Tisztelt Fórumozók!
Az alábbi ügyben kérem segítségeteket.
Már több ügyben kaptam segítő válaszokat, eddig ezzel a részével az életünk részével nem foglalkoztam.
Ex férjem jelenlegi élettársa gyermekem volt óvodájában óvónő, ezért is vettem ki az oviból, mert eléggé befolyásolta a gyereket. Már több, mint egy éve folyamatosan megpróbálja az apját oly' módon eltávolítani a "közelemből", hogy semmilyen úton módon nem tudok vele beszélni a gyerekről. A gyermekjólétisek is csak "dumálnak", hogy majd így mediátor, meg úgy..
Eddig semmi. Mikor először a gyámügyre mentem, mert nem vitte el a lányát akkor, amikor lehetett/kellett volna és variálta az egész családom életét (lányom, enyém és nagyszülők életét), mikor elmeséltem, hogy kitalál dolgokat (pl.: én felhívogatom őt, hogy most épp egy szeretőjénél van az ex férjem, aki ugye az ő élettársa és betelefonálgatok a munkahelyére és hihetetlen (számomra legalábbis az) dolgokat mondok az ott lévő kolléganőjének), a lányom előtt olyan dolgokról beszélgetnek rólam, amit szegény lányom nem ért (pl.: anya, apa azt mondta rád, hogy bunkó") és "Predátort" néznek együtt és... még sorolhatnám.
Szóval, mikor ezeket elmondtam a gyámügyis hölgynek, azt mondta, ha a hölgyemény nem fejezi be, nyugodtan menjek be a kerületileg illetékes önkormányzathoz és tegyek panaszt "hivatással való visszaélés miatt". Hm..
Mivel úgy gondoltam akkor, hogy egy gyámügyes beszélgetés hatni fog az apukára, nem is kérdeztem rá, mit is jelent pontosan ez. És a neten sem lelek választ rá.
Tudna nekem segíteni valaki az ügyben, hogy ez mit is jelent pontosan és mit lehet tenni, mire/mikre hivatkozva lehet bármit is (legalább egy megrovást) elérni?
Sajnos már nincs ötletem, hivatalosan mi mást lehetne tenni. Br apuka nem ad meg saját tel.számot , csak az élettársa telefonján tudok vele értekezni, de már többen mondták, hogy valósínű sok mindenről nem tud apuka és ez igencsak kihat a kislányra!!! És az egész családom életére.
Előre is köszönöm, ha tud valaki segíteni.