsen.A szóban forgó hölgy édesanyjával, leány testvérével,annak férjével és saját élettársával él egy fedél alatt Csörögben saját,közösen vett házukban.

Én és a családom biztos hátteret tudnánk nyújtani Ausztriában.Tisztességes munkája van az egész családnak,nekem jól jövedelmező vendéglőm.30. életévét betöltött büntetlen előéletű egészséges férfi vagyok.A gyermek 2014.áprilisában született, azaz úgy gondolom a külföldre költözés még semmilyen bonyodalommal nem járna,sőt a későbbiekben az idegen nyelvű bölcsőde és óvoda később előnyére szolgálhat.

Nagyon szépen megköszönném mielőbbi válaszukat !
Tisztelettel : D.M

dmmm # 2014.09.17. 10:03

Tisztelt Címzett !

Arra szeretnék választ kapni, érdemes- e egyátalán pert indítani az ügyemben. A volt menyasszonyommal terhessége alatt szakítottunk, sajnos túl korán, meggondolatlanul pár hónap ismeretség után teherbe esett. A terhesség nagyon korai szakaszában, a szakítás után (a szakítás nem a terhesséág miatt történt) felmerült az abortusz kérdése.Erre azt a választ kaptam sms-ben,hogy 2000 euró ellenében elveteti a gyereket.Korábban pszihiátrián is kezelve volt, pár hónapja kapta meg a Magyar állampolgárságot Szerbiából érkezett.Magyarországon tisztességes munkát sosem végzett , bizonyítékokkal alátámasztani tudom,hogy prostituáltként dolgozott hosszú időn keresztül.Szakmája, végzettsége nincs, az érettségiben sem vagyok biztos.

Az anyát megállapodás szerint havonta 200 euróval támogatom emellett mindent megveszek ami a gyermeknek kell,ruhát,pelenkát,ételt,ágyat,játékot.
Ugyanis az anyának jövedelme nincsen.A szóban forgó hölgy édesanyjával, leány testvérével,annak férjével és saját élettársával él egy fedél alatt Csörögben saját,közösen vett házukban.

Én és a családom biztos hátteret tudnánk nyújtani Ausztriában.Tisztességes munkája van az egész családnak,nekem jól jövedelmező vendéglőm.30. életévét betöltött büntetlen előéletű egészséges férfi vagyok.A gyermek 2014.áprilisában született, azaz úgy gondolom a külföldre költözés még semmilyen bonyodalommal nem járna,sőt a későbbiekben az idegen nyelvű bölcsőde és óvoda később előnyére szolgálhat.

Nagyon szépen megköszönném mielőbbi válaszukat !
Tisztelettel : D.M

ObudaFan # 2014.09.17. 14:45

Nyilván vannak melletted szóló körülmények a leírtak alapján, de azért ebből a gyermeknevelési képességre még egyértelmű következtetést nem lehet levonni, az állandóság követelménye pedig egy fontos tényező az ilyen perekben. Összességében az a helyzet, hogy senki nem fogja neked interneten keresztül tudni megmondani, hogy mi lenne a per kimenetele.

kuntakinte # 2015.02.28. 01:58

Tisztelt Fórum!
Gyerekelhelyezés megváltoztatása miatt adtam be kérvényem a Bíróságon. Fiam 13 éves és pár hónapja vettem észre, hogy nem mer haza menni. Aztán történt, hogy sms-t írt hogy nálam szeretne aludni mert a nevelő apja folyton cseszegeti. Másnap feljelentést tettem a rendőrségen kiskorú veszélyeztetése miatt. Akik tovább adták a gyámügynek. Több üzenetem van amiben írja, hogy fél a nevelőapjától nem tud tőle tanulni és a jegyei nagyon rosszak lettek. Gyámügyön meg hallgatták és elmondta, hogy nálam szeretne élni, mert a nevelőapjától fél, mert folyton agresszív (két éve a nevelőapának nincs munkája) A volt feleségem meg fenyegetett, hogy ne hogy el merjem venni tőle a gyereket mert bajok lesznek. (gyesen van az én gyerektartásom elég magas) . Egy hete volt a gyámügyön a fiam ahol el mondott mindent, de napok óta valami megváltozott. Már nem mond el semmit. Attól félek, hogy megváltoztatta a véleményét valamilyen ráhatás miatt. Pesszimista lettem és úgy érzem a bíróság nem nálam helyezi el, mondván meg változott az álláspontja. Igaz erről nincs semmilyen dokumentum, arról viszont írt véleményt a gyámügy, hogy agyerek fél, retteg szereti az anyját, de nem tud ott élni amíg a nevelőapja ott lakik. Milyen esélyeim vannak? Sokat csalódtam az igazságügyben és most sem vagyok bizakodó!

ObudaFan # 2015.02.28. 08:27

Azt innen a távolból senki nem fogja tudni megmondani, hogy valóban veszélyeztetik-e őt, leginkább a pszichológus szakértő véleménye lesz a döntő.

kuntakinte # 2015.03.01. 05:56

Ha agyerek fél, bezárkózik a szobájába mert a nevelőapjának dührohamai vannak és már törzsvendég náluk ez miatt a rendőrség. Az öngyilkossági fenyegetéseiről nem is beszélve. ha folyton kiabál és cseszteti a gyereket akkor szerintem veszélynek van ki téve. Az édesanya maga hívta ki a rendőröket az úriemberre, és a gyerek hozzám menekült, az anyja tanácsára!A volt feleségemnek az új kapcsolatában született két gyermek. Őket és a gyerekemet védelem alá vette a gyámhivatal. Itt a kérdésem annyi lett volna, hogy figyelembe veszi a bíróság a gyámhivatal véleményét továbbá, hogy a 13 éves fiam hozzám akar költözni. Köszönöm

kuntakinte # 2015.03.01. 09:01

Igen egyetértek, de az én kedves volt feleségem, teljes mértékben ki tart az élettársa mellett. Védi ami engem nagyon nem érdekel egészen addig amíg a gyerekemről van szó! Arra fogja, a volt feleségem, hogy azért ilyen agresszív,mert nem tud elmenni dolgozni, és egy ingyenélőnek hívják.