A hazai áfatörvény – amely szerint az adóalany a még ki nem fizetett beszerzések, vagy szolgáltatásnyújtás után köteles átvinni a különbözetet, vagy annak egy részét a következő adómegállapítási időszakra, hacsak az adóalany meg nem fizeti a szállítójának az adott vásárlás teljes összegét – az Európai Bíróság ítélete szerint nincs összhangban a 2006. évi november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelvben foglaltakkal.
Nem sokkal több, mint egy évvel azután, hogy a Bizottság keresetet nyújtott be az európai uniós jogértelmezés letéteményesének aposztrofált Európai Bíróságnál, a testület 2011. július 28-i ítéletében megállapította Magyarország tagállami kötelezettségszegését. Hazánk eszerint nem teljesítette a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006. november 28-i 2006/112/EK tanácsi irányelvből eredő tagállami kötelezettségeit.
A döntés nemcsak az ország jogharmonizációs tevékenységének uniós megítélése szempontjából bír komoly jelentőséggel, de súlyos pluszterhek elé állítja az amúgy is kihívásokkal küzdő államkasszát, és szükség lesz a jövő évre tervezett költségvetés újragondolására. Ehhez képest az már csak csekély adalék, hogy az ország- mint pervesztes fél – természetesen maga viselhette az eljárás költségeit. A jelenleg is hatályos- uniós szabályozással immáron bizonyosan ellentétes áfa-rendelkezés pedig megújításra szorul, az újraszabályozás során a jogalkotó köteles lesz implementációs kötelezettségünknek maradéktalanul eleget tenni.
Ahhoz, hogy a jelen döntés hátterét megértsük, pillantsunk csak vissza egy kicsit az időben egészen a kilencvenes évek végéig, mivel a jelenleg hatályos, EUB által uniós normákba ütközőnek minősített rendelkezés előzménye ekkor került törvénybe iktatásra. Az 1992. évi LXXIV. törvény az általános forgalmi adóról még akként rendelkezett, hogy „a negatív elszámolandó adót – legfeljebb annak összegéig csökkenteni kell – ide nem értve 6. § (2) bekezdés d) pontja szerinti beszerzésre jutó adóval, amelyeknek adóval növelt ellenértékét, illetve a 6. § (2) bekezdés a) pontja szerinti beszerzés, a termékimport, a 40. § (2) és (7)-(9) bekezdése szerint adófizetésre kötelezett személy esetében az adó összegét az adóalany a visszaigénylési kérelmet tartalmazó bevallás benyújtására előírt időpontig nem fizette meg, és azt követelés mérséklése útján sem egyenlítette ki”. A törvény már ekkor is a ki nem egyenlített szállításokkal kapcsolta össze az adó visszaigénylés lehetőségét.
A törvény 2007-es megreformálása során az előző kormányzat teljesen átalakította, új alakba öntötte a komplett általános forgalmi adó rendszert, ám a vizsgált rendelkezésnek csak a szövegezése változott, tartalmilag a jogalkotó nem módosított rajta. Az új, jelenleg is hatályos áfa-törvény ( 2007. évi CXXVII. törvény – az általános forgalmi adóról ) az alábbiak szerint szabályozza az ilyen jogügyletek után visszaigényelhető áfa kérdését: „Abban az esetben, ha az (1) bekezdés a) pontja szerint eljáró, belföldön nyilvántartásba vett adóalany az adó áthárítására jogalapot teremtő ügylet fejében járó ellenérték adót is tartalmazó összegét az (1) bekezdésben említett esedékességig maradéktalanul nem téríti meg, vagy tartozása egészében más módon nem szűnik meg addig, a 131. § (1) bekezdése szerint megállapított negatív előjelű különbözet abszolút értékben kifejezett összegét – legfeljebb annak erejéig – csökkentenie kell az erre az ügyletre jutó levonható előzetesen felszámított adó teljes összegével.” ( 186. § (2) bek. )
A törvény tehát –hasonlóan a korábbi gyakorlathoz – kvázi visszatartási jogot enged az adóhivatalnak abban az esetben, ha a beszerzések ellenértékét még nem fizette meg az adózó a szállítóinak, így a jogszabály által „különbözetnek” nevezett részt csak akkor tudja visszaigényelni az adózó, ha a termékek, vagy az általa igénybe vett szolgáltatás ellenértékét kiegyenlíti partnereinek. A hivatkoztt európai uniós irányelv 168. cikke azonban azt mondja ki, hogy az adózó adóköteles gazdasági tevékenysége során felhasznált termékbeszerzés vagy igénybe vett szolgáltatás vonatkozásában jogosult az általa fizetendő hozzáadottértékadó összegéből levonni ezen jogügyletek után a tagállamban megfizetett vagy fizetendő HÉÁ-t. Mivel a magyar szabályozás az eu-s normával ellentétesen leszűkíti a különbözet visszatérítésének lehetőségét, így előfordulhat, hogy az adózó -rá hátrnyos módon- a különbözetet több alkalommal is kénytelen tovább vinni a következő adómegállapítási időszakokra.
Habár indokolatlannak tűnik, a törvényalkotó gondolatmenetét követve mégis érthető ez a megoldás, mivel az itthoni szabályozás az olyan típusú visszaéléseket hivatott megelőzni, amelyek során fiktív megállapodások és számlák talaján, mindenféle teljesítés nélkül, jogosulatlan kifizetést igényelnek, nem csekély mértékben megrövidítve ezzel az államot. Egyes szakemberek szerint míg nyugaton, más uniós országokban ( pl. Franciaországban vagy Németországban ) ragyogóan működhet ez a kontrukció, addig Magyarországon a hazai “adózási morál” ismeretében szükségs ez a radikális törvényi korlátozás.
Visszakanyarodva a 2007-es áfa törvény megalkotására nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a jogszabály kidolgozásakor az időközben hatályba lépett ún. HÉA- irányelv világos kötelezést tartalmazott arra nézve, hogy a jogszabályban megállapított határidőn belül, az uniós normában megfogalmazottakat a tagállamoknak belső joganyaguk részévé kell tenniük, ezt azonban a 2007-es törvény megalkotói figyelmen kívül hagyták. Pedig lett volna rá lehetőség a jogszabály kodifikációja során, hiszen az országgyűlés az új áfa törvényt csak 2007. november 12-én fogadta el, viszont az Unió részéről 2007. március 21-én érkezett az a felszólító levél, melyben a Bizottság az említett uniós norma megsértése okán tájékoztatja Magyarországot az EK 226. cikk szerinti eljárás megindításáról. Hazánk azonban nemcsak ekkor, hanem még jóval később, a Bizottság 2009. október 8-án kibocsátott, indoklással ellátott véleménye kézhez vétele után is makacsul kitartott azon álláspontja mellett, miszerint a támadott rendelkezés nem ellentétes az adósemlegesség elvével, hiszen a függő, ki nem egyenlített beszerzések miatt a visszatartás nem jelent pénzügyi kockázatot az adóalany számára, és az ebből kovácsolt olyan előnyt kívánja balanszban tartani, mely azon jogügyletek után keletkezne, amit az adózó még nem fizetett ki – vagy fenáll a lehetősége, hogy soha nem is fog kifizetni.
A Bíróság döntésében ezzel szemben rámutatott arra, hogy a hozzáadottértékadó – rendszer szerves részét képező adólevonás nem korlátozható, pláne nem akkor, ha ez az előzetesen felszámított, beszerzéseket terhelő HÉA egészére vonatkozóan, közvetlenül érvényesül. ( Ehhez csak egy adalék, hogy a Bíróság egy szintén magyar vonatkozású, a felek nevéből csak “Uszodaépítő” elnevezéssel emlegetett, viszonylag frissnek mondható ügyet hozza a fentiek alátámasztására, melyben 2010. szeptemberében született ítélet) .
A uniós normába ütköző hazai áfa-szabályozás ellenében a visszatartott kifizetések teljesítése becslések szerint, nagyságrendileg, több száz millió forintos – nem várt – többletteher lesz majd a költségvetésnek, nem beszélve az ezen összegek után járó esetleges kamatokról. Mivel még az új – immáron uniós jognak megfelelő- szabályozás kidolgozása még most kezdődik el, az EUB döntése ellenére az adóhivatal jelenleg is, szigorúan a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően jár el, mindaddig, ameddig a módosítás el nem készül és az hatályba nem lép.
