Családjogászt keresek Budapesten!


ObudaFan # 2007.11.19. 17:27

Új pert indítani teljesen felesleges, az esetleges szembenálló követeléseket kitűnően lehet viszontkeresetben érvényesíteni. Természetesen a közös szülői felügyeletet bármelyik szülő kérelmére megszünteti a bíróság, és formális határozattal el is helyezi a gyermeket, megállapítja a kapcsolattartás rendjét és a gyermektartás mértékét is. Természetesen a bírói gyakorlat szerint egyezség híján nemhogy heti 6 napot, de csak a kéthetenkénti hétvégét szokták a kapcsolattartásra biztosítani, azt viszont egy 3 éves gyermek esetén már úgy, hogy el is viheti a gyermeket a másik szülő. azt kell még itt figyelembe venni, hogy volt-e konkrét megállapodás a helyzet ilyen rendezéséről, mert ha volt, akkor azt 2 éven belül csak a kiskorú gyermek érdekében, vagy a körülmények lényeges változása esetén lehet megváltoztatni.

mariangela # 2007.11.19. 14:34

Kedves kali! Mindenképp szükségem lenne családjogászra, így elfogadom,ha priviben adsz elérhetőséget.

Lehet hülyén fogalmaztam, de annyira felzaklatott az ex.
Mindig arra törekedtem, legyen békesség. Erre most ő perelt be, hogy a gyereket nála helyezzék el. Én már semmilyen szinten nem akarok vele megállapodni, mert ez így nem állapot. Tehát most én vagyok az alperes, ezért kérdeztem, mire számíthatok. A gyerekemnek a legjobbat akartam mindig, de amit az apja művel, felháborító. Nem bírnám ki, ha ez még 15 évig így lesz, pláne, hogy jelenlegi életünket is zaklatja a viselkedésével.

kali # 2007.11.19. 14:20

Ugy gondolom lehet pert indítani az apa ellen, akár veszélyeztetés miatt is. Ha az ovoda is tudja igazolni hogy nem mindig jár a gyerek, és te meg azzal hogy azokban az időszakokban nem amikor nála van.
A tartásdíjat hat hónapra visszamenőleg lehet kérni.
Én uj pert indítanék, és kérném a szülői felügyeleti jog egyedüli gyakorlását. És a láthatás korlátozását is, ha ez a helyzet.
Ne így állj a dolgokhoz hogy ha harc hát legyen harc... Magadat is és a gyerekedet is tönkreteszed ezzel. Kerekedj felül a sértettségen. Ne süllyedj a volt férjed szintjére. Hát ki ő hogy foglalkozz vele. Élj a törvényadta lehetőségeiddel, a bíróság és az ügyvéd segítségével majd amit hoznak döntést azt tartsd be és ennyi.

Tudom hogy baromi nehéz megcsinálni, nekem se volt könnyű válásom hidd el, de beláttam hogy a gyerek mindennél fontosabb, és az ő érdekeit kell néznem. Ha érdekel, ügyvédet privibe küldök neked.

mariangela # 2007.11.19. 14:04

Röviden: Elváltam, a gyermek nálam van elhelyezve közös szülői felügyelet joggal. Közös megegyezéssel történt a dolog, amit mai napig bánok. A volt férjem beperelni kívánt, hogy a közös gyermekünket nála helyezzék el, mivel a válás után elköltöztem, ez neki meg nem tetszik. (újraházasodtam, jelenleg terhes terhes vagyok). Tudni ismeretes, hogy olyan láthatása van amúgy, aminek csak örülnie kéne -10 nap 1 hónapból a kapcsolattartás, és a gyermekünk 3 éves!!!- gyerektartást sem fizet, ami 20 ezer Ft/ hó lenne. Még neki áll feljebb. Én, mint alperes, mire számíthatok? A közös szülői felügyeleti jogot meg lehetne szüntetni és kissé korlátozni a kapcsolattartást, pl 6 napra? (oviba sem viszi, mikor nála van, arra hivatkozva, hogy nem kötelező)Be lehet hajtani a gyerektartást? Én nem akartam pereskedni, de ha harc, hát legyen harc! Véleményeket várok, érdemes -e.