Sziasztok. Nem tudom, nekivágjak e egy peres ügynek, nem ismervén esélyeimet. A szituáció a következő:
5 évig együtt éltem egy lánnyal, gyerekünk született. Mikor a gyermek 3éves volt, anyjával a kapcsolatunk mélypontra jutott, szétmentünk. Válás nem volt, lévén házasság sem.
Anya hazaköltözött vidékre a családjához, az 5 év alatt egy percet sem dolgozott, én melóztam több munkahelyen egy időben, hogy eltartsam őket.
Elköltözése után röviddel nővére szerzett neki egy munkát, melyet fél évig csinált majd kirúgták (otthagyta). Azóta eltelt újabb fél év, azóta semmiféle munkája nincs, tegyük hozzá érettségije sem, 2x fizettem be iskolába, hogy tegye le az érettségit, ehelyett billiárdozni járt,. a pénzt tehát az ablakon dobtam ki.
A gyerek, mióta elvitte szinte folyton beteg, az anya szétválásunk óta sem gyógyult ki súlyos chatfüggőségéből (ami a szétválást végsősoron kiváltotta), és a gyerek az addig tanultakból leginkább csak felejt, szellemileg visszafejlődés tapasztalható.
Mint megtudtam, a gyerekre, ha nem oviban van, nagyrészt nagyanyja vigyáz (2oldali csípőficam, mindössze pár kilót tud emelni, effektív törpe), néha poedig a faluban pedofíliával többször vádolt öccs. Utóbbiból sajnos rendőrségi ügy sosem lett.
A gyereket egyre ritkábban láthatom, sőt az anya már igyekszik egy másik friss kapcsolatába beintegrálni a gyereket.
Szeretném én is és a gyerek is, ha nálunk lehetne a jelenlegi helye ellenében, ám az anya nem szeretné adni. Kérdés mekkora esélyem van megnyerni a pert, nekem van állásom, lakásom, neki semmi, ezzel szemben nálunk jók a körülmények. Gyerek 4 éves. Köszia választ.
Pszichológiai vizsgálat gyermekelhelyezésnél
- 1
- 2
Sziasztok! Nekem is lelki segely kellene.Ket gyerekunk van, valofelben vagyunk. A ferjem miota papit kapott probal normalis lenni, de ez csak az egyik oldal.
Nem tekint nonek. ezzel mar az elso gyerek utan is baj volt, de a masodik szuletese ota (2 ev), alig parszor szeretkeztunk, azt is en akartam. Mert szerinte atalakultam. Ezen kivul ram sem nez, mas nokkel kikezd. Akar elottem is. Az, hogy megcsalt, hazudott mar nem is erdekel, csak engem is ugy kezelne, mint egy not!!!!
A gyerekek ragaszkodnanak hozza, de hozzak ekkoora aldozatot miattuk? nekem mar soha ne legyen jo?
hogolyo: nalunk pont forditva volt ugyanez a helyzet, bár "csak" egy gyerek van. Előbb utóbb úgyis lépni fogsz, senyvedni egy olyan arc miatt, aki szanaszét csalt, nem érdemes, és csak a lelkivilágod teszi tönkre.
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02