Horvátországban baleset


sysy73 # 2005.08.17. 14:37

Augusztus elején Horvátországba indultunk nyaralni. De már az első napot kórházba töltöttük.
Át akartunk menni az út másik oldalára , autót nem láttunk, így elindultunk, átértünk a felezővonalon is , amikor egy nagy csattanás történt , belénk rohant egy autós, az autó hátulját találta el , pördültünk , majd még két autóba belecsapódtunk.
A gyerekek megsérültek , persze mi is, de ez nem lényeg.
Stop táblánál megálltunk, kinéztünk , kicsit ki kellett gurulni, mert nem lehetett rendesen belátni a kereszteződést, ( tükör nem volt feltéve ) nem jött autó, így elindultunk, egyszercsak ott termett jó gyorsan egy autós . Az autónk totálkáros lett, meg még két autót is törtünk, ahogy pörögtünk.
Megnéztük a féknyomot, kb. 6 méternyi féknyom volt csak . Már régebben is hallottunk erről, hogy akik gyorsan jönnek direkt nem is fékeznek, hogy ne legyen féknyom, ne lehessen megállapítani, hogy milyen gyorsan jött .
A Horvát rendőrség a férjemet hozta ki hibásnak. Mi szeretnénk bebizonyítani, hogy az autós nagyon gyorsan jött ( lenne rá tanú is, de nam akar tanúskodni ) szinte fékezés nélkül szállt belénk. Meg sem próbálta elkerülni a balesetet.
Van esélyünk az ügy megnyerésére ?

CSináltak alkohol tesztet is, de a srácnak kétszer kellett megfújnia, először kimutatta, hogy alkolt fogyasztott , majd utána mégis 0-ás eredményt írtak be.
Az autóshoz odajöttek a haverjai, látták, hogy a gyerekeket ott látják el a mentősök az út szélén , súlyos sérülésekkel, mégis oda sem jött, ott nevetgéltek csak :( Majd a haverjai a rendőrök előtt ott vagánykodtak qvaddal , kétkerekeztek.
Az egyik tanú, aki látta a balesetet azt mondta, hogy ez a srác mindíg 200-al száguldozik, de valamiért nem szeretne tanúskodni .

Várom a tanácsokat .

Köszönettel :

Sysy

Banyamancs # 2005.08.17. 14:58

Magyarországon is nagy valószínűség szerint titeket hoztak volna ki ilyen esetben hibásnak, mert az egy stop-tábla esetén nem számít, mennyivel megy a másik, a lényeg, hogy nem álltál meg.

sysy73 # 2005.08.17. 16:07

Megálltunk , körültekintően körülnéztünk, akkor belátható közelségben nem volt senki, már átértünk a felezőn, amikor belénkjött fékezés nélkül szinte . Lett volna bőven hely kikerülni, nem tette, tudott volna fékezni is, nem tette, 6 méternyi féknyom volt , az autó hátulját találta el , majdnem átértünk már a kereszteződésen .
Meg sem próbálta elkerülni a balesetet .

sysy73 # 2005.08.19. 10:39

Egy kicsit felhozom ...

Banyamancs # 2005.08.19. 14:05

Meg kellene nézni a helyszínelésről a jegyzőkönyvet, akkor lehetne panaszt tenni, ha hibáztak. Itthon pár esetben láttam már, hogy bevált. De hogy kinn...?

Rexor # 2005.08.19. 15:08

Az az igazaság, hogy ebben a helyzetben szinte 100% hogy Ti lesztek a hunyók. Akármennyivel jön is egy autó, nincs olyan, hogy "ott terem", főleg stoptáblánál.

sysy73 # 2005.08.19. 16:23

Az út takarásba van, nincs fent a másik oldalon tükör , megálltunk a stop táblánál, ki kell menni az útra, hogy egyáltalán látható legyen az út ...akkor ezek szerint már rögtön meg is sértettük a Stop táblát ...de most meddig is kellett volna dekkolni ???? Hiszen az útat nem lehet belátni . Állhattunk volna ott napokat is, vagy ilyen esetben ki kell szállni a kocsiból és átnavigálni az autóvezetőt ????
Az autót megláttuk amikor már a felezőnél jártunk, de nagyon gyorsan jött, féknyom csupán 6 méternyi volt, széles az út , buszsáv is van, lett volna bőségesen helye, hogy kikerüljön, nem fékezett, csak dudált , miért nem próbálta elkerülni a balesetet ?
Nem hiszem, hogy ilyen esetben nem veszik figyelembe , hogy nem tett meg semmit, hogy elkerülje a balesetet, ha fékez, vagy ha csak leveszi a gázról a lábát már nem történik semmi ...na meg persze nem kellett volna nagyon gyorsan jönnie sem. Van több tanú is , akik elmondták, hogy ez a srác állandóan ámokfutóként közlekedik.

Sasfioka # 2005.08.20. 18:58

De bizony számít, hogy a jelenleg "vétlen fél" mennyivel jött. Legalábbis hazánkban. Amennyiben a megengedett sebességet jelentősen túllépi, akkor a másik autós szabálytalanságától függetlenül a gyorshajtó lesz a hibás. (Vagy legalábbis részben hibás)
És meg is állja a helyét a dolog, meg korrektnek is tartom, mert egy olyan szakaszon ahol 90 km/h a megengedett sebesség, te a stop táblánál figyelembe véve a bizalmi elvet ezzel kalkulálva bőven kiérnél a kereszteződésből, ha a messze látható autó ennyivel jönne. De ha az 200-zal jön, akkor lehet, hogy hamarabb odaér, mint gondolnád...

SF

sysy73 # 2005.08.21. 13:17

Köszönöm, kicsit megnyugtattál.

Banyamancs # 2005.08.21. 14:18

Sasfióka!
Amikor ilyen esettel foglalkoztunk legjobb esetben is részfelelősséget lehetett kiharcolni. Itt Magyarországon. Viszont ez függ attól is, hogyan vették fel a helyszínrajzot, mert ha a hátát kapta el a kocsinak, akkor lehet variálni. Ha előrébb, akkor nincs az a vizsgálat, ami a gyorshajtót teszi csak felelőssé!

the big cat # 2005.08.21. 16:34

És lássuk be, a horvát hatóságnak egyszerűbb a külföldire kenni az egészet, akinek kb fogalma sincs róla mi történik.

Ezért is jó DAS biztosítás, valószínűleg, ha horvát ügyvéd az elejétől részt vesz a dolgokban egész máshogy alakult volna az ügy.

csellos # 2005.08.21. 22:43

Az elsőbbség meg nem adása valóban elsődleges a sebességhatár túllépéséhez képest (banyamacs, rexor) De: ha a sebességhatár túllépése tette lehetetlenné az elsőbbség megadását akkor más a helyzet! (Sasfióka) Így valóban részfelelősség megállapításáról van szó, ami akár a gyorshajtó 100%-os felelősségét is jelentheti. (A gyorshajtás ugyan másodlagosságot jelent, de 0%-os felelősséget/okot csak akkor jelent, ha egyáltalán nincs szerepe a balesetben, pl. ha hosszú, egyenes, jól belátható szakaszról van szó...)

Más: a helyszínrajz egy dolog, de nem szent, ott van például az összetört kocsi, amiről a szakértők sok mindent megállapíthatnak, még olyan vonatkozásban is, hogy a helyszínrajz és a baleset hatóságok általi rögzítése hibás.

Ha tárgyalás során tanút idéznek be, jobb eséllyel fog tanúskodni, mint önként.

Én feljelentést tennék segítségnyújtás elmulasztása miatt, hiszen ez független attól, hogy ki a hibás.

Mindenesetre várhatóan sokat kell kűzdened az igazadért, és ehhez jó - nemzetközi ügyekben is jártas - ügyvéd, és persze sok pénz is kell. Mindezekért nagyon sajnállak.

sysy73 # 2005.08.22. 08:24

A helyszínen a féknyom kb. 6 méternyi csak , viszont az autó totálkáros lett, úgy belénkjött, hogy még pörögtünk és még két autónak nekicsapódtunk , még onnan is visszacsapadtunk. Úgyhogy mi úgy gondoljuk, hogy azért is nem fékezett, hogy ne lehessen felmérni, hogy mennyivel is jött, de az autót ha kell be is vizsgáltatjuk, hogy mennyivel jött belénk a srác.

Az autót hátul kapta el , a csomagtartó és kis része a hátsó ajtónak sérült. Na meg persze ahogy pörögtünk a többi része is .

the big cat # 2005.08.22. 09:03

Szerintem nem realisztikus az az elképzelés, hogy valaki tudatosan nem fékez egy baleset előtt, hogy ne lehessen felmérni mennyivel jött. Az ember reflexei gyorsabbak, mint az agya, ha baleseti veszélyt észlel már benne is áll a fékben, mielőtt végiggondolhatná mit tesz.

Valószínűleg egyszerűen túl későn vette észre a baleseti helyzetet, és ezért ütközött.

sysy73 # 2005.08.22. 09:43

Neeem, mert már messziről dudált ! Csak ott valamiért az a szokás, hogy nem fékeznek, hanem dudálnak . EGész nap mást sem hallottunk, csak dudát ...
Mindenki dudál ...olyan érdekes volt ez .

Ezért is dühít, hogy ha dudálni tudott, akkor miért nem a féket nyomta inkább ? MIért nem próbált meg lassítani ?? Hiszen eléggé messze volt ...simán elkerülhette volna a balesetet ...DE NEM LASSÍTOTT !!!!!!!!

the big cat # 2005.08.22. 10:32

Lehet, hogy a dudálásra mások megállnak? Soxor van baleset abból is, hogy különbözőek a vezetési kultúrák.

Viszont ezt a duda vonalat nem erőltetném, mert ha dudált és ti hallottátok, és szerintetek volt ideje az összeütközést elkerülni, úgy nektek is lett volna idődtök reagálni. Bár a heyszínt nem láttam, úgyhogy akár merész is lehet a következtetés.

sysy73 # 2005.08.22. 10:46

Ha megállunk, akkor meg a másik oldalról is belénk jöhettek volna ...
Duda helyett fék és nincs gond ...

A férjemet gyalogosan is többször majdnem elütötték , állt a járdán , ott volt pont egy üres parkolóhely, jött az autós , dudált és már ugratott is fel a járdára ... a férjemnek épp csak volt ideje elugrani onnan...de ha egy süket , vak ember ácsorog ott, akkor simán átmegy rajta .
Az öcsém jött el értünk, Õt is összetörték . Az út mentén szinte méterenként koszorúk vannak ..
Egy ismerősünk olvasta a neten valahol, hogy a Horvát kormány valamit változtatni akar az autóvezetési morállon, mert nagyon rosszul vezetnek .
Akaratosak nagyon, nem érdekli Õket , hogy kinek is van elsőbbsége, Õk mennek ...körforgalomba is jönnek be és nekünk kellett megállni , ha nem állunk meg, akkor nem érdekli Õket, belénk jönnek inkább ...

Igen, minden országnak más a vezetési stílusa....Olaszországba, Amerikába, Németországba ....stb. MIndenhol más ....ha tudtuk volna ....inkább ott dekkolunk a beláthatlan kereszteződésbe , inkább kiszállok és átmegyek gyalog a túloldalra és átnavigálom a férjemet a kocsival ....de már késő ..
Szerdán megyünk ügyvédhez, lefényképeztünk mindent , az egész keresztezőzédést, azt is, hogy nem lehet kilátni a Stop vonalról , úgy lehet kigurulni, hogy akkor már az úton is vagyunk...csak úgy látható be az út ...ilyenkor mit lehet tenni ? Nem volt fent a túloldalon tükör, hogy beláthatnánk rendesen a kereszteződést .

csellos # 2005.08.22. 22:02

Országonként más a közlekedési kultúra, a közlekedési szokások...
Én Magyarországon történt esetet is ismerek, amikor a 20 éves vezető a barátai előtt azzal viccelődött, hogy a bal sávba áttérve megijeszti a szembejövőt. A "vicc" eredménye nyolc halott volt. Sokan tudatosan, biztosítási csalás miatt kockáztatják saját testi épségüket. Az Egyesült Államokban az igazi "üzlet" más felelősségbiztosításának terhére megtenni ezt, ugyanis ilyenkor rengeteg pénzt lehet követelni számtalan jogcímen. Tahát vannak olyanok is, akik tudatosan úgy okoznak (minél nagyobb)balesetet, hogy lehetőleg más legyen érte felelőssé tehető.

sysy!

Szerintem számotokra legfontosabb az, hogy igazolni tudjátok, hogy a másik gyorshajtása miatt történt az ütközés. Erre jó az esélyetek, hiszen azt írtad, hogy az autótok hátát kapta el. Vagyis: Ha ő a sebességhatár alatti (vagy körüli) sebességgel jött volna, ti gond nélkül átjuttok a kereszteződésen, mire ő odaér. Amikor férjed az elsőbbségadást követően úgy döntött, hogy elindulhat, nyilván csak az volt elvárható tőle, hogy a helyzetből adódó várható max. sebességgel közlekedő előtt átérjen, hiszen az út többi szakasza nem is volt látható. Ennek ő eleget is tett. "Forma 1-es pilótákra" okkal nem számított.

A rövid féknyomot illetően nem kell aggódnod. A szakértő ugyanis nem is fogja feltételezni, hogy a másik autónak ezen a távon sikerült megállnia, hiszen nyilvánvalóan az ütközés pillanatában is haladt. Hogy mennyivel, éppen arra tudnak következtetni, nem jogi alapokra támaszkodva, hanem az egyik fizikai összefüggésből, az impulzus törvényből kiindulva. A járművek tömegeit, tömegeloszlásait, sérüléseit, gumiméreteit, az első ütközés utáni pályáit, stb. megvizsgálva kihoznak egy értéket, amelyhez terészetesen még hozzá kell adni azt a sebességet, amelyet a fékezéskor vesztett el a másik autós. Tehát korrekt szakvélemény esetén a "szándékos nem fékezés" trükkjével semmit nem lehet elérni. Csak arra ügyeljetek, hogy a szakértő(k) valóban semleges legyen(ek).

Próbáljatok tájékozódni a helyi "KRESZ"-t illetően. Könnyen elképzelhető, hogy (végülis kultúrországról van szó) van benne arra utalás, hogy minden érintettnek törekedni kell a baleset elkerülésére. Ha valaki olyan vészhelyzetben csak dudál, (és érdemben nem lassít), amikor a másiknak (nektek) nincs reális esélye a baleset elkerülésére, az nem tett meg minden tőle telhetőt. (Másrészt reálisan feltételezhető, hogy férjed a duda hallatán - a vészhelyzet észlelésekor - már sem gyorsítással, sem lassítással nem tudta volna megelőzni az ütközést.)
Ezt a gondolatmenetet folytatva esetleg a Btk mintájára akár szándékos károkozásról, testi épség veszélyeztetéséről is szó lehet, hiszen tettének (a gyorshajtásnak) következményeit látta (merthogy dudált), mégsem hagyott fel azzal (vagyis nem lassított).

A szondára és egyéb körülményekre próbáljatok minél több tanút állítani. Itt ugyanis a hatóság részéről történt visszaélések is szóba jöhetnek.

Örüljetek, hogy nem sérültetek meg! Sok sikert!

sysy73 # 2005.08.23. 07:53

Köszönöm szépen, nagyon sokat segítettél Te is !

Sajnos meg is sérültünk, három gyerkőcünk ült az autóba, törések, zúzódások, meg az egyik kislányomat újra is kellett éleszteni , intenzíven volt gépen , maradandó szövödményként élete végéig egy betegséggel kell élnie ( koponyasérülés, agyvérzése is volt , sajnos epilepsziás lesz egy életen át :((((
De tényleg összetehetjük a két kezünket, hogy mindannyian hazajöttünk.

Köszönöm mindenkinek a segítségét ! Sokat segített mindenki !

Minden jót !

Üdv.

Sysy

Rexor # 2005.08.23. 08:01

Alapvetően nekem nem volt rossz tapasztalatom a horvát vezetési kultúráról, leginkább magyar rendszámú autókat láttam, akik állat módjára hajtottak és levillogtak mindenkit. Ugyanakkor brahizós ostoba vezetők mindenhol vannak.. De mindezt félretéve remélem hogy meggyógyulnak a gyerekek és nem lesz szövődménye ennek. Elnézést, ha negatívnak tűnt a hozzászólásom, csak én legtöbbször ezt hallottam, hogy nem nagyon bajlódnak ilyenkor szakértőkkel, stoptáblát megnézik és punktum. A lényeg, hogy minél hamarabb túltegyétek magatokat rajta.

sysy73 # 2005.08.23. 08:09

Persze, valóban az a lényeg, hogy a balesetet túléltük , együtt lehetünk, na meg feltudjuk dolgozni ezt az egészet.

De azért hagyni sem fogjuk magunkat , nem kis összegről lesz szó, hiszen ha minket hoznak ki hibásnak a Stop tábla miatt, akkor ott lesz még két autó totálkárosan, meg egy, ami szintén eléggé sérült...ok, ezt fizeti a biztosító, de itt van a mi autónk is , most vettük nemrég részletre, totálkáros ez is .
Egyáltalán a biztosító ki fogja fizetni , hiszen egy hónapot fizettünk még csak be a biztosítónak ....
Azt mondta a férjem, hogy nem fogja annyiban hagyni . Harcolni fog az igazáért .

sysy73 # 2005.08.23. 08:11

Kérdés, hogy a Stop tábla is mit ér ? Hiszen ahhoz, hogy látni lehessen valamit, ki kell gurulni , akkor pedig már az úton is vagyunk .....Az útkezelőknek is biztosítani kellene a szabad kilátást, min. egy tükörrel ..vagy rosszul gondolom ?

Banyamancs # 2005.08.23. 09:20

Nem gondolod rosszul, ebbe is bele lehet kötni! Ha bizonyíthatóan nem megfelelő a kereszteződés ilyennemű ellátottsága, akkor ott az út fenntartója is hibás!!!!

Amúgy még egy jótanács: ha kihallgatnak, még véletlenül se mondd, hogy "Ha megállunk, akkor meg a másik oldalról is belénk jöhettek volna ...", mert teljesen félreérthető, én azonnal kapaszkodót találnék benne, mint kihallgató vagy mint a másik fél ügyvédje! Ugyanis olyan érzete van, hogy nem néztetek körül teljesen, hiszen jöttek a másik oldalról is, ha megálltatok volna, nem gyorsan át, akkor ők jöhettek volna belétek, remélem érted, mit akarok ebből kihámozni!

csellos # 2005.08.23. 09:31

sysy!

Teljesen egyetértek a férjeddel, harcolni kell az igazáért. Én is ezt teszem február óta, mikor egy busz belénkjött a kanyart levágva szemből. Én annyira megijedtem, hogy már rég álló helyzetben volt az autónk a saját sávunkban, ő pedig fékezés nélkül belénkjött. 3 éves gyerekünk pedig a ráolvadt hótól vizesen a gyerekülésben, és én egyedül voltam vele. A buszvezető azzal szállt ki, hogy adjak betétlapot, és félreállhatunk, nem kellett volna száguldoznom. A BKV helyszínelők sokkal előbb értek ki a rendőrségnél, és többször kilátásba helyezték, hogy rám terhelik a forgalom leállításának költségeit, ha nem állok félre. (nem lehetett minket kikerülni, és több busz is összegyűlt.) Ma ott tartunk, hogy megállapították a buszvezető teljes felelősségét, de még mindíg olyan papírért kűzdök, amellyel a biztosító egyértelműen rendezni tudja a károkozó felelelősségbiztosítása terhére a kárt. Pedig hazai terep volt...

A stop tábla kérdése: biztos vagyok benne, hogy az útkezelő arra fog hivatkozni, hogy ők kitették a táblát, nektek kellett meggyőződni arról, hogy biztonságosan áthaladhattok. A tükör pénz kérdése is. Így kiteszik Skandiáviában, Németországban, bár ott a közlekedési morál is más. Már Mo-n is sok kívánnivalót hagy maga után az utak táblával való ellátottsága és általában biztonsága. Figyeljetek arra, hogy a Stop táblával kapcsolatosan (legalábbis itthon) az előírás: meg kell állni a táblával - vagy ha van, a felfestéssel - egy vonalban, ha onnan nem látható be az útszakasz, akkor addig kell lassan előremenni, amíg nem látható be, és ott ismét meg kell állni. Mondjátok azt, hogy ezt férjed megtette, de még így sem látta a száguldozót. (Feltételezem, ez így igaz.) Tehát továbbra is lényeg a gyorshajtással kapcsolatban, amit előzőleg többen írtunk.

Biztosítás:

  1. A casco terhére lehet rendezni a kárt (előzetes casco), amikor pedig meglesz a határozat (reméljük számotokra kedvező), ezt is be kell nyújtani a biztosítóhoz, aki továbbítja a károkozó felelősségbiztosítója felé, tőlük megkapva az előzőleg kifizetett kártérítést. Ezzel egyidejüleg törli és visszatéríti az összes esetleges hátrányotokat (felelősség és casco Malus), és megkapjátok a casco önrészt. No, azért ezügyben is a körmükre kell nézni.
  2. A biztosítási fedezet és a kifizetendő összeg szempontjából teljesen lényegtelen, hogy mióta él a biztosításotok. A biztosító egy előre meghatározott időre vállalja a kockázatvállalást (amely legtöb esetben automatikusan meg is hosszabbodik), és ha létrejött a szerződés, valamint a már rögzített kockázatvállalási időszakon belül vagytok, jár a kártérítés. A biztosító persze esetleg fokozott körültekintéssel vizsgálhatja a "gyanúsan friss" kártérítési igények jogosságát, de ennek úgy kell történnie, hogy Ti észre se vegyétek. Egyébként mivel részletre vásárolt autóról van szó, bizonyára áll a háttérben egy biztosítási alkusz cég, aki általában az ügyfelek, de ez esetben a kedvezményezett pénzintézeit érdekeit is képviseli a biztosítóval szemben. Ha bármi gond lenne a kifizetéssel, írjál.
  3. A minden bizonnyal szükséges semleges szakértői vélemény elkészítéséig persze érdemes várni a javíttatással, legalábbis mérlegelni érdemes a hátrányokat és előnyöket.

Továbbra is sok sikert!

csellos # 2005.08.23. 09:35

banyamancs mindkét állításával egyetértek. Arra viszont számítani kell, hogy mindent meg fog tenni az útfenntartó a saját felelősségének elhárítására. Az biztos, hogy ezekre a jogi műveletekre legalább akkora apparátusuk van, mint magára az útfenntartásra.