Több mint 36 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságon gyanúsítottként kihallgatták Princz Gábort, a Postabank korábbi vezetőjét. Princz Gábor védője elmondta, hogy a gyanúsítás ellen panasszal éltek.
Author: vbala (Veres Balázs )
Laktanya-telep: ’75-ös tanácsi engedélyre hivatkozó APEH
Egy 1975-ben kiadott tanácsi engedély az alapja annak az eljárásnak, amelyet a közelmúltban indított az APEH azon esztergomi “laktanyalakás-tulajdonosok” ellen, akik az adóhivatal szerint 2000-ben jogtalanul vették igénybe a szociálpolitikai támogatást és igényelték vissza az általános forgalmi adót, mert az érintettek nem új lakásokat vásároltak. Mindezt Verbó Árpád, az APEH Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság igazgatója közölte.
Postázhatják a betegszámlákat
Szeptemberben postázhatja az egészségbiztosító azokat a leveleket, amelyek arról tájékoztatnak, ki és milyen egészségügyi szolgáltatásokat vett igénybe, illetve arról, hogy ezekre mennyi pénzt költöttek. A kezdeményezést immár az adatvédelmi és az általános ombudsman is támogatja – értesült a Népszabadság.
A Linux márkanév törlését követeli egy német ügyvéd
Egy német ügyvéd Linus Torvaldsot, az ismert nyílt forrású kernel fejlesztésének jelenleg a Transmeta chipgyártónál dolgozó elindítóját a “Linux” márkanév törlésére szólította fel.
Megkezdődött Nógrádi Ádám büntetőpere
Megkezdődött az édesapja megölésével, illetve tíz másik, kisebb súlyú bűncselekménnyel is vádolt Nógrádi Ádám büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon (PMB); a fiatalember a hétfői tárgyaláson tagadta bűnösségét, de vallomást nem kívánt tenni.
Még mindig sok a hamis pálinka
Magyarország használhatja egyedül – négy osztrák tartományt kivéve – a csatlakozást követően a pálinka elnevezést. Ez kedvező a magyar szeszipar számára, de Győry László, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács igazgatója szerint negatív hatásokat is tartogat majd az uniós csatlakozás.
Szerdán Strasbourgban szavaznak a csatlakozásról
Az Európai Parlament szerdán Strasbourgban szavaz az Európai Unió sorrendben ötödik bővítéséről. A bővítési folyamatban mindvégig katalizátorként ható képviselőtestület várhatóan elsöprő többséggel áldását adja az új tagok csatlakozására.
Az OptusNet feltörőjét bűnösnek találták, majd szabadon elengedték
Értelmetlennek tűnhet az új-dél-walesi rendőrség erőlködése, melynek folytán az ausztrál internetszolgáltató OptusNet hálózatát feltörő hackert a bíróság ugyan bűnösnek mondta ki illegális behatolás vétségében, de büntetés nélkül szabadon bocsátotta.
Feljelentést tett a szegedi önkormányzat
Hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a szegedi önkormányzat, mert a helyi közlekedési társaságnál számos hiányosságot tártak fel.
Hanyag kezeléssel vádolják a helyettes államtitkárt
Megkezdődött a bírósági tárgyalás abban a perben, amelyben hanyag kezeléssel vádolják a Horn-kormány egyik helyettes államtitkárát – jelenti a HavariaPress.