A mindenkori kormányzat már igen régóta próbálkozik a rendfenntartás monopóliumának visszaszerzésével – mindezidáig sikertelenül. Kérdés, hogy a május elején elfogadott Btk-módosítás az „egyenruhás bűnözésről” valódi megoldást jelent vagy csupán olaj az amúgy is hevesen lobogó tűzre.
Miközben a rendvédelmi szervek az utcán és a tárgyalóasztaloknál viaskodnak a kormánnyal, addig egyre elemibb problémává kezd válni a Magyar Gárdához és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez hasonló szervezetek által keltett feszültség. Azt, hogy az ilyen alakulatok nem csupán a társadalom egyes tagjaira, hanem magára a kormányzatra is veszélyt jelentenek (legalább két szempontból: politikai és persze az erőszak legális alkalmazása szempontjából) már a korábbi kormányok is felismerték. A Bajnai- és az Orbán-kormány programja kiemelten foglalkozott a rendfenntartás kérdésével, s a mostani Btk-módosításnak is megvannak a jogalkotási előzményei.
Háttér: kormányprogramok
A Bajnai-kormány már a kormányprogramjában (Válságkezelés és bizalomerősítés – A válságkezelő kormány egyéves cselekvési terve) fontos elemként kezelte a közrend és közbiztonság megerősítését. A kormányprogram szinte közvetlenül válaszolt a szélsőséges szerveződések által felvetett problémára: „A bűncselekmények számának 10 éve tartó csökkenése mellett is érteni kell, hogy a bűnözés erőszakosabbá válása, a kistelepüléseken élők magára hagyottság érzése, az ország egyes térségeiben a kisebb lopások számának emelkedése határozott választ kíván.” A kormányprogram ezen „határozott választ” a jogszabályok megváltoztatásában, a rendőrség megerősítésében, a közbiztonság érdekében szervezett szélesebb együttműködésben vélte megtalálni. A program által meghatározott egyik deklarált célkitűzés: „… az állam következetesen fellép minden jogsértő, szélsőséges jelenséggel szemben és szigorúan az alkotmányosság talaján állva nem osztja meg senkivel a rendfenntartás monopóliumát.” Ezt a vonalat vitte tovább a második Orbán-kormány is a Nemzeti Együttműködés Programjában: „Egy társadalom életében a legfontosabb közös érték az a rend, amely megadja a hétköznapok biztonságát, a boldogulás alapfeltételét. Különösen így van ez egy gazdaságában legyengült, nehéz helyzetben lévő ország esetében. Rend és rendezettség hiányában lehetetlen egy ország, egy közösség újjászervezése. Nemzeti ügy és nemzeti érdek, hogy Magyarországon rend legyen, olyan rend, amely igazságot szolgáltat, szigorú törvényeket alkot, mindenkinek védelmet garantál, új politikai értékrendet alakít ki és ezzel megteremti a nemzet felemelkedését. A nemzeti ügyek kormánya éppen ezért kiemelt feladatként kezeli a rend helyreállítását, az állampolgárok biztonságérzetének javítását.” Éppen emiatt irányozta elő a program a következőket: „A választások utáni első lépések egyikeként szigorítani fogjuk a büntet ő törvénykönyvet. A ma Magyarországon tomboló erőszak tűrhetetlen és elfogadhatatlan. Az emberi élet és a tulajdon ellen i bűncselekmények ismételt elkövetőit szigorúan fogjuk büntetni. Sokkal több esetben kell alkalmazni a tényleges életfogytiglanig tartó börtönbüntetés intézményét… Honfitársaink közül sokan azt érezték, az állam elhagyta őket, magukra maradtak és kiszolgáltatottak. Ebben a helyzetben egyre többen választották az önbíráskodást vagy az erőszakhoz másoktól kértek segítséget. Meggyőződésünk, hogy az állam önfelszámolására és kivonulására nem ez a helyes válasz. A jövő Magyarországán a biztonság mindenkit megillet és azt az állam az ország minden pontján garantálni fogja. Soha nem fogjuk megengedni, hogy a rendteremtés vagy az erőszak jogát bárki az államtól elragadja és azzal visszaéljen . Az erős Magyarországnak nincs szüksége gárdákra, mert képes mindenki számára rendet, védelmet és biztonságot garantálni.”
Jogalkotási előzmények
A fenti célkitűzések erősen visszaköszöntek a 2009 júniusában elfogadott közrendi-közbiztonsági törvénycsomagban. A csomag fontos elme az erőszakos többszörös visszaeső kategóriájának megalkotása, a megelőző jogos védelem bevezetése (utóbbihoz hasonló kategória egyébként az új Alaptörvénybe is bekerült: „Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.”).
A mostani Btk-módosításhoz közvetlenül is kapcsolódik, hogy 2009-ben a jogalkotó szándéka szerint szükséges volt megvizsgálni, hogy a rendőrségen kívül a közbiztonság és a közrend fenntartásában résztvevő szervek tevékenységét szabályozó jogszabályok mennyire biztosítják a szóban forgó szervek és a rendőrség együttműködését. Az egyes szervezetek ágazati törvényei rögzítik az adott szerv és a rendőrség kapcsolatát, azonban akadtak hiányosságok az egyes szervezetek egymás közötti együttműködését illetően, éppen ezért „… a törvényi szintű szabályozás egysége, továbbá a közbiztonság és a közrend hatékonyabb megóvása érdekében… törvényben is rögzíteni szükséges az egyes szervezetek kölcsönös együttműködési kötelezettségét”. Éppen emiatt született meg a 2009. évi LXXXIV. törvény a közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról. A törvényi szabályozás kiterjed a személyes szabadság korlátozására; a kényszerítő eszközök alkalmazására; az adatvédelemre – különösen pedig az együttműködés során az érintettek által megismert személyes adatok kezelésére; az egyes szervek értesítési kötelezettségére illetve annak eseteire; a közös szolgálatszervezés és szolgálatellátás szabályaira irányadó előírásokra; a felkészülésre; a közös feladatellátására; valamint a szakmai együttműködés egyéb formáira. Fontos változás volt, hogy a módosítás megteremtette annak a lehetőségét, hogy a polgárőrök jelzőőri feladatokat lássanak el a közúti közlekedési balest helyszínén, illetve az óvoda és általános iskola fenntartójával kötött együttműködési megállapodás alapján az óvodák és általános iskolák közvetlen közelében.
Végül a törvénycsomag kiegészítő elemeként a kormány direkt módon is reagált a szélsőségesek cselekményeire. A Magyar Gárda feloszlatását követően (a kibontakozó utcai engedetlenségek nyomán) a kormány rögtön módosította [146/2009. (VII. 14.) Kormány rendelet] az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Kormány rendeletet, bevezetve a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel szabálysértési kategóriáját. A rapid jogalkotás következtében kialakított szabálysértés miatti eljárás a rendőrség hatáskörébe tartozik, elkövetője százezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható.
„Egyenruhás bűnözés”
A fentiek folyományaként és persze közvetlenül a gyöngyöspatai eseményekre reagálva következett be a Btk-módosítása a 2011. évi XL. törvénnyel. A törvénymódosítás [és persze a tényleges életfogytiglan Alaptörvénybe foglalása: „IV. cikk (2) bek. Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés csak szándékos, erőszakos bűncselekmény elkövetése miatt szabható ki.”] egyértelműen arra utal, hogy a jogalkotó elmegy a végsőkig a nemkívánatos cselekmények elfojtása érdekében. A szóban forgó módosítás egyrészt kiegészítette a közösség tagja elleni erőszak tényállását [„174/B. § (1) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”], méghozzá úgy, hogy ezentúl az alaptényálláshoz kapcsolódó kihívósan közösségellenes magatartás is büntetendő. Az új bekezdés szerint: „(1a) Aki mással szemben valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
A másik módosítási irány, amely direkt módon a rendfenntartási monopólium megőrzését szolgálja, új tényállást hoz létre közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése elnevezéssel. A rendészeti bűncselekmények cím alatt elhelyezett tényállás szerint: „217. § (1) Aki a) olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy b) a közbiztonság, közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a helyi polgárőr szervezet tagjának a polgárőrségről szóló törvényben meghatározott feladatai ellátását úgy szervezi meg, hogy a helyi polgárőr szervezet a polgárőrségről szóló törvényben meghatározott együttműködési kötelezettségét nem teljesíti.” A törvényjavaslathoz fűzött indokolás szerint: „A jogállam nem engedheti meg magának, hogy a közbiztonság fenntartására vonatkozó állami monopóliumot civil szerveződések erre vonatkozó törvényi felhatalmazás hiányában mindenféle állami kontroll nélkül, a hivatalosság látszatát keltve szervezzék. Elszaporodtak azok a magatartások, amelyek ugyan nem érik el a közösség tagja elleni erőszak tényállásában jelenleg szankcionált erőszak mértékét, azonban az egyes nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportok tagjaiban jogos félelmet, riadalmat keltenek, ezzel etnikai feszültséget szítva. E jelenségekkel szembeni határozott fellépés érdekében szükséges a Büntető Törvénykönyv módosítása.”
Dilemmák
A jogalkotásra – legalábbis az indokolás szerint – azért került sor, mert egyrészt a kormány nem engedheti ki az önbíráskodás szellemét a palackból, másrészt pedig a közösség tagja elleni erőszak nem mindig nyújtott hathatós védelmet. A módosítás mögött részben felsorakozott az ellenzék is. Mindezek ellenére az új tényállás felveti azt a dilemmát, hogy a) hogyan lesz képes betartatni a kormány az új, szigorúbb szabályt, ha régi kísérletek (pl. feloszlatott szervezet tevékenységében való részvétel) is rendre zátonyra futottak; másrészt b) az új tényállás hatékonysága ellen hathat mindenképp az a tény, hogy az állam ugyan meg akarja őrizni a rendfenntartás monopóliumát, de ezzel párhuzamosan alkotmányos szinten „reklámozza” a jogos védelmet. Végtére is mindez felveti a „a status quo-ra alkotott jog” sikerességének kérdését és a széleskörű társadalmi részvétel elmaradásában rejlő kockázatát. A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény ugyan lehetőséget teremtene a részvételre, de a javaslat beterjesztése (április 27.) és kihirdetése (május 6.) közötti szűk 9 nap ezt semmiképp nem tette lehetővé, amint erre a TASZ is rámutatott.
