albérlő személyes holmijait szabad-e visszatartani?


Sasfioka # 2005.03.20. 10:54

Mátyás Király!

A törvényi rendelkezés értelmében az átvételt követő nyolcadik napot követően a zálogjogosítási joga minden vagyontárgyadra megszűnik, ha nem viszi bíróságra zálogjogosítási ügyét.

Ez utóbbi esetben a vagyontárgyakat a bíróság jogerős döntéséig visszatarthatja.

Amennyiben nem viszi bíróság elé az ügyet, hivatkozva az általad is idézett törvényre, a zálogjogát elveszíti, vagyis jogalap nélkül tartja vissza a vagyontárgyaidat, ami pedig jogilag sem "szép" dolog.

Igazából amit tennék az adott esetben:
A pénzt újra megkísérlném átadni. Két tanú jelenlétében. Jól jöhet a későbbiekben.
Amennyiben hivatkozik arra, hogy a kauciót te ne számold csak le, mert az majd az ő kárát rendezi, akkor mondd el neki, hogy számoljon el a kaucióval is egyértelműen, számszerűen. Azaz, ha ő úgy véli, hogy neked egyéb tartozásaid is vannak az ingatlanon, akkor tessék KÖZÖSEN elmenni a közművekhez, rendezni a dolgokat, számszerűsíteni az adatokat, stb. És ez alapján elszámolni a kaucióval.
Ha ő ezt nem hajlandó, és azt hajtogatja, hogy "nem érdekli semmi", akkor ezt követően add fel a bankszámlájára vagy postai úton a címére a pénzt. A lényeg, bizonyítani tudd a pénz átadását, illetve átvételét. Postai úton a pénzt valszeg, ha nem érdekli semmi, nem fogja átvenni, azaz visszajön, hogy a címzett nem fogadta el. Vagyis ez a célszerűbb, mert ezzel a másik fél akarata is láthatóvá válik.
Ezt követően bíróságra vinném az ügyet. Tekintve, hogy neked kárt okozott, ellehetlenítette a szerződésből eredő kötelezettségeid teljesítését, jogalap nélkül tartotta vissza a holmijaidat, stb. Szenvedjen a pökhendi!
Mivel te a pénz átadási szándékát több módszerrel (postai feladóvevény, tanúk, stb.) bizonyítani tudod, ha a postáról nem veszi át, akkor még azt is tudod bizonyítani, hogy te úgy jártál el, hogy teljesüljön a szerződési kötelem, de ő ezt nem fogadta el, így ez nem rossz pont bíróság előtt.
Továbbá mivel neked - talán igazolható - károd is keletkezett, ezt természetesen behajtanám rajta.
Az illető milyen jogcímen követel tőled most rezsit meg lakbért? Õ, ha jól sejtem a szerződést azzal, hogy lelakatolt mindent, felbontotta... Vagyis a jelenlegi követelése nem jogszerű. Ne teljesíts rá.

Továbbá mindenképpen érdemes átgondolni az alábbiakat:
Törvény szerint az albérleti díj nemfizetése esetén a bérbeadó köteles ÍRÁSBAN felszólítani a bérlőt tartozásainak rendezésére. Ezen levélben egy dátumot kell megjelölnie a fizetés végső határidejének. Ezen határidő eredménytelen leteltét követően a bérbeadó jogszerűen mondta fel a bérleti szerződést, innen léphet életbe a törvény által biztosított zálogosítási jog, stb.
Amennyiben te ilyen levelet a bérbeadótól nem kaptál, akkor a bérleti szerződésetek érvényben van, viszont a bérbeadó a szerződést ellehetetlenítette, lelakatolta a szerződés tárgyát képező ingatlant. Ezzel nem ő mondta fel a szerződést, mert ez nem hiszem, hogy szerződésben belefoglalt felmondási mód... Vagyis te hivatakozva a szerződés teljesítésének ellehetlenítésére a szerződést azonnali hatállyal rendkívüli felmondással felbonthatod, illetve a szerződés teljesítésének ellehetetlenítése okán kártérítést követelhetsz...

Mégegyszer hangsúlyozom, hogy a két fenti módszer lehetőség. De ahhoz, hogy pontos véleményt lehessen közölni, látni kellene a konkrét szerződést, dátumokat, eseményeket, mik mikor és hogyan történtek, ha volt köztetek levelezés stb.

Természetesen megoldás az is, hogy fillérre pontosan kifizeted az illetőt, a tárgyaidat ezt követően azonnal elszállítod, majd polgári perben követeled a kauciót, vagy annak jogosnak vélt részét vissza. Ez egy csendes, és szép megoldás, de így a károd megtérítésére esélyed sincs, továbbá az illető pökhendisége megmarad...

Utolsó kérdésedre: Ha ügyvédet fogad, lesz egy ügyvéde. :) Aki megpróbál majd "ész érveket" hozni arra, hogy miért zálogosított jogszerűtlenül, miért lehetetlenítette el a szerződést, miért felejtett el levelet küldeni a felbontásról, miért nem fogadta el a pénzt, miért nem érdekli őuraságát senki...
A személyes holmijaid visszatartására: ha a levél átvételét követően 8 napon belül bíróságra megy, akkor a jogerős döntésig, ha nem megy bíróságra, akkor a levél átvételét követő 8 nap után a visszatartás nem jogszerű.

SF

Mátyás Király # 2005.03.19. 08:22

Sasfióka !
Üdvözöllek és köszönöm a jó tanácsaidat. Igyekszem is megfogadni. Miután keveset értek a joghoz, természetes, hogy elfogadom a tőlem jobban hozzáértő és segítőkész emberek jóindulatú jótanácsát, amit ezután is szivesen vennék tőled is és Banyamancstól is. Az előzőekben is tettem fel kérdéseket ez ügyben. Tudjátok arra a választ?
Előre is köszönöm és várom....
Údv.
M.K.

Mátyás Király # 2005.03.18. 11:37

üdvözöllek Banyamancs !
Már feladtam tegnap a levelet ajánlva és úgy kértem, hogy kapjak értesítést arról, hogy átvette-e.Nem írtam bele, hogy számszerüen, hogy mennyi, hanem azt, hogy a háromszázerből a kilencven az, amit kaucióként le kellett tennem a beköltözés elött. A többit vittem és nem fogadta el. Azt akarta, hogy mind a háromszáznégyezret fizessem ki. Én meg hivatkoztam arra, hogy ott van nála kilencvenezer ft-om és az az alatti kétszázvalahányezret itt és most kp-ba kifizetem. Hisz' ezért jöttem. Éppen a bankból mentem oda egyenesen. Õ csak azt hajtogatta, hogy itt van az összes pénz? Nincs. Akkor engem nem érdekel semmi tovább. És készültek is és mentek el otthonról. Kb. egy negyedóráig voltam bent nála, amíg próbáltam neki megmagyarázni, hogy a kaució miért is van. Azt mondta, hogy ha marad belöle, akkor még visszais fogja adni. De neki kell az egész pénz és kész. Idézem:figyi..." Mondván: Téged semmi nem érdekel. Ma, amikor ott voltunk a Te házadban, akkor is ezt hajtogattad:

  • Fizesd ki a300valahányezer Ft-ot és kész. Ezen kívül semmi nem érdekel. Csak ha kifizetted.-."

Nos elmondtuk többször is, hogy itt van a pénz, hoztuk, de miután ott van nálad kilencvenezerFt kaució, azt nem akarjuk még egyszer kifizetni. Te azt mondtad, hogy majd előbb kifizetitek belőle a különböző kikapcsolásokat és bekapcsolásokat..upc…áram…stb. De azt nem tudtad megmondani, hogy kikapcsoltak-e valamit.

Banyamancs !

Most azt nem értem tisztán, hogy ha elküldtem neki a levelet. ( amint látod a levelem alján hivatkoztam a megadott szakaszra ) akkor most mennyit kell várnom? Vagy mit kell/ene neki csinálni? És utána mi következik?
Vagy hogy most mi jön?
Üdv.: M.K.
Help....

Ez egy nagyképű és pökhendi ember. És ha ügyvédet fogad? hogy tudja továbbra is visszatartani a személyes holmijaimat?
Vagy mégiscsak igazam van: Hallgatok a jó tanácsra....

Banyamancs # 2005.03.17. 14:16

A pénzt köteles átvenni. Ez is Ptk. Fel adtad már a levelet? Mert nem emlékszem rá, kiderül-e belőle pontosan, mennyi az összeg, amit akarsz/akartál neki adni. Azt írd bele!!!!!! Olyan nincs, hogy őt nem érdekli semmi. Egyébként adózik a bérleti díj után? Néha érdemes a tárgyalás közben az APEH-et is megemlíteni.... Nálunk anno hatott, amikor vitatkozott a főbérlő.

Mátyás Király # 2005.03.17. 14:08

nem enged elköltözni de közben nekem meg fizetni kell a rezsit mondja Õ. Hát ez meg hogy van? Ott se lakok, Õ nem enged elköltözni, nekem meg emelkedik a számlám...... hogy tehet ilyesmit. Ezt már szerintem nem vagyok köteles kifizetni.Vagy mégis?

Sasfioka # 2005.03.17. 14:06

Te adósa vagy valakinek, te törleszteni szerettél volna a hiteleződnek, és a hitelező azt mondta, hogy nem fogadja el? Nem normális az illető.

Add fel postán, fizesd be neki bankba, hogy nyoma is legyen (ha nincsenek tanúk) a pénz átadási szándékra vonatkozóan. Ugyanis ha azt a pénz kifizeted, nem 300e Ft feletti tartozásod lesz, hanem csak a vitatott 90e Ft. Annyit meg egy ócska trabant is megér. Nem két üzemképes autó...

És bizony ezek alapján én nem riadnék vissza bíróságra vinni az ügyet. Mert ő, ha tényleg mindened a lakásban van, irataid, stb., akkor igencsak önkényesen, jogtalanul tartja vissza. Ha olyan hivatalos irat van ott (pl. személyi igazolvány, stb.) amelyet nem tarthatana vissza, akkor pedig már alapértelmezetten sem jogosan jár el.

Fogadhat akármilyen ügyvédet, a tartozás erejéig tarthat vissza vagyontárgyat. De tény, ha bíróság előtt akar zálogjogot alapítani, akkor amíg a zálogjog meg nem alapul bírósági határozattal, a vagyontárgyakat visszatarthatja.

Mindenesetre ezt követően minden vele történő találkozáskor, pénzátadási kísérletkor, stb. legalább két tanúval jelenj meg.

Tértivevénnyel add fel a levelet, és az átvételt követő kilencedik napon, amennyiben az illető nem vitte bíróságra az ügyet, a zálogjoga mindenre vonatkozóan!! megszűnik. Neked kell ezt követően bíróságra vinni, a vagyontárgyaid visszaszerzése érdekében az ügyet.

"(3) Ha a bérlő írásban kifogásolja a zálogjog fennállását, terjedelmét vagy azt, hogy a bérbeadó a követelésére teljes fedezetet nyújtó vagyontárgyakon felül más vagyontárgyak elszállítását is megakadályozta, a bérbeadó nyolc napon belül köteles zálogjogát bírósági úton érvényesíteni. Ha ezt elmulasztja, zálogjoga megszűnik."

Nem értem, hogy miért nem fogadta el a törlesztést...

SF

Mátyás Király # 2005.03.17. 12:34

sziaaa Banyamacs. Örömmel látlak itt a forumban. !
Igen kétszáznégyezeret. Miután Õ háromszáznégyet mond, az azért van, mert abban benne van a tavalyelőtt átadpott kaucióm is. De azt meg nem akartam ujra kifizetni. És nem fogadta el. Elküldött azzal, hogy Õt semmi nem érdekli...fizessek és mehetek a cuccaimért.
Örülök a tanácsodnak. És ezután szerinted mi következik, ha elolvasta? Keres egy ügyvédet, aki talál egy kiskaput, hogy mégse adja ki? Odaadnám a pénzt, ha elfogadná és kiadná a cuccaimat. Otthagynám az autókat is......e hát Most mi következik? Tudod?

Banyamancs # 2005.03.17. 11:21

Tértivevényesen ajánlva add fel!!!
Amit nem értek: adni akartál neki pénzt és nem fogadta el?

Mátyás Király # 2005.03.17. 10:58

help...

Mátyás Király # 2005.03.17. 10:57

arra gondolok, hogy ha fogad egy ügyvédet, milyen kiskaput találhatnak arra, hogy ne adja ki a cuccaimat?Mert ezt nem érdekli semmi,,,mondja Õ.
Ezt még ma elküldöm ajánlva.
Látom itt a jóindulatu segitséget, kérlek segitsetek, hogy sikerüljön hozzájutni a személyes holmijaimhoz.....
Tisztelettel: M.K.

Mátyás Király # 2005.03.17. 10:54

A Te tulajdonodat képező házad kiadtad nekem megírt szerződéssel, amiben az állt, hogy havi 45ezerFt és + rezsi. A szerződés három évre szólt. Miután novemberben volt egy sulyos szívinfarktusom, így egyre kevesebbet tudtam dolgozni, ami azt jelentette, hogy betegállományban voltam. /És nem akarom magam sajnáltatni, de ami tény, az tény./ Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy a betegségem alatt, is jött néhány vevő, amiből a mindennapi élelmiszer szükségleteimet alkalmanként tudtam biztosítani.
Ezt Te is tudod. Következésképp, dec, jan, febr.hónapban elmaradtam a neked járó fizetéssel. Ezt egy külön neked személyesen átadott papíron elismervényként el is ismertem. Akkor még 200valahányezerft-ról szólt. Sokat-sokat kell feküdnöm. Egyedülálló ember vagyok, így miután sokat-sokat kell feküdnöm, nem volt, aki adjon egy pohár vizet, amikor esetenként rosszul voltam. Azt nem akarom ragozni, hogy mit jelent, milyen veszélyt rejt magában egy szívbeteg embernél, akinek most volt éppen infarktusa, hogy ha rosszul lesz. Az állapotom miatt azonban mindig kevesebbet tudtam talpon lenni a betegségem és a betegállományom miatt. Következésképpen elmaradtam a lakbér és a rezsi kifizetésekkel. Hisz’ a téli / és jó kemény tél után vagyunk/ hónapok teljesen visszavetik a munkát, mint tudjuk. Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy néha be-betért egy érdeklődő és vevő az általam teljesen felujjított kis szobában, amit bemutatóteremnek használtam, a szerződésben leírt és nekem ingyenes használatra adott, kialakított bemutatóterembe. Ezek esetenként aztán nagyon szűkösen, de fedezték a mindennapi élelemre való kiadásaimat. Volt, hogy még azt sem, mert nem jöttek. Így már febr.hónapban alig tartózkodtam a lakásban, hanem ismerősnél húztam meg magam, aki ha rosszul voltam segített. A bemuatóterem ajtajára kiírtam a kötelező állandó elérhetőséget, és ha volt érdeklődő, be tudtam vinni, hogy megnézze, amit szeretne vásárolni. / mellékesen jegyzem meg, hogy Te is így voltál ezzel, amikor a szúnyoghálós ajtókat rendelted nálam/. Majd március 09.-én újra hívtak telefonon, hogy szertnének rendelni, de megnéznék előtte a bemutatóteremben a szalagfüggönyöket és a szúnyoghálós redőnyöket, mert sok kellene belőle. Ekkor úgy beszéltem meg a vevővel -itt most név és cím nélkül- / akinek az elmondása alapján többszázezer Ft-os vásárlási szándéka volt/, hogy semmi akadálya, egyeztetünk egy időpontot és ott a bemutatóteremben, találkozunk, mert odamegyek. Még aznap este, amikor arra mentünk el, megdöbbenéssel láttam, hogy Te körül láncoltad a kiskaput, valamint a nagykaput is, ezzel engem és a megkötendő további üzleteket lehetetlenné téve. Másnap kimentem a piacra és ott is közölte velem egy másik potenciális vevő, -itt most név és cím nélkül-, hogy szeretne rendelni, és majd megnézi a bemutatóteremben, mert másra is szüksége volna. Ekkor már nem tudtam megígérni, hogy jó, majd megmutatom, hanem elmondtam, hogy akitől bérelem, azzal egy kis vitám van és lezárta lakattal, így csak kívülről tudunk benézni oda. Azt a választ kaptam, hogy uram ne nevettessen én, nem messziről akarom látni azt, amiért az Ön számításai szerint kb.3-4százezerFt-ot, fogok kifizetni. És elment. Nos, ezt is mind neked köszönhetem. Nincs szándékomban minősíteni neked ezt a fajtagondolkodásodat. Te építész, tervező mérnök ember lévén, tudnod kellett azt is, hogy ha lehetetlenné teszed a bemutatóterembe való közlekedést, ezzel lehettlenné teszed annak a lehetőségét is, hogy minél előbb tudjak fizetni. Nos ehhez nem kell érettségi sem, csupán teljesen egyszerű józan paraszt gondolkodás. Azóta többször hívtak telefonon, hogy szeretnének szétnézni a bamutatóteremben és mikor, nyitom ki, mert vásárolni szeretnének.
Te szerinted mit kellett volna mondanom ezeknek az embereknek? Vagy Te az én helyemben mit mondtál volna? Mindenkinek sorban elmesélte volna ezt a történetet? És akkor? Továbbra is rendeltek volna? Talán már régen ki tudtam volna fizetni ezt a tartozást, és el tudtam volna költözni onnan. Több esetben kellett volna olyan alkatrész is vevőnek, ami ott van, és azt sem tudtam adni, mert Te, azt leláncoltad és bezártad. Mondván: Téged semmi nem érdekel. Ma, amikor ott voltunk a Te házadban, akkor is ezt hajtogattad:

  • Fizesd ki a300valahányezer Ft-ot és kész. Ezen kívül semmi nem érdekel. Csak ha kifizetted.-.

Nos elmondtuk többször is, hogy itt van a pénz, hoztuk, de miután ott van nálad kilencvenezerFt kaució, azt nem akarjuk még egyszer kifizetni. Te azt mondtad, hogy majd előbb kifizetitek belőle a különböző kikapcsolásokat és bekapcsolásokat..upc…áram…stb. De azt nem tudtad megmondani, hogy kikapcsoltak-e valamit. Pedig ott jártál előtte két nappal is a háznál többed magaddal, amire azt mondtad, hogy magánügy. Én most írásban felszólítalak, vagy kérlek, hogy a tartozásomon felüli személyes holmiijaimat sürgősen engedd elhozni. A két autó, ami az udvaron és a garázsban van / és amire szükségem is van/ bőven fedezi a neked való tartozásomat és még többet is. Ne hord le őket, mert üzemképes autókról van szó. Többet érnek, mint a tartozásom. Addig ott hagyom a két autót, amíg ki nem tudom fizetni a ma már odaígért kétszázháromezerFt feletti részt. De ígérd meg, hogy akkor elvihetem az autóimat. Csak ezeket tudom fölajánlani. És elköltözhetek. Így amint mondtad, ki tudod adni a lakást másnak. Nem lesz semmi akadálya. És még plusz pénzhez is jutsz az újabb albérlőtől. És vedd le a lakatot a bemutatóteremről, hogy be tudjanak jönni az esetleges megrendelők, amíg el nem költöztetem azt is. Mert azt is új helyre szándékozok átvinni annak ellenére, hogy rengeteg pénzt és munkát költöttem bele, mire a jelenlegi állapotába tudtuk hozni. Ezt egyébként Ti is elismertétek, talán nem tagadod le…. Ma nem fogadtad el a pénzt, pedig annak előtte január 20-án előre, szépen kértelek, bírd már ki ezt a másfél hónapot, amíg kifizetnek. Azt hitted hazudok. Ma láthattad, nincs amiért okom, volna becsapni téged. Az elmaradt tartozásomat is, nyilvánvalóan hajlandó vagyok elismerni is és kifizetni is. Ezt is elhiheted. És ne vond kétségbe. Soha senkinek nem maradtam adósa. Ma megkaptuk a pénzt és már vittük is, ahogy ígértem. De Te ezzel sem voltál megelégedve. Nem vonom kétségbe, mindig elismertem, hogy nem tudtam fizetni. Még a rezsit sem. / csak így zárójelben jegyzem meg, hogy ha én nem laktam volna ott, akkor is fizetted volna a házzal járó akármilyen rezsiköltségeket/Ám miután ott laktam, persze, hogy több, mintha nem lakna benne senki. Ez nyilvánvaló.
Végül közlöm, hogy azzal, hogy lehetetlenné tetted, hogy esetleg a bemutatóterembe be tudjam vinni a vevőket, hogy azok tudjanak megrendelni és vásárolni, valamint a személyes holmiijaimat / hivatalos papírok, dokumentumok, használati tárgyaim, a lakásban lévő műszaki cikkeim, egyáltalán a tisztaruha, cipő, a hátsó kazánházban lévő polcokon lévő szerszámok…stb./ ezzel, valamint a sok / Igenis a Te hibádból eredő!/ sokkal-de, sokkal nagyobb kárt okoztál nekem, mint az elmaradott albérleti és rezsi díj..
A Ptk. 429§./3/szakaszára hivatkozva kifogást emelek ezennel az általad nekem okozott károk és a két autó árának fedezete fölötti rész: a személyes vagyontárgyaim, bútoraim, valamint a nem és hivatalos papírjaim… stb önhatalmú és erőszakos visszatartása miatt és kérem azok / a két autón kívüli/ azonnali kiadását.
Mór.2005-03-17
Õszinte tisztelettel:

Mátyás Király # 2005.03.17. 10:52

hogy lehet, hogy már másodszor teszem ide a válaszomat és nem fogadja el a gép?

Mátyás Király # 2005.03.17. 07:20

s

julius # 2005.03.12. 21:26

Mátyás Király, már csak azt nem értem, hogy hogyan hagytad ott az albérletet a dolgaid nélkül?
Ugyanis ha távozásra szólít fel a tulaj és ennek nem teszel eleget, akkor a bíróságtól kérheti annak megállapítását, hogy menned kell a lakásból, de ő nem tehet ki. Ezalatt viszont kiköltözhetsz onnét a bútoraiddal, stb. együtt.

Banyamancs # 2005.03.11. 16:02

Igen, de a bíróság jogerős döntéséig akár mindent visszatarthat, így mindenképp a megegyezést javasolnám!

A tartozáselismerő nyilatkozat nem rossz ötlet!

Sasfioka # 2005.03.11. 13:48

A tértivevényes levél megküldésével érvénybe lép az alábbi szakasz:

"(3) Ha a bérlő írásban kifogásolja a zálogjog fennállását, terjedelmét vagy azt, hogy a bérbeadó a követelésére teljes fedezetet nyújtó vagyontárgyakon felül más vagyontárgyak elszállítását is megakadályozta, a bérbeadó nyolc napon belül köteles zálogjogát bírósági úton érvényesíteni. Ha ezt elmulasztja, zálogjoga megszűnik."

Ez alapján pedig a zálogjogot vagy kimondja a bíróság, vagy MINDEN tárgyat köteles a bérbeadó visszaadni.

A törvény nem ismerete nem mentesít annak betartása alól. Vagyis ha te felszólítod a bérbeadót, hogy adja vissza azon vagyontárgyakat, melyek szerinted a tartozás összege feletti értékben vannak, erre neki a törvényi rendelkezés értelmében bíróság előtt meg kell állapíttatni a valós értékeket, a követelési jogosságot, stb. Tehát HA TE KIFOGÁST EMELSZ, Õ MÁR NEM DÖNTHET ÖNKÉNTESEN, bírósági határozattal kell a zálogjogát megalapítania, vagy ha az átvételtől számított nyolc napon belül ezt nem teszi meg, a zálogjoga megszűnik, vagyis azt követően nem jogos a személyes tárgyaid visszatartása.

Természetesen a jogot aljas módon felhasználni, más tudatlanságát kihasználni nem szabad. Ha lehetőséged van, fizesd ki a tulajdonost, menjetek el közjegyzőhöz, tartozáselismerőt és a fizetés módját, stb. írjátok le. Ezzel a korrektség megmarad. És talán a zálogjogot is meg lehet szüntetni.

SF

zsuvi # 2005.03.11. 09:01

Sziasztok!

Ehhez a témához kapcsolódva én is jártam így 2000-ben. Annyival bonyolítva, hogy kölcsön adtuk egy nagyon jó ismerősnek egy asztalt két székkel. Õk voltak albérletben, s a lakás tulajdonosa a mai napig sem adta vissza hasonló okokra hivatkozva. Pedig személyesen is voltam visszakérni a főbérlőtől s azt is elmondtam, hogy a tárgyak nem is a bérlők tulajdonát képezik. Hogy az az enyém. Még sem adta vissza. Nem nagy értékről van szó, de bosszant mert emlék (ajándék) a tárgyak.

Szerintetek ennyi idő távlatából tehetek valamit?

Banyamancs # 2005.03.11. 08:24

Így van! Küldj egy tértivevényes levelet, hogy haladéktalanul adja ki a tartozás fedezetén felüli értékű vagyontárgyaidat. Írd meg, mik ezek és mit hagysz ott. Hivatkozz a jogszabályra, amit bemásoltam.

Mátyás Király # 2005.03.11. 07:48

Kedves Banyamancs. !
Ezek szerint, ha jól értem magamat, akkor a bérbeadónak címzett levélben sérelmeznem kellene azt, hogy a bérbeadó a tartozásösszegén felül lévő személyes tárgyaimat kiadja?
És a tartozáson felül lévő személyes holmimra ne legyen zálog?
Ami abban az albérletben van / bútorok, műszaki cikkek, ruhanemük és más használati eszközök/, azoknak az értéke messze meghaladja a tartozás összegét. Ezért akkor kell egy levelet írni a bérbeadónak, hogy nem foglalhatja le minden személyes holmimat?
Vagy ez most hogy is működik?
Üdvözlettel M.K.
Türelmetlenül várom a választ akárkitől......

Banyamancs # 2005.03.10. 15:33

Ptk.:
428. § (1) A bérlő a bért időszakonként előre köteles megfizetni. Arra az időre, amely alatt a dolgot rajta kívül álló okból nem használhatja, bér nem jár.
(2) A bérfizetés elmulasztása esetében a bérbeadó a bérletet azonnali hatállyal felmondhatja, feltéve, hogy a bérlőt megfelelő határidő tűzésével és következményekre való figyelmeztetéssel a hátralék megfizetésére írásban felszólította, és a bérlő e határidő elteltéig sem fizetett.
429. § (1) Ingatlan vagy lakás bérbeadóját (albérletbe adóját) a hátralékos bér és járuléka erejéig a bérlőnek a bérlemény területén levő vagyontárgyain zálogjog illeti.
(2) A bérbeadó mindaddig, amíg e zálogjoga fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását.
(3) Ha a bérlő írásban kifogásolja a zálogjog fennállását, terjedelmét vagy azt, hogy a bérbeadó a követelésére teljes fedezetet nyújtó vagyontárgyakon felül más vagyontárgyak elszállítását is megakadályozta, a bérbeadó nyolc napon belül köteles zálogjogát bírósági úton érvényesíteni. Ha ezt elmulasztja, zálogjoga megszűnik.
(4) Ha a bérlő a zálogjoggal terhelt dolgot a bérbeadó engedélye nélkül elszállítja, és más megfelelő biztosítékot nem nyújt, a bérbeadó követelheti a dolognak a bérlő költségén való visszaszállítását. A dolog visszaszállításával a zálogjog feléled.

Mátyás Király # 2005.03.10. 15:04

Ki tudja?
Ha az albérlő nem tudta fizetni a bért / rezsi, albérleti dij/akkor a személyes holmijait visszatarthatja-e a főbérlő?
Tudomásom szerint semmilyen alapon és indokkal a személyes holmikat nem szabad, nem lehet visszatartani.
A tartozást be lehet hajtani akár bírósági úton is később.
A személyes holmikhoz sterintem / ruha, cipő, bútorok, berendezési tárgyak / semmi köze.
Ki tudja a választ? Hol lehet erről olvasni a mai törvényeket és szabályokat?
Ha nem akarja kiadni, segít-e a rendőrség ??