A státustörvény-javaslathoz benyújtott 131 módosító indítvány közül 18, zömében pontosító tartalmú kezdeményezést biztosított támogatásáról az Országgyűlés Külügyi Bizottsága szerdai ülésén.
Kategória: hír
Az MSZP konzultációkat folytat a határon túli magyarokkal a státustörvényről
A szocialista párt parlamenti frakciója a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslatról konzultációkat folytat a határon túli magyar szervezetekkel – tájékoztatta az MTI-t szerdán a képviselőcsoport sajtóirodája. A közlemény szerint a konzultáció-sorozat első állomásaként, csütörtökön, Vancsik Zoltán és Göndör István, valamint Pusztai Gyula képviselők Lendvára látogatnak, ahol a Mura-vidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség vezetőivel találkoznak. Ugyanezen a napon Géczi József Alajos képviselő és Újhelyi István elnökségi tag Óbecsén, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetőivel folytat eszmecserét. A találkozón a szocialisták az általuk benyújtott módosító javaslatokról kívánják tájékoztatni a határon túli magyar szervezeteket, és szeretnék megismerni álláspontjukat további módosító indítványok benyújtásához.
Székely Zoltán házi őrizetben marad
További 60 nappal meghosszabbította a vesztegetéssel gyanúsított Székely Zoltán független országgyűlési képviselő házi őrizetét szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság a Fővárosi Főügyészség indítványára – közölte Futó Barnabás, a képviselő ügyvédje az MTI-vel. Hozzátette: Székely Zoltán korábban elrendelt házi őrizete szombatig tartott volna. A képviselő előzőleg négy hónapot töltött előzetes letartóztatásban, s április 27-i szabadulása után helyezte a bíróság házi őrizetbe. Futó Barnabás elmondta: Székely Zoltán a bírósági végzés szerint orvosi vizsgálat céljából hetente kétszer rendőri kísérettel elhagyhatja II. kerületi lakását. Székely Zoltánt tavaly október 12-én a fővárosban az ügyészség tetten érte, később őrizetbe vette, majd december 15-én előzetes letartóztatásba...
Adósságkezelési szolgáltatás a szociális törvényben
A szociális törvény módosítása értelmében az önkormányzatoknak 2003. január elsejétől úgynevezett adósságkezelési szolgáltatást nyújthatnak, melyhez forrást a megemelt szociális normatíván keresztül biztosít az állam – közölte a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) közigazgatási államtitkára az MTI-vel. Molnár Ilona elmondta: a szolgáltatás lényege, hogy a közüzemi díjakkal, lakhatási költségekkel és lakáshitellel adós családokon, embereken segítsenek. A tárca elképzelése szerint a települési önkormányzatoknak helyi rendeletet kell majd alkotniuk az adósságkezelési szolgálat működtetéséről. Ezt követően az érintetteknek a helyhatóságoknál kellene kérvényt benyújtaniuk, hogy szeretnének részt venni az adósságkezelésben. Molnár Ilona kifejtette: azok a családok vagy egyének vehetnének részt az adósságrendezési programban, akiknek tartozása...
Habsburg Ottó Pozsonyban a Benes-dekrétumok eltörlését sürgeti
Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, az Európai Parlament volt tagja szerint a Benes-dekrétumok nem egyeztethetők össze az emberi jogok fogalmával.
A Gazdasági Versenyhivatal 2000. évi tevékenysége
A Gazdasági Versenyhivatal 2000-ben összesen 157 millió forint bírságot szabott ki, amiből 43 millió forintot meghaladó jogerőre is emelkedett bírságot csaknem teljes egészében befizették.
A Milford megszüntette a BorsodChem elleni pert
A Milford Holdings Limited megszüntette a BorsodChem elleni pert, amelyet a TVK részvényeladások érvénytelenítéséért indított tavaly ősszel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon – közölte a BorsodChem a Magyar Tőkepiacban szerdán. A Milford és az ügyben érintett alperesek – a BorsodChem, a Magyar Külkereskedelmi Bank, az Amerwind és a TVK – megállapodtak a per megszüntetésében írja a közlemény.
A TT. 24 ügy végére tett pontot
Az új összetételű Tanácsadó Testület május 2-án hozott először döntéseket.Ezen a napon összesen 12 domain ügyében hozott határozatot a testület.Az egy tucatból minden bizonnyal legnagyobb érdeklődésre számot tartó ügy a tv1.hu esete. A nevet Müller Illés, továbbá az Arrow Reklámügynökség Bt. kívánta regisztrálni, azonban a TT döntése értelmében a nevet egyikőjük sem veheti birtokba.“Az igényelt megjelölés a Magyar Televízió Rt. jóhírnevet élvező védjegyével azonos, és a TT álláspontja szerint annak a védjegyjogosult engedénye nélkül történő használata tisztességtelenül használná ki a TV1 védjegy megkülönböztető képességét.”- szól az indoklás.Szintén a néhány napja került ki a TT hivatlos oldalára a május 12-i ülésnapon...
Franciaország is beszállt az uniós bővítés vitájába
Franciaország is bekapcsolódott az EU-bővítés finanszírozásáról folyó vitába, javasolva, hogy halasszák el a megállapodást a tőke szabad áramlásával foglalkozó tárgyalási fejezet egyik kulcsfontosságú eleméről. A Financial Times mai jelentése szerint az EU bővítési munkacsoportjának legutóbbi ülésén felvetett elképzelés arra a rendelkezésre vonatkozik, amely szerint az újonnan csatlakozó országok átmeneti időre megtilthatnák termőföldjeik külföldi tulajdonba kerülését. Az Európai Bizottság nemrég előterjesztett tervezete hétéves mentességet javasol. Franciaország azt kérte, hogy egyelőre “tegyék félre” az időszak hosszára vonatkozó megállapodást, mert a földárak befolyásolni fogják az új tagországoknak folyósítandó közvetlen és közvetett mezőgazdasági támogatások mértékét. Franciaország, amely eddig nem hallatta hangját a bővítés finanszírozásáról...
USA: a legfelsőbb bíróság ismét bekapcsolódik az online pornóról szóló vitába
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága május 21-én bejelentette: tárgyalni fogja annak az 1998-as törvénynek az ügyét, amely szerint bűncselekmény a felnőtteknek szánt, pornográf online tartalmat oly módon elhelyezni a világhálón, hogy ahhoz gyermekek is hozzáférhessenek. A bírák egy másik bíróság döntését készülnek felülvizsgálni, mely szerint a gyermekeket az interneten védő törvény (Child Online Protection Act, avagy röviden COPA) nem alkalmazható. Az American Civil Liberties Union és más, a szabad véleménnyilvánítás mellett elkötelezett szervezetek szerint a törvény korlátozza a szólásszabadságot. Az igazságügyminisztérium ezzel szemben azt állítja, hogy a törvény korrekt módon kizárólag azokra az anyagokra fókuszál, amelyek a gyermekek számára károsak...
26 millió forint kártérítést fizet a Vas Megyei Önkormányzat egy megrokkant táncosnak
26 millió forint kártérítésre ítélte a vasi önkormányzatot a Legfelsőbb Bíróság. A pénzt egy 1996-ban száz százalékosan megrokkant amatőr táncos lánynak kell kifizetnie a hivatalnak, a havi életjáradék és gondozási díj több mint 300 ezer forintos és a perköltség félmilliós költsége mellett. A fiatal lány egy, az önkormányzat tulajdonában lévő művelődési központban szenvedett balesetet. A kártérítés miatt módosítani kell az önkormányzat éves költségvetését is. Nagy összegű kártérítés kifizetésére kötelezte egy baleset miatt a vasi önkormányzatot a Legfelsőbb Bíróság – közölte Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke. A baleset 1996 január 19-én történt Szombathelyen a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban...
A kormányszóvivő a hírközlési- és a státustörvényről
A kormány a mérsékelten infrastruktúra alapú versenyt támogatja a szolgáltatás alapúval szemben az egységes hírközlési törvény módosításánál – közölte Borókai Gábor kormányszóvivő a kabinet hétfői ülését követő sajtótájékoztatón, a fővárosban. Elmondta, hogy a kormány – a Gazdasági Versenyhivatallal egyetértve – támogatja azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében a mobil és a vezetékes rendszer összekapcsolásakor az árat ott határoznák meg, ahol a hívást kezdeményezik. – Vezetékes telefonról kezdeményezett hívások esetében a vezetékes díjak érvényesek – tette hozzá. A kabinet támogatja azt a javaslatot, hogy a kispiaci szereplők beléphessenek a “nagyok” piacára, ugyanezt a nagyok viszont nem tehetik meg. – Az internet...