Kedves Fórumozók!
2010 óta éltem szeretett társammal, aki 2015-ben (még nem vált el a feleségétől) átadott nekem egy zárt borítékot azzal, hogy rám hagyja a panellakásunkban általa tulajdonolt 1/3-ad részt, cserébe azért, hogy ne hozzam szóba többet egy kb 1 millió Ft-os tartozását. :-) Én ezt nagyon megköszöntem és elraktam a borítékot. Sajnos ő az alkohol áldozatává vált az évek alatt és az elmúlt évben meghalt. Olyan rémes lett az életünk, hogy én tavaly elköltöztem otthonról és kezdeményeztem, hogy megvehessem az ő 1/3-át. Tettem egy ajánlatot neki és a levélben az is benne volt, hogy nem látok esélyt az életközösségünk visszaállítására. Tettem mindezt azért is, hogy elérje az ún. mélypontját, ami talán bevisz őt egy újabb "rehabra".
Semmilyen megállapodás nem történt köztünk, ő nem volt olyan állapotban, majd meghalt. A végrendelet aggálytalannak bizonyult, nincsen benne feltétel sem és az sem, hogy én az élettársaként örökölnék. A gyerekek kötelesrészét én nem vitatom, fizetem.
A gyerekek is aggálytalannak nyilatkozták a végrendeletet, de be akarnak perelni mondván, hogy a társam igazából már nem akarta rám hagyni az 1/3-ot és külön éltünk. Illetve most tettek egy ajánlatot, ami majdnem a kétszerese a kötelesrésznek. (Egy 67 nm-es panellakásról van szó.) Milyen esélyekkel indulunk, ha én nem tágítok a végrendeletben leírtaktól?
Előre is köszönöm, ha kapok választ.