Nem ajándékba adja a bíróság,hanem a gondnokolt állapotában történő pozitiv változással lehet keresetet inditani a megváltoztatásra.
Gondnokság
Elnézést, nem „kérek”, hanem „kerek” évfordulóra.
Köszönöm a válaszaikat!
Egyébként azért kérdeztem, hogy a munka és a tanulás miatt megszüntethetik-e a gondnokságot, mivel többek között az egyik érv az volt a gondnokolt gondnokság alá helyezése mellett, hogy nem fejtett ki kellő aktivitást a hivatalos ügyei intézésében, nem volt motivációja intézni az ügyeit az elmúlt 2 évben. Mivel gondnokság alatt áll, saját maga nem intézhet nagyon semmit önállóan, ugyanakkor a gondnokkal rendszeresen eljár a bankba, a postára stb. A gondnokolt jövőre lesz 30 éves, akkor fog leérettségizni, és úgymond „születésnapi ajándék” lenne a számára erre a kérek évfordulóra, ha a gondnokságot megszüntetné a bíróság.
Módosítás vagy megszüntetés iránti per lesz az, nem "felülvizsgálat".
Időkorlát nélkül indtítható; az eredményességéhez nyilván fel kell tudni mutatni valamely jelentős körülményváltozást.
(Halkan jegyzem meg, hogy a mentális betegség miatt megfogyatkozott belátási képesség nem szokott helyreállni. Talán még a szenvedélybetegség miatt gondokság alá helyezettek esetén lehet sikeres a kereset.)
P. Imre,
Szerintem a kérelemre induló felülvizsgálatnak nincs határideje, vagy gyakorisági korlátja. Nyilván egy elindított felülvizsgálati eljárás mellett következőt indítani nem lehet, de a jogerős lezárás után a következőt rögtön (ha az ítélet nem zárja ki), miért ne? Nem tilos, legfeljebb értelme nincs. Ha néhány hónap alatt lezajlik egy ilyen eljárás, akkor akár fél évenként is.
A második nem jogi kérdés, hanem orvosszakmai. A felülvizsgálatnál nyilván lesz újabb szakértői vélemény, és az alapján dönt a bíró, nem konkrétan az alapján, hogy eddig nem tanult és dolgozott, most meg már igen. Ha változott az állapota, képesnek tűnik az ügyeinek vitelére - ennek valóban lehet egyik jele, hogy tanul és dolgozik -, akkor megszüntetheti, vagy korlátozhatja/csökkentheti a bíróság a gondokságot.
Tisztelt fórumozók!
Két kérdésem lenne.
Az egyik, hogy egy cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá helyezett személy milyen időközönként kérheti a gondnokság alá helyezésének a felülvizsgálatát? (Tudom, hogy a bíróság meghatároz egy időpontot, amikor kötelező a felülvizsgálat, de a gondnokolt hamarabb is kérheti. Mennyivel? Akár félévenként is kérheti?)
A másik kérdésem, hogy azért megszüntetheti-e a gondnokságot a bíróság, mert a gondnokolt eljár dolgozni és tanul is egy esti iskolában? (A gondnokság alá helyezésének pillanatában még csak otthon ült, semmit nem csinált.)
Válaszukat köszönöm.