Köszönöm ObudaFan!
Jelenleg is per van folyamatban, kapcsolattartás megváltoztatása miatt, bő 1 hét múlva tárgyalás.
Akkor lehet exnek számonkérni engem.
Ott magyarázkodhatok.:)
De.
Iskolát váltani fél évkor vagy év végén érdemes.
A fogadó iskola ezzel a dátummal veszi át.
Albérletben élünk (egy fillér gyt-t nem kapok), 1 hét miatt nincs anyagi lehetőségem még 1 havit kifizetni.
Ex már igen régen tudja, hogy költözni fogunk, nyugodtan léphetett volna a bíróságon vagy a gyámügyön.
Kizárólag azért nem írta alá a papírt, mert én rosszul mondtam neki, vagyis úgy, hogy ha nem írja alá, nem engedik el a gyereket. Ezt nekem rosszul mondták, de azóta javított a suli.
Na ex ezért próbál majd most tenni lépéseket, mert úgy gondolja, hogy ezzel újfent keresztbe tehet nekünk.
Azonkívül a munkaviszonyom is február. 1.
Tudom, ezek magyarázkodásnak tünnek, de mind igazak.
A gyámügyön is azt mondták, mehetünk, tértivevényesen is tájékoztassam exet és majd ha nem tetszik neki, akkor fordulhat ide és ide.
Értsétek már meg, nem rosszhiszeműségből megyünk el, nem akadályozom ezzel a kapcsolattartást a gyereknek sem!.
Változatlan formában tud is élni vele ex!