Vagyonmegosztás


married # 2004.12.28. 22:45

10 éve vagyunk együtt férjemmel, gyermekünk 9 éves, viszont házasságot csak 7 éve kötöttünk. Házunk, autónk, mindenünk a férjem nevén van. Házunkat 2 héttel a házasságkötésünk előtt vettük, tehát akkor még nem voltunk "papíron együtt", viszont évek óta együtt éltünk már, sőt a gyerekünk is megvolt. Sajnos kapcsolatunk nagyon megromlott, férjem szerint minden az övé (sajnos szüleim anyagi támogatása papíron nem bizonyítható). Szeretném megkérdezni, válás esetén ebben az esetben tényleg nem számít az 50 %, vagy legalább valamennyi (pl 30%)? Közös cégünknél együtt dolgozunk férjemmel, tehát nincs külön munkahelyem. Ha szétmegyünk és engem "kirúg" otthonról is és a munkahelyemről is, akkor vajon el tudja tőlem venni a gyereket, arra hivatkozva, hogy neki "van vagyona", háza + munkája , nekem pedig nincs? Igaz, édesapám háza 50%-ban tulajdonom és a cégünknél is Bt kültag vagyok. Ez mennyire erősítheti az esélyeimet? Várom válaszát, előre is köszönöm.

derill # 2004.12.29. 14:01

A gyermekelhelyezésnél a biróság a körülményeket összességükben vizsgálja. Az önmagában, hogy ő jobb anyagi körülményeket tud teremteni a gyereknek, nem elegendő indok, viszont ha Te nem tudod eltartani, az nyilvánvalóan igen.

A házasságkötésig az együttélésetek alatt szerzett vagyon a szerzés arányában illet titeket, tehát ha bizonyitani tudod, hogy a lakást közös pénzből vettétek, annak arányában jár neked tulajdonjog, hogy Te mennyit fizettél ki az árából.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

married # 2005.01.02. 21:19

Kedves Derill,
Köszönöm gyors válaszod. A dologhoz hozzátartozik, hogy a házat házzasságunk előtt két héttel (igaz, akkor már együtt éltünk 3 éve és gyermekünk is két éves volt)vette a férjem a saját, eladott lakásának az árából. Igen ám, csakhogy enyhén szólva lepukkant állapotban. Azóta (7 éve, amióta benne lakunk) folyamatosan felújítottuk (több millió Ft értékben), és ezt egy már -azóta meghalt - rokonom finanszírozta. Persze erről semmi papírom nincsen. Mi a helyzet ilyenkor? Semmi nem jár nekem aházból, csak ha bizonygatom, hogy mennyit "adtam bele", különben kirakhat? Ha felértékeltetnénk a házat, és összehasonlítanánk a 7 évvel ezelőtti vételárral, akkor a különbözetből járna nekem? Az számít valamit, hogy - bár házasok ugyan 2 hét híján még nem voltunk, de - a házvétel időpontjában már együtt éltünk egy ideje, sőt, már a gyerekünk is megvolt akkor, vagy minden a papírtól függ?

derill # 2005.01.03. 11:16

Nem az nem számit, hogy együtt voltatok már 3 éve. Az számit, hogy Te mennyit adtál bele a vételárba. Ha semmit, akkor abból semmi nem jár.

Az élettársi közösség alatt ugyanis a szerzés arányában osztoznak a felek, tehát ki mennyit vitt a közös háztartásba, annyival távozik. A házastársaknál pedig fele-fele arányban, kivétel a különvagyon. Itt ez különvagyon, tehát a fele-fele csak abból jár, amennyit a házasságkötéstől gyarapodott a különvagyon (és ez is attól függ, hogy miből lett felujitva, ugyanis ha bizonyithatóan a férj különvagyonából, akkor nem jár semmi).

Ha nem bizonyitható, hogy különvagyonból, akkor a felujitás során bekövetkezett értéknövekedés (mivel akkor már házasok voltatok) fele-fele arányban illet titeket. De ez nem azt jelenti, hogy a vételkori és a mostani ár közötti különbözet fele illetne Téged, hiszen ha megvettél 7 évvel ezelőtt egy házat mondjuk 4 millióért, az akkor is 10 körül ér most, ha hozzá sem nyultál (de nem is amortizálódott különösen, tehát nem hullott le a vakolat, nem mentek tönkre a cserepek stb.), mert az ingatlanpiacon volt egy áremelkedés, ami magával hozta a meglévő ingatlanok értékének növekedését is.

Ilyen esetben Te bejelented az igényedet, és a biróság fogja eldönteni, hogy mennyit itél meg belőle.

Kirakni csak ugy nem tud belőle, a biróság fog erről is dönteni, láttam már olyan döntést, hogy hiába volt a férjé a lakás, a felesége a gyermekkel benne maradhatott, a férfinek kellett elköltöznie (szerintem nem volt egy igazán jogszerü döntés).

Minden azon mulik, hogy mit tudsz bizonyitani. Tudod-e bizonyitani, hogy a lakást fel kellett ujitani és kb. mennyiért. Ha ugyanis például a felujitási költségekről a férjednek vannak számlái, akkor annak a fele összege illet Téged + kamatok.

Azért nehéz ilyenről igy nyilatkozni, mert minden attól függ, hogy ki mit tud bizonyitani, a biróság hogyan értékeli a bizonyitékokat.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

cicuska # 2005.01.05. 09:37

Hasonló kérdésem lenne...
Tavaly kötöttünk házasságot, de már majd' 3 éve együttélünk. 1997-ben vettem egy lakást ahol jelenleg is élünk. (Most is az én nevemen van.)Tervezzük, hogy építkezünk, de ehhez valószínűleg el kell adnom a lakást.
Ha a megépült házban 50-50%-ban leszünk tulajdonosok akkor egy esetleges vagyonmegosztásnál (ami remélem kimarad az életünkből!!) jogilag mi illet meg engem?Visszakaphatom-e a különvagyon részem + a közösen szerezett felét vagy csak az 50% illet meg? Olyan megoldást szeretnék amivel nem veszhetne el az eddig megszerzett vagyonom, de a férjem se érezze, hogy nincs tulajdona az épülő házban. Szóval " a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon"
Válaszát mielőbb várom, mert komoly az építkezési tervünk.

ildikó31 # 2005.01.05. 09:45

Kedves cicuska!

Most már össze vagytok házasodva! Abban az esetben ha nem kötöttek házassági vagyonjogi szerződést, akkor a házassági vagyonközösség fennállása alatt szerzett ingó és ingatlan vagyontárgyak közösnek számítanak. Ahhoz, hogy a „te részed ”megmaradjon szerintem 2 lehetőség van:

  1. házassági vagyonjogi szerződést kell kötnötök, amibe szépen lefektetitek, hogy melyik ingó vagy ingatlan kit és milyen arányban illet. vagy
  2. Az épülő házban a férjedé lesz 1/3 a tied pedig 2/3 részben a tulajdonjog. De ettől a jövőbeni, valamint a többi - házasságkötés óta - szerzett dolog közös marad!

ildiko31

cicuska # 2005.01.05. 10:36

Kedves Ildikó31!
Köszi a gyors választ!
Vagyon szerződésünk nincs. Én hallottam olyanról, hogy ha tudom igazolni, hogy az én lakásom ára bekerült az újba, akkor az visszajár osztozkodásnál.. vagy nem jó az információm?
Azt tudom, hogy a házasság után közösen szerzett ingó és ingatlan vagyon közös, ezzel nincs is semmi gondom, hisz ez így korrekt. Kizárólag a már meglévő lakásom miatt érdekel a dolog.

ildikó31 # 2005.01.05. 11:42

Ebben igazad van, hogy bizonyítani kell, hogy a te lakásod ára beépítésre került. De egy bizonyítás mindenképpen macerás, hidd el nagyon nehéz mondjuk 10 év után valamit bizonygatni. Mivel igazolnád, hogy beépítésre került a te lakásod ára? Az, hogy eladtad a lakást, még nem bizonyíték arra, hogy az árát a közös házra fordítottad. Számlák kellenek a nevedre, de mivel házassági vagyonközösség áll fenn köztetek, így a számlákat hiába írják a te nevedre ez sem sok bizonyíték. Én mindenképpen a szerződést választanám, sokkal biztosabb. Ha közjegyző előtt kötitek, akkor közokirat, és mint ilyen a bizonyítás nagyon egyszerű vele, akár 100 év után is!


ildiko31

derill # 2005.01.09. 10:42

Ildikónak ebben igaza van. Ha pedig majdan elváltok, akkor biztosan örülnél is annak, hogy ezt a megoldást választottad. Csakhogy pontosan jól érzed, egy házassági vagyonjogi szerződés igencsak elősegitené, hogy majdan elváljatok. Nyilvánvalóan ugyanis a bizalmatlanság jele. Javaslom, hogy amennyiben ugy érzed, hogy ez problémát fog okozni, próbálj az alábbi módszerek közül választani:

  • ha élnek a szüleid, és esetleg ők segitettek a másik lakáshoz, beszéld meg velük, hogy ők ragaszkodjanak a házassági vagyonjogi szerződéshez, vagy ahhoz, hogy Te nagyobb hányadban legyél tulajdonos.
  • ha nem élnek, vagy ha semmi közük nincs a lakásodhoz, akkor válaszd inkább a második megoldást, az ingatlanszerzéssel egyidőben a férjed egyáltalán nem fog tiltakozni szerintem az ellen, hogy a befektetett összeg arányában legyetek tulajdonosok.

dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

speedy # 2005.01.20. 14:50

A következőben szeretnék segítséget kérni:

Idén fogunk összeházasodni a barátnőmmel 2 évnyi együttélés után.
A lakást 6 évvel ezelőtt vettem, az én nevemen van.
Ha lesz egy gyerekünk és a feleség el akar válni, hogy tudom megelőzni, hogy kitegyem az általam vett lakásból, anélkül ,hogy aláíratnám vele a megalázó vagyonjogi szerződést?
Nekem az is megfelelne ha egy esetleges válás után feleznénk, de a gyerek miatt én repülhetnék az utcára ha netán összevesznénk, és még fizethetném a gyerektartást is...

Előre is köszönöm a segítséget.

speedy # 2005.01.20. 14:55

kitegyem helyett kitegyen-t akartam írni.

Kála # 2005.01.20. 17:26

Kedves Speedy!
Megértem, hogy szeretnéd megkímélni a leendő feleségedet egy házassági vagyonjogi szerződés aláírásától, de a jelenlegi jogi helyzetben ez az a lehetőség, amivel el tudjátok választani a házasság előtti különvagyonotokat és a házasság folyamán együtt szerzett vagyont, egy esetleges válás esetén is.
Nem egyszerű a helyzet, de ha belegondolsz, hogy egy esetleges válás esetén mennyivel megalázóbb tud lenni egy hosszas osztozkodási vita, amelynek már akár tanúja lehet a közös gyermek is, szerintem a vagyonjogi szerződés nem is olyan rossz alternatíva.

speedy # 2005.01.21. 08:35

Kedves Kála!

Köszönöm a választ.
Laikus szinten olvasgattam a válási döntéseket és az a kép formálódott bennem, hogy mindegy van-e szerződés, a gyerek érdekére való tekintettel ki lehet rakni a másikat a lakásból ha az nem megosztható és a a bentmaradónak a nehéz anyagi helyzetre való tekintettel nem kell fizetnie semmit.

Az én megoldásom az , hogy a szüleimnek haszonélvezete van a lakáson, amíg élnek nem lehet gondom.
Én olyan megoldást szeretnék amivel mindkétfél egyenlően jár, de egy közösgyerek esetén nem látom a lehetőségét ennek.

A házasság előtt szerzett lakás nem valósul automatikusan különvagyonnak 15 évig?

Kála # 2005.01.21. 18:54

Kedves Speedy!
Õszintén szólva én mindig annak a híve voltam, hogyha meg lehet előzni a későbbi vitákat, akkor előzzük.
A joggyakorlat, amiből eseti döntéseket olvastál, nem tudom mennyire foglalkozik a mostanság divatossá vált házassági vagyonjogi szerződésekkel, de szerintem még elég kevéssé.
A 15 éves korlát működik, csak szerintem jóval egyszerűbb egy szerződést kötni, mint erre számítani. A szüleid haszonélvezete nem akadálya annak, hogy válás esetén a feleség maradjon a lakásban, ha így dönt a bíróság.

Viszont, mielőtt valami gonosz manó lennék, leírok egy jogesetet, amin keresztül én is megértettem, hogy miért lehet nagyon fontos egy vagyonjogi szerződés. Klasszikus történet, gazdag fiú szegényt lányt vesz el, házat vesznek, szépen berendezik, persze a gazdag fiú és családja pénzéből. Egy nyaralásból hazafelé tartva baleset éri őket, amiben mindketten meghalnak, de úgy, hogy előbb a fiú, aztán egy fél óra múlva a lány. Végrendelet nincs, így a törvényes öröklés szabályai szerint a következő történik: a fiú után a lány örököl, majd ő utána a szülei, mindent ( a fiú szülei, akik az egészet finanszírozták, semmit). Hát ennyi, szerződés megléte esetén a fiú szülei örököltek volna.

De a legjobb, ha nem váltok el! :-)

speedy # 2005.01.24. 09:50

Szerintem ha a szülönek van haszonélvezete a lakáson, akkor az a döntő mert a válóper nem érintheti harmadik személynek a jogait.

A gondom az ,hogy szvsz ha van egy gyerek akkor a gyerek érdeke felülírhatja a házassági szerződést.

Persze lehet ,hogy nem így van, de nekem ez jött le .

derill # 2005.01.24. 14:29

Speedy aggálya érthető. Egy házasság előtti vagyonjogi szerződést sokszor bizalmatlanságnak itél a leendő partner, és elég oknak arra, hogy ne is legyen házasság.

Én azt gondolom, hogy a szerződés sem védi jobban ezt a különvagyont, mint az a tény, hogy különvagyonnak minősül a jogszabály erejénél fogva.

Abban pedig speednek igaza van, hogy a holtig tartó haszonélvezeti jog védi az ingatlanát (bár Kálának is abban, hogy a haszonélvezeti jogot a biróság korlátozhatja, bár nem láttam még példát arra, hogy ilyen esetben megtette volna).

Tény, hogy olyat viszont már többször is, hogy a férj különvagyonába tartozó lakásban maradt a feleség a gyerekkel, de fizetniük azért kellett (volna). Szerencsére viszont ilyen itéletet is nagyon régen láttam, mostanában nem.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

speedy # 2005.01.24. 15:48

Köszönöm a hozzászólást Derill!

Mit lehet tenni,hogy a válás után egyik fél se kerüljön lehetetlen helyzetbe.
Nyilván nem akarom ha lesz gyerekem az utcára tenni, mégha meg is romlik a kapcsolatom az anyjával.
DE azt se szeretném ha én lennék hajléktalan.
Egy olyan megoldást szeretnék ,hogy válás után felezni a vagyont, de ez ütközik a lehetőleg természetben kiadni joggyakorlattal.

Utolsó kérdésem, a házasság fenállása alatt el tudom adni a különvagyonomba tartozó lakást a haszonálvező engedélyével de a feleség akarata ellenére ?

derill # 2005.01.25. 09:28

Szerintem két dolgot tehetsz. Az egyik az, hogy megkötöd a házassági vagyonjogi szerződést, a másik az, hogy nem kötöd meg. A különvagyoni jellegen a szerződés kötés sem fog változtatni, de a kapcsolatotokon szerintem igen. Ha pedig felmerül a gyanud, hogy válóper várható, azonnal (irsz nekem egy emailt és) keresel egy jó ügyvédet, mert ha az első lépéseket elrontod, nagyon nehéz utána helyrehozni.

A különvagyonoddal azt csinálsz, amit akarsz, ahhoz a feleségednek semmi köze, tehát eladhatod, ha a haszonélvező ehhez hozzájárul. Kizárólag a haszonélvezőnek van beleszólása, de egyébként még haszonélvezettel terhelten is el lehet adni.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

speedy # 2005.01.25. 12:15

Köszönöm a segítséget.
Tehát ha netán válni akarna a feleség rögtön eladom a lakást és a kapott pénzt már meg tudom könnyedén osztani.

derill # 2005.01.26. 13:41

Na azért ennyire nem egyszerü, merthogy peresiteni mindent lehet, csak valószinüleg nem lesz eredményes.

Viszont ha peresiti, perfeljegyzési jogot jegyeztethet be a földhivatalnál az ingatlan tulajdoni lapjára, és ez esetben nem tudod eladni, amig a per le nem zárult.

A megoldás inkább az, hogy ha válni akarsz (vagy ő), azonnal keresel egy jó ügyvédet.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

speedy # 2005.01.27. 14:00

Köszönöm.
Úgy látom ha megérzem a válásveszélyt irány az ügyvéd meg Derillnek egy levél...

Üdv: Speedy

derill # 2005.01.28. 04:07

:))) gyorsan tanulsz:))


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

vacci # 2005.10.12. 13:22

Sziasztok, én is egy kérdéssel fordulnék hozzátok.

1995-ben eladtuk a testvéremmel közös lakásunkat (1/2 - 1/2 arányban). Ugyanebben az évben vőlegényemmel vásároltunk egy lakást. A lakás árának 53%-a az én pénzemből származott, a maradék 47%-ot hitelből fizettük ki. Az adásvételi szerződésben 50-50%ban vagyunk feltüntetve, mint tulajdonosok.
Fél évvel később házasodtunk csak össze.
Most pedig válásra került sor.

Kérdésem: bár az adásvételin fele-fele tulajdonban szerepel a lakás, bizonyíthatom valahogy, hogy valójában kb.75%-ban az enyém a lakás, mivel a hitelt közösen fizettük? Vagy ennyi év után (8,5 év házasság) már lehetetlen dokumentáció hiányában?
Köszönöm előre is!

ObudaFan # 2005.10.12. 17:32

Amikor vettétek a lakást, még nem voltatok házastársak, legfeljebb élettársak, tehát - az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetettektől is eltérően - olyan arányban szereztetek tulajdonjogot, amilyen arányban a szerzéshez hozzájárultatok. Bizonyítani pedig okirat hiányában lehet pl. tanúkkal is.

vacci # 2005.10.13. 07:17

Ez biztos?
Tehát ha prezentálni tudom a tesómmal való közös lakásom adásvételi szerződését, majd a mostani férjemmel való lakás adásvételijét, és látszik, hogy pár hónapon belül történt az ügylet, akkor.... akkor még jól is kijöhetek belőle?
(amúgy nem célom, csak olyan szinten bekeményít, hogy kénytelen leszek én is valahogy reagálni.)
:-((((
Tanuk vannak bőven amúgy. :-(