Author: vbala (Veres Balázs )

Hol vannak a kínaiak?

Hol vannak a kínaiak?

Egy friss informatikai biztonsági felmérés szerint a Kínából származó kéretlen levélszemét drámaian csökkent 2007 első negyedévében.

Aranyrészvény: szavazati jog már nem jár vele

Aranyrészvény: szavazati jog már nem jár vele

A szocialisták szerint az aranyrészvényről szóló jogszabály módosításával az állam továbbra is ellenőrizheti a stratégiai társaságokat. A Fidesz szerint ezzel ajándékot kapnak a multik.

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

Mi történik az EU-ban ezen a héten?

A héten összeülnek a mezőgazdasági-, az egészségügyi- és a pénzügyminiszterek, az EU soros elnöksége pedig több latin-amerikai ország vezetőjével is találkozik. Vasárnap kerül sor a francia elnökválasztás első fordulójára.

A Malév Zrt.-t 30 millió forint bírsággal sújtották

A Malév Zrt.-t 30 millió forint bírsággal sújtották

A fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek az elmúlt években többször jelezték a Malév Zrt.-vel szemben felmerült árképzéssel, reklámozással kapcsolatos kifogásaikat, több közérdekű keresetet indítottak ezek kapcsán. A Fővárosi Bíróság 2005-ben jogerős ítéletében meg is állapította, hogy a Malév Zrt. által 2004.február 1-től alkalmazott „jegykiállítási díj” fizetésére vonatkozó szerződési feltétel tisztességtelen feltétel, amely valamennyi szerződő félre kiterjedő hatállyal...

A Legfőbb Ügyészség közleménye az “Altus” perben

A Legfőbb Ügyészség közleménye az “Altus” perben

A Legfőbb Ügyészség felperes 2006-ban peres eljárást indított az ALTUS Rt. I. r. és a HUMÁN-JÖVÕ 2000 Kht. II. r. alperesek ellen a budapesti Szalay utcai (a későbbiekben az Országgyűlési Képviselők Klubjaként üzemeltetett) ingatlanra kötött bérleti szerződés részbeni érvénytelenségének megállapítása iránt.

Az egészségügyi reformról nyit vitát a GVH

Az egészségügyi reformról nyit vitát a GVH

Hónapok óta heves vita folyik az egészségügyi reformról. Ha a viták során felvetődött, hogy esetleg ebben az ágazatban is lehetőséget kéne adni a versengésre, az mindannyiszor heves reakciókat váltott ki az érintettekből. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezt tapasztalva vitaanyagot készített a témában.

Eléri-e a korhatáros besorolás az internetet?

Eléri-e a korhatáros besorolás az internetet?

Az Egyesült Államok Szenátusában ismét felbukkant egy olyan javaslat, amely a felnőtteknek szánt tartalom azonosítását lehetővé tevő meta tag-ek alkalmazását tenné kötelezővé a honlapok működtetői számára.

Prüm Szerződés a kapuk előtt

Prüm Szerződés a kapuk előtt

Már tizenöt európai uniós tagállam támogatja Prüm Szerződés beemelését az Európai Unió jogába, melynek eredményeként egy határokon átnyúló DNS-adatbázis állna az uniós tagállamok bűnüldöző hatóságok rendelkezésére.