Nagyon köszönöm a választ, én kb. erre is gondoltam, de az illető csak most, ezek után hitte el, hogy lehet valami igazságom is :-) Remélem, megegyeznek valahogy, nem szeretném, ha bármelyikük is tönkremenne a válásban, főleg nem a gyerekeik!
Kedves Filding! a. Szerintem nincs alapja, a lakás a férj külön vagyona. Az örökösödési illeték felét követelheti legfeljebb. b. A feleség adóstárs, az adósság fele az övé. A vagyonközösség megosztása során a közös adósságokat is meg kell osztani. c. A két gyermek elhelyezéséban, ha nincs egyezség, majd a bíróság dönt. Az indokokat ott kell elmondani, illetve bizonyítani. d. Mindenkivel köthető egyezség, ha a másik fél is ugyanazt akarja. Nem biztos, hogy a részleteket egyedül kell fizetni, nem biztos, hogy a gyerekek az asszonyhoz kerülnek. A gyermektartásdíjat a saját megélhetés rovására is fizetni kell. Mindenképpen keresni kell egy jó válóperes ügyvédet! Üdv.
A probléma a következő: a., a feleség válni akar, hogy barátjával összeköltözhessen. A közösen használt lakásukat a férj 2 éve örökölte édesanyjától, addig az ő tulajdona volt. Az örökösödési adót közösen fizették ki, férj és feleség. A feleség most a lakás örökösödési adót képező becsérték és a jelenlegi forgalmi ár közötti összeg felére (kb. 3 millió forintra) igényt támaszt. Van-e erre alapja? A lakáson lényegi változtatás, felújítás azóta sem történt. b., a házasságuk során banki kölcsönöket vettek fel, ezek hátralévő összege kb. 800e Ft, lejárata még két év. Eddig ezen törlesztéseket is együttesen fizették. Mivel a férj rendelkezett magasabb keresettel (asszony sokáig gyed-en volt), így az ő nevére vették föl a hiteleket, a nő adóstársként szerepel. A nő nem szeretne tovább fizetni, minden további a férjre maradna. Mivel kötelezhető a terhek további közös viselésére/pénzbeni megváltására? c., gyermekeket a feleség kívánja magával vinni, de a férj is szívesen nevelné őket tovább, eddig is gondos apa volt, szeretetben, ellátásban nem szenvednének hiányt. A feleség ráadásul az új baráttól terhes, nyáron szül. Félő, hogy fogadja a barát a \"hozott\" gyerekeket, ha jön a közös. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy ez a férfi a még meglévő házasságában 3 gyereket hagy ott, közülük kettő örökbefogadottat. Elvárható-e tőlük felelős szülői magatartás ezután? Nincs-e nagyobb esély arra, hogy a gyerekek az apjukkal maradjanak, ne albérletezzenek anyukával, új baráttal, új testvérrel? d., ha a gyerekek az anyjuknál maradnak és a férj fizeti tovább a bankkölcsön részleteit egyedül, a 40% gyerektartás mellett, képtelen lesz megélni, hisz fizetése fennmaradó része hideg vízre sem lesz elég, nemhogy a lakás rezsijére. Köthető-e egyezség az asszonnyal, hogy a hitel lejártáig a törlesztőrészlet felével (vagy fizetésükhöz képest arányos résszel) kevesebb gyerektartást fizessen, az anyagi ellehetetlenülése elkerüléséért? Ha valaki válszt adna, nagyon megköszönném!
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.