Egyesület alapítás, létrehozás


Savci # 2010.04.17. 11:33

Üdv!

Egy gyakorlati kérdéssel fordulnék a hozzáértőbb kollégákhoz:

Ha az egyesület bejegyzésekor hiánypótlásra szólít fel a bíróság, akkor az alapszabályt milyen formában kell módosítani az újabb közgyűlésen?
Gondolok itt arra, hogy részben a bíróság iránymutatása alapján, részben a tökéletesítés célja által vezetve jelentősen átdolgozásra került az alapszabály (jobban, mint azt a bíróság kérte). A közgyűlésen elég ezt összességében megszavazni (mintha ez lenne az első alapító közgyűlés), vagy a jegyzőkönyvben részletesen fel kell tüntetni, hogy melyik pont hogyan változott (ahogyan az pl. a módosító jogszabályok esetében történik).

Ha erre van valami iránymutatás (BH, elvi döntés stb.), annak megjelölését is szívesen venném.

A válaszokat előre is köszönöm.

ObudaFan # 2010.04.17. 11:38

Elégnek elég, de később ti is jobban jártok, meg a bíróság is jobban örül, ha az egyik iratban látszik, mi változott, a másikban pedig az egységes szerkezet.

sziszy.kraf # 2010.04.27. 21:34

Üdw.
Én az alapoktól kezdve érdeklődnék:
1:HOL kell elindítani egy mozgalom bejegyzését
2. Mi szükséges hozzá?
3.Mennyibe kerül mindez.
4. Mennyi időt vesz mindez igénybe?
Elnézést a tudatlanságomért, előre is köszönöm a választ.
Sziszy

lawyer11 # 2010.04.28. 06:49

A bíróság kifejezett óhaja, hogy a módosítás legyen benyújtva, az egységes szerkezetűt vissza szokta küldeni, általában.
Mostanság a hiánypótló végzésbe nemcsak a bíróság elvárásait, hanem az aktuális ügyészi észrevételeket is beleírja, hátha úgy egyszerűbb lesz az eljárás - talán.

Kedves sziszy.kraf!

1. megyei bíróság
2.egyesület 1 fő, jelenléti, elhatározás, alapító okirat, feladatvállalási nyiltk., székhely nyil., kérelem
3.Ügyvéde/jogtanácsosa válogatja
4. Jó esetben 1 hónap
A jogerős nyilvántartásba vétel után jön a bank, Apeh...

lawyer11 # 2010.04.28. 06:50

Bocs 10 fő, az előbb elveszett a 0.

sziszy.kraf # 2010.04.28. 13:40

Köszönöm a választ!
Sziszy

V.IMi # 2010.06.24. 16:52

Üdv!

Olyan kérdésem lenne, van egy tánc együttes és most alakult mi lenne a jobb ha egyesület ként működne vagy vmi ismerős kft-jén keresztül mennének a pénzügyek? Mert lenne 1 kft. És ők felajánlották ezt, hogy ne kelljen ezekkel foglalkozni
De én úgy gondolom, hogy célszerübb lenne külön működnünk.
Jó a meglátásom?

IMi

ObudaFan # 2010.06.24. 17:23

Attól függ. Ha profik vagytok, ebből éltek, és ezt gazdasági tevékenység szintjén szeretnétek végezni, akkor meg lehet próbálkozni egy gazdasági társasággal. Ha nem, akkor egyesület.

V.IMi # 2010.06.24. 23:31

Köszönöm szépen!
Én is valahogy így gondoltam. Remélem menni fog, mert ez egy kicxsit bonyolúlt egy helyzet. Egy régi néptánc együtesről van szó ami 1 településsel arréb újra alakult. És a kfthez a polgármesternek van vmi köze. (A település biztosítja térítésmentesen a próbatermet)
Ha egyesületként működünk ugyanúgy ki tudnánk fizetni a tánctanárt mint ha kft lennénk ugye?
Ill. ha kft lennénk akkor viszont sokkal több a felelőségünk ill. az alapítás is nehezebb, ha jól emlékezem.
Olyan kérésem lehetne, hogy vki felvázolná itt a külömbséget a két forma között. Egyesület vs. KFT
Mik is a nagy külömbségek? Mert szeretném előadni a többieknek is nagy vonalakban.

Előre is köszönöm
IMi

V.IMi # 2010.06.25. 07:19

Még most reggel eszembe jutott egy kérdés.
Ha a tánctanár(egyéni vállalkozó) a egyesület tagja lesz attól még felé lehet számlázni a táncoktatásért, vagy kizárja a kettő egymást?
Köszönettel: IMi

ObudaFan # 2010.06.25. 10:04

Ha egyesületként működünk ugyanúgy ki tudnánk fizetni a tánctanárt mint ha kft lennénk ugye?

Lehet.

Ha a tánctanár(egyéni vállalkozó) a egyesület tagja lesz attól még felé lehet számlázni a táncoktatásért, vagy kizárja a kettő egymást?

Lehet.

shajni # 2010.07.28. 15:45

Tisztelt Segítők!
A táncegyesület bejegyzése iránti kérelmet beadtuk. Kaptunk végzést, amiben kérik, hogy módosítsunk egy pár dolgot az alapszabályban, az alakuló ülés jegyzőkönyvét pedig egészítsük ki egy-két dologgal.
Az lenne a kérdésem, hogy amikor megtesszük a módosítást, kiegészítést, akkor újra egy alakuló közgyűlést kell összehívni, vagy csak egy sima közgyűlést?
Köszönöm előre is a segítséget!

ObudaFan # 2010.07.29. 08:31

A legbiztosabb, ha újra alakuló ülést, abban az értelemben, hogy legyen ott mindenki, aki az elsőn ott volt.

shajni # 2010.07.29. 08:40

Köszi a választ!
Még egy kérdés, mennyi idővel kötelező kiküldeni a meghívőt a közgyűlésre. Van erre valamilyen szabály? Mert én nem találom sehol.
Köszönöm!

ObudaFan # 2010.07.29. 11:13

Elvileg ezt az Alapszabály határozza meg. De ha most újraalakultok, akkor valószínűleg mindegy is.

shajni # 2010.07.29. 11:59

A bíróság a végzésben az áll:

  • rögzíteni kell, hogy a közgyűlési és az elnökségi ülésre a meghívót hány nappal az ülés előtt kell megküldeni az érintettek részére.

Ezt mi először elmulasztottuk beírni az alapszabályba. De nem találtunk olyat, hogy mi a kötelező, vagy hogy mennyi idő a minimum-maximum.

ObudaFan # 2010.07.29. 16:45

Nincs is ilyen szabály, az ésszerűség és a demokratikus működés keretein belül kell meghatározni.

shajni # 2010.07.29. 17:21

Köszönöm a segítséget!
Üdv!

ObudaFan # 2010.07.29. 19:42

Nincs mit.

tejivó # 2010.08.01. 12:06

Tisztelt Válaszadók,

augusztus 9-én adom be a bíróságon alapítványunk bejegyzési kérelmét. A kuratóriumi tagok elfogadó nyilatkozatán viszont 2 esetben is július 9-ei dátumnál korábbi dátum szerepel, tehát nyilatkozatuk 30 napnál régebbi keltezésű. Visszautasítja e ezért a bíróság a kérelmet? Egyáltalán, él ez a 30 napos határidő?

köszönöm.

ObudaFan # 2010.08.01. 12:11

Szerintem ez nem lesz probléma.

tejivó # 2010.08.01. 12:14

ObudaFan, én is ebben bízok, nagyon köszönöm a gyors választ.

ObudaFan # 2010.08.01. 14:22

Nincs mit.

Leleanna # 2010.09.04. 13:54

Tisztelet ügyvédúr!
Segítséget szeretnék abban kérni, hogy melyik vállalkozási formát válasszam tevékenységemhez? Egy alapítványban vagy egy egyesületben gondolkodom. A tevékenységem gyermekek táboroztatása lenne. Van egy parasztházam azt szeretném felújíttatni, és berendezni. Támogatást szeretnék rá kapni, esetleg az adók 1%-át. Melyik formához minimum hány ember kell alapítónak?
Válaszát köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.09.04. 16:23

Se az egyesület, se az alapítvány nem alkamas üzletszerű gazdasági tevékenység folytatására.