Kedves Ria18!
Az apaság vélelmét az apa csak a gyermek születéséről szerzett értesülése időpontjától számított egy év alatt támadhatja meg.
Ha az egy év eltelt, nem perelhet sikeresen.
Kedves Ria18!
Az apaság vélelmét az apa csak a gyermek születéséről szerzett értesülése időpontjától számított egy év alatt támadhatja meg.
Ha az egy év eltelt, nem perelhet sikeresen.
A férjednek első körben a gyámhatóságon el kell mondania hogy miért is gondolja úgy hogy nem ő a gyermek apja - aztán a perindítás dolgában az ügyészség dönt.
10 év hosszú idő - az apai státusz betöltött, és ennyi idő után a per nem biztos hogy a gyermek érdekét szolgálná.
Ha engedélyezik az apaság vélelmének megdöntése iránti pert akkor a gyermek és az anya ellen kell pert indítani nevük és címük megadásával, valamint ismét csak előadni hogy miért is annak vélelme hogy nem ő az apa.
Az esetleges anyagi helyzetre tekintettel a per kezdetekor meg lehet próbálni költségmentességet kérni a bíróságtól.
Ha valami konkrét ok/bizonyíték jutott a férjed tudomására hogy más a biológiai apa, legfeljebb egy év áll rendelkezésére hogy saját érdekében lépéseket tegyen - ezen idő után már semmiképp se.
"Lisa"
laikus hozzászóló
Segítséget szeretnék kérni,mert elég nagy gonban van a családom.A férjemet elitélték gyermektartás nem fizetéséért,de nem történt DNS vizsgálat.Bár az ő nevén van a gyerek,de tíz éves és még nem látta.Én mint a felesége vagy anyósom mint nagyszülő kezdeményezhetünk-e ilyen vizsgálatot? A segítséget előre is köszönöm.
Csak perben lehet megdönteni az apaság vélelmét. A gyámhivatal kirendel a gyermek részére egy eseti gondnokot (ügyvédet), aki a gyermek nevében megindítja az apaság vélelmének megdöntése iránti pert. (Az előzőekben készült DNS vizsgálat alapján valószínűleg csak egy tárgyalás lesz.)
Ezek után a biológiai apa teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tud tenni a gyámhivatalban, vagy az anyakönyvezetőnél, ő és kerül be az anyakönyvbe apaként.
"Lisa"
laikus hozzászóló
Sziasztok!
A következő problémám: a lányom esetében képzelt apa bejegyzésével a családi jogállás rendezve lett a születés után (2006 szeptember).2009 szeptemberében mentem be az illetékes gyámhivatalba és ott elmondtam hogy képzelt apa helyett a biológiai apát szeretném bejegyeztetni. ( DNS teszt melyet az apa kívánságára megcsináltattunk alátámasztja a biológiai apaságát). A gyámügyes ügyintéző, 7 hónap alatt nem tudta eldönteni, hogy kell e bírósági per, a képzelt apa megdöntése okán, majd a biológiai apa apasági nyilatkozatot tehet, vagy nem kell per és egyből sor kerülhet e az apasági nyilatkozat aláírására.
Ilyenkor hogyan működik a dolog?
Mielőtt bárki lek...ázna, és egyéb: 3 éves együttélés és eljegyzés után fogant a gyermek...
köszönettel!
Amúgy ObudaFan minden kérdésedre megválaszolt - még egy pereskedés pénzbeni kilátásaira vonatkozóan is.
Bocs te még azzal sem vagy tisztában hogy fiu e vagy lány, mert egyszer kislányról írsz máskor meg kisfiuról - ennyire "elírni" nem lehet. (# 04.04. 15:03.)
Valamint mindent meg tudtok beszélni a volt feleségeddel csak az egyik legfontosabbat nem: kitől van a gyermeke...
Üdv.
Ha elindítjuk a pert és közben meggondoljuk magunkat,a költségek miatt,akkor ez a per megis szüntethető?Pl nem megyünk el.Vagy mindketten visszamondjuk.Mert azok ellenére,hogy nem én vagyok a kisfiú apja,még nagyon jó a viszonyunk a volt feleségemmel,így hála isten mindent normálisan megtudunk beszélni.
Mi tavaly szeptemberben váltunk el,ebben a hónapban mondták ki a válást,és már ekkor,a válás kimondása előtt tudtam hogy nem én vagyok az apa,megcsináltuk a vizsgálatot.Csak ekkor a bírónő nem tudta megmondani hogy ezt a vizsgálatot elfogadja e a bíróság vagy nem,és külön pert kell elindítani.A válási papírokba az egyezséghez már ekkor beírták,hogy az apa lemond a láthatásról,az anya meg a tartásdíjról.Így azt nem kell fizetnem.
morvai
A magam részéről még a következőket: ha nem indítasz pert minden marad a régiben, vagyis ha a bíróság nem veszi le a gyermeket a nevedről fizethetsz t.díjat a nagykorúságáig -bizonyos esetben azon túl is- mint a katonatiszt. (Mindenközben egy férfi lehet hogy röhög magában...)
Egyedül gyermeket nevelni nem olyan könnyű, az Élet előre nem látható problémákat okozhat.
"Lisa"
laikus hozzászóló
Azért kell ügygondnok, mert a kiskorút ebben a perben nem képviselheti az édesanyja. A költségek akkor úszhatóak meg, ha a bíróság költségmentességet biztosít a részedre, ehhez az erre rendszeresített formanyomtatványt kell benyújtani. az apaság megállapítása és az apaság vélelmének megdöntése iránti per között az a különbség, hogy ezek pont ellentétes irányú perek.
Köszönöm monalisa!
Nem értem a kislány mellé,vagyis nevében mért kell eseti gomdnokot kirendelni,hogy képviselje őt?Apicinek is elkell menni a bíróságra?
Mi még írtunk egy papírt,közös megegyezést,az ügyvédnél,hogy nemakarunk anyagi okok miatt pert indítani,meg elfogadjuk mindketten ezt a vizsgálatot,és az anya megváltoztatja a gyermek vezetéknevét az övére.Nemtudom ennek van vmi jelentősége a bíróságon,hogy ne csináljunk 3-4-szeres áron feleslegesen mégegyszer dns vizsgálatot?
A per indítására azért van szükség mert attól még az én nevem van az apa rublikába.
És az anyának miért lesz baja abból,hogy nem nevezi vagy nem tudja kia gyerek apja?A tartásdíjon kívül?
Az apaság megállapítása és az apaság vélelmének megdöntése iránti per között mi a különbség?
A bíróság a kiskorú gyermek mellé hivatalból ügygondnokot kirendel ki - ügyvédet, vagyis a perben az anya őt nem képviselheti. Egybehangzó kinyilatkozás esetén nem valószínű hogy szükség lesz egy uj DNS vizsgálat elvégeztetésére. Azt hogy az anya nem tudja vagy nem akarja megnevezni a gyermek apját az az ő dolga ill. baja - több okból is.
Pl. hogy kitől követel t.díjat az egy másik pere lesz az anyának - tőled már nem.
ObudaFan azért írta a fél év perindítási lehetőséget mert a tudomásra jutástól egy év áll rendelkezésre - és ebből a fele már letelt.
"Lisa"
laikus hozzászóló
Köszönöm az eddigi válaszokat!A volt feleségemmel eddig úgy állunk hogy együtt bemegyünk az ügyészségre és elindítjuk a pert.A bíróságon ennek hogy van a menete?Mert olvastam itt olyat,hogy ez több 100ezrekbe is kerülhet?Nemlehet ezt valahogy megúszni,pl mindketten hivatkozunk a tesztre és ezt mindketten elfogadjuk és nemakarunk újat?Mert szerintem ha mindketten elfogadjuk és nemakarunk újjat csinálni sok pénzért ezt a bíróságnak el kellene fogadni nem?És olyankor mi a helyzet azzal hogy az anyuka nemtudja ki az apa?Így is ellehet indítani?
Van még fél éved a perindításra, több nincs.
Vagyis a keresetlevélben hivatkozz az elvégzett DNS vizsgálatra mely kizárta az apaságodat.
Azzal az ottani különbséggel, hogy miért gondolod hogy nem te vagy az apuka.
Olvasd el ezen topicban ObudaFan 2010.01.15. 14:07-kori beírását, melynek második mondatától a problémádra is vonatkoztatható.
Segítségeteket szeretném kérni!Fiam most 3 éves és kb fél éve derült ki hogy nem én vagyok az apaa csináltatott dns tesztből.A kérdésem az lenne, hogy mi ilyenkor a teendő?Lehet e pert indítani vagy valami ha az anya nemakarja vagy nem tudja megnevezni az igazi apát?
Nincs mit.
Köszönöm szépen!
A gyermekek lakóhelye szerinti helyi bírósághoz.
Mi a menete?
Hová kell fordulni?
Apasági vélelem megdöntése iránti perben.
Abban kérem a segítséget,hogy hivatalos úton,hogyan lehet az édesanyát kötelezni az igazságügyi dns tesztre ???
Szinte biztos,hogy 3-ból 2 kakukktojás.
De addig amíg az igazság nem derül ki a férjem nem fog lemondani a kicsiről.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |