A gyámhivatal felfüggeszti a szülők felügyeleti jogát, de azt sem engedi, hogy Terry Blacknél helyezzék el Danikát, akinek örökbeadásáról hónapok óta nem sikerül döntést hozniuk az illetékes hivataloknak. A csecsemőt intézetben helyezik el – határozott pénteken a gyámhivatal.
Author: vbala (Veres Balázs )
Több milliós per a budaörsi Tesco ellen
Több millió forintos kártérítésért perli a Tesco Global Rt.-t a cég budaörsi áruházának egyik menesztett dolgozója. A korábban vezető beosztású munkatársat a pfeiffer-féle mirigyláz döntötte le a lábáról, ám betegszabadságra nem engedték el, amikor még is táppénzre vonult, azonnal kirúgták.
MPEG-2 ügyben perlik a Dell Computert
Hat óriásvállalat képviselői a napokban közösen bejelentették, hogy a világ egyik legnagyobb számítógépgyártója, a Dell Computer olyan technológiákat használt bizonyos termékei esetében, mely technológiák szabadalmi jogai az ő cégeik tulajdonában vannak, ezért ez ügyben beperlik a Dell Computert.
Elnapolták az autóklub parkolási-adatvédelmi perét
A Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön megtartott tárgyalásán 2002. február 4-re halasztotta, a Magyar Autóklub(MAK) által, a Belügyminisztérium Adathivatala, a Centrum Parkoló Kft. és az Euro-Inford Adatkezelő Kft. ellen indított per folytatását – mondta Kovács Kázmér, az autóklub jogi képviselője az MTI-nek.
Letartóztattak az egyetemi lövöldözés gyanúsítottját
Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budakörnyéki Bíróság azt a férfit, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy öt napja több lövéssel életveszélyesen megsebesítette a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem karbantartóját.
Csak kisebb szabálytalanságokat talált a pártoknál az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék a kisgazdapárt, a MIÉP, az MSZP és az SZDSZ 1999-2000-es gazdálkodását vizsgálta meg. Súlyosabb törvénytelenségeket nem, csak kisebb szabálytalanságokat találtak.
George Bush felmondta a rakétavédelmi rendszerek telepítését tiltó szerződést
George Bush amerikai elnök csütörtökön nyilatkozatban jelentette be, hogy az Egyesült Államok felmondja az átfogó rakétavédelmi rendszerek megteremtését tiltó, 1972-ben Moszkvával megkötött ABM-szerződést. A döntésről már értesítették is az orosz vezetést.
Mádl április hetedikére írta ki a választások első fordulóját
Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön bejelentette: április 7-re írja ki a 2002-es országgyűlési képviselőválasztás első fordulóját. E dátummal a szocialistákon kívül minden párt egyetértett. A második fordulót két héttel később, április 21-én rendezik.
Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató 2002: Online és CD ROM-on is
Pálinkás József oktatási miniszter szerdán egy sajtótékoztatón bejelentette, hogy megjelent a hivatalos Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató, amely minden évben a felsőoktatásba jelentkezők kalauzolására szolgál a főiskolák, egyetemek dzsungelében. Az idén először CD ROM-on is elérhető a kiadvány – igaz, néhány száz forinttal drágábban, mint írott változata. Természetesen az interneten az idén is elérhető lesz az adatbázis...
Indiai rendőri akció hamisított HP-termékek forgalmazása ellen
Delhi és Mumbai városában sikeres rajtaütést hajtott végre az indiai rendőrség, lecsapva több rejtekhelyre is. A rendőri akció célja a hamisított HP LaserJet és Inkjet festékkazetták forgalmazásának megszüntetése volt.