Szülőtartás


cinderella # 2009.10.05. 17:38

Nem tudom, mennyire gyakori a probléma, amivel most én, és velem együtt 2 testvérem is szembesül, mert szerencsére a környezetemben még nem találkoztam ilyennel. Arról van szó, hogy szüleink 1,5 évtizeddel ezelőtt elváltak édesapánk alkoholizáló, durva és agresszív magatartása miatt. Sajnos, nem volt a legfényesebb gyerekkorunk, de legalább a válástól kezdve már nyugodtabban élhettünk és tanulhattunk. Azóta sem mi, sem ő nem tartja velünk a kapcsolatot. Mindhárman saját erőből lediplomáztunk, családot alapítottunk, otthont teremtettünk, hitelből. Azonban a közelmúltban felszólítást kaptunk, hogy nyilatkozzunk a jövedelmünkről, mert édesapánk egy szenvedélybetegek intézetének lakója, amelynek térítési díját nem fedezi a nyugdíja, és nekünk, mint a legközelebbi egyeneságbeli hozzátartozóknak a kötelessége a törvény szerint ezt fizetni. Próbáltunk utánajárni, hogy egy másik intézménybe át lehet-e helyezni, ahol kevesebb a térítési díj és fedezné a nyugdíja, de erre azt a választ kaptuk, hogy a " más intézménybe való áthelyezést a jogosult, törvényes képviselője, valamint az intézmény vezetője kezdeményezheti...harmadik személy, függetlenül a rokonság fokától erre nem jogosult." Vagyis, ha jól értem, nekünk csak kötelességünk van fizetni, de jogunk nincs? Természetesen fizetni egyikünk sem akar, és nincs is olyan helyzetben, hogy egy olyan apát eltartsunk, aki gyerekkorunkat is megkeserítette, érzelmi terror alatt tartott, és azóta sem mutat semmiféle érdeklődést sem felénk, sem unokái felé. Segítsetek, merre induljuk el, mit tehetünk?
Köszönöm a válaszokat: C

escargot # 2009.10.05. 19:04

na ennek érdekelne a végkifejlete ....

Megara # 2009.10.05. 19:11

Lám-lám...még egy olyan apát is muszáj tartani, aki pedig szülőként nem állt helyt.

Esetleg ha lehetne érdemtelenségre hivatkozni és bizonyítani, hogy a gyermektartási kötelzettségének nem tett eleget...
Mindenképpen keressetek fel jogi szakembert.


Megara
(nem jogot végzett hozzászóló)

_Wasp_ # 2009.10.05. 21:04

az olyan szülő érdemtelensége nem állapítható meg, aki tartási kötelezettségét a gyermekei felé teljesítette.

Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint fizetni.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

cinderella # 2009.10.06. 17:17

Ez a tartási kötelezettség kényes kérdés, mert hol fizetett, hol nem, míg főiskolára jártunk, édesanyánk folyamatosan bíróságra járt a gyermektartás ügyében. Ott is olyanokat vallott, hogy azért, hogy mi szórakozzunk, nem hajlandó fizetni, meg, hogy 20 Ft-ot hajlandó gyerektartásként adni stb...Csak sajnos, mivel munkanélküli, majd később nyugdíjas lett a bíróság mindig az ő javára döntött. Szerintetek milyen esélyekkel indulhatunk? Ügyvéd, per drága, munkanélküliből lakáshitel mellett nem tudjuk felvállalni. Azt hiszem erre mondják, szegény embert még az apja is húzza (vissza). Inkább egyelőre az a megoldás érdekelne, hogyan lehetne egy másik intézetbe átteni, ami olcsóbb, ő is élhetné ( vagy inkább ihatná) tovább az életét boldogan és mi is?

Escargot: feltétlenül tájékoztatlak róla, de félek ez nem holnap lesz.

escargot # 2009.10.06. 17:40

Kösz, hála istennek, csak kiváncsi vagyok, nálunk ilyen nem lesz....

sajnálom, drukkolok :)

katinkati # 2011.04.20. 10:45

Sajnos abba a megalázó helyzetbe kerültem, hogy talán a gyermekem , ill. gyermekeim segítségére szorulok.
Férjemmel egy nyugdíjból élünk, mivel én a 20éves munkaviszonyom után csak 62éves koromban leszek jogosult.Most ebben az éveben töltöm a 60-at.
Három éve svájci frank alapú hitelt vettünk fel, ami miatt kerültünk ebbe a helyzetbe.
A törlesztő részlet 28000. ről 43000. re növekedett.
Mindketten cukorbetegek vagyunk, meglehetősen sokba kerül nek a gyógyszereink is.
Három gyereket neveltünk, és a férjem gyerektartást fizetett, egy házasságon kívüli gyerek után is, aki ma már felnőtt.
Egyik fiam orvos, aki jó anyagi helyzetben él, módja lenne , rá , hogy segítsen anyagilag, amit sajnos nem tesz meg, ill. ad , havi 13500-ot az apja kérésére, egy korábbi megállapodás alapján.
A másik 2 gyerekem nagyon rossz anyagi helyzetben van.
A másik fiam 5 gyereket nevel, és rendőrként dolgozik.
A lányom 2 gyereket nevel, de nagyon kevés a keresete.
Ők semmiképp nem tudnak segíteni , még ha akarnának se.
A férjem nyugdíja elég magasnak mondható:189810Ft
Ő fizeti részemre az egészségügyi hozzájárulást is, /5100havi/ összeget, ami nélkül nem kaphatnék orvosi ellátást sem.
Ebből havonta fizetjük a 43000Ft részletet, a rezsit ami átlagban 85000Ft, a gyógyszerek átlagban 10000.Ft.
a fennmaradó részből még további kölcsönöket fizetünk, ill. ebből élünk.
Kérdésem , hogy van-e mód arra, hogy a fiamtól szülőtartást kérjünk?????

ObudaFan # 2011.04.20. 11:10

Akkor van mód, ha önhibátokon kívül nem tudtok munkát vállalni.

szocke # 2011.05.04. 11:23

Jó napot!
Elég régiek a válaszok,de azért megpróbálkozom,hátha erre néz valaki.
A kérdésem a következő.3-an vagyunk testvérek,édesanyám egyedül nevelt bennünket.A nővérem a fele telket kapta anno házassága előtt ajándékként,hogy legyen hol kezdeni az életüket.Az eltelt években nagyon megromlott a viszonyuk az egész családdal:nem dolgoznak,mi támogatjuk őket,a gyereküket sem tudják eltartani,tavaly a sógorom hathatós közbenjárására "eladták" a házukat,a legutolsó húzásuk pedig az,hogy egy évekkel ezelőtt felvett kölcsönt(akkor még normálisabb volt a viszony)aminek anyukám a kezese,elfelejtettek fizetni.Az utolsó utáni pillanatban derült ki,ugyanis a sima értesítőket kivették a postaládából,az aláírós levelet mivel nem tudták felvenni,anyu bontotta ki.Így derül ki,hogy mennyi pénzt követelnek most rajta mint kezesen.Ők pedig csak széttárják a kezüket,hiszen fizetni nem tudnak és nem is akarnak,a nevükön semmi nincs-ill a ház de az per alatt van,tehát ez patt helyzet.
Ezt a pénzt ki kell fizetni ez nem vitás.De:édesanyám ezek után követelhet szülőtartást tőlük?Ugyanis tudnának fizetni-de ahhoz dolgozni kéne,azt meg nem szeretnek,így nem is megy el egyikük sem.Apuka csak várja a nagy munkát-ezt hallgatjuk évek óta.Olvastam,hogy csak akkor ítéli meg a bíróság,ha a gyerek eltartásának a rovására nem megy.De mivel ha dolgoznának,nem menne,ez számít?
Köszönöm előre is a segítséget!
Sz.T.

szocke # 2011.05.04. 11:24

Bocsánat,az első sor nem érvényes-először egy régebbi dátumú topikot találtam meg.

ObudaFan # 2011.05.04. 11:38

Hogy amit kezesként kifizet helyettük édesanyád, azt követelheti, az biztos. Hogy szülőtartást követelhet-e, az már attól függ, hogy édesanyád önhibáján kívül tartásra szorul-e, erről pedig semmit nem írtál. Mindenesetre ha a kezes által teljesített összeget nem lehet rajtuk behajtani, mert fizetőképtelenek, akkor a szülőtartást sem lehet jobban behajtani.

ObudaFan # 2011.05.04. 11:40

Bár az igaz, hogy a szülőtartás elmulasztása esetén büntetőfeljelentést lehet tenni, ami azért jó ösztönző a fizetésre.

szocke # 2011.05.04. 12:35

Igen,bocsánat,ezt tényleg nem írtam,de mentségem,hogy hónapok óta csak kattog az agyunk mit lehetne tenni.
Tehát:anyu nyugdíjas,nem egész havi 70.000 Ft-tal.(Lehet mondani,miért nem dolgozik mellette,de hát könyörgöm:a másik oldalon ott van két életerős ember,aki épp csak lusta dolgozni).Ebből most ki kellene fizetnie kamatokkal együtt több mint 150.000-et.Hát...nehéz.Közben már a házat is próbálja árulni,költözni szeretne tőlük minél messzebb.Ha viszont nem tud/tudnak fizetni,félő jelzálogként rátehetik a házára,ami nehezítheti az eladást is.Az elkeserítő az,hogy bárhova fordultunk eddig(még a gyámügyön is voltunk,kiskorú veszélyeztetése miatt mivel a gyereküket sem tudják ellátni),senki nem tudott semmit javasolni,vagy segíteni.És sajnos én sem tudok ennyit hirtelen kifizetni helyette.
Tehát akkor érdemes lenne-akár csak ijesztés címén is-próbálkozni egy perrel?

monalisa1 # 2011.05.04. 15:40

Bármely tartozásnál lehet részletfizetésre lehetőséget kérni, az más kérdés, hogy megadják-e, valamint a tartozás összegétől függ, hogy maximum hány havi részletet engedélyeznek.

Előbb-utóbb a két erős, egészséges, lusta felnőtt kénytelen lesz munkát keresni - egyébként felkopik az álla. (A kormány jelentősen megszígorítja a munkanélkülin tölthető időt, illetve az önkormányzai segélyezés lehetőségét.) A feketézésnek is csak leáldozóban...

Mivel a gyermekeiket nem tudják rendesen eltartani, a hatósággal külön is meggyűlhet a bajuk. (Lehet hogy ideiglenesen állami gondozásba veszik őket...)

A ház(ak) eladása ill. a végrehajtás bocs de elég kusza, azt itt érdemben megválaszolni nemigen lehet.

Anyukátok ha pert indít ellenük az a későbbiekben még hasznos lehet., soha nem lehet tudni "rájuk dől az OTP" - valamiképp nagy hírtelen sok pénzük lesz...

A jogerős itélet alapján végrehajtást lehet kezdeményezni ellenük. (A végrehajtást folytonosággal kell kérni, hogy elvben soha ne évüljön el az igény.)

monaLuis
laikus hozzászóló

szocke # 2011.05.04. 16:01

Köszönöm a válaszokat!
Az a baj,hogy az át nem adott levelek miatt az utolsó utáni pillanatban tudtuk meg ezt a nem fizetéses dolgot.már a szerződést is felmondják,tehát valszínű egyben kell/ene visszafizetni anyunak a pénzt.
Az a baj,hogy a két erős egészséges felnőttnek már eddig is el kellett volna mennie dolgozni-de le...Az utóbbi kb 2 évben mi(én+anyu)"tartottuk"el őket:részben a testvérem ill a gyerekük miatt.A lány úgy tudott iskolába menni ősszel(szakközép),hogy én és a férjem vásároltunk be neki,mert nem tellett füzetekre stb.3 éve fűtetlen lakásban laknak,ennek következményeként sikerült pár hete felgyújtaniuk is a lakást(beraktak egy lepukkant téliesített faházba egy szenes kályhát,kémény egy lyuk a falon,aztán jól teletömték.Leégett a tető...)
A sógorom tavalyi akciójának köszönhetően-rábeszélte a testvérem az ő lakásuk legyen a fedezet egy ismerős kölcsönéhez-most pert indítottak a lakás visszaszerzésért,tehát ahhoz elvileg nem nyúlhat hatóság a per miatt)lehet rosszul tudom).Voltunk a gyámügyön a gyerek miatt,onnan elküldtek a családsegítő/gyermekjóléti szolgálathoz,feljelentést tettem.Ere jött a fenyegetés,hogy ne próbáljak közéjük állni(sógor részéről).Kimentek,látták tényleg igaz amit mondtam-aztán ennyi.Lépni nem lépnek,segíteni nem segítenek.Bár a családon belüli erőszak szerintük is fennáll.(lelki terror,zsarolás,a férj részéről stb)Mi pedig most már próbálunk minél jobban elhatárolódni tőlük.

karakán # 2011.05.19. 16:23

Kedves Fórumozók! Rengeteget tanulmányoztam a családjogot,de nem világos egyvalami!Mi valóbb előbbre? Felnőtt a szülőjét tartani,vagy nagykorú gyermeket tartani? Milyen a birói gyakorlat abban az esetben,ha elvált édesapa,19éves lányának tartásdij csökkentését kéri,rokontartás cimén,hogy egyedül maradt 70éves édesanyját támogassa,aki betegen is munkát vállalt,hogy a rezsijét fizesse! Miközben a lány még egy nap diákmunkát sem vállal,szakmunkásképzőjét elvégezte,de most érettségizni akar,ugyanabban a suliban? Mit mérlegel a biróság? Természetesen az édesapa önként vállalja az édesanyja tartását,vagy inkább támogatását! Kérem,aki tud,irjon!Előre is köszönöm!

ObudaFan # 2011.05.19. 17:32

Ha valaki több jogosult eltartására köteles és mindegyiket nem képes eltartani, a gyermek és a szülő a többi rokont, a leszármazó a felmenő rokont, a közelebbi rokon a távolabbit a jogosultságban megelőzi. Tehát a nagykorú gyermek megelőzi a szülőt.

karakán # 2011.05.19. 18:50

Köszönöm,kedves ObudaFan! Ezek szerint a biróság figyelmen kivül hagyja,hogy valaki önszántából szeretné támogatni munkába belerokkant édesanyját!Véleményem szerint nagyon relativ,hogy mi egy nagykorú gyermek "szükséglete"! Számoljunk egy picit: adott egy 70éves,nyugdij mellett dolgozó,4fiúgyermeket felnevelő édesanya,aki egyedül maradt egy messzi vidéki kisvárosban,60ezer frt.nyugdijjal,meg párezres fizetéssel,s adva van egy 19éves nagykorú lány,50ezres gyerektartással,csal.potlékkal,segélyekkel,meg az édesanyja fizuja,aki még "eltartja",tehát a világon semmi sem motiválja a munkára és a tanulásra! ez a rendszer igazságtalan! Vagy nem?ezt azért nem lehet csak a "jog"oldaláról nézni,ehhez kellene egy kis morál,etika,empátia!

ObudaFan # 2011.05.19. 20:45

A tanulásra ez biztosan motiválja, mert ha nem végzi jól a tanulmányait, a tartásdíja is megszűnik.

Levente 32 # 2012.01.03. 15:17

Tisztelt ObudaFun!

Nem vagyok férjnél,de van egy párom,akivel babát várunk.Már több,mint 10 éve nem lakok otthol.Annak idején szép szóval el kellett takarodi otthonrólSzüleim elváltak.Tartottuk a kapcsolatot mindkét szülővel.Az egy szülőm 27000ft-ot kap,rokkant nyugdíjas.Van 2 testvérem.Az egyik ott lakik vele egy lakásban,ő dolgozik.A másik testvér szintén már régen elköltözött otthonról.
Már egy éve pént kell adnunk,annak ellenére hogy nem lakunk ott, és a testvérem a szülővel lakik.Most,hogy érkezik majd a kicsi,nekem először táppénz,majd ugye gyed ,gyes stb.fog következni.Köteles vagyok-e adni szülőtartás címén is továbbra is,vagy mivel fel fog adni bíróságra,mik az esélyek?Én már hónapok óta nem tartom a kapcsolatot vele,sőt az elmúlt egy évben teljesen megromlott a viszony.Többet nem tudtam adni eddig se,de ezek után még ennyit se,mert itt lesz a pici és a pénz kevesebb lesz.Az új alkotmány tartalmaz erről vmit?

köszönöm! L.

Waminimi # 2012.05.28. 11:05

Tisztelt ObudaFun és fórumozók,

Segítségüket kérném az alábbiakban. Szüleim 1997-ben 17 éves koromban elváltak (édesapám alkoholizmusa és abból eredő agressziója miatt elsősorban). A vagyonmegosztás és válás rendben megtörtént, mert rövid időre észhez tért és felfogta, hogy elveszítheti a saját gyerekeit és a velük való kapcsolatot ha mindenáron ellenünk akar tenni. Egyetemre jártunk (húgom és én is) édesapám fizette a gyerektartás összegét, de nyomatékosította, hogy emelést nehogy merjünk kérni, mert akkor ennyit sem fog adni, illetve a házasságuk 25 éve alatti verések és fenyegetések hatására sem édesanyám, sem mi a 2 gyerek nem mertünk kekeckedni. Az egyetem elvégzése után is tartottam apámmal a kapcsolatot, előfordult, hogy nem ivott, így voltak tiszta időszakai is, de napi szinten ivott és iszik mind a mai napig. Az utóbbi időben, kb 2 éve egyre romlik egészségi állapota, de nem természetes okokból kifolyólag, hanem mert pl. napokig ivott és részegeskedett, mire elájult és elvitte a mentő, gyomorvérzéssel, alkoholos befolyásoltság alatt megégette mindkét kezét. Már nem kér, hanem követel. pénzt, pénzt, pénzt. persze kölcsönbe, amit soha nem ad meg. ételre kéri, de elissza. a legsúlyosabb alkoholizmus az övé amit valaha láttam. Már nem félek nemet mondani a követeléseire, hiszen minde tőlem telhetőt megtettem, kórházba kísértem, fizettem az orvost, ételt vittem neki rendszeresen, sokáig pénzut is adtam neki kb az utóbbi 2 évben havi rendszerességgel, de mostmár nem megy. A nyugdíja felét vonják, mert annyi adósságot halmozott fel az utóbbi 8 évben, hogy apai örökség ezáltal nincs, de ez soha nem is zavarta, nem érdekelte, hogy a hiteleket nem fizeti, meg sem próbált dűlőre jutni a bankokkal. nagyanyai örökségből van tulajdonomban egy házrész amit felajánlottam, hogy költözzön be, de nem akar Budapestről megint Nyíregyházára költözni (ott mindenki tudja, hogy milyen, nem adnak neki már kölcsön, elkerülik). Ezáltal megspórolhatná az albérletköltséget, de nem. 2 év alatt 4szer költöztettem, de volt, hogy amíg én a hívott segítséggel pakoltam, cipekedtem, ő a szomszédos kocsmában sörözgetett.. Gyerekkoromban ütött, vert, de mindezek ellenére igyekeztem nem meggyűlölni, hiszen mégiscsak az apám. de már nem megy tovább. nem akarom tovább pénzelni az italozását. persze ő gyógyszerre és ételre kér (de ha a saját nyugdíját elissza, akkor valós ez a követelése vajon?). Megfenyegetett, hogy beperel szülőtartást követelve.Kérem segítsenek. Mivel bizonyíthatnám, hogy nem érdemes rá. a 150 ezer forintos nyugdíja fele marad meg neki havonta megélhetésre (de csak azért, mert az előző években a hitelek által felvett összegeket magára költötte, de visszafizetni már nem akarja..).
Kérem adjanak tanácsot mit tehetek, alkoholista, gyerek és asszonyverő apám támogatása kötelező-e, a jog az ő oldalán áll?
Köszönöm előre is!!!

wers # 2012.05.30. 07:57

Lujza18, én nem adnám oda a teljes összeget, egyezzetek meg egy havi összegben, amit minden hónapban adsz neki.

Goodwitch # 2012.05.30. 08:47

Tisztelt Waminimi!

Ha ilyen magas a nyugdíja, akkor nem szorul tartásra. Egyébként őt a sorban megelőzik a kiskorú gyermekeid, ha vannak, és a házastársad, ha van. A szülőt csak akkor vagy köteles tartani, ha a fentiek tartásán túl még tudsz gondoskodni róla, és ha arra nem érdemtelen. Nem hivatkozhatsz érdemtelenségére, ha annak idején a tartási, gondozási és nevelési kötelezettségének eleget tett. A te esetedben ennek hiánya tanúkkal nyilván könnyedén igazolható.

Ha az édesapád tartást akar tőled (és a testvéredtől, mert ő is kötelezhető veled egy sorban), ahhoz be kell perelnie, és majd a bíróság dönt. A jog nem biztos, hogy az ő oldalára áll, de ez majd a perben kiderül.


Goodwitch

wers # 2012.05.30. 09:10

Miért kellene a nevére íratni az élettársnak, jogos a félelmed, hogy odaadjátok a pénzt, aztán kidobja apukátokat.
Persze az is jogos, hogy ingyen nem gondozza.

wers # 2012.05.30. 09:19

Lijza18, és még a lakás ára is kellene?

Inkább érted aggódom és lakás áráért. Elképzelhető, előbb-utóbb a te lakásodat kell elcserélni olyanra, ahol veletek tud lakni.