Nem vagyok jogban járatos, de nemrég olvastam a rokontartásról szóló jogszabályokat, és segítséget kérnék az értelmezésükhöz egy konkrét probléma kapcsán:
Kedvesemmel két és fél éve ismerjük egymást. Szülei elváltak, ő csecsemő kora óta az édesanyjával élt közös háztartásban. 15 éves korában kb. egy évet kényszerűségből édesapjával és annak új feleségével is együtt élt. A lényeg, hogy amint a rendkívüli körülmények megszűntek, saját akaratából visszaköltözött édesanyjához, amit édesapjáék nem vettek jónéven. Ekkor még nem töltötte be a 18. életévét. Édesapja természetesen gyermektartást fizetett utána azokban az években, amikor édesanyjával lakott.
Miután leérettségizett és nagykorúvá vált, közös háztartásba (albérletbe) költöztünk, külön a szülőktől. Kedvesem elkezdett egy nappali tagozatos iskolát közvetlenül az érettségi utáni tanévben, amit fél év után abbahagyott, mert nem a várakozásainak megfelelő képzésben részesült. Ekkor édesapja megszüntette a gyermektartást (rokontartást?), azóta az én keresetemből élünk. Õ próbál munkát találni, de egy érettségivel kevés az esélye erre. Dolgozott három hónapot, de az a munka határozott idejű volt és megszűnt.
Hamarosan új tanfolyamba kezd, lakberendező lesz, ha elvégzi, ebben látja a jövőjét. Ez egy felnőttképzés, esti tagozatos és fizetős, diákigazolványt sem kap. A tandíj összege elég magas, ha az albérletet és a havi tandíjrészleteket befizetjük, szinte semmi sem marad a megélhetésre (ez kb. 500-750 ft-ot jelent naponta kettőnknek), ezért merült fel bennünk, hogy vajon kedvesem jogosult-e rokontartást kérni az édesapjától, aki meglehetősen módos, és nem okozna számára anyagi gondot a képzés finanszírozása. Ha valaki tud jogi tanáccsal szolgálni, azt nagyon megköszönnénk, elég annyi is, hogy érdemes-e megpróbálnunk igényelni ezt a lehetőséget (sajnos önszántukból az apósomék nem támogatják a tanfolyamot, már próbáltunk kérni tőlük segítséget). E-mail címem: bono899@citromail.hu Hálásan köszönöm előre is!