S Ön ebben a helyzetben mit javasol? Tartsanak testületi üléseket (elnökség, közgyűlés) az egyesületek?
Köszönöm!
S Ön ebben a helyzetben mit javasol? Tartsanak testületi üléseket (elnökség, közgyűlés) az egyesületek?
Köszönöm!
Én még arra gondoltam, hogy beleírható a jegyzőkönyvbe, hogy elektronikusan megvitatta a közgyűlés a határozatot és egyesével a tagok esetleg alá is írják. Nem szabályos, de most semmi sem az. Ahol nem csak mérleg elfogadás van, hanem pl. tisztújítás is, ott majd mond valamit ezekre a bíróság előbb-utóbb.
Időközben felhívtam a kormány koronavírus honlapján található ingyenes zöldszámot és felvilágosítást kértem ebben a témában. Elmondták, hogy jogszabályi akadálya nincs se elnökségi se közgyűlési ülés megtartásának, csak be kell tartani bizonyos óvintézkedéseket: nem fogunk kezet, ritkán ülünk le egymástól, ill. szájmaszk viselete ajánlott stb.
Ezeket figyelembe véve mi tegnap megtartottuk 3 fővel (ennyiből az áll az elnökségünk) az elnökségi ülésünket, ahol döntöttünk a közgyűlés májusi összehívásáról és elfogadtuk a tagság elé tejesztendő beszámolókat stb.
Ennyi új információval tudok szolgálni.
Az online határozathozatal nem szerepel az alapszabályunkban és az elnökségi ügyrendben sem, ezért úgy ítéltük meg, ha úgy tartanánk meg a testületi üléseket, nem lenne szabályos és kockáztatnánk, hogy a bíróság, ügyészség megsemmisítené.
linuxos,
Holnaptól, a korlátozási rendelet szerint már ez sem szabályos, nincs benne a felsorolásban. Május meg hol van még...
Ez igaz. Én a tegnapi állapotnak megfelelően írtam le az előbbieket. Holnaptól lép érvénybe a kijárási korlátozás, tehát mi tegnap még időben, szerencsésen összeülhettünk. Ha jól figyeltem, a kijárási korlátozás - egyelőre - április 11-ig szól. Onnan még messze van május, akkor akár össze is ülhetnek a közgyűlések.
Persze itt most ki lát előre hetekre? Itt napról napra változhat a helyzet és vele együtt a jogi szabályozás is.
Köszönöm a kiegészítését, József!
linuxos,
A következő hetek biztos hogy nehezebbek lesznek, nem a javulás várható még. A rendeletek egyelőre 15 napra hozhatóak, csak ezért az április 11. Ebből szerintem még július sem lesz...
A beszámolót a közgyűlésnek kell elfogadnia, ott meg legfeljebb a megismételt közgyűlés tud 3 fővel határozatképes lenni, de eleve megismételt közgyűlésre játszani meg nem szabályos.
Tisztelt Szakértők!
Érdeklődni szeretnék, hogy az egyszerűsített egyesületi nyilvántartásba vétel vagy változásbejelentés esetén kötelező-e szignóval ellátni az alapszabály, tagjegyzék, közgyűlési jegyzőkönyv, jelenléti ív minden oldalát.
Segítségüket előre is köszönöm!
Ha nem ügyvédi ellenjegyzéssel készül, hanem csak két tanúval, akkor szerintem nem kötelező.
Nincs ügyvédi ellenjegyzés. Köszönöm szépen!
Igaz, hogy az OBH-nak küldendő beszámoló beadási határidejét május 31-ről szeptember 30-ra változtatták a rendkívüli helyzetre való tekintettel?
A bejelentés erről szólt, de mindenképpen várd meg a rendeletet, ami erről szól. Abban olyan részletek is lehetnek, amikről nem beszéltek, de fontos lehet.
Még nem láttam az erről szóló rendeletet.
Megjelent a Magyar Közlönyben.
Viszont úgy látom, nem a bejelentett szabályok irányadóak, hanem bizonyos esetekben távolléti szavazást ír elő a rendelet, más esetekben az ügyvezetés dönt a beszámolóról és ezt majd a veszélyhelyzet megszűnését követő 90 napon belül jóváhagyja a közgyűlés.
Hát igen, ez nem egészen az, amiről a bejelentésben szó van.
Hányas számú rendeletet keressem?
Köszönöm!
102/2020 Kormányrendelet
Ez nekem, a nem jogásznak kissé nehezen érthető szöveg.
Online közgyűlés megtartása nem olyan egyszerű olyan egyesületeknél, ahol esetleg több nagyon idős, számítógéppel vagy internettel nem rendelkező tag van. Egész egyszerűen gyakorlatilag nem kivitelezhető.
Szóval, most mi is a teendő? Mikor kell/lehet közgyűlést tartani és hogyan?
Tegyük fel szeptember 7-ére összehívjuk a közgyűlést (feltéve, hogy addigra túl leszünk a járványon, a rendkívüli helyzeten, mindenen). Ott elfogadjuk a beszámolót, amit szeptember 30-ig beküldünk az OBH-nak. Akkor jogilag rendben járunk el?
Köszönöm!
A Korm. rendelet szerint tarthatsz írásbeli szavazást, aminek a szabályait a Ptk. és a korm. rendelet szabályozza. Ez azt jelenti, hogy személyre szóló szavazólapokat küldesz minden tagnak, akik legalább 15 napot kapnak a szavazásra, majd a visszaérkező szavaztok alapján kell megállapítani először a szavazás érvényességét, majd az eredményét.
A beszámoló elfogadásáról, az adózott eredmény felhasználásáról és a döntéshozó szerv hatáskörbe tartozó, azonban a jogi személy törvényes működésének fenntartásához, a veszélyhelyzet miatt kialakult helyzet kezeléséhez szükséges, valamint az észszerű és felelős gazdálkodás körében felmerülő halaszthatatlan ügyekben az ügyvezető dönt. Ennek feltétele, hogy az írásbeli és az elektronikus eszköz útján se tudjon az egyesület közgyűlést tartani (pl. a létszám nagysága miatt), és az, hogy a szavazatok 25%-át meghaladó részesedéssel rendelkező tagok a döntés meghozatalát megelőző írásbeli véleményükben legalább a szavazatok 51%-át elérő mértékben a határozati javaslattal szemben nem tiltakoznak. (egyesületnél ez nem teljesen elképzelhető)
Ebben az esetben a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig közgyűlést kell tartani, ahol a beszámolóról döntenek a tagok.
Csináltam egy összefoglalót, hátha segít: https://biroigyakorlat.blog.hu/…lyzet_idejen
Lehet, az én figyelmem kerülte el, de én nem láttam a rendeletben a beszámoló új határidejeként a szeptember 30-i dátumot.
Még mindig nem tudom igazából, mit tegyünk.
Ha jól értem, a veszélyhelyzet fennállásáig közgyűlést tartani nem lehet (nem lehet összejönni személyesen 15-20 főnek).
A mi alapszabályunk nem teszi lehetővé a távszavazás, online szavazás stb. megtartását. Tehát csak személyes jelenléthez kötött közgyűlést tarthatnánk, amit most ugye ki tudja meddig, nem lehet összehívni.
Online közgyűlést gyakorlati okok miatt sem tudnánk tartani, mivel több olyan idős tagunk van, akiknek ehhez nem áll rendelkezésre technika (számítógép, internet, skype stb.)
Szóval kicsit 22-es csapdájának érzem.
Lentebb már kérdeztem. Tegyük fel szeptember 7-ére összehívjuk a közgyűlést (feltéve, hogy addigra túl leszünk a járványon, a rendkívüli helyzeten, mindenen). Ott elfogadjuk a beszámolót, amit szeptember 30-ig beküldünk az OBH-nak. Akkor jogilag rendben járunk el? Származhat ebből később bármilyen hátrányunk? Hatóság legyen a talpán, amelyik ebben a rendkívüli helyzetben pontosan tudja, mi szabályos és mi nem, ráadásul ebben a helyzetben méltányosnak sem tartanám a parttalan büntetést, egyéb szankciókat.
A mindössze 3 fős elnökségünk még a kijárási korlátozás előtt ülésezett (ehhez a kormányzati vírustájékoztató honlaptól kértem és kaptam állásfoglalást, kvázi engedélyt e-mailben és telefonon). Ott elfogadtuk a tagság elé kerülő beszámolót, amit már "csak" a közgyűlésnek kellene jóváhagynia.
Szóval tényleg nem tudom, mit tegyünk ebben a helyzetben, ami jogilag sem lenne kifogásolható.
*
Áldott húsvéti ünnepeket kívánok!
linuxos
Pont ezt mondtam, hogy nincs benne. Olvasd el még egyszer, amit írtam: „tarthatsz írásbeli szavazást, aminek a szabályait a Ptk. és a korm. rendelet szabályozza. Ez azt jelenti, hogy személyre szóló szavazólapokat küldesz minden tagnak, akik legalább 15 napot kapnak a szavazásra, majd a visszaérkező szavaztok alapján kell megállapítani először a szavazás érvényességét, majd az eredményét.”
Obudafan összefoglalójából:
„Lényeges eltérés a Ptk. fent ismertetett 3:20. § (1) bekezdésében foglalt szabálytól a rendelet azon rendelkezése, hogy a jogi személy döntéshozó szervének
Tehát a rendelet szerint már nem szükséges az, hogy a fenti lehetőségeket a létesítő okirat tartalmazza és részletesen szabályozza.
”
Minden egyéb esetben, tehát
a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásáról,az adózott eredmény felhasználásáról és a döntéshozó szerv hatáskörbe tartozó, azonban a jogi személy törvényes működésének fenntartásához, a veszélyhelyzet miatt kialakult helyzet kezeléséhez szükséges, valamint az ésszerű és felelős gazdálkodás körében felmerülő halaszthatatlan ügyekben – az alábbi korlátozásokkal – a jogi személy ügyvezetése határoz.
Valóban az következik a rendeletből, hogy el kell fogadni május 31-ig a beszámolót.
Könyvvizsgálói, könyvelői körökből származó infó, hogy hamarosan megjelenik egy olyan kormányrendelet is a témában, ami már a szeptember 30-i új határidőt is tartalmaznia fogja.
Nem tudom ki mit tud/gondol erről, de ha így lesz, akkor talán érdemes azt a pár napot kivárni, s akkor talán felszáll a füst.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |