Továbbra is Kovács Lászlóra, a párt volt elnökére számítanak Brüsszelben az uniós biztosi poszton – írta a hétfői Népszabadság “a kormányfő és az MSZP felső vezetésének közvetlen környezetéből” is megerősített információkra hivatkozva.
Kategória: hír
Sólyom meghiúsult szlovákiai látogatása – Balázs Péter: a szabályozás igényével kell felvetni a kérdést az EU-ban
Hiányoznak az Európai Unióban azok a normák, amelyek megakadályoznák, hogy egy közjogi méltóság ne léphessen át bármikor szabadon egy szomszéd országba – mondta Balázs Péter külügyminiszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfő reggel. A külügyminiszter szerint az Európai Parlamentben “a szabályozás igényével” kell felvetni a kérdést, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő.
Magyarországi Szülők Országos Egyesülete – Az igazságtalan és diszkriminatív az iskolai tankönyvellátás
Az iskola, illetve a tankönyvforgalmazó köteles biztosítani, hogy a tanuló a törvényben szabályozott iskolai tankönyvellátásban, legfeljebb a tankönyvjegyzékben feltüntetett maximált terjesztési áron jusson hozzá a tankönyvhöz, akár az iskolában, akár a tankönyvboltban vásárolja meg tankönyvcsomagot – áll a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MOSZE) közleményében.
Az adatvédelmi biztoshoz fordult az NBH főigazgatója az UD Zrt. ügyének nyomozása miatt
Jóri András adatvédelmi biztoshoz fordult Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója, mert az UD Zrt. ügyében folytatott büntetőeljárás során olyan anomáliákat tapasztalt, amelyek arra utalnak, hogy a nyomozóhatóság, illetve az ügyészség az állampolgárok személyes adatait érintő jogellenes cselekményeket figyelmen kívül hagyták.
Előzetes letartóztatásba helyezték a vesztegetésen ért ügyészt
A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán előzetes letartóztatásba helyezte a vesztegetéssel gyanúsított Varga Gergely volt kerületi ügyészt.
APEH – Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából
A Magyar Köztársaság elnöke az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta dr. Szikora Jánosnak, az APEH elnökének.
A Bizottság versenypolitikáról szóló 2008. évi éves jelentése
Az Európai Bizottság 2008. évi jelentése áttekinti az uniós versenypolitika legfontosabb fejleményeit és jelentősebb jogérvényesítési lépéseit. Bemutatja, miként állította az EU a pénzügyi és gazdasági válság leküzdésének szolgálatába a versenypolitikai eszközöket, és kiemeli, milyen előnyökben részesülnek a fogyasztók a versenypolitikának köszönhetően.
NE TEDD! – Bűnmegelőzési program – Letölthető rövidfilmek
Az Esztergomi Szent Jakab Alapítvány NE TEDD! bűnmegelőzési programjában az Alapítvány munkatársai a résztvevő kortárssegítő fiatalok és a rendőrség, valamint az igazságszolgáltatásban dolgozó szakemberek részvételével négy kisfilmet forgattak le. A filmek feldolgozásához Dr. Cseres Judit készített módszertani útmutatót.
Szorosabb együttműködéssel az áfacsalások ellenében
Az áfacsalás elleni küzdelem megerősítése és a tagállamok adóhatóságainak szorosabb együttműködését tenné lehetővé az a jogszabály, melynek tervezetét kedden (2009. augusztus 18.) nyújtotta be az Európai Bizottság. A javaslat elfogadása esetén a tagállamok nem egyenként, hanem együttesen feleljen az áfa-bevételek védelméért.
Szankciók bevezetésére készül az Európai Unió Irán ellen
Az Európai Unió szankciók bevezetésére készül Irán ellen arra az esetre, ha Teherán nem hajlandó záros határidőn belül megegyezni atomprogramjáról. Elsősorban az üzemanyagimportra szoruló országba irányuló benzinszállítások leállítását fontolgatják Brüsszelben, de tervezik a vízi és légi forgalom korlátozását is.
Mi fontosabb: az anyagi érdek vagy a választói akarat? – Seres Mária azt kéri a képviselőktől, rendeljék el ismét a népszavazást
Az országgyűlési képviselők költségtérítéséről népszavazást kezdeményező Seres Mária nyílt levélben fordul a képviselőkhöz, azt kérve, ősszel ismét rendeljék el a referendumot – ezt maga jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
OGY – Szociális bizottság: törvénymódosítások szükségesek a lakáshitelesek védelmében
Az átláthatóbb pénzügyi tevékenység kialakításáért és a hitellel rendelkezők védelméért további törvények módosítása és meghozatala szükséges az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága szerint, amely erről kedden rendkívüli ülésén hozott állásfoglalást.