Közös képviselő díjazása


MajorDomus # 2016.09.22. 17:48

Igen tulajdonosként nem kell végzettség.

Megbízási díj, tiszteletdij.

A többiek bevásárolnak neked a boltban, mindennap másik, szomszédasszonynál alszol!

Ez utóbbiak csak vicc volt.

netuddki # 2016.09.23. 03:29

Köszönöm!

netuddki # 2016.09.24. 03:43

Jó reggelt!

Még mindig a közös képviselői díjazásról kérdeznék.

Nálunk van egy osztatlan közös tulajdonban lévő 35-40 négyzetméteres kert. Ezt mi ketten saját pénzen gondozzuk a férjemmel. Rengeteg virággal (nem túlzok) beültettük, trágyázzuk és gondozzuk Sok-sok rózsával. A lakók nagyon örülnek neki. Békében hagyják a kertet mert azt mondják, hogy olyan jó úgy hazajönni, hogy ez a gyönyörűség fogadja őket. Ezzel addig nincs is semmi baj amíg nem jön egy új lakó aki rögtön változtatni akar rajta. Annyira be van ültetve, hogy oda kiülni sem lehet. Arra gondoltam, hogy a közös képviselői feladatok ellátása fejében az enyém lenne a kert kizárólagos joga, persze szerződéssel. Még egyszer mondom, a másik három lakó nagyon szereti ezt a kertet, de félek, hogy most eladó egy lakás és az új lakó majd változtatni akar ezen.
Véleményetek szerint lehet ilyen szerződést kötni a házzal? Jogilag ez rendben lenne?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.09.24. 07:00

Lehet. De ugyanúgy fel is lehet mondani.

netuddki # 2016.09.25. 07:43

Köszönöm a válaszát!

MajorDomus # 2016.09.25. 11:07

Jobban jársz ha módositjatok az szmsz t és abba beírod a kizárólagos használatot. Az már védelem.

Chester19 # 2017.05.17. 18:52

SZiasztok!

A bejelentett 8 órás munkavégzés mellett vállalnám el a közös képviseleti pozíciót. Az előző házinéni havi 68000 forintot kapott tiszteletíj címén (nem tudom, hogy havonta vagy egy összegben/részletekben) és ahogy látom TB járulékot is fizetett a ház utána (természetesen utánam a bejelentett állásomban ezt fizeti a munkáltatóm).

Az lenne a kérdésem, hogy nekem kell-e adóznom ezután a tiszteletdíj után és ha igen, akkor mennyit, illetve milyen járulékokat kell még ezen felül kifizetni?

Köszönöm válaszotokat!

Üdv!!!

nonolet # 2017.05.18. 00:21

"Az lenne a kérdésem, hogy nekem kell-e adóznom ezután a tiszteletdíj után és ha igen, akkor mennyit, illetve milyen járulékokat kell még ezen felül kifizetni?"

Azért, ha még erre sem tudod
önerőből megtalálni a választ az internet korában
10-15 percen belül, akkor elég necces elvállalni
azt a közös képviselői állást.

Szerintem... mert az ettől fogósabb kérdésekkel is jár.

Februar5 # 2018.02.05. 12:20

Tisztelt Fórumozók!

A kérdésem az lenne, hogy ha lakógyűlés van egy társasházban, de vannak olyan lakók, akik mást bíznak meg, akkor egy lakó hány lakót képviselhet max. egy lakógyűlésen
Köszi a választ!

drbjozsef # 2018.02.05. 15:15

Nincs korlátozva.
Ahány érvényes meghatalmazást tud felmutatni.

osmi # 2018.02.05. 15:17

... hacsak nincs erre vonatkozó (korlátozó) közgyűlési határozat...

drbjozsef # 2018.02.05. 15:23

Így van (vagy az SZMSZ-ben szabály rá), de ha így lenne, nem kérdezné, gondolom.

picurka68 # 2020.04.03. 12:18

Tisztelt Ügyvéd úr!

Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy van két társasház ami több mint két éve pénzügyileg ketté vált és most jogilag is ketté válik. Évtizedeken keresztül a két társasházat egy közösképviselő képviselte és ennek megfelelően dupla díjazást kapott. Mivel külön vált a két társasház az egyiknek megmaradt a régi közösképviselő és most szeretnénk a díjazását a felére csökkenteni. Lehetséges e ez és hogyan a mostani veszélyhelyzetben (hogyan lehet ezt a közgyűlés össze hívása nélkül mivel ezt most nem lehet).

Köszönöm válaszát.

törp-picur # 2022.05.26. 07:40

Tisztelt ügyvéd! úr!
Azt szeretném kérdezni öntől, hogy a társasházi közös képviselő a tisztelet díja utáni adóját elszamolhatja-e a társasház kiadásaiban. Válaszát előre is köszönöm..
Tisztelettel. S. Gertrúd

drbjozsef # 2022.05.26. 09:54

törp-picur,

Önmagában nem - de ez leginkább a szerződésétől függ.
A megbízási szerződéseket jellemzően bruttó összegre kötik, vagy, ha számlát ad a szolgáltató, akkor a közterhekkel növelt összegre, és minden adó, járulék fizetése a megbízott feladata. Így van kötve a szerződése?

törp-picur # 2022.05.26. 15:12

Lakó társ a közös képviselő. Senki nem tudja mi áll a megbízási szerződésben.ő maga csinálta. Az éves díja utáni 15000 Ft adót a ház pénzéből fizeti ki. Minden féle a számlát irat hogy valamit elszámoljon. Pl a fűnyírást is, mert aki nyirja a füvet nem tud számlát adni. Minden féle számlát a ház nevére irat hogy elszamolja a könyvelésben. Kértem tőle a megbízatási szerződést hát nem hiszem hogy én azt látni fogom. Máj 31.en lesz lakó gyűlés..

Kovács_Béla_Sándor # 2022.05.26. 15:20

Ha valóban évi 15000 forint a személyi jövedelemadó a díja után, akkor az havonta bruttó 10 000,- nettó 8 500,- Ft. Ócsójános.

törp-picur # 2022.05.26. 16:42

Olcsó annyit is ér. Heti 1 nap van itthon kint dolgozik Ausztriába. A problémát meg a lakók oldják meg.. Kb ez a közös költség díja.,A másik közös képviselőt még nem láttuk még lakógyűlésen sem. Régebben a közös költség összegért volt a tisztelet díj, az nem volt neki jó még a kettős könyvelés. Nincs neki társasház kezelő papírja.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.05.26. 17:30

A másik közös képviselőt még nem láttuk
A közös képviselő olyan mint a halhatatlanok a Hegylakóban...

Majordomus # 2022.05.26. 18:47

Kbs
Egy hónapra vállald el a saját házadban.
Megtanulod tisztelni ezt a szakmát.

törppicur
Ha lakótárs,vagyis tulajdonos a házban,akkor nem is kell neki papir,mert nem üzletszerű társasházkezelő.
Nem hiszem hogy a lakók oldják meg a könyvelést,a hatóságok felé az adatszolgáltatást és a számlák kifizetését.
Hogy csak pár dolgot emlitsek.
Ha nem 300 lakásos épület vagytok hanem kb. 2x12 lakás,akkor nem hiszem hogy az email a mobiltelefon,az sms a messenger és a Facebook világában naponta ott kellene állnia a kapuban egy "mit parancsolsz kedves
gazdám" feliratu pólóban.
Én kb. 5 ezer embert képviselek,akik hónapokig nem látnak,vagy csak az éves közgyűlésen.
Mégsincs pánik. Mert jön a jelzés emailban sms-ben,telefonon.
Tedd ki a fényképét otthon akkor látod mindennap.
Próbáltad már felhívni?

Majordomus # 2022.05.26. 18:54

Hogy a kérdésedre is válaszoljak:
minden további nélkül elszámolhatja az adóját a társasház kiadásai között amennyiben alkalmazott vagy megbizási díj ellenében dolgozik. Ebben az esetben az éves elszámolás úgy néz ki,hogy közös képviseleti díj: 85.000ft(nettó) szja előleg: 15.000 ft
Esélyes hogy ha csak a saját házában dolgozik mint képviselő akkor nem vállalkozóként számláz.

Kovács_Béla_Sándor # 2022.05.26. 19:08

Meg ne sértődj már! :) Hiszen éppen azt mondom, hogy józan ember nem vállalja ennyiért azt a munkát.

törp-picur # 2022.05.26. 20:27

Tudom mi az hogy közös képviselő volt benne részünk, most ott a közös képviselő őt keresi a kemény seprő aki nem éri el telefonon. Vissza sem hívja, a házat megbüntetik kifizeti a ház pénzéből mikor nem csináltatja meg a padlásra a feljárot. Mindent a lakóknak kell megoldani, egy szétszort nőszemély. Elege van belőle mindenkinek. A másikat meg nem szavazta meg senki, csak a közös képviselő így vannak ketten 18 lakásra. Annyi erővel közös képviselő nélkül is elboldogulnánk,de olyanra aki nem foglalkozik a házzal meg csak egy évben egyszer jelenik meg az szükségtelen 18 lakás de ha 5000 lenne sem kellene.

Szomorú örökös # 2022.05.26. 21:23

törp-picur

Az ilyen közös képviselőt le kell váltani. De készüljetek rá, hogy ennél csak drágább lesz mindenki.

drbjozsef # 2022.05.27. 04:29

törp-picur,

Keress egy rendes társasházkezelőt, bízzátok meg. Igen, drágább lesz, de legalább csinál is valamit, számon is kérhető, felelőssége is lesz. Vagyis : a munkához képest, amit elvégeznek, egyáltalán nem lesz drágább arányaiban.