„ ugrik vagy nagyobb lendülettel lépdel a gyerek.”
Majd felnő az a gyerek és vesz magának egy lakást !
„ ugrik vagy nagyobb lendülettel lépdel a gyerek.”
Majd felnő az a gyerek és vesz magának egy lakást !
Boldogsag és Niki2025,
Mindkettőt sikerült már megtapasztalni. A klumpa inkább csattogó, magasabb hangot ad. Ez, bár idegesítőbb lehet, olyan szempontból előnyösebb, hogy közepesen hangos zene elnyomja, valamint füldugóval vagy zajszigetelős fejhallgatóval sem hallani.
A mezítláb rohangálás a legrosszabb, kizárólag erős mély hangokat ad, amiket egyszerűen nem lehet kizárni. Gyakorlatilag a testével hallja az ember. Füldugóval is. Berezonál az egész szoba, remeg alattad az ágy, amikor ugrik vagy nagyobb lendülettel lépdel a gyerek.
Boldogsag
.. igen, de esetünkben a kérdező szomszédai mezítláb vagy zokniban rohangálnak... Én nem tudom, a klumpa halkabb vajon? ....
Mekkora egy bunkó paraszt szülők vannak, hihetetlen! Én is panelba laktam gyerkőceimmel és parketta, meg kőpadló volt, valahogy alapból úgy kezeltem srácaimat, hogy ne szaladgáljanak cipőben és soha egy panasz nem volt ránk, mégis felnőttek gond nélkül. Együttélés alapfeltétele, hogy tekintettel kell lenni a szomszédokra és igenis ügyelnem kell az áthallatszó zajokra. Ne hagyd annyiban, menj a bíróságra akár birtokvédelemmel és szégyeljék magukat!
palacs
Ott végül költözés lett a dolog vége, azok mentek el, akiket nagyon zavartak a zajok. Hogy azóta mi a helyzet, nem tudom, mert évekkel ezelőtt mi is eljöttünk onnan.
Majordomus,
Felajánlottam nekik a "süppedős" padlószőnyeget (két rétegű, alátétes padlószőnyeg), azt is, hogy 100%-ban finanszírozom a padlócserét. Nem hajlandók lerakni.
Vegyél nekik süppedős szőnyeget
drbzs,
Tudtommal nincs ilyen szabályozás az SZMSZ-ben. Közös képviselővel már megvoltak a szükséges körök, igazából ő sem tud már nagyon mit tenni, mert a társasházi törvény szerint elég korlátozottak a lehetőségek. Ettől függetlenül, a KK szerint az eredeti birtokállapot visszaállítása, mint olyan, univerzálisan megállhatja a helyét. Nyilván nem az 50 éves padlószőnyeget kellene visszarakni, de azt valahol figyelembe kellene venni, hogy a ház nem laminált padlós szobákkal épült, ami a legproblémásabb zaj szempontból, még akkor is, ha az a pár milliméteres alátét ott van.
Arra viszont kíváncsi lennék, hogy nálatok mi lett a végkifejlet a kettővel fölötted lévő szomszéddal.
palacs
"Mindenhova laminált padlót raktak. Az átalakítás óta a lakásuk egy akusztikai katasztrófa lett. A folyamatos gyerekzsivaj mellett a gyerekek minden léptét hallani, mert természetesen mezítláb vagy zokniban kell a szobában lenniük."
Erre lenne egy ötletem, laktunk mi is panelban tizenéven keresztül. Nem konkrétan felettünk, hanem egy emelettel feljebb volt hasonló sztori és ott ugyanilyen problémák voltak, de főleg a lépészajok voltak felső szomszédunk szerint kibírhatatlanok. Kérdésként merült fel, hogy a laminált padló lerakásánál betartották-e az előírt rétegrendet?
Ha nem, és mondjuk kimaradt a lépészaj csökkentő alátét, akkor érthető a problémád, a nem megfelelő kivitelezés miatt hallod ezeket a hangokat sokkal jobban.
Érdemes ezzel kapcsolatban megnézni a társasház SZMSZ-ét és a Házirendet, mert elég sok társasházban konkrét előírás, hogy legyen valamilyen lépészaj csökkentő is.
„Ez esetben megállhat a hamis vád? ”
Igen.
„Hogy bizonyítom, hogy én nem voltam ott, vagy NEM AKKOR voltam ott?”
Videofelvételek elemzéséhez értő szakértővel, tanúval, iratokkal (repülőjegy, szállodafoglalás - menj el nyaralni :), ...
Egyébként elenyésző az esélye annak, amit írsz, mert amikor a szomszéd felvesz, nem tudja, hogy milyen jövőbeni dátumra kellene dátumozni a videofelvételt. Ha pedig utólag tesz rá dátumot, azt a szakértő észreveszi. Túlgondolod ezt a dolgot.
osztap,
Köszönöm, az egy hónapos határidőről nem tudtam.
Mi történik, ha előredátumozza a videofelvételt és úgy jelent fel vele zaklatásért? Ez esetben megállhat a hamis vád? Hogy bizonyítom, hogy én nem voltam ott, vagy NEM AKKOR voltam ott?
palacs,
Nincs semmi és senki olyan, ami a "meghurcolástól" védene. Mert amit Te meghurcolásnak tartasz, a szomszéd szerint az ő jogos érdekeinek a védelme. Ha ki akarod ennek az esélyét zárni, akkor fogadd el, hogy a szomszéd zajong.
A konkrét esetben: A zaklatás csak magánindítványra büntethető, Btk. 231. § (2). A magánindítványt azonban csak a tudomásszerzéstől (amikor szerinte utoljára zaklattad) számítva egy hónapon belül lehet előterjeszteni, Be. 378. § (3). Tehát érdemes lehet legalább egy hónapig békén hagyod, és utána indítanod el a birtokvédelmi eljárást. Persze, ettől még tehet később feljelentést, de akkor már hivatkozhatsz az egyhónapos határidőre, kérve az eljárás megszüntetését.
palacs,
Nézd, ha betű szerint értelmeznénk a Btk.-t akkor elvileg talán igen.
„Btk. 222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
De természetesen nem ez a helyes, hanem kontextusában, minden körülménnyel együtt vizsgálni a kérdést. Ha csak akkor mész fel, amikor éppen zajonganak, és az valós, tényleg zavaró, nem önkényesen piszkálod őket, akkor természetesen nem valósítod meg a zaklatást akkor sem, ha az napi háromszor van.
osztap,
Értem, hogy bárki bármiért feljelenthet, de a kérdéseket arra próbáltam kihegyezni, hogy a feljelentése után meghurcolhatnak-e jelen állás alapján. Tehát, pl. indulhat-e büntetőeljárás zaklatás miatt azért, mert 10x fölmentem hozzá, és ha igen, akkor milyen ítélet várható.
A hangfelvételekről szóló cikket köszi, elolvastam.
palacs,
Üdv!
Panelban lakom. Nemrég költözött fölém egy kétgyerekes család, akik az egész lakást átalakították. Mindenhova laminált padlót raktak. Az átalakítás óta a lakásuk egy akusztikai katasztrófa lett. A folyamatos gyerekzsivaj mellett a gyerekek minden léptét hallani, mert természetesen mezítláb vagy zokniban kell a szobában lenniük. Legalább tízszer volt már szólva nekik. Annyit sikerült elérni, hogy a futkározás, ugrálgatás miatt már rájuk szólnak, bár erre is havonta kell őket emlékeztetni, mert fokozatosan szabadul el újra és újra. A gyerekeket nagyon keveset viszik ki a szabadba, pedig szép, zöldövezetes, parkos környéken lakunk, sok játszótérrel.
A szomszéd legutóbb arra kért, hogy többet ne keressem a panaszaimmal, mert ezt ő zaklatásnak veszi. Először kikötötte a csengőt, aztán felszerelt egy képrögzítésre is alkalmas kamerás kapucsengőt a bejárati ajtajára, amit máig nem tudom, jogszerűen üzemeltet-e úgy, hogy közös területekre néz.
A közös képviselő birtokvédelmi eljárást javasolt, amit az önkormányzatnál lehet indítani. Birtokvédelmi ügyben azonban a birtokvédelmet kérő félnek kell bizonyítania az önkormányzat felé a birtoksértést. Erre a célra hangfelvételeket készítettem a lábdobogásról, futkározásról, duruzsolásról, amin sokszor felismerhetőek és érthetőek a hangosabb gyerek-gyerek, gyerek-szülő beszélgetések.
Néhány kérdésem lenne a fenti konfliktussal kapcsolatban.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02