Tartásdij boritékban


Mo úr # 2006.09.27. 21:39

Jogi segitségre lenne szükségem sürgősen!

Elvált, tartásdijat rendszeresen, időben fizető édesapa vagyok. A minap megdöbbenve vettem tudomásul volt házastársam feljelentését, miszerint a tartásdijat az utóbbi hónapokban nem fizettem. Ez az állitása természetesen nem igaz! Az én hibám csupán annyi, hogy közös megegyezésünk szerint az utóbbi hónapokban nem számlán keresztül utaltam át a pénzt, hanem személyesen adtam át az összeget. Igy se tanúm, sem pedig irásbeli nyoma nincs annak, hogy igen is eleget tettem a kötelességemnek.
A volt feleségem követelése: 140 000 ft
A rendőrségen felvilágositotak, hogy ha biróságra kerül az ügy, mint bűnözőt tartanak ezentúl nyilván.
Tanácstalan vagyok, jogi ügyekben pedig járatlan.
Ha valaki tud segiteni tanácsával, kérem segitsen!
Előre is köszönöm!

dr. Várpalotai Tímea # 2006.10.24. 12:47

Sajnos igaz, hogy mindenről írásos dokumentum kell. Önnek két lehetősége van: vagy az elsőfokú bírósági ítélet meghozatala előtt kifizeti a 140.000.- Ft-ot a feleségének, melyről irat is készül, ekkor a bűncselekmény alól felmentik, vagy nem fizeti meg még egyszer, és ekkor bizonyítási eljárást vesz fel a büntetőbíróság. Itt lehet szerepe a tanúknek (de az ön esetében nincsenek). A másik kimentési lehetőség annak bizonyítása, hogy önhibáján kívül nem tett eleget gyermektartásdíj fizetési kötelezettségének. Ennek a formulának azonban szigorú szabályai vannak. Én az Ön helyében megfizetném a 140.000.- Ft-ot, tudom, elég kemény tanulópénz. Csak tájékoztatásul: 96 %-ban eredményes a vád Magyarországon a statisztika szerint. Azt gondolom, hogy 140.000.- Ft-ért nem érdemes egy esetleges büntetett előéletet kockáztatni. Egyrészt, mert elítélés esetén büntetést szabnak ki, másrészt , mert a büntető eljárás mellett is követelheti a felesége a 140.000.- Ft-ot, harmadrészt, mert esetlegesen apró figyelmetlenséggel okozott közlekedési baleset, vagy egyéb bűncselekménynek minősülő tett esetén sokkal szigorúbban ítéli meg a bíróság.

Ha esetleg mégis visszaemlékszik, és eszébe jut, hogy a pénz átadásról van tanú, az sokat segít a helyzetén (már amennyiben ezt elfogadja a bíróság). (drkochtimea@mail.datanet.hu)

tomas64 # 2006.10.24. 12:58

A bűncselekmény bizonyítása azonban a hatóságok feladata, és itt egy állítás egy tagadás ellenében, szerintem nem olyan vészes a helyzet.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.24. 15:34

De polgárjogi szempontból igen. Ezért valóban célszerű követni az ügyvédnő tanácsát.

tomas64 # 2006.10.24. 15:40

Tartás elmulsztása BtK. 196.§.
Nem érzem a polgárjogi vonatkozását a tényállásnak. Ettől persze még lehet neki.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.24. 18:10

Nem érzed? Az asszonyka követeli az elmaradt gyerektartást.

Dr.Attika # 2006.10.24. 20:24

Mó Úr!
Nem egyedi az esete. "női berkekben" elterjedt dolog. Adják a tanácsot, hogy ezzel a módszerrel "fingassák" a volt férjeket.

dr. Várpalotai Tímea # 2006.10.25. 13:50

Való igaz, hogy a bűncselekményt a hatóságnak kell bizonyítani. De mint tudjuk, a nemleges bizonyítás ab ovo lehetetlen. És általában nem árt a védekezés, mely jelen esetben nincs. Egy állítás + egy tagadás (+ (hamis) tanúk). És a gyakorlat nemcsak a közvetlen bizonyítékokat fogadja el. A kétséget kizáró bizonyítékban (ellenkező esetben ártatlan az illető) saját tapasztalatok alapján nem hiszek.

tomas64 # 2006.10.25. 13:52

Ami vagy elmaradt, vagy nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.10.25. 14:18

Ami vagy elmaradt, vagy nem.

Épp ez a különbség az adott ügy büntetőjogi és magánjogi vonatkozásait illetően. Előbbiben csak akkor marasztalják az apát, ha bizonyítást nyer, hogy nem fizetett - utóbbiban viszont elmarasztalják, ha nem tudja bizonyítani, hogy fizetett. És ahogy kinéz, nem tudja...