Átadták a Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérmet csütörtökön a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az emlékérmet és ösztöndíjat Ganczer Mónika Állampolgárság és államutódlás című pályaművéért vehette át Herczegh Géza özvegyétől.
Author: vbala (Veres Balázs )
Kémbotrány robbant ki Lengyelországban – Vádat emeltek az orosz hírszerzést informáló jogász ellen
Megerősítette Dariusz Korneluk, a lengyel fellebbviteli ügyészség elnöke pénteken, hogy vádat emeltek a Lengyelországban kirobbant kémügy egyik elfogott szereplője, egy jogász ellen, és előzetes letartóztatásáról a nap folyamán dönt a bíróság.
Képzettebb ügyészségi fogalmazók – Képzési program indult bírósági-ügyészségi együttműködés keretében
2014. október 13-án ügyészségi fogalmazók látogattak el a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ahol az első állomása volt annak a rendezvénysorozatnak, amelyet a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Főügyészség között létrejött, a fogalmazóképzést hatékonyabbá tevő együttműködés keretében tartottak.
Szabad a nőknek eltakarni az arcukat Csehországban – Jogszabállyal küzdene Teplice önkormányzata az arab fürdővendégek ellen
Sértené a cseh alkotmányt, ha egy település saját rendelettel megtiltaná a nőknek arcuk eltakarását – közölte a cseh belügyminisztérium, amely elutasította az észak-csehországi Teplice önkormányzatának ez irányú kezdeményezését. Erről az iDnes hírportál számolt be szerdán.
Jogellenesen elkülönített cigány gyerekek Gyöngyöspatán – Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet
Helybenhagyta és jogerőre emelte másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla azt az elsőfokú ítéletet, amely szerint jogellenesen különítették el a cigány és a nem cigány gyerekeket a gyöngyöspatai általános iskolában, és a cigány gyerekek alacsonyabb szintű oktatásban részesültek – közölte a pernyertes Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány.
Változik az Unió menekültügyi stratégiája – Új eljárási szabályokat és célkitűzéseket fogadtak el az EU belügyminiszterei
Az Európába érkező menekültek egyre növekvő számát figyelembe vevő, új eljárási szabályokat, illetve célkitűzéseket fogadtak el luxembourgi tanácskozásukon az európai uniós országok belügyminiszterei.
Versenyjog Magyarországon és az EU-ban 2014 – GVH tanulmányi verseny immár 15. alkalommal – A díjazottak
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tanulmányi pályázatának alapvető célja a fiatal generáció érdeklődésének felkeltése a versenyjog, a versenypolitika és a piacelmélet, valamint a tudatos fogyasztói döntéshozatal témaköre iránt, illetve ösztönzése tudásának szélesítésében, ismereteinek elmélyítésében.

Telefon vezetés közben – Gondolatok a KRESZ 3. § (2) bekezdésének margójára
Túlhaladta a technikai fejlődés és a gyakorlat a KRESZ 1998-ban hatályba lépett 3. § (2) bekezdését, mely szerint “a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.” A rendelkezés mára indokolatlan korlátokat, szabályozatlan magatartásokat jelent.
Egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszer – Törvénytervezet jelent meg a kormány honlapján
A kormány jövő augusztustól egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszert kíván működtetni, az ennek felépítését és működését szabályozó törvény tervezete szerdán jelent meg a kormány honlapján.
Két évi börtön egy volt miniszternek korrupció miatt – A román legfelső bíróság döntést hozott
Két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a román legfelső bíróság Miron Mitrea volt közlekedési minisztert korrupció miatt.