Jelentési és adminisztrációs kötelezettségeik jelentősen nőnek, s így versenyhátrányba kerülhetnek a magyarországi biztosító társaságok annak következtében, hogy az EU-csatlakozásra hivatkozva túl szigorúra sikeredik a hazai szabályozás – vélekednek a piaci szereplők.
Author: vbala (Veres Balázs )
Vádat emelhetnek a földhivatali vezető ellen
Nagy értékű ingatlanok terheit, jelzálogjogát törölte, illetve jegyezte be a rendőrség gyanúja szerint minden alap nélkül a Fővárosi Kerületek Földhivatalának korábbi vezetője. A most befejezett szakértői vizsgálat a korábbi öt eset mellett további két ügyben is jogsértést tapasztalt.
Az EU bűnmegelőzési szerve volt a nemzetközi bűnüldözési konferencia házigazdája
Az EU bűnmegelőzési szerve, az OLAF most először kapott felkérést, hogy házigazdaként megrendezze a nemzetközi bűnüldözési konferenciát. A Brüsszelben április 3-4-én megtartott, többek között elektronikus felderítési kérdésekkel is foglakozó konferencia eddigi házigazdái az ENSZ, valamint a Világbank voltak.
Egy órájuk lesz elszállítani a holttesteket a halottszállítóknak
Törvénymódosítást kezdeményez az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az elhunytak szállításával kapcsolatos visszásságok megszüntetésére. Az ombudsmann azután indított vizsgálatot, hogy januárban Budapesten egy idős ember szívrohamban meghalt az utcán, és holtteste csaknem négy órán keresztül a járdán hevert, mert a halottszállítóknak éppen nem volt szabad autójuk.
60 ezer liter cukorcefre, 200 milliós bírság
Hatvanezer liter forrásban lévő cukorcefrét talált és foglalt le szombaton a Bács-Kiskun megyei Tabdi külterületén a fővárosi vámkommandó. A helyszínen a hamis bor előállításához szükséges egyéb anyagokat is találtak. A kiszabható jövedéki bírság összege 200 millió forint.
Jogi személyek névviselésének védelme
“Dolgozatomban szeretném bemutatni a jogi személyek névvédelmének hatályos szabályozását és a gyakorlatban jelentkezõ problémákat. Figyelemmel arra, hogy a névviseléshez való jog az egyik legjelentõsebb személyiségi jog, a dolgozatom elején általánosságban a személyiségi jogokkal foglalkozom. Témánkkal kapcsolatban elõre kell bocsátanom, hogy a névviseléshez való jog, és az ahhoz tapadó védelem a természetes személyeket szintúgy megilleti, de...
A cégek átalakulásának jogi szabályozása és gyakorlata
“Dolgozatomban szeretném bemutatni a cégek jogutóddal történõ megszûnésének a hatályos szabályozását és az ezzel kapcsolatos gyakorlati problémákat. …” Letöltés
Az oroszok évi másfélmilliárd dollárt költenek kábítószerre
Az orosz fiatalok évente több mint másfélmilliárd dollárnak megfelelő összeget költenek kábítószerek beszerzésére – idézte az ITAR-TASSZ hírügynökség az orosz oktatásügyi minisztérium ilyen irányú felmérését.
Nem fizetnek visszamenőleg a kismamáknak
Nem fizetik ki visszamenőlegesen a 6700 forintos jövedelempótló támogatást a pereskedő kismamáknak a Területi Államháztartási Hivatalok. A hivatalok álláspontja szerint ugyanis a pótlék nem illeti meg azokat, akik az új gyest választották az 1996-os módosításkor – írja a Népszabadság. Korábban a Somogy Megyei Bíróság három kismama esetében is jogosnak ítélte a jövedelempótló támogatásra bejelentett visszamenőleges...
Földhivatali bejegyzés 50 ezerért?
A földművelésügyi miniszter is tud olyan nepperekről, akik 30-50 ezer forintért gyors földhivatali bejegyzést ígérnek. A miniszter még korábban felszólította a földhivatalok vezetőit, hogy szüntessék meg, ahogy fogalmazott a külön utakat.