Tisztelt Szakértő!
Társasház 3. emeletén lakunk, albérleti díjat nem kell fizetnünk, csak a lakásfenntartást. Tehát hivatalosan nem vagyunk albérlők. A tulajdonosnak és a társasháznak sincs lakásbiztosítása.
Történt egy csőtörés a lakásban, a fürdőben, melynek következtében az alattunk lakókat kisebb-nagyobb mértékben eláztattunk. Biztosításuk van, így az lenne a kérdésem, hogy mi ennek az ügynek jelen esetben a menete. Minket milyen terhek érintenek, valamint adott esetben egy kárbecslés mennyire fog valós károkról szólni?! A lakásokban festési károk keletkeztek. Az alattunk lévő lakás üres, épp eladó állapotban van (eléggé lelakott, festés, és az ezer éves tapéta cseréje aktuális). Tartunk attól, hogy esetleg velünk szeretnék eladás előtt felújíttatni majd. Ez a tulajdonos egy Adatközlő nyilatkozatot juttatott el hozzánk, melyben jelentenünk kell a kárt, illetve adott esetben a biztosítás meglétét/nemlétét. A mi lakásunk tulajdonosa ezt nem akarja kitölteni, mi pedig nem tölthetjük ki. Ő attól tart, hogy mivel nincs biztosítása ezért a károsult biztosítója rajta próbálja behajtani a kárösszeget.
Válaszukat köszönöm, üdvözlettel, K. Regina