Author: vbala (Veres Balázs )

Jogtalanul használtak hazugságvizsgálót?

Hazugságvizsgáló gépet is használtak a postánál, hogy kiderítsék: hogy kerültek ki azok, a Posta és a Defend Kft. között létrejött szerződések, amelyek alapján a szocialisták feljelentést tettek.

Jogellenes, hogy csak a nő veheti fel férje nevét

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította, hogy eddig nem volt jogi lehetőség arra, hogy a a házasságkötést követően a férj is viselhesse a feleség családi nevét. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alkotmányellenes helyzet jött létre azzal, hogy az Országgyűlés a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvényben nem tette lehetővé, hogy a házasságkötést követően a férj is...

A Happy End mint arcátlan autótolvaj?

Az MSZP elképedve értesült arról, hogy a Happy End Kft. az eltulajdonított szocialista jelszót még be is akarja saját szellemi termékeként jegyeztetni a szabadalmi hivatalnál – nyilatkozta Lendvai Ildikó, a párt alelnöke.

Egészségügyi Minisztérium kontra Gyermekrák Alapítvány

Pert veszített az Egészségügyi Minisztériummal szemben a Gyermekrák Alapítvány; a Fővárosi Bíróság szerdán első fokon hozott nem jogerős ítélete szerint a közhasznú szervezetnek vissza kell fizetnie 135 millió forintot a tárcának.

Cyberbűnözési részleget alapít az FBI

A hétfői bejelentés szerint az FBI szervezetén belül külön részleget alakítanak ki informatikai és internetes bűncselekményekre szakosodott nyomozókból.

Kanada visszaállította a vízumkényszert

Elinor Caplan, a kanadai állampolgársági és bevándorlási hivatal minisztere Ottawában hivatalosan bejelentette, hogy a magyar állampolgárok december 5-én éjféltől ismét csak érvényes beutazási vízummal utazhatnak Kanadába.

Tagadta bűnösségét a veszteséggel gyanúsított Székely

Tagadta bűnösségét a minősített vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán független országgyűlési képviselő a Fővárosi Bíróságon szerdán kezdődött büntetőperben. Az ügyészség a büntetőperben Székely Zoltánt kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés bűntettével vádolja.

Jövő héten születik ítélet a metróperben

December 12-re halasztotta az ítélethirdetést a Legfelsőbb Bíróság a metróperben. Az eljáró tanács az ügy összetettségére hivatkozott döntésében. A Fővárosi Önkormányzat azt a jogerős másodfokú ítéletet támadja törvénysértésre hivatkozva, amely elutasította az állammal szemben támasztott, összességében 100 milliárd forintos nagyságrendű követelését.