Kategória: hír

Az FTC javasolja, hogy a keresőmotorok tűntessék fel, ha a keresési eredmény egyben reklám is

Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) a Ralph Nader által alapított Commercial Alert fogyasztóvédő szervezet panaszát kivizsgálva azt javasolja a kereső webhelyek üzemeltetőinek, hogy jelezzék a felhasználó felé, ha pénzt fogadtak el egy másik webhelytől azért, hogy ott legyenek a keresés eredményeinek listáján (sőt, ha ennek a listának az elejére emiatt kerültek).

Elfogták a röplapterjesztőt

A rendőrség elfogta azt a férfit, aki a Nemzeti Ellenállási Osztag nevű szervezet röplapjait terítette a belvárosban, amelyben egy fővárosi Duna-híd elfoglalásával fenyegetőzőtt. A férfit 72 ezer forintos pénzbírsággal sújtották.

Izraeli-palesztin – életbe lépett a palesztin “alkotmány”

A Palesztin Hatóság vasárnap bejelentette, hogy életbe lépett a palesztin “alkotmány”, amely egy pluralizmuson alapuló, független igazságszolgáltatással rendelkező palesztin állam létrehozását irányozza elő és Jeruzsálemet teszi meg fővárossá.

Egyelőre nem indul vizsgálat az APEH-nél a Defend ügy miatt

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnál (APEH) egyelőre nem indul semmilyen vizsgálat annak a hírnek kapcsán, miszerint adótitokhoz is hozzájuthatott a Defend – tudta meg az MTI Futó Ivántól, az adóhivatal informatikai elnökhelyettesétől.

Tárgyalási szünet a bíróságokon

A Legfelsőbb Bíróságon hétfőtől augusztus 21-ig, a Fővárosi Bíróságon pedig július 22-től augusztus 26-ig tart az ítélkezési szünet.

Herzog-per: alkalmazható-e a párizsi békeszerződés?

A Legfelsőbb Bíróság (LB) az Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Jogi Főosztályához fordul a Herzog-gyűjtemény egyes festményei tulajdonjogának megállapítására és kiadására indított perben – ezt pénteken hozott végzésének indokolásában fogalmazta meg a másodfokon eljáró tanács.

Õsszel módosulhat a státustörvény

Az Országgyűlés őszi ülésszakának napirendjén szerepel majd a kedvezménytörvény módosítása – jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök, miután szombaton Kolozsvárott megbeszélést folytatott Adrian Nastase román kormányfővel.

A börtöncsecsemőknek is jár a családi pótlék

Csaknem hetven, börtönben született csecsemő jogai sérültek azáltal, hogy három és fél éven át mind a családügyi minisztérium, mind az Államháztartási Hivatal rosszul értelmezett egy törvényt.

Készül az új “jugoszláv” alkotmány

Az új szerb-montenegrói állam alaptörvényén dolgozó bizottság tagjai tegnap megállapodtaka leendő állam hatalmi szerkezetéről. Az alkotmányt július végéig kellene kidolgozni, a részletek tekintetében még messze az egyetértés. Belgrád egységes nemzetközi szubjektumként képzeli el az új államot, míg Podgorica két tagköztársaságnak. Eltérnek a vélemények a közös parlament megválasztásának módjáról is. Milo Djukanovic montenegrói elnök kijelentette, hogy országa nem tesz több engedményt, mert az a közös államról szóló belgrádi egyezmény felrúgását jelentené.