jogosítvány


csak egy állampolgár # 2007.10.22. 07:15

Jó hát meglátjuk, már meg is írtuk az igazolást, amit postára adunk egy kísérőlevéllel, és ahogy ismerjük őket, simán le fogják pecsételni, és onnan indul majd az igazán érdekes játék. Ha csak azt az igazolást veszik alapul minisztériumi pecséttel, akkor elvileg itt is el kell fogadniuk, én úgy gondolom, és abban reménykedünk, hogy az eredeti vezetői okmányt már nem kéri be az itteni hatóság. Így viszont akkor ki kéne hogy állítsák a jogsit a felsorolt kategóriákra, hiszen azt nem tudhatják, nem is sejthetik, hogy mi áll mögötte kint.

Hát induljon a játék, aztán majd kiderül mi sül ki belőle...

monalisa1 # 2007.10.21. 18:36

Hát...
Értem én amit írsz, de az ott egy más világ., mások a szokások, az előírások.

csak egy állampolgár # 2007.10.21. 06:58

Monalisa! Ott az se túl furcsa, ha valakinek nincs személyi igazolványa, hiszen a népességet illetően is csak becsült adatok vannak, gondolhatod ki a frász tartja nyilván azt, hogy a 8-9 törzsből álló országban az őserdő közepén XY asszonynak éppen 8 avagy 10 gyereke van, ez egyszerűen náluk elképzelhetetlen.
Na hát ilyen viszonyokra gondolj, és akkor érthetővé válik a jogosítvány ügye is.

csak egy állampolgár # 2007.10.21. 06:40

Nem hát, sőt biztos, hogy nem az! Szóba került már, hogy náluk ez úgy megy, hogy egyszerűen csak egy "licencia de conducir" és abszolút semmiféle kategórizálás nincs, sőt pl. motorra (akármekkora is az) nem is kell semmilyen jogsi náluk, de azt hiszem mezőgazdasági lassújárművekre sem (már amit mi így hívunk), csak kimondottan személygépkocsi vagy teherautó vagy busz esetén merül fel, hogy egyáltalán kell hozzá papír. Na igen ám, de hiába nem szerepel tehát tagoltan, kategóüriákra bontva a jogsiban, szerintem semmilyen akadálya nem lesz annak, hogy teljesen hivatalosan lepecsételjenek olyan papírt is, hogy márpedig az a jogosítvány érvényes az európai módon megszokott kategóriákra, emrthogy náluk ez ismeretlen, és csak felesleges kukacoskodásnak tartanák már azt is, hogy miért kell itt mindenféle B meg C kategóriákra lebontani bármit is.
Lényeg, hogy ha én megírok egy igazolást, mely szerint a kiállított vezetői engedély érvényes A, B, C, D, E kategóriákra, ugyan nem fogják érteni ezt a tagoltságot, de simán lepecsételik, és igazolják, hogy valóban jó az akár autóbuszra is... Hát izgalmas egy dolog innentől kezdve (azért felmerült a kérdés bennem, hogy tényleg nem az van, hogy mi bonyolítjuk túl itt Európában? :) De tényleg, a statisztika engem igazol, ugyanis egyáltalán nincs ott több baleset mint nálunk mondjuk, pedig aztán boldog-boldogtalan vezetget iszonyatos állapotban levő teherautókat.
Jó, tudom, ez felesleges kérdés, mert ez így van és kész, mindenesetre lehet, hogy ők jobban teszik ....

monalisa1 # 2007.10.18. 12:49

Nem biztos, hogy az afrikai országbeli vezetői engedély gépjármű-kategóriánként tagolt, mint nálunk.

Judge Curtis # 2007.10.18. 12:09

Ilyen esetekben hivatalosan, diplomáciai úton megkérik az adott okmány jellemzőit, esetleg konkrét kérdések formájában , azaz ha az okmányt kiállító külföldi hatóság igazolja ezen diplomáciai úton keresztül, hogy az a jogosítvány A, B, C, D, E kategóriákra is érvényes, akkor tekintettel arra, hogy afrikai országról van szó, előbb-utóbb az itteni hatóságoknak is el kellene fogadniuk. Az ott kiállított okmány jogszerűségét nem vizsgálhatják. Magyarországon nincsen Egyenlítői Guiíneának nagykövetsége, a legközelebbi Bécsben található. Ilyen esetekben általában valamelyik szomszédos ország veszi át az ahhoz a nagykövetséghez való közvetítést. Ez korántsem példa nélküli a diplomáciában, de a másik lehetőség, hogy Ti elintézitek az egészet a Bécsben levő nagykövetségen közvetlenül (és vélem, ez gyorsabb és egyszer?bb is).
Judge Curtis

csak egy állampolgár # 2007.10.18. 06:01

Hát az útlevél még csak-csak elmegy :D Bár az a fés (ami a címer) pecsét igencsak vicces külsőt ad az egésznek.
Ismerősünk eddig botlott már rendőrbe itt-ott, aztán mindig az lett a vége, hogy amikor meglátták, hogy "Guinea Ecuatorial", akkor legyintettek egyet, és nem is foglakoztak ilyennel, hogy eredetiség ..stb. Természetesen se vízjel se fémszál se semmi abszolút, nem tudom jártál-e esetleg a szaharától délre eső országok valamelyikében, de pl. ott hogy ő átmegy a saját országából a szomszédos Kamerunba, ahhoz nem is kell útlevél ... Kicsit más világ az (vagyis nagyon), aztán itt Európában persze mindez furcsa nekünk, de hát nekik meg ez a furcsa. Na igen, minden csak nézőpont kérdése.
e

monalisa1 # 2007.10.17. 13:34

Köztudott, hogy az angol orvosházaspárnak Portugáliában tavasszal eltünk a 4 éves kislánya stb., stb. Nemrég egy marokkói szöszke fényképe járta be a világsajtót, akit a fotó alapján angol kislánnyal vélték összepárosítani. Aztán a marokkói szülők bemutatták a gyermekük ottani hivatalos születési anyakönyvi kivonatát, na az is csak egy sajtpapír-szerűség volt.

Ami az egyik világban okés mint okmány, másutt ismeretlen, és ezért megalapozott lehet a kétkedés.

Szóval ha a barátotok gyakorta jön-megy Európában is kocsival, javasolt lenne "rendes" vezetői engedélyre szert tennie - elkerülendő a kellemetlenségeket.

Vélem az otthonról való útlevele sem lehet sokkal különb...

csak egy állampolgár # 2007.10.17. 06:40

Nem-nem! Félreértesz! A feleségem spanyol, tehát ő "rendes" spanyol jogosítvánnyal rendelkezik. Az elején vagy én voltam kétértelmű vagy nem tudom, de úgy emlékszem így írtam akkor is, hogy nem a feleségemről van szó. A feleségem ügye tiszta, ellenben van egy ismerősünk, egy nagyon jó családi barát aki egyenlítő-guineai származású, sokat is van a hazájában, de sokat van Spanyolországban is, ahol viszont nem furcsálnak egy ilyen wc papír jogsit, mert nagyon sok egyenlítő-guineai ember él ott, tehát ott nincs is probléma, csak ahogy eljön pl. Magyarországra, máris felmerül a kérdés,merthogy itt is sokat van ...
De azt hiszem, ez csak Spanyolországban természetes dolog, mivel ugye volt spanyol gyarmati ország, ezért van rengeteg guineai, de ha már a franciákhoz megy át, ott is jelentkezik a probléma. Na de most ezért ő csinálja meg mondjuk Spanyolországban is a jogsit? Eddig sikerült elhitetni ha kellett, igaz, nagyon furcsán néztek sok helyen rá, sokan azt se tudják hol van az ország, egy kis 350 ezres lakosú országról van szó (a fővárosban, Malabóban is 33 ezren laknak csak, tehát el tudjátok képzelni ..), na és ráadásként a címerük is olyan, hogy egy fa van a közepén, ebből adódóan teljesen azt hiheti valaki az amúgy tök hivatalos pecsétre a címerrel, hogy valami gyerekjátékból származó pecsét.... Úgyhogy keveredtünk már érdekes szituációkba, de pont ezért kérdeztem az elején második kérdésként, hogy az afrikai országok jogsijaival mi a helyzet ?
Mert EU oké, hallom az USA már nem oké, na most azt hallottam az afrikai országoké szintén oké, csak kicsit konkrétabban, esetleg jogszabályi alátámasztással érdeklődtem. Amire hivatkoztál rendeleteket, megtaláltam ugyan, de abban nem volt szó ilyesmiről.
Nos, legegyszerűbb tényleg, ha egyik nap bemegyünk a Közlekedésrendészetre, aztán vagy full hülyének néznek minket vagy mondanak valamit érdemben. Mi már azt is megtettük, hogy a rajta levő szöveget hivatalosan lefordíttattuk magyarra, bár végül is spanyolul van, szerencsére a hivatalos okmányokat nem az amúgy többségi törzsi nyelven állítják ki, az lenne aztán szép ..:)

monalisa1 # 2007.10.16. 19:10

A feleséged miért nem rendes spanyol jogosítvánnyal rendelkezik? Vélem egy USA-beli rendőr is kitessékelné a volán mögül ama bizonyos wc papírja okán.

A nejed itt él Európában, tessék alkalmazkodni: megfelelő okmányokkal rendelkezni.

csak egy állampolgár # 2007.10.16. 18:47

Én se hiszem, mindenesetre érdekes jogi kérdés, mégis mit kezdenének vele, mert ha jól tudom, az afrikai országok jogsijait el kell fogadni itthon, nem ? Lehet hogy én tévedek persze, de akárhogyan is legyen, felettébb érdekes, mert ha én meg hozok egy pecsétes minisztériumi igazolást arról, hogy márpedig ezzel a wc-papírral vezethetek szinte mindent, akár még azt is lepecsételik nekem, hogy a megszokott kategóriákra szétbontva lesz az igazolásban, na most mégiscsak el kellene fogadniuk ... (kis pénzért azt pecsételnek ott le amit csak eléjük teszel, ugye aki nem ismerné az országot, a mai napig is egy kemény katonai diktatúra és virágzik a korrupció, mondhatni teljesen természetes, hogy az állami tisztviselők mindenért nyújtják a markukat, ellenben cserébe meg is oldanak mindent!)
Na hát érdekes, ezt meg kell hagyni.

monalisa1 # 2007.10.16. 18:24

Nem hinném hogy itthon használható lenne egy "mindenes" kategóriájú wc papír...

csak egy állampolgár # 2007.10.16. 17:57

Hát ha ilyet láttak már, akkor furcsálnám.
Két napja azon röhögünk, hogy ezen a wc-papíron még az sincs, hogy milyen kategóriára szól a jogsi, ugyanis csak ennyi van ott, hogy "licencia de conducir", azaz vezetői engedély és egy aláírás, pecsét meg az illető személyi adatai, na de azzal ők vezetnek ám motort, traktort, buszt, teherautót, személyautót, bármit, szóval nincs így szétbontva mint nálunk, csak egy papírka, ami így általánosságban mindenre jó. Milyen hülye vagyok, hogy én nem csináltam meg ott kint "mindenre" egy kalap alatt :)

monalisa1 # 2007.10.16. 16:23

Hegyeshalomnál stb., valamint az autópálya rendőrök bizonyára láttak már sokféle okmányt, de egy mezei rendőrrel elhitetni az egyenlitői-guineai jogosítványt, vélem nehéz lesz., jó esetben nem bírságol, de a volánnál helycserét rendel el. (Ha a barátnőd történeseten egyedül van a kocsiban akkor pechj: autó lezár, és megy tova tömegközlekedve.)

Szerintem a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályra kellene bemenni, hátha ők érdemben tudnak megoldást.

Ami az 1 év dolgát illeti, ezt senki sem tudja igazolni, de az ellenkezőjét sem. Tehát, szerintem egész nyugodtan.

csak egy állampolgár # 2007.10.16. 06:38

Köszi, keresgélek és olvasgatok, de valamiért feleslegesnek érzek bármit is tenni az alapján amit írtál, jelesül, hogy 1 évig az EU-ban érvényes. na most mégis honnan számítódik az az egy év ? Be kell jelentenem, hogy kérem szépen, én mostantól itt vagyok, azaz indul az egy év? Mert ha nem így van, akkor ez gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, hiszen ha én az egy év alatt 3x vagyok Spanyolországban, akkor onnan mindig újraindul ez az elvi egy év, ami gyakorlatilag nem is mérhető és ellenőrizhető?

A másik kérdés, hogy az egyenlítői-guineai jogsival mi a helyzet, ez már kényesebb, mert nem tudjuk, mennyire bátran merjen vezetni vele az illető, most éppen itt van Magyarországon, és vezet is, de eddig nem igazoltatták, hát kíváncsi leszek, ha a rendőr meglátja jogosítvány gyanánt azt a lilapecsétes papírfecnit amit ők telejsen hivatalos jogsinak tekintenek, csak hát mondjuk akár mi akár egy ny-európai jót nevet rajta ha meglátja, hát el tudjuk képzelni, hogy nézhet ki egy ilyen afrikai jogsi, ahol még a számítógép is csak a fővárosban elérhető, máshol hatalmas csodának számít, és egy bármilyen lila pecsétnek szinte varázsereje van. Jártam ott, tudom, mert tőlünk is sokszor kértek ilyen-olyan papírt az ottani hatóságok, és mi nagyon egyszerűen megoldottuk, mert telefonáltunk haza, hogy küldjenek bármilyen (mondhatni, ha miki egér vagy pumukli van rajta, az se biztos, hogy feltűnik nekik, csak lila pecsét legyen) pecsétet, azt rányomtuk az iratra, és máris jó volt nekik, elfogadták, pedig nyilván nem értették a magyar szöveget ami esetleg rajta volt. Hát van az ilyen országoknak is előnye :) Se nagykövetség se semmi, totálisan visszaellenőrizhetetlen minden, na sokat nem csaltunk, nem azért mondom, csak egyszerűen a bürokrácia útvesztőit próbáltuk kikerülni, merthogy az hatalams méretekben jelen van.

Na de a jogsira visszatérve, tehát ezt a wc-papírra nyomtatott, írógéppel írt jogsit a magyar rendőr el fogja fogadni?

monalisa1 # 2007.10.14. 17:59

A Google keresőbe beírni a "BM rendeletek" kifejezést, és a megjelenő sokadalom közt mindjárt a második a vezetői engedéllyel kapcsolatos rendelet.

monalisa1 # 2007.10.14. 17:54

A 35/2000. (XI.30.) BM rendelet a közúti közlekedési feladatokról, a közúti közlekedés okmányiról és visszavonásáról:

  • külföldi hatóság által kiadott vezetői engedély érvényessége:

16. § (1) - (5)
17. § (1) - (4)
19. § (1)

A hivatkozott rendelet az azon belül is a jelzett paragrafusok elég hosszú szöveg, javaslom tüzetes áttanulmányozását.

monalisa1 # 2007.10.14. 17:44

Hm...
Tényleg nem szórakozok, segítenei akarok.

http://jogositvany.hu/i35-2000.htm#kf

monalisa1 # 2007.10.14. 17:42

Akkor meg lehet, hogy rövidebb beírás kell:

http://jogositvany.hu.hu/i35-2000.htm#kf

Ha esetleg most lenne jó, akkor a Google keresődbe írd be a "külföldi jogosítvány honosítása" kifejezést.

Ezen kívül itt a fórum - balkézfelől - az Adattárban a "keresőbe" írd be a "jogosítvány honosítása" kifejezést, és akkor a fórum ezen topicjában sok hozzászólás volt már.

Amúgy az EU-n belül 1 évig minden további nélkül használható a magyar és/vagy spanyol vezetői engedély, egyaránt mindkét országban.

Bár volt hozzászólás, hogy egy adott ország saját szabályozása esetleg némileg eltérő lehet.

monalisa1 # 2007.10.14. 17:33
monalisa1 # 2007.10.14. 17:32
csak egy állampolgár # 2007.10.14. 09:03

A következő a gondom:

Feleségemnek spanyol, nekem pedig magyar jogosítványom van, és hát mivel mindketten össze-vissza tartózkodunk mindkét országban, kérdezném, hogy van-e bármi tennivaló, kell-e valahogy honosítani vagy bármilyen eljárásba belemenni, vagy úgy ahogy van, a spanyol jogosítvány érvényes nálunk is, ill. a magyar jogsi pedig Spanyolországban is?

Továbbmegyek, a feleségem egyik ismerőse pedig Egyenlítői-Guineaban szerezte meg a jogsiját, és ez Spanyolországban nem probléma, mert mivel Egyenlítői-Guinea spanyol gyarmat volt, ma is nagyon sok ottani ember él Spanyolországban, azaz náluk nem olyan furcsa egy ilyen jogsi és használják, na de pl. mit szólna a magyar rendőr, ha egy Egyenlító Guineában kiállított "papaírfecni egy pecséttel" formátumú elég viccesen kinéző jogsit mutatna fel a magyar rendőrnek? Köteles azt elfogadni vagy sem?

Még variálódik a probléma: valószínűnek tartom, hogy a kategóriák ugyanazt fedik nemzetközi viszonylatban mindenhol, ámde, ott van pl. a "B" kategória, amely nálunk ugye jogosít 50 ccm-es robogó vezetésére, nálk, az ő szabályaik szerint viszont 125 ccm-ig lehet használni B kategóriát, náluk addig nem számít nagymotornak, ami nálunk az "A1" kategória lenne, ha jól tudom. Na ezzel mi a helyzet?

Végül pedig még egy dolog: nekem itthon megvan a speciálisabb "PÁV-I-es" kékfényes jogsim, na most ezzel mi a teendő? Ezt kint is elfogadják? Bár pont a spanyoloknál nem si ismernek ilyet, ott a kékfényes autók vezetéséhez semmi különösebb plusz vizsga nem kell, csak évenkénti orvosi alkalmasság, viszont azért ha van egy ilyen hivatalosan lefordított papírom, mely szerint kimondottan "szirénás" azaz "emergency" jogsim van, az nagyon jó pont pluszba, és tudnám használni olyan értelemben, hogy nagyot lendítene az előnyeimen munkavállalásnál, még akkor is, ha náluk nincs ilyen.

Sokat kérdeztem, önmagában mindegyik is egy külön téma, de hirtelen ezekkel a problémákkal találjuk szembe magunkat, és mindegyik fontos lenne.
Ha valaki tud, segítsen, megköszönöm.