Gyes melletti munka!


dzsera # 2008.07.22. 09:50

Kedves Fórumozók!

Segítségeteket szeretném kérni a következő ügyben:
2005.03.14-től dolgoztam a cégnél, ahonnan szülés előtt betegszabira, táppénzre (munkahelyi konfliktus miatt) mentem 2006.02.05-től, majd 2006 június közepétől THGY-t igényeltem és 2006.12.14-től Gyed-en voltam. 2006-ban szabadságon nem voltam. 2008.07.19-től gyesen vagyok.
Kérdésem, hogy pontosan hány nap a felgyülemlett szabadságom, amit a munkáltatónak ki kell fizetnie? (Jelenleg 30 éves vagyok.)
Másak kérdésem:
Az említett munkahelyi konfliktus miatt nem szeretnék visszamenni dolgozni a jelenlegi munkahelyemre (valószínüleg főnököm sem venne vissza mondván nincs hely, mivel ha jól tudom valaki dolgozik 4 órában a pozíciómban), hanem 2008.09 hótól (bölcsi kezdete) másik munkahelyen kezdeném meg gyes melletti munkavégzésemet. Viszont nem szeretnék felmondani a régi helyen, hátha próbaidő alatt felmondanak, esetleg gyerek nem bírja a bölcsit, stb. és akkor elveszítem a gyes után visszatérő dolgozók "kedvezményeit" a régi helyemen. Gondoltam a megbízási jogviszonyra, hogy 3 hónapig (próbaidő) úgy dolgoznék, utána pedig ha beválik az új munkahely, akkor felmondok a régi helyemen és rendes munkaviszonyban dolgozhatok az új helyen. Ez esetben hogy működik a felgyülemlett szabadság kiadása??

Segítségeteket előre is köszönöm.
Dzsera

Goodwitch # 2008.07.22. 09:58

Tényleg muszáj volt három topicot nyitni?


Goodwitch

Bonina # 2008.07.22. 13:58

Sziasztok!
Megint lennének kérdéseim. Kislányom 2 éves kora után 4 órában visszamegyek dolgozni a volt munkahelyemre. Főnököm azt mondja, hogy a gyed ideje alatt felgyülemlett szabadságaimat majd akkor kaphatom meg, ha lejárt a gyesem, vagyis most dolgozom 4 órában 1 évet, aztán itthon letöltöm a felgyülemlett szabijaimat és utána mehetek vissza már 8 órában dolgozni. Tényleg így van ez? Azt mondja a főnököm, hogy ugyanúgy kell eljárniuk, mintha egy teljesen idegen munkahelyre mennék 4 órában. Ha most akarom megkapni a szabijaimat, fel kellene mondanom a 8 órás státuszomat (közalkalmazott vagyok).
Másik kérdés: erre az 1 évre akkor most jár majd szabadság vagy sem? Köszönöm, ha vki válaszol!

Goodwitch # 2008.07.22. 15:53

Bonina!

Nem egyszerű az eset. De a főnöködnek tképpen igaza van.

Te most ui. nem az eredeti munkaviszonyodba mész "vissza", hanem egy másikba, amelyikben 4 órában dolgozol. Ez egy másik munkaviszony, ami a GYES végével megszűnik, tehát határozott idejűnek célszerű lennie. Erre is jár szabi, a rendes éves.

Aztán ha lejár a GYES, majd kikapod a rendgeteg szabidat egyben.

Neked sem lenne jó, ha négyórával kapnád meg azt a szabit, ami nyolc órával jár.


Goodwitch

Kovács_Béla_Sándor # 2008.07.22. 17:12

Abszolút nem értek egyet. Egész egyszerűen határozott időre módosítják a munkaszerződést. Szó sincs másik munkaviszonyról.

Bonina # 2008.07.22. 17:19

Köszi Goodwitch!
KBS, ettől tartottam én is, de azt mondta a főnök, hogy nem nyúlnak az eredeti (8 órás és határozatlan idejű) státuszomhoz. Azt mondta, ez két teljesen különböző dolog, aminek semmi köze egymáshoz. Bizonytalan vagyok. Nekem annyi ebben a furcsa, hogy ugyanannál a munkáltatónál ugyanannak a munkavállalónak lehet ezek szerint 2 különböző "tartalmú" munkaviszonya. Igaz, az egyikben jelenleg passzív állományban vagyok.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.07.22. 18:27

Jogi abszurd.
De mivel a szerződést csak közös megegyezéssel lehet módosítani, nem sok mindent tehetsz.

De hozzáteszem: szerintem vita esetén ezt az "új" szerződést a bíróság is úgy értelmezné, ahogyan én: a meglévő módosításaként.

Goodwich; tegyük fel, van köztünk egy határozatlan időre szóló szállítási szerződés, amelynek alapján én hetente szállítok neked 800 tekercs vécépapírt. Egyszer megegyezünk, hogy most egy félévig hetente csak 400 tekercset szállítok, természetesen ez időó alatt te is csak a felét fizeted a szokásos díjnak. Ez a megállapodás vajon új szerződés, vagy csak a meglévő módosítása?
(Most tekintsünk el attól, hogy lényegében a módosító megállapodás is mindig egy szerződés.)

kaali # 2008.07.22. 19:03

Bonina!
8 órában semmiképp sem szeretnél dolgozni? Mert akkor egyszerűbb lenne a helyzet, és a szabikat is megkapnád.

Bonina # 2008.07.22. 19:15

KBS, köszi! Októberben jár le a gyedem, főnök azt mondta, szeptemberben beszéljünk újra a konkrétumokról.
kaali! Nem tudom megoldani a gyermekfelügyeletet. Bölcsöde nincs, 25 km-re van a legközelebbi, ott is várólistások még a helyiek is. Nagymama még aktív. Dédink még elég fitt, így 4 órában szívesen vállalja a kicsit, de 8 órát már nem mer vállalni, és nem is várhatom el tőle, ezért marad a 4 óra.
Köszönöm a válaszokat!

kaali # 2008.07.22. 19:22

Ok! Érthető, csak javaslatot próbáltam tenni. Én is gyes mellett megyek vissza, 25.-től vagyok gyesen, októbertől dolgozom, addíg szabin vagyok. Nekem könnyű, közel a bölcsi, és fél éves volt, amikor már beiratkoztunk, hogy legyen hely.

Goodwitch # 2008.07.22. 20:00

Kbs!

Abszolút nem értek egyet. Egész egyszerűen határozott időre módosítják a munkaszerződést. Szó sincs másik munkaviszonyról.

Miért is ?


Goodwitch

dzsera # 2008.07.23. 05:55

Kedves fórumozók!

Köszönöm, hogy válaszoltatok kérdésemre!!!!!!!!!!!!!

További szép napot.....

the big cat # 2008.07.23. 08:44

Goodwitch, azon kívül, hogy még vagy 10 indokot is találhatnánk, ugyanazon munkavállaló és munkáltató között ilyen módon megkötött további munkaszerződés joggal való visszaélés okán semmis, hiszen arra irányul, hogy a munkavállalónak azt a jogát csorbítsa, hogy munkáltatója köteles őt a munkaviszonyában foglalt feltételekkel foglalkoztatni, ha ezt nem tudja megtenni, rendes felmondással felmondhat, vagy másik munkakört ajánlhat, de azt a munkavállaló nem köteles elfogadni. Könnyű belátni, hogy a GYES-en lévő anyukának hátrányos az, ha a 8 órás munkakör helyett 4 órásban veszik vissza, hiszen a munkáltatónak kötelessége lenen a 8 órásban visszavenni, és a felmondási védelem miatt rendes felmondással nem élhet.

Az ilyen további munkaszerződéssel a munkáltató megkerüli azt a kötelezettségét, hogy a GYES-ről visszatérőt eredeti munkakörében foglalkoztassa.

Így KBS-nek van iagaz, ez a munkaszerződés határozott idejű módosítása, amit viszont a munkavállaló nem köteles elfogadni, a munkáltatónak minden körülmények között ki kell fizetnie az eredeti munkaszerződés szerinti bért, miért fogadná hát el? Főleg úgy miért fogadná el, hogy a szabadságát is ezzel a bérrel számfejtsék? ha már mindenképpen el akarja fogadni, akkro azt a szabadság lejárata utánra dátumozzák.

Goodwitch # 2008.07.23. 09:11

The Big Cat!

Minden tiszteletem mellett: nem a munkáltató akarja a négy órás munkaviszonyt, hanem az anyuka! És nem örökre, hanem arra az időre, amig egyébként GYES-t is kaphat. És egyébként nem irányul semmi másra, minthogy munkáltató és munkavállaló egyaránt jól járjon.

A munkáltató egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy a GYES után újra visszavegye a nyolc órás helyre! Tehát semmit sem akar megkerülni.

Mégis mi tiltja azt, hogy egy munkavállaló több munkaviszonnyal rendelkezzen ugyanazon munkavállalóval?

És miért is kellene a felgyülemlett szabadságát anyukának 4 órás munkaviszonyban kiadni?

Persze visszajöhetne alapból nyolc órában, míg letölti a szabiját, aztán módosítanák a szerződést úgy, hogy a GYES hátralévő idejére csak négy órában dolgozik, de utána újra 8 órásra módosulna a munkaviszony. Ezt azonban a munkáltató valamiért nem akarja (vagy csak nem jutott az eszébe), amit viszont meg lehet érteni. Végülis ő tesz szívességet, amikor négy órában is alkalmaz valakit, akire moondjuk nyolc órában szeretne számítani.

Meggyőzhető vagyok, és kíváncsi arra a másik 10 okra.
:-)


Goodwitch

Kovács_Béla_Sándor # 2008.07.23. 09:28

Szerintem átugrottad az egyik bejegyzésemet. Pedig név szerint tőled kérdeztem. Az a kérdés nem költői volt, hanem szokratészi.

the big cat # 2008.07.23. 09:41

Goodwitch, nem tudom neked miből derült, ki, hogy a munkavállaló szeretné ezt a megoldás, én alapból feltételeztem az ellenkezőjét, mert rendszerint így szokott lenni, hogy a munkáltatók rábeszélik erre a anyukákat a gyes idejére amíg nem tudják őket kirúgni. Lehet, hogy nem így van.

Bonina # 2008.07.23. 09:42

Köszi az újabb hozzászólásokat!
A munkáltatóm tényleg rendes, mert legalább 4 órában hajlandó a gyes ideje alatt foglalkoztatni, ami még mindig jobb, mint csak a gyes. A gyes melletti 8 órát a munkáltató sem vállalná (azt mondta: "kizárt"), mivel anyagi gondjaik vannak (önkormányzati fenntartású intézmény), a 4 óra neki és nekem is jobban megfelelne. A főnököm szerint sima ügy, írnak egy másik "szerződést" (nem tudom, hogy szerződést vagy mit, mert az eredeti státuszomra is kinevezésem van, nem pedig munkaszerződés), ami a gyes idejére szólna, de még az is lehet, hogy csak 2009. jan. 1-től október 17.-ig (gyesen 2008. október 18- 2009. október 17. között leszek).

Goodwitch # 2008.07.23. 10:06

Kbs!

Hú, tényleg átugrottam. :-) De akkor most...

Goodwich; tegyük fel, van köztünk egy határozatlan időre szóló szállítási szerződés, amelynek alapján én hetente szállítok neked 800 tekercs vécépapírt. Egyszer megegyezünk, hogy most egy félévig hetente csak 400 tekercset szállítok, természetesen ez időó alatt te is csak a felét fizeted a szokásos díjnak. Ez a megállapodás vajon új szerződés, vagy csak a meglévő módosítása?
(Most tekintsünk el attól, hogy lényegében a módosító megállapodás is mindig egy szerződés.)

Nem keverném a polgári jogba a munkajogot, de megpróbálok szemléletesen válaszolni.

Ha az alapszerződésben ki van kötve, hogy bizonyos feltételek esetén szüneteltethetem a szerződést minden káros következmény nélkül, majd amikor szólok, újra visszaállnak az eredeti feltételek, melyek egyébként nekem megfelelnek, de ha átállunk kisebb mennyiségre, akkor bizonyos bónuszokat elveszítek (felhalmozott %-os jutalék a kisebb mennyiség után lesz kifizetve pl.), akkor én isten bizony kötnék veled, (vagy valaki mással) egy másik szerződsét arra a 400 gurigára, miközben felfüggeszteném hatályában a 800 tekercseset.

Háát, lehet, hogy nem túl jól sikerült az analógia, de azért szerintem érteni fogod.

Egyébként nem állítottam, hogy nem lehet munkaszerződés módosítással megoldani, de azt a munkáltató valamiért nem akarja, és Boninának sem előnyös a kötelezően kiadandó szabadság miatt (munkáltatónak vszínűleg nincs pénze most kifizetni a 8 órás szabit. És szerintem ehhez joga van. Bonina ui. az eredeti szerződést még nem akarja.


Goodwitch

ferdy # 2008.07.23. 10:26

bonina - elterjedőben van az (szabálytalan!) gyakorlat, hogy a szabadságot kiírják ugyan, de ki csak akkor veszi az anyuka, ha szüksége van rá (beteg a gyerek, stb). így ugyan elbukod a fele szabiidődet, de lehet, megéri mérlegelni...

the big cat # 2008.07.23. 12:20

Most jut eszembe, hogy az egyetemen nekem is tanították, hogyha a munkáltatónak anyagi gondjai vannak, akkor meg lehet sérteni a jogot. Ezt mindig elfelejtem...

Szóval a dolog úgy alakulhatott, hogy te szerettél volna 8 órában visszamenni, de a munkáltatód azt mondta ez kizárt (ugye ilyet nem mondhat, ez már eleve jogellenes), és felajánlotta a másik szerződést 4 órában, ami ezek után már neked is megfelelt. De ha neked is megfelel, csináljátok csak, bár ne legyen igazam, de át fognak verni.

Továbbra is állítom, ez joggal való visszaélés, azt a célt szolgálja, hogy a munkáltató eredeti jogviszonyból származó kötelezettségei alól mentesüljön (legalább egyet megkerül hiszen a szabadságokat most kellene kiadnia), a jogszerű megoldás a határozott idejű szerződésmódosítás lenne.

the big cat # 2008.07.23. 12:22

"...akkor veszi az anyuka, ha szüksége van rá (beteg a gyerek, stb)"

na szép jogi fórum ez, ahol most már tömegével propagáljuk a jogellenes megoldásokat.

Ha a gyerek beteg az anyukát táppénzre veszik, nehogymár a szabadságát kelljen erre kivennie.

the big cat # 2008.07.23. 12:29

"...hogy nem lehet munkaszerződés módosítással megoldani, de azt a munkáltató valamiért nem akarja,..."

Persze, mert jogellenesen mentesülni akar legalább egy kötelezettsége alól, azért nem akar szerződésmódosítást, hanem másik szerződést.

Egyébként lássuk csak a helyzetet: van egy munkaviszonyom (ami egyébként nem szünetel, ez tévképzet - hanem fizetésnélküli szabadságon vagyok benne), meg van egy másik ugyanazzal a munkáltatóval egy másik munkakörre, amiben meg dolgozok. Az a helyzet, hogy amint a másikat aláírták, és bizony bejelenteném, hogy akkor a másikból is vissza szeretnék jönni dolgozni, ehhez ugyanis jogom van, és a munkáltató köteles visszavenni az eredeti feltételekkel, így ugyan 12 órát kell dolgoznom a két munkaviszonyban, (lehet, hogy ráadásul egyszerre) de mindkettőért fÉsé persze az OMMF megbünteti őket, hiszen a kettős munkaviszony nyilván a munkaidőszabályok megkerülése miatt köttetett, vagy mégsem...csak én érzem a helyzet abszurditását?

Kovács_Béla_Sándor # 2008.07.23. 13:03

A munkajog is csak a magánjog egyik ága - mégha mára a specialitása igen nagyfokú lett is. Így aztán megfelelően alkalmazhatók, alkalmazandóak rá a magánjog dogmatikája.

Kérdezhetem elvontabban is, ha zavarnak a konkrét gurigák:
Ha két fél között fennáll egy szerződés; és ugyanezek a felek határozott időre kötnek egy megállapodást, amelynek a tárgya, a tartalma teljesen azonos, az egyetlen különbség a szolgáltatások mennyisége, akkor ez új szerződés vagy a meglévő módosítása?

Goodwitch # 2008.07.23. 14:03

Kedves Kbs!

Nem zavarnak a gurigák. :-) Engem legalábbis. Bár megjegyezném, hogy a munkajog annyira specializálódott ma már, hogy nem is a polgári jog a háttérjoga, a ptk. pedig nem szubszidiárius jogszabálya az Mtk.-nak.

Ha két fél között fennáll egy szerződés; és ugyanezek a felek határozott időre kötnek egy megállapodást, amelynek a tárgya, a tartalma teljesen azonos, az egyetlen különbség a szolgáltatások mennyisége, akkor ez új szerződés vagy a meglévő módosítása?

Ez új szerződés, amely mellett a másik is érvényes marad a példa szerint. A szolgáltatás pedig a két mennyiség összege lesz. (a gurigás példa jobb volt :-) )

De én továbbra is az alapkérdéshez kanyarodnék vissza:

Mi zárja ki, hogy ugyanazon két fél között két szerződés legyen hatályban? Különösen, ha a két szerződés nem lehetetlenül egymástól?

Vélem az senkit sem zavarna, hogyha Bonina nem az eredeti munkáltatójához menne félállásban dolgozni, hanem egy másikhoz. Akkor most elmagyaráznátok nekem, mi a kardinális különbség?

The Big Cat!

Ezt a részt olvastad?:
a 4 óra neki és nekem is jobban megfelelne


Goodwitch

Kovács_Béla_Sándor # 2008.07.23. 15:59

Akkor most elmagyaráznátok nekem, mi a kardinális különbség?
Már próbáltam. Nem megy.