Author: vbala (Veres Balázs )

Védrine felvetését burkoltan elutasították

A tagállamok hétfői külügyminiszteri tanácsülésén elfogadott következtetések nem említik, hogy hány tagjelölt fejezheti be csatlakozását 2002 végéig. Elemzők úgy gondolják, hogy ez egyben Hubert Védrine francia külügyminiszter javaslatának elutasítását is jelenti.

Késik az új bányászati törvény

Már több mint egy éve késik a bányatörvény elfogadása, s az új rendelkezéscsomagot várhatóan csak a jövő év első felében, az úgynevezett gáztörvénnyel együtt hirdetik majd ki. A bányászati hivatal előző, tavaly ősszel benyújtott előterjesztése szerint még az év elején módosítani kellett volna a bányajáradék-fizetési rendszert. Ezt a tervezetet azonban a gazdasági tárca elutasította, emiatt...

Székely Zoltán ellen vallott több polgármester is

Az emődi polgármester szerint az előzetes letartóztatásban lévő Székely Zoltán 1999 augusztusában egy személyes megbeszélésükön a települési csatornaberuházásra igényelt, de még ki nem fizetett Környezetvédelmi Alap Céltámogatás (KAC) 30 százalékát kérte tőle, illetve az általa megjelölt beruházót akarta bevonatni a munkálatokba. Lehóczki István a Fővárosi Bíróságon tett tanúvallomást abban a büntetőperben, amelyet a volt kisgazda,...

Öt év börtön a francia hírszerőnek

Két év letöltendő és három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte szerdán a párizsi katonai törvényszék Henri-Pierre Bunel volt hírszerző tisztet, akit árulás bűntettében marasztaltak el, mert 1998 októberében egy szerb titkosügynöknek átadta a NATO tervezett jugoszláviai légihadjáratának terveit.

Hága újabb kiadatásokat követel Belgrádtól

Zoran Djindjic szerb kormányfő szerint nem kizárt, hogy az elkövetkező egy-két hónapon belül kiadnak a hágai Nemzetközi Törvényszéknek még néhány személyt, akiknek a neve rajta van a bírósági vádlistán.

Nemzetközi hackerhálózatot füleltek le Nagy-Britanniában

Nemzetközi számítógépes kalózhálózatra csaptak le szerda hajnalban hat ország rendőrségének közös rajtaütéses akciója során. A Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában, Norvégiában és Finnországban végrehajtott házkutatások a világ egyik legsikeresebb számítógépes kalózhálózatának tartott, úgynevezett DinkorDie tagjait vették célba.

Januártól indul a netrendőrség

A NAPI Gazdaság információi szerint januártól kezdi meg a működését az ORFK-n az internetes bűncselekményekkel foglalkozó rendőri csoport.

Elvesztette a főváros a metró-pert

Véglegesen elvesztette a főváros a metró-pert. A Fővárosi Önkormányzat azért perelte be az államot, mert az felmondta a 4-es metró építésére vonatkozó szerződést.