Beadvány, kérelem, fellebezés?


Özvegy # 2007.08.24. 07:04

Tisztelt Fórumozók!
Egy másik topikban már vázoltam a helyzetet, idemásolom a vonatkozó részt:
”A fiam több, mint egy éve örökölt egy kis nyaralót a nagymamától. A hagyatéki eljárásban az ingatlant szerintünk indokolatlanul sokra értékelte az önkormányzat. Az adó és értékbizonyítványban szereplő helyiségek nem felelnek meg sem a valóságnak, sem a használatba vételi engedélynek. A ház állaga 2002. óta folyamatosan romlik, mivel senki sem költött rá, az adó és értékbizonyítványban mindenhol "jó állapotúnak" van feltűntetve. Az is lehet, hogy rossz házat értékelt fel az önkormányzat, mert a valamikor a 90-es években egy vicces kedvű polgármester átszámozta az utcában a házakat. Ezt a hagyatéki tárgyaláson jeleztük, a jegyzőkönyvben benne van. Tavaly 2 alkalommal próbáltak értesíteni helyszíni szemléről a Földhivataltól, de mindkét alkalommal pár nappal a szemle előtt és rossz címre, magába a nyaralóba címezték, ezért nem kaptuk meg időben, csak a szemle időpontja után, holott a hagyatéki végzésben a levelezési cím fel van tűntetve.”
Most az Adóhivatal kivette az illetéket figyelmen kívül hagyva az általunk jelzett kérdéseket.
Az adó és értékbizonyítványban szereplő összeget továbbra sem tartjuk helyesnek, és szeretnénk méltányosságból az illeték elengedését kérni. (A fiam nappalin tanul, és a nyaralóban lakik 2004 októbere óta, 30 eFt árvasági ellátást kap. Felvett diákhitele 1 milló Ft felett van eddig.)
Konkrét kérdéseim a következők:

  1. Egy levélben vitathatjuk az összeget és kérhetjük a méltányosságot?
  2. Ebben az esetben mi legyen a címe? Beadvány, kérelem? Azt hiszem ezen a fórumon olvastam, hogy ha hiba volt az eljárásban, nem fellebezni kell, mert az pénzbe kerül.
  3. Amikor a méltányosságot kérjük, a tanulmányi ösztöndíj jövedelemnek számít? Nyáron nem is kapja, és az összege nagyon változó, nem tudjuk ősztől mennyi lesz.
  4. Beírjuk-e, hogy másik ingatlanrész is van a nevén, amiben én lakom?

Várom válaszotokat, mert az idő szorít.
Előre is köszönettel.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.08.24. 07:09

Ha az illeték alapjául megállapított értéket vitatják, akkor bizony fellebbezni kell, ez nem hibás határozat kijavítása.
Méltányosság kérhető, de szerintem az illetéket elengedni nem fogják, hiszen a fiatalember meglehetős vagyonnal rendelkezik. A mérséklésre, részletfizetésre látok esélyt.

Özvegy # 2007.08.24. 07:52

A házon 7 milló forint jelzálog van. Addig is kötelezhetik részletfizestésre, amíg nappalin tanul?

Özvegy # 2007.08.24. 07:52

A házon 7 milló forint jelzálog van. Addig is kötelezhetik részletfizestésre, amíg nappalin tanul?

tomas64 # 2007.08.24. 08:06

Igen. Kivéve, ha még kiskorú.

Özvegy # 2007.08.24. 08:12

Nem kiskorú. Ezt találtam:
2003. évi XCII. Törvény 134. § (1) (Az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást - a magánszemélyt terhelő járuléktartozás kivételével -, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti.)
Ez itt men alkalmazható? Akkor le fogják tiltani a havi 30 e Ft-ból?

Özvegy # 2007.08.24. 08:23

Az nem hibás határozat, hogy valószínűleg rossz házat értékeltek fel? És hogy kétszer is rossz címre leveleztek, pedig mindkétszer szóltunk?

Kovács_Béla_Sándor # 2007.08.24. 08:33

...valószínűleg...
A hiba az, ami nem valószínű, hanem biztos - leginkább, ha elírtak egy nevet vagy egy számot.

Özvegy # 2007.08.24. 08:35

Vagy egy címet?

Özvegy # 2007.08.24. 08:43

Az biztos, hogy az adó és értékbizonyítványban hibás adatok szerepelnek. "Elírták" a szobák számát, az alapterületet, amit bizonyítani tudok részben a valósággal, részben a használatbavételi engedéllyel.

ObudaFan # 2007.08.25. 08:58

Fellebbezés nélkül is visszavonhatja az APEH a hibás illeték-határozatot, de nem biztos, hogy visszavonja, és közben eltelik a fellebbezési határidő, így semmiféle hatékony jogorvoslati eszköz nem marad. A méltányosság meg igényelhető, csak ott pont azt nem fogják figyelembe venni, hogy esetleg hiba lehetett az alap határozatban, hanem csak és kizárólag a vagyoni helyzetet.

Özvegy # 2007.08.27. 06:12

Köszi az eddigi segítséget, de most már a kezemben van a konkrét Fizetési meghagyás (eddig az unokaöcsikém olvasta be telefonon, akinek a postás odaadta), és változott a kép. Az APEH szemle nélkül elfogadta az általunk bemondott 10 millót. Illetékköteles ingóságnak tűntette fel a nagyi folyószámláján levő összeget. Amit később 20eFt hiján levont. Nem vette viszont figyelembe a 7 millió jelzálogot. Így jött ki ez a csillagászati illeték. Mivel úgy látom, itt számszerű hiba is van, meg más is, benyegyek az APEH-be még a fellebbezési határidőn belül, és a módosított Fizetési meghagyásra még mindig kérhetek méltányosságot, nem?

Kovács_Béla_Sándor # 2007.08.27. 06:51

Mennyi az a "horribilis" összeg? 180 ezer forint? Esetleg 600 ezer?

Özvegy # 2007.08.27. 06:59

1.446.990

Kovács_Béla_Sándor # 2007.08.27. 07:23

Hmmm...
A 10 millió forintra értékelt ingatlan után? Az majd 15%-ot jelenten. Vagy van egyéb is a hagyatékban?

Özvegy # 2007.08.27. 07:37

15 % mivel unoka. Ezt írtam. Nincs más. Csak ez a 10 milliós 7 millió jelzáloggal terhelt nyaraló. Megérdemli a büntit, meghalt az apja.

ObudaFan # 2007.08.27. 13:30

Az APEH fellebbezés nélkül is visszavonhatja , módosíthatja a határozatot, ha - akár az ügyfél kérésére felülvizsgálva - megállapítja, hogy jogellenes. De én a magam részéről beadnám a fellebbezést, ha a visszavonó határozatot nem kapnám meg fellebbezési határidőn belül.

Özvegy # 2007.08.28. 06:55

Köszi ObudaFan! Ezek szerint írjak egy... mit is? És ha fellebbezési időn nem vonja vissza a határozatot, fellebbezzem meg? De ha odamegyek azonnal is visszavonhatja? Mert másképp fellebbezési határidőn belül nincs esélyem. Ezt a nagy összeget meg fellebbezni sokba kerül. 58.000 ft, ja jól számolom.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.08.28. 07:36

Ó, bocsánat. Nem figyeltem, hogy nyaraló.
Mindenesetre le kell vonni az értékből a hagyatékot terhelő tartozást. Ez a hátmilliós jelzálog az örökhagyó által felvett kölcsönt biztosítja? Ha igen, mennyi a fennálló tartozás? Hiszen a jelzálog nyilván az eredeti összeghez igazodik.

Özvegy # 2007.08.28. 07:45

Szinte ugyanannyi. Áprilisban írták alá és júniusban meghalt a nagyi. Ez egy hosszú történet, de nem hiszem, hogy az ügy szempontjából érdekes.
Még mindig az a kérdésem, hogy beadvány legyen, vagy kérelem, vagy valami más?

ObudaFan # 2007.08.28. 07:47

Fellebbezés legyen. Más kérdés, hogy ha kapsz egy előzetes ígéretet, hogy fellebbezés nélkül is módosítják, akkor be lehet adni azt a fellebbezést hiányosan - mondjuk illetékbélyeg nélkül - is, aztán ha a hiánypótlást elrendelő végzésig nem jn meg a módosító határozat, akkor leróni az illetéket.

Özvegy # 2007.08.28. 07:49

Na ez tiszta beszéd. Köszi.

ObudaFan # 2007.08.28. 07:50

Nincs mit.

Özvegy # 2007.08.28. 07:55

Elküldhetem neked, amit írtam, hogy jó-e?

ObudaFan # 2007.08.28. 07:56

Küldd.