Tisztelt Jogi Fórum!
Az alábbiakban kérném segítő tanácsukat:
A szüleim a 1962-ben költöztek egy 8 lakásos bérlakásba, mely akkor széntűzelésű volt és minden lakáshoz járt egy tároló a pincében. Időközben a széntűzelés megszűnt a gázkonvektoros fűtésre való átállás miatt, ezek a helyiségek saját tárolóként szolgáltak. A 70-es években az ő pincerészük - melyben a ház egyik szennyvizvezetéke volt, beázott, ezért át kellet költözniük egy másik - szárító megjelőléssel szereplő - pincerészbe.
A bérlakások 1992-ben történt értékesítését megelőzően műszaki felmérés szerint ez a helyiség már nem szárítóként, hanem úgyanúgy lomtárként szerepelt, mint a többi lakó pincerésze is, ennek megfelelően történt a lakás megvásárlása is, azóta is ezt a lomtár megjelőlésű helyiséget használjuk.
Szüleim időközben elhunytak, most egy pár lakó arra akar minket mint örökösöket kötelezni, hogy ezt a lomtárt hagyjuk el és költözzünk vissza - a bérlakási állapotban használt lomtárba.
Bár pincei lomtárolók közös tulajdoni illetőségekbe tartoznak, de a fentiek alapján kötelezhet-e - ha igen milyen jogszabály, milyen formai feltételekkel - a társasház ezen lomtároló elhagyására és egy még a társasház megalakulása előtti bérlakási jogviszonyban használt lomtárba való átköltözésre. Ahhoz, hogy erre kötelezhessenek, milyen formában, milyen döntést kell meghoznia a társasháznak? (A közös képviselő arra hívatkozik, hogy neki semmi köze nincs a társasház közös tulajdoni illetőségű lomtárak használatával kapcsolatosan)
Várva segítő észrevételeiket, tanácsaikat,
köszönettel: Dai