Kedves Kacsa1111!
Nem vagyunk azonos véleményen, de, ha születésünktől kezdve ugyanazok a hatások értek volna mindkettőnket, és ugyanazok az érdekek motiválnának mindkettőnket, akkor hasonlóan érvelnék én is.
Fényezhetném magam, hogy mennyire átgondoltam a kölcsönszerződést mielőtt aláírtam. Hány közgazdászt és ügyvédet kértem fel, hogy vizsgálják meg a szerződésemet, hogy hányszor át kellett fogalmazni a bank által írt szerződést, mire megfelelően érvényesültek az érdekeim, de gondolom te is nagyon jól tudod, hogy ez nem így működik.
Kap az ember egy csomagot, aztán eldöntheti, hogy kell-e, vagy nem kell? Ha nem felel meg, akkor viszont látásra, mert sok a dolga az ügyintézőnek.
Mi egy jó referenciákkal rendelkező tanácsadó cégbe vetettük a bizalmunkat, aki segített kiválasztani a számunkra kedvezőbb hitelkonstrukciót, több bank ajánlatai közül.
Kezdetben szkeptikus voltam a devizahitelezéssel kapcsolatban, mégis meggyőző volt az érvelése a devizahitel mellett.
És ne feledjük el, hogy akkoriban a forint erősödött a svájci frankhoz képest. - Lendületben az ország. - hallhattuk.
A PSZAF embere is dicsérte a devizahiteleket. Mi pedig bizalommal voltunk az ország vezetői iránt. Úgy gondoltuk, hogy bizalommal lehetünk a Bank iránt is, mert nem kezdők. Nagy múltú cég, régóta jelen van az országban, a felettes szervek által szigorúan ellenőrzött keretek között működik, tehát nem egy kókler uzsorás kezébe adjuk a sorsunkat. Hittük, hogy tisztességes becsületes szakemberekkel fogunk együttműködni.
MEGBÍZHATÓSÁG, TISZTESSÉG, BECSÜLET, LOJALITÁS: ezek fontos értékek.
Mondok egy egyszerű példát: Megéhezel és betérsz egy étterembe. Vajon aláíratsz egy 25 oldalas szerződést a személyzet minden tagjával közjegyző előtt? Vagy leülsz, kiválasztod az étlapról, amit szeretnél, és elfogyasztod jóízűen? Megvan-e a bizalom a személyzet iránt, vagy felkérsz egy élelmiszer szakértőt, hogy vizsgálja meg a fagylalt tetején azokat a cukorkákat, nem-e véletlenül patkányméreg?
Vajon ha, nem bízhatok meg egy bankigazgatóban, akkor miért bízhatnék meg egy séfben?
Annyi a különbség, hogy az éttermet a Tisztiorvos felügyeli, míg a bankot a PSZÁF.
Előkerült a Bank tájékoztatója. Ebből idézek:
„A hitel kamatait a kiválasztott deviza iránti nemzetközi kereslet-kínálat alapján alakuló elszámoló árak (LIBOR, EURIBOR) határozzák meg.
”
EURIBOR:
„A frankfurti bankközi piacon jegyzett, az Európai Központi Bank előírásai alapján meghatározott euróra (EUR) vonatkozó kínálati kamatláb. ”
CHF LIBOR:
„A londoni bankközi piacon referencia jellegű kínálati kamatláb. Angol jelentése: London Interbank Offered Rate. Tehát ez az a kamatláb, amin a pénzintézetek hitelezik egymást. A CHF a devizanemet jelöli, ami jelen esetben a Svájci Frank.”
Részlet a PSZÁF Magatartási kódexből, amit a Bankok magukra nézve elfogadtak:
„Érvényesítik az adott kamat-, díj- vagy költségelemre kihatással bíró feltételek vagy körülmények kedvező irányú változását is a szimmetria elvének megfelelően.
”
Devizabázisú finanszírozás
„Akkor beszélünk devizabázisú, vagy deviza alapú finanszírozásról, ha finanszírozott összeg és a havidíjak nem magyar forintban, hanem valamilyen más pénznemben vannak nyilvántartva. Ilyenkor a havidíjakat az adott devizára érvényes kamattal számítják ki.” Forrás: http://www.ersteleasing.hu/fogalomtar.php
CHF LIBOR majdnem 3%-ot csökkent, amióta felvettem a hitelt, tehát ha a Bank tartotta volna magát a szerződésben vállaltakhoz, akkor, a törlesztőm kevesebb lenne.
Ezt valaki elk*rta. Nem kicsit, nagyon. Nem én.
Vajon, a PSZÁF maradéktalanul el tudja-e látni a feladatát, ha a vezetőjét időnként, megfenyegetik, vagy megverik a munkaköre miatt?
ref: http://www.vg.hu/…lnoket-35623
