Kategória: hír

Terv szerint készülnek a távközlés-szabályozási rendeletek

A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának vezetésével folyik az egységes hírközlési törvény működéséhez elengedhetetlen 43 miniszteri és kormányrendelet kidolgozása – mondta a Magyar Elektronikai és Infokommunikációs Szövetség dobogókői konferenciáján Dessewffy Anna, a MeH IKB szabályozási főcsoportfőnöke.

A bírónő szeptember 21-re magához rendelte a Microsoft-perben érdekelt feleket

Az újonnan kinevezett Colleen Kollar-Kotelly látványosan bizonyította, hogy fel kívánja gyorsítani az eljárást az USA kormányzat kontra Microsoft perben, amikor az összes érintett felet szeptember 21-ikére magához rendelte megbeszélésre. Az öt nappal korábban sorsolással kijelölt bírónő döntése egy órával azután született, hogy az igazságügyi minisztérium beadványban kérte a bíróságot a meghallgatások felgyorsítására, mivel “közérdekű” ügyről van szó, amely “azonnali és helyénvaló megoldást” kíván.

Kártérítés jár a rasszista sértésért

Precedenst teremthet a Legfelsőbb Bíróság egyik döntése, amely szerint nem vagyoni kártérítésre jogosult az a személy, akit valamely népcsoporthoz való tartozása miatt sérelem ér.

Lenkovics Barnabás az ombudsmanok előtt álló feladatokról

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az adatvédelmi biztosi feladatok maradéktalan ellátásához elengedhetetlenül szükséges, hogy az Országgyűlés minél előbb megválassza az új szakombudsmant.

Budapestre várják a világ rendőri vezetőit

A szervezett bűnözés, a terrorizmus elleni bűnüldözői munka összehangolása mellett az euró bevezetése után várható visszaélésekről is szó lesz az Interpol 70. jubileumi közgyűlésén, amelyet szeptember 24-én, első alkalommal rendeznek hazánkban.

Első magyar online kaszinó

Októberben indul az első, valódi téteket kínáló magyar nyelvű kaszinó az interneten. A magyar jogszabályok egyelőre nem teszik lehetővé a virtuális kaszinózást, ezért az oldalt az Egyesült Államokban jegyezték be. A Dr. Matrix Bank Kft. kezdetben hat, később 25 nyelven elérhető szolgáltatása hagyományos kaszinójátékokkal és kaszinókban szokatlan játékkal, például ultival jelenik meg. A PM tervei között szerepel a hatályos jogszabály módosítása, amely már engedélyezné az online kaszinókat. Világszerte mintegy 1200 hasonló vállalkozás működik, de a bankkártyacégek többsége – a lehetséges visszaélések miatt – nem engedélyezi, hogy kártyáit online kaszinókban használják.

Pert nyert a parlament a magánnyomozó ellen

Elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletével Faragó Lajos magánnyomozónak a megfigyelési ügy kapcsán személyiségi jogi jogsértés miatt az országgyűléssel szemben benyújtott keresetét.

Viták az adatvédelmi ombudsmanról

A Fidesz-frakció elnöksége szerint Berki Ádám felkészült, a törvény előírásainak mindenben megfelelő adatvédelmi ombudsmanjelölt.

A Nagy Testvér (nem csak) figyel téged…

Az FBI biztonsági rendszere, a Carnivore egy olyan rendszer, amelyik nem csak a levélküldők közül tudja szükség szerint kiszűrni a “rendszer” számára nem megfelelő egyéneket, hanem a mobiltelefon-használók közül is. A Cellular Telecommunications Industry Association (CTIA), illetve a Washington Post értesülései szerint a Carnivore SMS-figyelő rendszere a próbaüzem után októberben kerül “átadásra”. Több emberjogi szervezet teszi fel a kérdést, hogy mi fontosabb: a védelem, vagy az egyén szabadságának a tiszteletben tartása. A CTIA szerint az is kérdéses, hogy milyen módon valósítja majd meg az FBI a figyelést, hiszen ahhoz, hogy ez sikeres legyen, együtt kell működnie az operátorokkal, hálózatüzemeltetőkkel. A...