Eos Faktor?


gerbera317 # 2017.05.09. 11:17

Ha a bíróság állapította meg a jogutódlást, az a végrehajtást kérő jogutódlásáról szól. Ebből következik, hogy végrehajtás van folyamatban. A jogutódlás a végrehajtandó követelésen nem változtat semmit, ezért, ha a jogutód "még követel valamit", azt a jogelőd is követelte, tehát nem illik rajta, mint valami észveszejtő újdonságon, csodálkozni.
De elárulom a megoldást is:
Fel kell keresni a végrehajtót. Megkérdezed tőle, hogy a végrehajtható okirat alapján mennyi az előírás (sic!). Ő ezt azonnal meg tudja mondani. Ezután fogod a kis rózsaszínű cetlijeidet, és összeadogatod, hogy eddig mennyit fizettél meg. A kettő különbsége kiadja, hogy mennyit kell még megfizetni. Ha pedig a végrehajtó szerint nem annyit kell, hanem többet, annak az az oka, hogy nem a végrehajtónál fizettél, hanem fűnek-fának, kit hol értél.

adri6 # 2017.05.09. 12:10

köszönöm, megkérdezem.
Összeszámolni nem lesz nehéz, mert egy összegben lett ez kifizetve, az is utalva. Rózsszín cetlink nincs is. De remélem, hogy hamarosan lezárhatjuk. Fél éve akarom lezárni, de normális választ nem kapok tölük. A bíróság mond egyet, az EOS... mindig mást. :/ Lehet, hogy a végrehajtóval kellett volna kezdenem. :(

Grave7 # 2017.05.10. 13:25

@adri6: Az is elképzelhető, hogy a bírósági iraton csak "XYZ Ft és járulékai" vagy hasonló megfogalmazás szerepel - ez értelemszerűen nem a teljes összeget jelenti, amit viszont a végrehajtást kérő ill. a végrehajtó tud megmondani.
Egyébként lásd amit gerbera317 írt.

kokusz88 # 2017.05.10. 20:29

Sziasztok!
Az alábbi ügyben kérnék segítséget. 2008.02 hónapban EOS hitelkártya szerződést kötött a párom. A hitelkártyán fennmaradó tőketartozás 100e ft. 2009-ben új lakcímünk lett. A régi lakcímre érkeztek sima levelek az EOS-tól. A mai napon viszont egy közjegyzői levél, hogy a kibocsájtott fmh jogerőre emelkedett. Viszont sem postai értesítővel, sem levéllel nem találkozott a párom apukája, aki a régi címen lakik.
A kérdésem, hogy az fmh-t a lakcímnyilvántartóban szereplő címre küldik, vagy az EOS által megadott címre?
Hivatalosan mi ugye nem értesültünk most erről az fmh-ról, hiszen 8 éve nem azon a címen élünk.
Szerintetek mi lenne az okos lépés? Jelezzem a közjegyző felé, vagy tegyünk úgy, mintha semmiről sem tudnánk, és majd a végrehajtónál indítsuk a kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelmet?
Szívesebben adnám ennek az összegnek a felét egy ügyvédnek... Köszönöm :)

Burn Out # 2017.05.10. 20:37

a kézbesítési vélelem megdöntése akkor lenne célszerű, ha ellentmondással szeretnél élni, mert pl.: a követelés elévült, nem annyival tartozol stb.

mi lenne az okos lépés? - mondjuk, ha valakivel szerződsz és az adataidban változás áll be, akkor erről a másik felet értesíteni...

ha mindenképpen kézbesítési vélelem megdöntésében gondolkodsz, akkor ne várd meg a végrehajtás megindulását, mert megszívod.

kokusz88 # 2017.05.11. 10:01

Tudtommal a közjegyző nem bemondás alapján küldi ki az fmh-t, ezért nem értem, hogyan lehetséges az, hogy egy több éve megszűnt lakcímre sikerült postázni...

Kovács_Béla_Sándor # 2017.05.11. 10:43

De.

lena07 # 2017.05.24. 11:17

Tisztelt Fórumozók!
Tegnap megérkezett a várva várt fizetési meghagyás a közjegyzőtől.Érdekes módon ebben a levélben a fennálló tartozásom pontosan csak a fele annak amit az EOS követelt tőle. 140.000 ft helyett, 70.000 a tartozás.Hosszú órákat töltöttem a fórum olvasásával, és arra jutottam hogy inkább perben egyeznék meg az EOS-al.Nem akarok ilyen soha véget nem érő történetet.Le akarom zárni.És akkor inkább zárja le a bíróság.Viszont olvastam hogy van olyan opció hogy a fizetési meghagyást kibocsátó közjegyzőnél lehet részletfizetést kérni.Ez valós dolog? És ha igen, érdemes így megegyezni? Vagy inkább a per? És igen tudom hogy a pernek is vannak költségei.De mint fentebb már írtam úgy gondolom az EOS-al nem fogok tudni más módon megegyezni, és akkor inkább fizetek a bíróságnak hogy lezárja, mint nekik.2008-as tartozásról van szó, nem tudom lehet -e ilyenkor elévülésre hivatkozni.A segítséget előre is köszönöm!

Burn Out # 2017.05.24. 11:20

A fizetési meghagyás végén van egy tájékoztatás, ha jól emlékszem, akkor mintha be is lenne keretezve. Ott találsz tájékoztatást a részletfizetésről.

Vadsuhanc # 2017.05.24. 11:28

Kedves lena07!

Biztos, hogy nem csak a tőketartozást nézted ? Mindennel együtt (kamattal stb.) ennyi a tartozás ?

k.kriszt # 2017.05.24. 13:10

Ha a közjegyzőnél kéred a részletfizetés engedélyezését, akkor azért fizetni kell. Ha jól emlékszem a tartozás bizonyos százalékát.

gerbera317 # 2017.05.24. 14:08

és arra jutottam hogy inkább perben egyeznék meg az EOS-al.

Perben megegyezni akarni valakivel, akivel peren kívül is meg lehet egyezni: rendkívül okos ötlet. Taps-taps-taps.
A fizetési meghagyást pedig el kell olvasni, és az ott található összegeket _össze_kell_adni_, és azt kell megfizetni. Ha esetleg ez eddig nem volt világos...

lena07 # 2017.05.24. 14:10

Vadsuhanc! Nem látok sehol más összeget feltüntetve.Van ez a 70 ezer forint megjelölve mint főkövetelés, plusz az eljárási költség egyszer 10.000 ft, valamint 5000 ft.Annak a 140.000-nem nyoma sincs amivel hónapokig fenyegettek.Szóval nem értem.. Burn Out, tényleg köszönöm, megtaláltam ezt a részt, csak olyan sok paragrafus meg minden volt odaírva, hogy elsőre félre tettem mondom nekem ez kínai. Köszi a segítséget.Köszi neked is k.kriszti. Viszont most olvasom hogy ugye kérhetem 15 napon belül a halasztást, vagy a részletfizetést,DE ez nem minősül ellentmondásnak.tegyük fel hogy kérem a részletfizetést.Mondjuk nem adják meg mert.. Akkor buktam az egész ellentmondást, és utána nem mehetek bíróságra.Jól gondolom?

runningman # 2017.05.24. 14:11

Miért nem nézi meg lena, hogy milyen típusú tartozásról van szó? Bankhitel? Közüzem? Internet-előfizetés? Ki az eredeti jogosult? Létezik az még? stb.

Esetleg nem kell fizetni egyetlen petákot sem...

lena07 # 2017.05.24. 14:15

gerbera317 mint az elöző posztomban is írtam nem szeretnék már az EOSal egyezkedni.szeretném ha vagy közjegyző vagy a bíróság zárná le az ügyet.A leveleimre hónapokon keresztül nem válaszoltak, telefonon nem tudtunk megegyezni mivel ragaszkodtam hozzá hogy a megállapodásunkat adják írásba nem tették.. Köszönöm a tapsot, nem minden nap nézegetek fizetési meghagyásokat, így fogalmam sem volt mit nézzek.Nekem nem volt egyértelmű miután egész eddig a dupláját követelték.

lena07 # 2017.05.24. 14:21

runningman! Ez egy 2008-as folyószámla hitel volt.90 ezer forint ha jol emlékszem.Szépen vonta is a bank a havi 3-4-5 ezer forintot, aztán 2010-ben nem ment a számlámra pénz így a bank felmondta a szerződést.A Raiffeisen banknál volt a hitel egyébként.szeretném a tartozást kifizetni, de olyan egyoldalu feltételekkel ahogy az EOS követelte.. Ezért írtam hogy akkor inkább döntse el a bíróság ha nincs más megoldás.Próbálom kitalálni hogy volna jobb.

Vadsuhanc # 2017.05.24. 14:28

lena07

Amennyiben törleszteni akarsz terjeszd elő a közjegyzőnél ezen szándékodat. Gyanítom erősen, hogy az összeg még sajnos több is lesz mint 140.000. forint.

A hitel kártyaszerződés erősen kétséges tartozás, de ebben segíteni csak egy ügyvéd tudna az iratokat tüzetesen átnézve. Ebben én nem tudok segíteni.

lena07 # 2017.05.24. 14:36

Vadsuhanc! Bocsánat nem írtam le elég egyértelműen.Nem hitel kártya szerződés volt. Csak egy sima bankszámla volt ahova a fizetés ment.és egyszer jött egy levél hogy van egy ilyen lehetőség hogy Jóváírnak 90 ezer forintot a számlámom.Ez amolyan folyószámla hitel vagy nem is tudom.Elég felelőtlen döntés volt, de én igényben vettem.

gerbera317 # 2017.05.24. 14:36

Van ez a 70 ezer forint megjelölve mint főkövetelés, plusz az eljárási költség egyszer 10.000 ft, valamint 5000 ft.

Ez nálunk már harmadik elemiben is 85 ezer volt.

Annak a 140.000-nem nyoma sincs amivel hónapokig fenyegettek

Talán mert úgy van odaírva, hogy a főkövetelés (70 ezer) után valamikortól évi valahány %? Mondom, hogy el kell olvasni azt az iratot!

gerbera317 # 2017.05.24. 14:37

Lemaradt. Helyesen:
Talán mert úgy van odaírva a többi, hogy a főkövetelés (70 ezer) után valamikortól évi valahány százalék kamat?

Vadsuhanc # 2017.05.24. 14:52

lena07

Írtál alá bármilyen szerződés az igénybe vett folyószámla hitellel kapcsolatban ?

A bank mikor mondta fel a számládat, milyen formában ?

A bank engedményezte a tartozást másra? Ha igen erről milyen formában kaptál értesítést ?

Egyáltalán rendelkezel bármilyen irattal az ügyben?

( ne kapkodj még ezzel a fizetéssel bár szándékod igen ritkán tisztességes )

lena07 # 2017.05.24. 15:03

Vadsuhanc! A levél ami akkor érkezett a erről a folyószámla hitelről, természetesen megvan.Levélben intéztem mindent a bankkal, be sem kellett mennem.ebben a levélben érkezett az igényléshez szükséges szerződés is.Ezt kitöltöttem, vissza küldtem, majd pár nap múlva a számlámon volt a pénz.A bank levélben mondta fel a számlát és a hitelt, az Eos szerint 2012-ben szerintem meg 2 évvel korábban de arról sajnos már nincs meg a levelem, mert közben költöztem kétszer is, és valahogy eltűnt.Szóval csak az a bizonyos szerződésem van a hitelről, és ugye azok a levelek amiket az EOS küldött.Úgyhogy nem áll túl fényesen az ügyem úgy gondolom.Ezért vagyok tanácstalan hogy mi volna a jobb.

Vadsuhanc # 2017.05.24. 15:08

És az EOS-ra mikor lett engedményes az ügyben. Küldött az EOS bármilyen tértivevényes levelet ?

Tényleg nem túl fényesek az esélyek.....

lena07 # 2017.05.24. 15:19

Nem, soha nem jött tértivevényes levél.Kb 2 hónapja jött valaki az EOS-tól aki engem keresett, de nem voltam itthon.Azt a levelet is csak úgy bedobta a postaládába.Sőt ha jól értelmeztem ő nem is az EOS embere volt hanem valami Visiting kft vagy ilyesmi volt a levélben.Gondolom az EOS átadta az adatokat neki.De mindjárt megnézem mi is volt ez pontosan. Ezen a fizetési meghagyáson 3 dátum szerepel: a jogviszony létrejötte 2008.05.07. - a követelés lejárata: 2012.03.01. És a harmadik pedig 2012.10.28-tól. itt pedig a másik rubrika még üres.Gondolom az ő álláspontjuk szerint innen vették át.Időközben kétszer költöztem,mind a kétszer megtaláltak a bejelentett lakcímemen, a levelek simán jöttek, nem ajánlva.Az elején is valami 55 ezerről jött a tartozás.És ahogy teltek az évek úgy lett egyre több és több.

Vadsuhanc # 2017.05.24. 15:41

A Visiting kft egy gödöllői székhelyű az EOS-tól függő képviselő, tehát olyan mintha az EOS keresett volna.

A szerződés felmondása a bank részéről szintén tértivevény nélkül érkezett?

Az EOS meg soha nem küldött tértivevényeset ahogy írod.