A hágai Nemzetközi Törvényszék jövő év február 12-re tűzte ki Slobodan Milosevic első perének a kezdetét, amelyben a volt jugoszláv elnöknek a koszovói konfliktussal kapcsolatos felelősségét fogják vizsgálni.
Kategória: hír
Megkezdődött Kocsis Franciska gyilkosainak pere
Erkölcsi érdekekre hivatkozva zárt ajtók mögött kezdte meg kedden a Fővárosi Bíróság a 11 éves Kocsis Franciska másfél évvel ezelőtti megölésével vádolt 15 éves M. Viktória büntetőperét.
Kiegyezett a CIB és a PSZÁF
Hosszas tárgyalás után végre pont került a CIB Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) között a BorsodChem tulajdoni viszonyaival kapcsolatban kipattant vitára. A CIB-et elmarasztaló júniusi ítélet után a két fél megállapodott abban: véglegesen lezárják az ügyet.
Három év fegyház Repülős Gizinek
Három év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és három év közügyektől valő eltiltásra ítélte, nem jogerősen, az Encsi Városi Bíróság Boros Csaba büntetőtanácsa kedden a 75 éves Kosztor Sándornét, az ötvenes években Repülős Giziként országos hírnévre szert tett besurranó tolvajt.
Ombudsman az újjáépítésről
Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot folytatott egy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánd településen élő, az ez évi tiszai árvíz során ingatlankárt szenvedett panaszos ügyében, melynek eredményeként megállapította: sérült a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság, mivel az érintett hatóságok az ide vonatkozó kormányhatározatban foglaltakat nem alkalmazták.
Nyolcmillió forintot követel az adóhatóság a Heim Pál Gyermekkórháztól
Több millió forintos tartozást követel az adóhatóság a Heim Pál Gyermekkórháztól. Az egyébként nem egyedülálló eset azért különös, mert a kórház eleve csak “nettófinanszírozást” kap, azaz a hivatal még utalás előtt levonja a bérkifizetések adó- és járulékrészét.
Jogszerűen sztrájkoltak a vasutasok
A Legfelsőbb Bíróság hétfői végzésében jogszerűnek nyilvánította a tavaly februári vasutassztrájk utolsó napját is. Az elsőfokú és másodfokú ítélet még elmarasztalta a tiltakozó szakszervezeteket, jogszerűtlennek ítélte a munkabeszüntetést.
Nyolc gyilkosságért felel a Fekete Angyal?
A Fővárosi Főügyészség elkészítette a vádiratot az úgynevezett fekete angyal-ügyben – közölte Borbély Zoltán, az ügyészség szóvivője. Az ügyészség kedden nyújtja be a vádiratot F. Tímea, a Nyírő Gyula kórház volt ápolója ügyében, akit több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. Az MTI úgy tudja, hogy a fiatal nőnek nyolc beteg halálát róják fel.
Az ügyészség megtagadta a nyomozást Schlecht Csaba feljelentése alapján
A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta Schlecht Csaba hamis vád miatt több személy, köztük országgyűlési képviselők ellen tett feljelentésének vizsgálatát – tájékoztatta a hivatal határozatáról Futó Barnabás, a vállalkozó ügyvédje az MTI-t hétfőn.
Már készülnek a választásokra az okmányirodák
A jövő évi országgyűlési választások, majd az azt követő önkormányzati választások informatikai hátterének biztosítására mintegy 2,4 milliárd forintot költenek az okmányirodák fejlesztésére – közölte Eiselt György, a Belügyminisztérium Informatikai és Távközlési helyettes államtitkára Kaposváron hétfőn.
Székely-ügy – jogerős az előzetesről szóló döntés
A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, így jogerőre emelkedett a Fővárosi Bíróság (FB) azon határozata, amely szerint a minősített vesztegetéssel vádolt Székely Zoltán volt kisgazda, jelenleg független országgyűlési képviselő büntetőperének ügydöntő határozatáig előzetes letartóztatásban marad – tájékoztatta Futó Barnabás, a képviselő ügyvédje tájékoztatta hétfőn az MTI-t.
Maradhat az NBH feltört oldala
A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői elsőfokú ítéletében elutasította a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) keresetét, amelyben azt kérte, hogy a Telnet Magyarország Rt. internet szolgáltató törölje az ingyenes tárhelyén elhelyezett weboldalt, ahol a hivatal októberben feltört oldalát lehet megtekinteni.