Szülőtartás


cinderella # 2009.10.05. 17:38

Nem tudom, mennyire gyakori a probléma, amivel most én, és velem együtt 2 testvérem is szembesül, mert szerencsére a környezetemben még nem találkoztam ilyennel. Arról van szó, hogy szüleink 1,5 évtizeddel ezelőtt elváltak édesapánk alkoholizáló, durva és agresszív magatartása miatt. Sajnos, nem volt a legfényesebb gyerekkorunk, de legalább a válástól kezdve már nyugodtabban élhettünk és tanulhattunk. Azóta sem mi, sem ő nem tartja velünk a kapcsolatot. Mindhárman saját erőből lediplomáztunk, családot alapítottunk, otthont teremtettünk, hitelből. Azonban a közelmúltban felszólítást kaptunk, hogy nyilatkozzunk a jövedelmünkről, mert édesapánk egy szenvedélybetegek intézetének lakója, amelynek térítési díját nem fedezi a nyugdíja, és nekünk, mint a legközelebbi egyeneságbeli hozzátartozóknak a kötelessége a törvény szerint ezt fizetni. Próbáltunk utánajárni, hogy egy másik intézménybe át lehet-e helyezni, ahol kevesebb a térítési díj és fedezné a nyugdíja, de erre azt a választ kaptuk, hogy a " más intézménybe való áthelyezést a jogosult, törvényes képviselője, valamint az intézmény vezetője kezdeményezheti...harmadik személy, függetlenül a rokonság fokától erre nem jogosult." Vagyis, ha jól értem, nekünk csak kötelességünk van fizetni, de jogunk nincs? Természetesen fizetni egyikünk sem akar, és nincs is olyan helyzetben, hogy egy olyan apát eltartsunk, aki gyerekkorunkat is megkeserítette, érzelmi terror alatt tartott, és azóta sem mutat semmiféle érdeklődést sem felénk, sem unokái felé. Segítsetek, merre induljuk el, mit tehetünk?
Köszönöm a válaszokat: C