Nem döntött, nem mert döntést hozni, belepiszkáld a szerződésbe, és így nem nyert senki, illetve az OTP, mert gondolom az adósnak tovább kell majd fizetnie, és persze az OTP majd követeli a késedelmi kamatokat is...ha a per ideje alatt ez nem volt fizetve...
Devizahitelszerződés megtámadása PTK 210. (3)
„ bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.”
Pontosan ez történt. Burkoltan még utalt is rá az ítélet indoklása, bár expressis verbis nem hívta fel az Alaptörvényt.
„Hogyan lehet jogsértő egy bírói mérlegelésre lehetőséget adó döntés eredménye?
Nem épp a bírói függetlenség okán nem kérdőjelezhette volna meg azt a Kúria, hogy az Ítélőtábla azt a jogkövetkezményt alkalmazta, amit alkalmazott?”
A bírói függetlenség nem jelenti azt, hogy jogorvoslati eljárásban ne lenne lehetőség a döntés megváltoztatására. Az ellenkező értelmezés szerint a jogorvoslati jog kiüresedne. És hogyne lenne jogsértő egy mérlegelésen alapuló döntés, ha a mérlegelés szempontjait hibásan alkalmazta a jogerős ítélet? Bizonyos mértékben egyébként gyakorlatilag minden döntés mérlegelésen alapul.
Obudafan:
Azt akarod mondani, hogy azért volt jogszabálysértő a 2 fok , mert :
"a mérlegelés szempontjait hibásan alkalmazta" ?
Ycal!
Nem az Ítélőtábla, hanem a Fővárosi Törvényszék közbenső ítéletét vizsgálta felül.
Béla! Nem utalt itt burkoltan semmire.
Egyébként ugyan nem "fősodorú" dolog, de az ítéletet kihirdető Tanács Elnök Asszony folyamatosan a jogszabályhelyek hivatkozásánál nem "szakaszt" mondott, hanem "paragrafust". Ez a tény maga minősítette a döntés megalapozottságát. Egyébként mi a bánatnak kellett öt tagú tanács?
És még egy lényeges dolog. A határozat hozatal 14 órára került kitűzésre. Ehhez képest 14 óra 13-kor vonult be a bírói tanács. Az alsóbb bíróságokon már megszokott, hogy sem a reggeli első, sem az ebédutáni első tárgyalást nem kezdik pontosan. Már a Kúria is elköveti ezt az udvariatlanságot?
Attika,
ha nem találkoztunk volna, néha nehezemre esne elhinni, hogy te tényleg vagy.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
„Nem utalt itt burkoltan semmire.”
Szerinted az objektív teleologikus értelmezés mit jelent?
Sherlock
2/2010. (VI.28.) PK vélemény
az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről
8.pont…. A szerződés érvénytelenségére alapított marasztalási kereset tárgyában is hozható közbenső ítélet, ha annak a Pp. 213.§-ának (3) bekezdésében írott feltételei fennállnak…..Ha a kereset csak az érvénytelenség megállapítására irányul, közbenső ítélet hozatala kizárt.
És erre mit MONDASZ?????
"Az, amiben igazán hiszel, mindig megtörténik; és épp a benne való hit az, ami valóra váltja." (Frank Lloyd Wright)
Azt, hogy a kereset - amelyet nem ismerünk - nyilván nem csak megállapításra irányult. (Annál inkább nem, mert ha marasztalásnak is helye van, akkor a pusztán megállapításra irányuló keresetet érdemi vizsgálat nélkül elutasítják.)
OFF
Biztos, hogy jó irány, ha a jog is egyre inkább olyan lesz, mint a foci? Hogy tudni illik, mindenki ért hozzá, sőt mindenki jobban ért hozzá, mint a hivatásosak?
ON
Én láttam a keresetet, marasztalásra irányul, egész pontosan a megkapott összeg és az eddigi befizetés különbözetét (4 milla körüli összeg) teljes egészében szerette volna vissza a felperes, kamatot és költségeket sem szeretett volna (vissza)fizetni, csak a tőkét.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Béla! A teleologikus szó kiejtésének kétszer futott neki a Tanácselnök Asszony! Innen sejthető, hogy "skandináv gombja" nincs e szó jelentéséről.
Mert neked aztán van, érdemi hozzászólásod még nem volt a témához, de volt annyi eszed, hogy felvetted ahogy felolvassa az ítéletet, mikor már az elején mondta hogy legkésőbb másnap fent lesz a Kúria honlapján - és így is halmozod a tárgyi tévedéseket.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
„Biztos, hogy jó irány, ha a jog is egyre inkább olyan lesz, mint a foci? Hogy tudni illik, mindenki ért hozzá, sőt mindenki jobban ért hozzá, mint a hivatásosak?
”
Béla! és társai ( Sherlock stb)
Ha a Magyar foci vesszük alapul, akkor ÖNGÓLT lőttél.
Szép számmal akadnak ugyan "hivatásosok" de 1986 óta egy VB- re sem jutottunk ki...:(
Lehet, hogy a Grundon tehetségesebb gyerekek vannak, mint azok akik MEZT öltve játszanak a pályán.
A Váci utcában a múltkor egy "mezei kis csávó" olyan labda zsonglőr trükköket adott elő , amit csak a Brazil válogatott tengerparton gyakorlatozó tagjaitól látni egy-egy videó felvételen....
OFF..:)
"Az, amiben igazán hiszel, mindig megtörténik; és épp a benne való hit az, ami valóra váltja." (Frank Lloyd Wright)
Sherlock!
Mik a tárgyi tévedéseim? Egyébként az írásos ítéletben szereplő első és másod fokú határozatok nem elérhetők az anonímban. Ez véletlen?
„Nem volt jogszabálysértő.” - hát?
„az eredeti helyzet helyreállítására tekintettel minősítette visszamenőlegesen érvényessé” - ennek csak szimplán semmi értelme
„Elnök Asszony folyamatosan a jogszabályhelyek hivatkozásánál nem "szakaszt" mondott, hanem "paragrafust". Ez a tény maga minősítette a döntés megalapozottságát.” - A megalapozottságát az indokolás minősége adja, arra pedig érdemben nem reagáltál.
„Egyébként mi a bánatnak kellett öt tagú tanács?” - https://www.box.com/…oro3k7ead0x6
„A teleologikus szó kiejtésének kétszer futott neki a Tanácselnök Asszony! Innen sejthető, hogy "skandináv gombja" nincs e szó jelentéséről.” - Szóval ha 150 ember előtt megremeg a hangja fél óra felolvasás után akkor nem tudja miről beszél. Egyszer - a +-0,5%-nál - a %-ot is furcsán ejtette, szerintem arról sincs fogalma, hogy mit jelenthet.
„Egyébként az írásos ítéletben szereplő első és másod fokú határozatok nem elérhetők az anonímban. Ez véletlen?” - Nekem megvan mindkét ítélet, az alperesi és felperesi beadványok és a tárgyalási jegyzőkönyvek is, túl sokáig nem tartott beszerezni.
Az meg visszataszító hogy korruptnak és szakmaiatlannak fested le a Kúriát, más topicban meg te figyelmeztetsz másokat, hogy etikátlan azt tanácsolni valakinek, hogy cserélje le az ügyvédjét.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Átküldöd Sherlock?
.Attika:
Üdv, a "fekete seggűek" táborában:-)
Sherlcok: :-)
"A megalapozottságát az indokolás minősége adja, arra pedig érdemben nem reagáltál."
Te amióta én ezen a fórumon vagyok , érdemben semmire nem reagáltál....milyen alapon kéred számon ezt mástól? :-)
Még mindig fennáll az öt csillagos kérdés:
Pontosan , nevesítve melyik jogszabály helyet sértette meg a másodfokú bíróság azzal , hogy az eredeti állapot helyreállítását rendelte el.....
Jó reggelt!
Sherlock - Ycal
„Ycal, én nem vitatkozom veled, ott ültél, de halvány lila gőzöd sincs arró mi történt, a tudásod meg alulról verdes egy elsős joghallgatót aki mindenhova a római jog könyvével ül le, persze én még tőled is hülyébb vagyok, mert néha leállok veled.”
BOXOS mondja.
„... elképedve látom, hogy mind a két oldal nagyarányú győzelemként hirdeti az ítéletet, sőt van aki az ítélet felhasználhatóságáról beszél úgy, hogy az indoklásra hivatkozik (amit el még nem olvasott)
...” BOXOS "elképedése" nem megalapozott. Voltak akik ott voltak... Az ítélet FELHASZNÁLHATÓSÁGA óriási mind a Megbízó - mind pedig Meghatalmazott számára, kinek a Kiadás, kinek a Bevétel rovatban elkönyvelhetően.
KBS - Ycal - Sherlock - Civilek - Fiskálisok - Zugügyvédek - Megszívott Későn Okulók...
„
Tényanyag egy intelligens a párbeszédhez.
Devizahitel - Kúria - ítéletismertetés - vágatlan - 2013.07.04
Ahogyan PSZász Károly mondaná:
Minden mondatát, minden zöngéjét, minden magas és mély magánhangzóját fokozott figyelemmel vizsgáljuk meg, hangról-hangra!
Meggyőződésem, hogy ősszel a Törvényhozás előveszi a "páratlanul hatásos" kétharmados számszeríjat" és megcélozza ezt a gordiuszi csomót.
BOXOS is a politikai megoldásban látja a megoldás kulcsát.
A jogalkalmazók szempontjából az a Kúria ítélete igazi csemege. Nem csak csodálom, irigylem azt élvezetes szakmai polémiát, amelyet a törvényhozás őszi ülésszakáig folytathattok.
Amikor megtaláljátok, amikor a kezetekben lesz majd a MEGOLDÁS KULCSA, figyeljetek oda, hogy időközben nem cserélték-e le a ZÁRAT!
”
Az Állam számára egy kellemes ítélet született, ez nem vita tárgya... nem hiszem, hogy arról lenne szó itt, hogy Kúria a bankok oldalára állt, melyet a Fidesz prominensei Rogán Antal és Kocsis Máté állítottak és felháborítónak neveztek... ha ez igaz lenne és a honatyáknak valós aggályaik vannak az igazságszolgáltatással kapcsolatban, akkor minden eszköz a kezükben van, hogy azon változtathassanak !
Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)
Bsz. 13. § (1), 27. § (1) (korábban 33. § (1)), Pp. 221. § (1)
„Te amióta én ezen a fórumon vagyok , érdemben semmire nem reagáltál”
Mindig hazudsz.
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
„Egyébként ugyan nem "fősodorú" dolog, de az ítéletet kihirdető Tanács Elnök Asszony folyamatosan a jogszabályhelyek hivatkozásánál nem "szakaszt" mondott, hanem "paragrafust". Ez a tény maga minősítette a döntés megalapozottságát. Egyébként mi a bánatnak kellett öt tagú tanács?
És még egy lényeges dolog. A határozat hozatal 14 órára került kitűzésre. Ehhez képest 14 óra 13-kor vonult be a bírói tanács. Az alsóbb bíróságokon már megszokott, hogy sem a reggeli első, sem az ebédutáni első tárgyalást nem kezdik pontosan. Már a Kúria is elköveti ezt az udvariatlanságot?”
Atyaisten. Na, azt hiszem, sikerült megfogni az ügy lényegét.
„Azt akarod mondani, hogy azért volt jogszabálysértő a 2 fok , mert :
"a mérlegelés szempontjait hibásan alkalmazta" ?”
Az érvénytelenség jogkövetkezményeit a vonatkozó PK véleménnyel és az irányadó bírói gyakorlattal teljesen ellentétesen határozta meg, egyébként - ahogy azt már leírtam itt jóval a kúriai döntés előtt - indokolás nélkül is.
A Kúria egyébként - a jogerős ítélettel szemben - megindokolta, hogy miért ezt a jogkövetkezményt alkalmazta, mégpedig az irányadó joggyakorlattal teljesen azonosan.
És amit nem igazán gondol át a topic népe, az ítéletet kommentáló agyhalott kormánypárti politikus, illetve a tanácselnök kiejtését kifogásoló kollégánk, az eredeti állapot helyreállítása minimum olyan mértékben sértette volna az adós érdekeit, mint a hitelezőét.
„Te amióta én ezen a fórumon vagyok , érdemben semmire nem reagáltál....milyen alapon kéred számon ezt mástól? :-)”
Attika azért elég sok rettenetes ökörséget írogatott itt arról, hogy csúnyára volt festve a tárgyalóterem fala és egyébként is régi keretes szemüveget viselt a tanácselnök bíró, ezért megalapozatlan az ítélet.
No, ez még egy laikustól is nehezen elviselhető néha. Ügyvédtől talán azért többet várna az ember.
ObudaFan! Keversz valakivel. Mikor írtam én ilyet?
Ne de Uraim...
„A világ legnagyobb és látszólag legmegoldhatatlanabb konfliktusai mind egy szálig a következő tételekből indulnak ki: "Hülye vagy!" "Te vagy a hülye!" "Nem, te vagy a hülye!" A megoldás (...) legtöbbször úgy születik meg, hogy fognak egy üveg pálinkát, együtt megisszák, és előre tekintenek a jövőbe.”
(Jonas Jonasson)
Itt egy pálinkás butykos, jóféle nedű, 52 fokos.
Töltsünk tiszta piát a pohárba!
Egészségetekre!
(Én egy időre lelépek... Jó mulatást Uraim!)
Két huncut ember van a világon. Egyik, aki a másét elveszi, a másik, aki a magáét hagyja.(székely mondás)

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02