Az elmúlt években megkétszereződött az orvosi műhibaperek száma, jelenleg mintegy 300 ilyen eljárás van folyamatban; az intézmények ugyanakkor fele annyi összegű felelősségbiztosítást fizetnek, mint a perek összértéke – mondta el Rácz Jenő az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium (ESZCSM) helyettes államtitkára.
Author: vbala (Veres Balázs )
Bepanaszolták a Vodafone-t a HDB-nél
Több ismert hazai jogásszal is egyeztetve a Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága (Netért) panasszal él a Hírközlési Döntőbizottságnál, amiért a Netért állásfoglalása szerint a hazai harmadik GSM-szolgáltató, a Vodafone “az előfizetői szerződés alapjául szolgáló “Általános Szerződési Feltételek”-et (továbbiakban ÁSZF) egyoldalúan módosítani szándékozik” – tudta meg a Prím Online.
Emberiség elleni bűnökkel vádolják Seseljt
A kilencvenes évek elején Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában elkövetett emberiség elleni és háborús bűntettek miatt a hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke ellen – jelentette be pénteken a törvényszék.
Vádemelés a madármészárosok ellen
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás abban a természetkárosítási ügyben, amelyben olasz vadászok több, mint 300 millió forint értékben pusztítottak el védett madarakat – jelenti a HavariaPress.
Elkészült a közoktatási törvény új tervezete
Az általános iskola első három osztályában szöveges formában kell értékelni a diákok teljesítményét, évfolyamismétlésre kötelezni őket pedig csak szülői beleegyezéssel lehet majd. Többek között ezt tartalmazza az oktatási tárca közoktatási törvényt módosító legújabb javaslata, mely legkésőbb április közepén a parlament elé kerül – tudta meg a Népszabadság Sipos Jánostól, az oktatási tárca közoktatási helyettes államtitkárától....
Pénzbírság az európai légitársaságoknak? – USA-EU információs légiharc
Sokba kerülhet az európai légitársaságoknak, hogy nem tesznek eleget az egyesült államokbeli antiterrorista rendelkezéseknek. Már csak abban reménykedhetnek, hogy az Európai Bizottságnak február végéig sikerül kiegyeznie az amerikai hatóságokkal.
Előzetesben a bankkártya-hamisító banda tagjai
gy bankkártya-hamisító banda hat tagját helyezte csütörtökön előzetes letartóztatásba a bíróság – tudta meg a HavariaPress.
Előzetesben a Portocom vezetői
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a Portocom Rt. négy vezetőjét – tudta meg a HavariaPress.
Változások a munkaközvetítésben
Az idei év első negyedében a kormány elé kerülhet az az előterjesztés, mely a munkavállalók védelmében szigorítaná a munkaközvetítőkre vonatkozó kormányhatározatot. A jelenleg érvényes jogszabály nem tiltja, hogy a közvetítők díjat kérjenek a munkavállalóktól.
Elharapódzó illegális fájlcsere az irodákban
Jelentős kárt okoznak a hanglemeziparnak a munkahelyi letöltögetők – állítja egy nemzetközi iparági szövetség. A szervezet új kampányával a munkáltatókat célozza meg.