A győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán tartottak előadást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) képviselői. A hallgatók mélyebb betekintést nyerhettek az ENSZ menekültügyi intézményének tevékenységébe és a budapesti központban elérhető jogi munkalehetőségekbe.
Author: Eszter Vastag (Vastag Eszter)
Több mint 50 lengyel értelmiségi nyílt levélben állt ki egy büntetőeljárás alá vont pap ügyében – Sérül-e az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága Lengyelországban?
Több mint ötven lengyel értelmiségi nyílt levélben állt ki egy március óta vizsgálati fogságban lévő katolikus pap mellett, kétségbe vonva az ügyben eljáró bíró elfogulatlanságát.
Szankcionálhat-e a hatóság ügyintézési határidő túllépése esetén? – Az Ab bírói döntést semmisített meg!
Az anyagi jogi (elévülési) határidő eltelte ellenére alkalmazott hatóság szankció – az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint – alaptörvény-ellenes – szögezi le a Testület IV/1365/2023. számú, bírói döntést megsemmisítő határozatában.
A dedikált töltők jelentősége az akkumulátorok élettartama szempontjából
A világ állandóan változik, újabb és újabb elvárások fogalmazódnak meg bennünk. Jelenleg az egyik legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudnánk biztosítani az áramforrások maximális mobilizálhatóságát, míg a másik szintén kapcsolódik ehhez, hiszen mindezt úgy szeretnénk megvalósítani, hogy az a lehető legnagyobb mértékben környezettudatos legyen. (X)
Nyilvánosságra hozták a horvátországi választások végleges eredményeit – A koalíciós tárgyalások továbbra sem vezetnek eredményre, így akár új választások kiírására is sor kerülhet
Nyilvánosságra hozta a horvát központi választási bizottság (DIP) hétfőn a parlamenti választások végleges eredményét. Zoran Milanovic horvát államfőnek legkésőbb május 19-ig kell összehívnia a parlament alakuló ülését.
Milyen eszközökkel élhetünk az online marketing terén?
A digitális korban számos olyan üzleti kihívással találkozhatunk, melyre az online marketing szállítja a megoldást. Napjainkban már számos üzleti modell épül az internetre, az ott jelen lévő vásárlókra. Mivel egy igen dinamikusan fejlődő területről van szó, így az elérhető eszközök száma is folyamatosan nő. Azonban vannak olyanok is köztük, melyek időtállóak, ezekről lesz szó ebben...
Hogyan vigyázzunk szemünkre a zöldhályoggal szemben?
Szemünk az egyik legnagyobb kincsünk… Hiszen a látásunk nélkül nem láthatjuk azokat a pillanatokat, amiért érdemes élni. Mi is lehetne fontosabb annál, hogy a szemünk az életünk végéig megőrizhesse egészségét. (X)
Miért praktikus egy minőségi vágásbiztos bakancs?
A munkavédelem szerepe, hogy a munka körülményeit biztonságossá tegyék, és védjenek a leggyakrabban előforduló balesetektől, illetve attól, hogy azoknak súlyos következményeik legyenek. (X)

Crowdfunding, avagy a közösségi finanszírozás mint forrásbevonás jelene és jövője
A fintech-forradalom egyik mérhető sikertörténete, hogy miként vált az adomány és előfizetés jellegű közösségi finanszírozás a hagyományos forrásgyűjtési módszerek – mint a klasszikus banki finanszírozás vagy a kockázati tőkebefektetések – alternatívájává. Ebből a gyors fejlődésből az is következik, hogy kevésbé egységes a kép a köztudatban a „crowdfunding” jelenségről. Hány formája van? Melyek esnek szabályozás alá?...
Két év szabadságvesztés járhat annak, aki elmulasztja jelezni, ha egy gyermek veszélyeztetett helyzetben van – Újabb gyerekvédelmi törvénycsomag az Országgyűlés asztalán
Benyújtotta az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagot a Fidesz-KDNP -ezt a Fidesz frakcióvezetője jelentette be Facebook-oldalán. Kocsis Máté azt írta, a törvénycsomag értelmében tovább szigorodnak a pedofilokat sújtó büntetések: nem évülnek el a pedofil jellegű szexuális bűncselekmények, nincs feltételes szabadlábra helyezés, nincs reintegrációs őrizet és az elkövetők soha nem kaphatnak erkölcsi bizonyítványt.