Van megoldás?

profana # 2005.03.22. 22:12

Kedves Alorinc!
Elnézést, hogy csak most válaszolok a leveledre, ugyanis az elmúlt egy hónapot azzal töltöttem, hogy próbáltam meggyőzni az APEH és az Önkormányzat határozatokat hozó szakembereit arról, amivel a Közjegyzői Kamara visszautasította a közjegyző elleni panaszomat, vagyis "a hagyatéki eljárás még folyamatban lévőnek tekintendő", mert "egy része ideiglenes hatállyal került átadásra."
Meg kell, hogy mondjam, senkit nem érdekelt, sőt, az APEH végrehajtást helyezett kilátásba, ha nem fizetem be a hagyatéki végzés alapján rám kirótt adót. Õket nem érdekli, hogy az átadás ideiglenes, hogy a vállalkozásnak csak a fele illeti meg az örökösöket, az is az özvegy haszonélvezetével terhelten, ettől függetlenül a teljes vállalkozásra kiszabott adó felét a késedelmi díjjal együtt meg kell fizetnem, mert ők így értelmezik a hagyatéki végzés szövegét.
Ráadásul közlik, hogy milyen nagy értékű ingatlanrészeket örököltem, tehát van miből. Az nem érdekli őket, hogy az ingatlanok osztatlan közös tulajdonban vannak és sem az özvegy, sem a féltestvérem nem hajlandó sem értékesíteni az ingatlanokat, sem engem kifizetni. Tehát, ha a törvénytelen ideiglenes hatályú végzés alapján ők törvényes végzést hoznak, akkor fizessek és kész, vagy kérjem meg a közjegyzőt, hogy ugyan értelmezze már a saját szövegét.
És még valami:
NEM KÉRTEM, HOGY UTASÍTSÁK A KÖZJEGYZÕT, HANEM, HOGY VIZSGÁLJÁK KI AZ ÜGYEMET!
Minden dokumentumot mellékeltem, de a kamara mindent rendben talált és arra kért, magyaráztassam el magamnak az ügyvédemmel a hagyatékot.
Én úgy gondolom, hogy a fegyelmi bizottság azért van, hogy bírósági herce-hurca nélkül el lehessen dönteni, hogy a közjegyző törvényesen, vagy nem törvényesen járt el.
Ha nekem mindenképpen bírósághoz kell fordulnom, akkor ők miért vannak? Azért, hogy majd a bíróság megmondja, hogy hibázott és utána kerül a fegyelmi bizottság elé?
Tudhatod, hogy ilyet bíróság nem mond ki, sőt, most az elé nézek, hogy visszaadja az ügyet a közjegyzőnek, hogy ugyan állapítsa meg már a hagyaték teljes értékét, mert különben nincs min osztozkodni. Ezt a kamarai elnök vagy a fegyelmi bizottság, sőt, egy józan paraszti ésszel megáldott 8 osztályt végzett is meg tudja állapítani. Ezért kell összeülni bíróságnak, ügyvédeknek?
Kíváncsian várom a véleményed.

derill # 2005.03.23. 08:00

Nem ártana megnézned, hogy az ideiglenes hagyatékátadó végzés jogerős-e vagy sem. Ugyanis csak addig ideiglenes, amig nem emelkedik jogerőre. Ha viszont nem jogerős, akkor a jogerőre emelkedésig semmiféle adót, illetéket nem lehet kiróni. Fordulj az ügyvédedhez szerintem.

dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

alorinc # 2005.03.23. 08:50

Csak derillt tudnám ismételni, de kiegészítem. Annyira nem kell aggódnod, mert az adót, etc. mint követelés befizetésére csak a hagyaték erejéig van felelősséged, tehát a saját anyagi helyzetedet nem veszélyezteti.

Nem kell megnézned az ideiglenes háv-ot megmondom neked így két hónap távlatából, h. jogerős, mivel a hagyatékátadó végzés ellen 30 napos a fellebezési határidő, eddig tudod perrel érvényesíteni a figyelembe nem vett igényeidet.

alorinc # 2005.03.23. 08:51

Én azt sem értem, h. miért nem kérted az özvegyi haszonélvezeti jog meváltását a tárgyaláson. Hisz akkor tehermentes ingatlanod lenne

gtoa # 2005.03.30. 05:56

Anyámmal és apámmal megromlott a kapcsolatom (bár én havonta meglátogatom őket), és ők úgy döntöttek, hogy öregek otthonába költöznek, un. apartmant vásárolnak. Egy kb. 12 milliót érő öröklakással rendelkeznek, valamint egy több milliót érő telekkel, utóbbit már pénzzé is tették.
Kérdésem: kisemmizhetnek ilyen módon, hogy öregek otthonába költöznek és a bankszámlán lévő telekárából és a még rajta levő plusz készpénzből sem részesülhetek? Sajnos, ha a pénz témával előhozakodom, rögtön azzal jönnek, még élünk a pénz legyen a bankba, utána meg az államé. Képtelenség velük e témáról normálisan beszélni, nem veszik tudomásul, hogy igen nagy szükségünk lenne legalább a pénzbeli segítségükre, ha már az unokáikat sem kíváncsiak.
Kínál-e a jog lehetőséget arra, hogy még haláluk előtt hozzájussak az örökségemhez, mielőtt még bevonulnak a öregek apartmanjába, ugyanis mind az öröklakás árát, mind a telek árát én is megszenvedtem , hiszen gyermekként sok mindenről le kellett mondamon, sőt a telken minden hétvégén dolgoznom kellett még felnőtt fejjel is, sőt még a feleségemet is befogták segíteni.
Ha van lehetőség arra, hogy szüleim egyetlen gyerekként ne semmizhessenek ki, kérem írja meg, hogy mit tehetek.

alorinc # 2005.03.30. 07:06

Csak az ő beleegyezésükkel lehet a hagyaték megnyílása előtt a hagyatékról megegyezni. Ez az ún. lemondás az öröklésről, amikor a törvényes öröklésre jogosult, azaz Ön az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben lemond az öröklésről x összeg fejében.

Szüleinek az akaratán múlik mit tesznek vagyonukkal akár igazságos ez, akár nem, hisz ők a tulajdonosok. Ami utánuk marad abból Ön örökölni fog (előfordulhat, h. csak kötelesrészt, de fog).

profana # 2005.04.12. 20:51

Hát itt vagyok megint, talán még nem felejtettetek el. Túl sok jó hírt nem mondhatok, de ma volt egy döbbenetes esetem.
Miután úgy érzem, hogy az ügyvédem túl "nagy presztizsű" ahhoz, hogy az én szerteágazó hagyatéki ügyemmel foglalkozzon, őt ugyanis nem érdekli túlságosan, hogy mikor kapja meg a pénzét, úgy döntöttem, hogy ügyvédet váltok. Az oka az, hogy amikor a hagyatékkal összefüggő bármilyen esemény történt pl. a közjegyző által nem zárolt számlákról - a jogerős hagyatéki végzés ellenére - az özvegy kivette az összes pénzt, sőt, kiderült, hogy volt egy harmadik számla is, amit be sem jelentett, és azon volt a legtöbb pénz, az ügyvédem azt mondta, hogy megért, de ezzel kapcsolatban ő nem igazán tehet semmit. Majd a bírósági tárgyaláson elszámoltatják az özvegyet, addig nem kell vele foglalkozni.
Amikor az özvegy eladta a teljes vállalkozást a féltestvéremnek, az sem volt lényeges, majd a bíróságon...
Aztán jöttek a per tárgyát képező vállalkozással kapcsolatos adókra a fizetési felszólítások. Közölte, hogy ő ebben engem nem képvisel, csak a hagyatéki perben, tehát oldjam meg a dolgot magam, mert a megbízása semmire nem terjed ki azon kívül, hogy a bírósági tárgyaláson képviseljen. Éppen ezért sem a lopással, hamisítással, sikkasztással kapcsolatban - ezek mind a hagyaték azon részét érintik, amiről a per szól - ő nem illetékes, és nem is akar illetékes lenni. Ettől is megdöbbentem, de az még sokkolóbb volt, amikor elmentem egy másik ügyvédhez, egy ismerős ajánlására, aki kerek-perec kijelentette, hogy tőle ne kérdezzek semmit, látja, hogy van ügyvédem, menjek hozzá. Mikor mondtam, hogy éppen azért vagyok itt, mert váltani akarok, azt mondta, ő megérti, de amíg nem mondtam fel a másiknak, addig ő nem állhat szóba velem, utána esetleg igen, de ha ügyvéd nélkül maradok, az az én bajom, különben is már "elfogyasztottam" 2 ügyvédet, ez a mostani meg igazán "nagy személyiség", mit akarok én tőle. Különben is, pl. ő sem tartaná magát kötelesnek arra, hogy a hagyatékkal kapcsolatos adók felfüggesztésével vagy bármi hasonló dologgal bíbelődjön. Azért meg tényleg nem kellett volna ott hagynom az első ügyvédemet, mert az egyeztető megbeszélésen nem idézte azt a törvényt, ami előírja, hogy az egyéni vállalkozó vállalkozásának vagyona beletartozik a hagyatékba. Fele az özvegyé, másik fele meg a gyerekeké az özvegy haszonélvezetével terhelten. A jogszabály pontos számát néhány héttel korábban a közjegyző közölte vele az egyik levelében, de ő úgy jött el a megbeszélésre, hogy nem olvasott el egyetlen iratot sem és szépen ráhagyta a két másik ügyvédre a dolgot, vagyis védte az én érdekeimet.
Én korábban csak néhány ügyvéddel találkoztam, de az soha nem fordult elő, hogy ha valamit kérdeztem, vagy kértem, azt mondta, ez nem tartozik rá. Ha nem volt pontosítva a megbízásban, akkor legfeljebb készítettünk egy kiegészítést.
Szeretném tudni, hogy ma milyen megbízást kell adni egy ügyvédnek ahhoz, hogy képviselni tudjon a hagyatékkal kapcsolatos ügyekben? Előre nem tudom, hogy a féltestvérem, vagy az özvegy következő húzása mi lesz. Ha bekövetkezik valami, ami ráadásul az ő megitélése szerint is jogtalan, hiszen egy peres folyamat van, és nincs végső döntés, akkor, ha felmerül, hogy meg kell kérdeznie a bankot, az APEH-et, az önkormányzatot, vagy a szomszédot, akkor minden esetben újabb és újabb megbízást kell adnom, amit vagy elfogad, vagy nem. Például a hagyatékkal kapcsolatos mérleg- és aláíráshamisítást nem vállalta, pedig ő az után a vállalkozás után kapja a százalékát, aminél ezt történt, de a bejelentést a cégbíróságra nekem kellett beadnom. Azóta is fütyülnek rám, nem csinálnak semmit.
Van megoldás?

profana # 2005.04.30. 23:49

Szia Tina73!
Az üzeneted sajnos nem tudom elolvasni, mert nem jelenik meg a képernyőn, csak azt látom, hogy írtál. Nem küldenéd el újra?
Sajnos most is a tanácsotokat kérem. 2 napja kaptam meg a papírokat az ügyvédemtől és kiderült, hogy a hagyatékátadó végzés azért lett jogerős, mert az ügyvéd elmulasztotta értesíteni a közjegyzőt, hogy pert indított (ezt 8 napon belül kellett volna megtennie). Utána írt egy igazolást, hogy az irodája becsukott, szabadságon volt, fogadja el az utólagos értesítést. Ezt a közjegyző elutasította, így az egész végzés - végleges és ideiglenes átadás - jogerőssé vált.
Utána kérte a bíróságot, hogy helyezzék hatályon kívül a közjegyzői végzést, de október eleje óta a bíróság semmiféle választ nem küldött.
Természetesen én abban a hitben voltam, hogy, ha a per folyamatban van, akkor a tárgyalásig nem érhet semmi, az ügyvéd is meghagyott ebben a hitemben.
Most jutott el a tudatomig, hogy miután a végzés jogerőssé vált, ezért küldi az APEH és az önkormányzat az adófelszólításokat. Ezt akkor sem magyarázta el, amikor tanácsot kértem, hogy mit tegyek. Közölte, hogy erre nem szól a megbízása és az ügyvédbojtár "önszorgalomból" fogalmazott egy levelet, hivatkozva a perre, amire az APEH és a Közigazgatási Hivatal is fütyült és kijött a jogerős határozat, hogy, ha nem fizetek, jön a végrehajtó.
A Közigazgatási Hivatal leveléből jöttem rá, hogy én vagyok az adóalany, mert résztulajdonosa vagyok a teherautóknak, illetve üzemeltetem őket.
Na most erről én nem tudok, hiszen a teherautók az ingóságokhoz illetve az egyéni vállalkozás vagyonához tartoznak, aminek a végzésben még csak az értéke sincs megállapítva, ugyanis a közjegyző az általa elkészíttetett leltárt nem vette figyelembe, vagyis úgy adta át, hogy a vállalkozás 1/2 része az özvegyé, a másik 1/2 pedig a 2 örökösé az özvegy haszonélvezetével terhelten. Természetesen, miután az ügyvéd ebben sem volt illetékes, mert erre is külön megbízást kellet volna adnom és előleget fizetnem, mert a 2 megbízás, az első a hagyaték jogerőssé válásáig volt érvényes, a másik pedig csupán a hagyatéki perre vonatkozik, a hagyatékkal kapcsolatos más ügy nem hozzá tartozott.
Most elment mindkét kérés, hogy szüneteltessék a végrehajtást a per végéig. Az önkormányzatnál arra hivatkoztam, hogy a vállalkozást és az összes gépkocsit eladta az özvegy az én részemmel együtt, de a tudtom és beleegyezésem nélkül, a féltestvéremnek, mellékeltem az adásvételi szerződést és a listát, ahol a gépkocsik rendszám szerint ellenőrizhetők. Úgy gondolom, hogy így én nem vagyok adóalany, tőlem a súlyadót nem kérhetik.
Az ügyvédemtől megváltam, és kértem, hogy az előlegekből fizessen vissza valamennyit, mert az összeget túl soknak tartom az elvégzett munkát látva. Persze közölte, hogy szó sem lehet róla, menjek a kamarához, úgyis neki fognak igazat adni.
Amikor a papírokat hazahoztam, akkor jöttem rá, hogy azért lett jogerős a hagyatéki végzés, mert az ügyvéd elmulasztotta határidőre beadni a perindítási okmányokat. Ezt nem közölte velem, és gondolom, nem is tartja ügyvédi mulasztásnak, aminek anyagi és nem anyagi kár lett a következménye.
Szerintetek ez etikus? Nem kellett volna legalább figyelmeztetnie, hogy várható az adók kiterhelése, és hogy tehetek-e ellene valamit? Ez nem lett volna kötelessége?
Vagy ha már ezt nem tette meg, most, hogy elváltunk, nem kellett volna legalább az előlegből visszafizetnie valamit, ahelytt, hogy közli, ő tiszta, menjek a kamarához?
Derill! Mi erről a véleményed?

profana # 2005.04.30. 23:50