Author: vbala (Veres Balázs )

Előzetes letartóztatásba helyeztek hét dunaújvárosi rendőrt

A korrupciós ügybe keveredett tizenhárom dunaújvárosi rendőr közül a Fejér Megyei Főügyészség indítványára hetet előzetes letartóztatásba helyezett csütörtökön a Székesfehérvári Városi Bíróság, egy rendőr esetében pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el; öt gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezhet.

Muzulmán háborús bűnös Boszniában

A boszniai nemzetközi békefenntartó erők (SFOR) katonái csütörtökön este letartóztatták Naser Oricot, a srebrenicai bosnyák milícia háborús bűnökkel vádolt egykori parancsnokát.

Nincs egyezség a számlaügyben

A Pénzügyminisztérium (PM) és Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman egyelőre egyeztet arról, mi legyen a kereskedők számára számlaadási kötelezettséget előíró miniszteri rendelet sorsa – olvasható a Népszabadságban.

Kartellgyanú miatt vizsgál a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal várhatóan június végére fejezi be azt a vizsgálatot, amelyik a Bartók Béla út felújításának körülményeit tisztázza. A versenyhivatal Demszky Gábor kezdeményezésére indította a vizsgálatot, mert a gyanú szerint a cégek törvénytelenül kartellt alakítottak.

Újabb anti-spam törvénytervezet

Két amerikai szenátor nyújtotta be azt a szemétlevél-ellenes törvénytervezetet, amely levelenként 10 dollár bírsággal sújtaná a kéretlen levelek feladóit, amennyiben nem hajlandók felhagyni reklámleveleik küldésével.

ORTT: félórás büntetés a tv2-nek

Harminc percre fel kell függesztenie műsorszolgáltatási jogának gyakorlását pénteken a tv2-t működtető MTM-SBS Rt-nek; az ORTT a társaság Bazi nagy roma lagzi című műsora miatt hozta meg a határozatot.

Tocsik: elnapolják a pert

A Fővárosi Bíróságon ma várhatóan elnapolják a tárgyalást abban a polgári perben, amelyben arról kellene ítélkezni, megtarthatja-e sikerdíját Tocsik Márta -írja a Magyar Hírlap.