Új "apuka"

Nyilvánvalóan neked is van véleményed, akár rólam is. Ehhez jogod van és ahhoz is, hogy leird.

De amit én irtam rólad, Te félreértelmezted. Nem bélyegeztelek meg. Azt gondolom, hogy amig vitázol velem, addig érdekel a téma és addig elgondolkozol azokon amiket irtam. Én is azokon, amiket Te irsz. Ha tévedtem volna, sajnálom, semmiképp sem bántani akartalak. Most talán még nem, de pár hónap vagy pár év mulva már másképp látod majd.

Emlitettem, hogy családjogban nem lehet csak jogi tanácsot kapni. Természetesen én is szubjektiv vagyok, hiszen a tapasztalataim, az ismereteim befolyásolnak. Viszont részemről jót akartam Neked és a lányodnak - főleg neki. Ezt az apaság kérdést gondold át.

Itt Te mindenképpen anonim vagy még akkor is, ha a nevedet kiirod - én kevésbé, sokan ismernek személyesen is. Ennek ellenére felvállalom, ha tudom, hogy hibáztam, akármilyen kellemetlen. Volt már ilyen. Egyenlőre ugy érzem, ez nem az az eset.

Sokszor végiggondoltam a leirtakat - utólag. Sokan elolvasták és nem hallottam kritikát azoktól az emberektől, akik fontosak nekem, pedig szoktak szólni.

Õk kivülállóként szemlélik a dolgokat és amikor elolvasták amit írtál meg amit én, azt mondták, hogy igy, hogy leírtam, már ők is látják, amit én láttam.

Tényleg nem azért irtam, hogy elitéljelek, megitéljelek, hanem Neked, hogy átgondold, hisz a gyerekedről van szó, és vannak dolgok, amiket nem lehet visszacsinálni, vagy már tul késő. Ez is olyan.

Derill, ezt írtad:

"Azt hiszem a nőkkel az a gond, hogy egy részük mindig a legrosszabbat, a hátsó szándékot feltételezi a másikról, holott annak adott esetben semmiféle ilyen szándéka nincs, csak esetleg valamit rosszul fogalmazott meg, vagy rosszul csinált."

Mit szólnál, ha a hozzászólásaid alapján én azt feltételezném rólad, hogy te pontosan az elsőként említett rétegbe tartozol?

Természetesen nekem is vannak jó barátaim, akik ismerik a történetet elejétől a végéig, és az ő véleményüket meghallgatom és adott esetben tanácsaikat megfogadom.
Tőled (vagy másoktól, akik ezen a fórumon tevékenykednek) csupán jogi felvilágosítást kértem, ezt kevésbé, ám ezzel ellentétben erkölcsi kioktatást, magánvéleményt, megbélyegzést kaptam.

Mielőtt első hozzászólásomat beírtam ide (amit már sajnálok), olvastam hozzászólásaidat és úgy véltem, igenis kompetens vagy a dolgok nagy részében (bár nekem is feltűnt, hogy nem vagy mindig tárgyilagos, és az is, hogy általában az apáknak adsz igazat).

Igazából nem azzal volt gond, amit írtál, hanem ahogy írtad. Talán te is elgondolkodhatnál azon, hogy esetleg neked sincs mindig igazad. Ha ezt elismered, ne ide (mert"nyilvánosan ugyanis nehezebb felvállalni"), de az email címemre nyugodatn írhatsz:o). Ha pedig még mindig úgy érzed, nem követtél el hibát akkor, mikor egy segítséget kérő embert ilyen negatív módon ítéltél el (idézzelek?), akkor nincs miről beszélnünk a továbbiakban.

Üdvözlettel:
Trombitás Andrea

domboldal: "nem tűnsz teljesen tárgyilagosnak". Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok, ugyanis ez kizárólag nézőpont kérdése. Nyilvánvaló, hogy akit "birálok", annak ez nem biztos, hogy tetszik, és egyszerübb azt mondani, hogy nem voltam tárgyilagos, mint elismerni, hogy igazam volt. De voltak jó páran, akik megtették, elismerték. Nem itt, hanem email-ben. Nyilvánosan ugyanis nehezebb felvállalni.

Tényleg nem itélek el senkit és az "ott követtél el hibát, hogy..." tényleg nem ítélet. De nyilván ez is nézőpont kérdése, hanem figyelemfelhívás arra, hogy hol hibázott. Itélet akkor lenne, ha azt irnám, hogy "szemétláda vagy, aki mindenkibe beleköt, mindent tönkretesz maga körül".

Én ugy gondolom, hogy én is követek el hibákat az életben, mivel ez az amit nem tanitanak, tehát "másolás" utján történő tanulással, valamint próbálkozásokkal éljük az életünket. Viszont mivel nálam tényleg sok ügy fut össze, felismerem, hogy hol hibázik valaki, felhivom rá a figyelmét, és ha elég nyitott a dologra, képes változtatni, amitől neki és családjának sokkal jobb lesz.

Én az utóbbi körülbelül 4 évben nagyon sokat változtam - barátaimnak köszönhetően (ők tudják). De ehhez tényleg az kell, hogy felhivják a hibáimra a figyelmemet.

"néhány hozzászólás meg reakció azért sokmindent sejtet a hozzászólóról " tényleg igy van. Sokszor pár sorból az egész személyisége kitünik, igaz, hogy sokszor egy egész oldalból meg semmi. Nyilván ha valaki olvassa amiket irok, az én személyiségem is nagyjából nyitott könyv.

Mások is kérdezték már tőlem, hogy miért "tendál véleményed sokszor az apai oldal védelme irányába", de ez csak az illuzió. A helyzet ugyanis az, hogy a véleményem jogirányba tendál (még akkor is, ha nem mindig értek egyet a leírt jogszabállyal), de sajnos az apai oldalon fordul elő a legtöbb jogsérelem, emiatt látszólag az apai oldalt védem.

Nő vagyok, igy felismerem, amikor egy nő megpróbálja a volt társát (akit egykor nyilván nagyon szeretett, ha egyszer gyereket szült neki) tönkretenni mind anyagilag, mind lelkileg, sokszor csak azért, mert a pasi elhagyta, vagy csak egyszerüen nem felelt meg az elvárásainak.

Forditva is előfordul persze, de az nagyon ritka, a forditott oldalon inkább az van, hogy a pasi érzelmileg nem nyilvánul meg a nő felé, aki viszont általában érzelmi beállitottságu.

Ez viszont nem abból adódik, amit a nők sokszor képzelnek, hogy a pasik érzéketlen tuskók, hanem abból, hogy másképp müködnek, nekik más a fontos egy kapcsolatban, mint a nőknek. A pasik többsége képes éjjel-nappal dolgozni a családja megélhetéséért, akkor is, ha ezáltal keveset van a családdal, csak azért, hogy boldoguljanak. Ezzel szemben megelégszik azzal, ha van tiszta ruhája, rend van otthon, látja, hogy a gyerekek ellátottak, van meleg kaja és persze szex. Ha valamelyik hiányzik az életükből, akkor flusztráltak lesznek és hibákat követnek el.

Sokszor összeszedik a lakást, addigra meg észre sem veszik, és a házasságuk már romokba hever, mert a feleségük sosem kapott otthon szeretetet, szinte sosem látta a férjét, és/vagy valakinek - a férjjel ellentétben - volt ideje a feleségre, ettől aztán az azt hiszi, hogy a másikkal sokkal jobb lesz.

Tipukus esete ennek a gyes-en lévő nő helyzete. Otthon van egész nap, foglalkozik a háztartással, a gyerekkel, alig várja, hogy a férje hazamenjen, és felváltsa. Igen ám, de a pasi meg fáradt amikor a munkából hazamegy, legkevésbé van kedve egy második robothoz, mosogatáshoz, gyereksiráshoz. Kompromisszumok nélkül ez megoldhatatlan, legjobb megoldás, ha mindkettő megpróbálja a másik helyzetébe beleélni magát.

Mi egyszer cseréltünk a férjemmel poziciót. Ha jól emlékszem talán 2 napra, mindkettőnknek elege volt belőle. Tudomásul kell venni, hogy a klasszikus felállás nem véletlenül alakult ki. Akarhat kilépni belőle egy nő és családfőt játszani, de ezek a nők, akik ugymond "karriert" csinálnak, többnyire egyedül maradnak, mert a pasik ritkán alkalmasak a házicica szerepre és kicsi az esélye annak, hogy egy karrierista nő házicica pasit talál magának, ha pedig megtalálja, egy idő után lecseréli, mert ugye "papuccsal" mégsem élhet egy "üzletasszony".

Próbáltam már más fórumon is, egy kimondottan nők által látogatott fórumon, de a rendszer bonyolultsága és időigényessége miatt otthagytam, pedig ott nem ártana kicsit szemléletet változtatni. Ott egy halom pasigyülőlő nő hergeli egymást, adják egymásnak a tanácsot arra, hogyan kell a gyereket elzárni a "szemét" apától. Ott is van pár "tanácsadó", aki a rendszerrel is elboldogul, ugy látszik ideje is van rá és jól csinálják.

Azt hiszem a nőkkel az a gond, hogy egy részük mindig a legrosszabbat, a hátsó szándékot feltételezi a másikról, holott annak adott esetben semmiféle ilyen szándéka nincs, csak esetleg valamit rosszul fogalmazott meg, vagy rosszul csinált.

Én azt gondolom, hogy lehetőséget kell adni mindenkinek arra, hogy változzon, és az sem árt, ha ehhez segitséget is kap.

Kedves Derill,

régóta figyelem ezt a fórumot, s feltűnt, milyen áldozatos munkát végzel ismeretlen emberek javára.

Mégis nyugtalanít, hogy gyakran nem tűnsz teljesen tárgyilagosnak, de értelmes ember döntés előtt nyilván több szempontot is mérlegel (hogy miért tendál véleményed sokszor az apai oldal védelme irányába, nos az is érdekes kérdés lehet, de azért mindenki találgathat ;-)

Nos, azt írod nem ítélsz, hanem felhívod a figyelmet. "ott követtél el hibát, hogy...", ez nem ítélet tán? (Nem jogi értelemben természetesen, hanme érzelmi síkon, dehát magad mondtad, hogy családjogi ügyekben nem lehet teljesen kikapcsolni az érzelmeket.) A másik fél szempontjaira, érdekeire talán ennél kevésbé odamondósan is fel lehetne hívni a figyelmet.

Abban teljesen igazad van, hogy néhány hozzászólás meg reakció azért sokmindent sejtet a hozzászólóról ... sok mindent, de nagyon nem eleget. (Meg persze nem csupán a tanácsot kérőről, hanem a tanácsot adóról is...)

Nagyszerű dolog ez a tanácsadó fórum. Ugyanakkor nem téveszteném szem elől, hogy aki idevetődik, annak többnyire válogatottan nehéz problémái vannak (annak ellenére, hogy persze sokszor maga is közrejátszott a probléma létrejöttében, ez nem vitás). Nagyon jó, igazán nagyszerű, hogy oly sokaknak tanácsot adsz, s egy bizonyos fajta szemléletmódot képviselsz (nos, lehet, hogy azt mondod, nem érted mire célzok, végülis mindegy).

További szép napot kívánok neked is és mindenkinek.

Ez a cikk a Tina magazinban jelent meg. Az írója (és átélője) a fórum egyik olvasója. Nem fedem fel kilétét, ha akarja, majd ő megteszi. Ezuton is köszönöm neki a cikket, hogy merte vállalni az érzelmeit, és hogy ezzel másoknak is segit. A történet jellemző és azt az oldalt mutatja be, aki gyerekként nem tud még nyilatkozni. Elgondolkodtató történet. És ez a történet nem mutatja a harmadik oldalt, az apai oldalt. Sok férfi lesz alkoholista, mert elvesziti a gyerekét, a családját. Pedig lehetne másképp is.

Igaz történet
„Nehezen hiszem el, hogy lehet engem szeretni…”

Egymásra acsarkodó elvált szülők: a képlet oly gyakori, hogy már-már klasszikusnak tekinthető. Ám most az szólal meg, akit leginkább érint a helyzet. Eszter már felnőtt és maga is anya. De a gyerekkorát máig nem képes kiheverni

–Szüleimmel és két öcsémmel vidéken éltünk. Ötéves koromban költöztünk Pestre. Nem örültem neki, mert a régi lakásunk sokkal jobb, nagyobb volt, ráadásul új óvodába kellett járnom. A papám külföldre ment dolgozni. Nem tudom, mikor váltak el a szüleim. Nekünk, gyerekeknek senki nem mondott semmit. Több mint egy év telt el úgy, hogy nem láttuk a papámat. Aztán egyszer szólt a mamám, hogy készüljünk, mert jön apu, de ha ott lesz „az osztrák kurva” is, akkor azonnal meneküljünk, mert el fognak minket rabolni. Ezt hetekig hajtogatta… A találkozóra végül a házunk mögött került sor. Apu vidámnak látszott, mögötte felbukkant egy nő, erre én sikítozni kezdtem, hogy segítség, és rohantam haza.
–Évekig arról ábrándoztam, hogy egyszer majd eljön értem a papám. Utólag megtudtam, hogy hiába próbálkozott, anyu nem engedte a közelünkbe. Később előkerült egy köteg levél is, amiben nekünk írt, de anyu nem mutatta meg. A mamám stresszes helyzetekben mindig azt kiabálta, hogy „olyan vagy, mint a mocskos apád!”. Soha nem védett meg, egész gyerekkoromban úgy éreztem, engem különösen nem szeret. Azt hiszem, tényleg így lehetett, mert utóbb megtudtam, hogy a papám szerette volna, ha vele élek, és sokáig pereskedett értem. Kb. tízéves koromban valahogy kiharcolta, hogy elmehettem hozzá Ausztriába. Tök jól éreztem magam! De amikor hazajöttem, el kellett játszanom, hogy nem foglalkozott velem, hogy unatkoztam és a kaja is rossz. (Egyik se volt igaz!). A mamám ettől megnyugodott, de később sokszor a fejemhez vágta, hogy a „papa kedvence” vagyok. Soha, semmilyen információ nem jutott el hozzánk apuról. Nem mertem megkérdezni a címét, mert féltem, hogy retorziók lesznek, amiért nem utálom látványosan őt, aki „elhagyta és szegénységbe taszította a családot”. Az egészben az a legrosszabb, hogy a gyereknek muszáj lojálisnak lennie ahhoz, akivel él – hiszen tőle függ – s ezért alakoskodásra is hajlandó… Még arra emlékszem, hogy apu később egyszer eljött hozzám, kaptam tőle egy hajráfot, kézen fogva sétáltunk az utcán, és én baromi büszke voltam, hogy nekem is van apukám. Pár év múlva apu újra megnősült, és született egy húgom. Egyszer kint voltam náluk három hétig. A papám végig dolgozott, a nő nem adott enni, én pedig nem mertem benyúlni a hűtőszekrénybe. A nő bevallotta hogy féltékeny rám, de ez persze nem apu előtt történt.
–Anyu közben szép lassan alkoholista lett. Az volt a legfurcsább, hogy nem hermetikusan elzárt világban léteztünk, voltak tanáraim, voltak szomszédok, és biztos vagyok benne, hogy mindenki tudta, hogyan élünk, csak senki se foglalkozott vele. Pedig előfordult, hogy két hétig nem tornázhattam, mert annyira elvert a mamám, hogy látható nyomai maradtak. Tizenkilenc évesen elköltöztem hazulról, mert már nem bírtam tovább. Nem tudtam tovább tanulni, nem volt hol laknom, három naponta másnál aludtam… Később stabilizálódott az életem, már a második főiskolámat gyúrom. A papámmal talán most a legjobb a viszonyom. Szinte minden nap kommunikálunk emailben. Ennek ellenére nem biztos, hogy tízéves szünet után egy kapcsolat tökéletesen helyre hozható. Nem tudom, mit mondhatnék? Máig úgy érzem: nem tett meg értem mindent. Tovább bonyolítja a helyzetet az új családja. Van egy nagy házuk a Balatonon is, de oda én nem mehetek, az osztrák felesége nem engedi. A papám nem mer kiállni mellettem. Azt mondja: ő már elveszített egy családot, másodjára nem akar így járni.
–Anyukámmal felemás a viszonyom. Féltem őt, mert látom, ahogy fokozatosan elhanyagolja magát fizikailag, szellemileg pedig leépül. Nagyon sok évnek kellett eltelnie, mire a szemébe mertem mondani: anyu, neked alkohol problémáid vannak. Azóta sem tudom kezelni a helyzetet… Nemcsak én mentem tönkre ettől az egésztől, hanem a testvéreim is. Az egyik öcsém arról álmodozott, hogy szakács lesz. Nem volt elég kitartása, tizenévesen elszökött egy tengerjáró hajóra tányért mosogatni. Hét évbe telt, mire fölverekedte magát a kuktaságig. De tovább azóta sem jutott. A másik öcsém évekig fasiszta eszmékkel rokonszenvezett. Talán a közösség, az akolmeleg vonzotta, nem tudom. Két éve epilepsziás lett… Egyfolytában azon jár a fejem, hogy ha egy szerető, kiegyensúlyozott családban növünk fel, biztosan nem siklott volna félre az életünk.
–Nekem a mai napig nagyon nehéz stabil párkapcsolatban létezni. Nyolc éve élek együtt a párommal, van egy kisfiunk. Ennek ellenére nehezen hiszem el, hogy engem tartósan lehet szeretni, hiszen gyerekkoromban sokáig abban a hitben éltem, hogy a papám azért nem jelentkezik, mert nem szeret. Ergó: én nem vagyok szeretetreméltó. Hiába tudom a felnőtt eszemmel, hogy nincs igazam, a lelkem mélyén mindig félek. Rengeteg bennem az önbizalomhiány, folyton reszketek, mikor hagy faképnél a párom, soha nem érzem magam biztonságban és a családomból soha nem számíthatok senkire. Ahhoz elég okos vagyok, hogy összefüggésbe hozzam a mai állapotomat a gyerekkori történésekkel, és meglássam az ok-okozati összefüggést. De ahhoz nem vagyok elég okos, hogy kiutat találjak. Egy dolgot biztosan tudok: nincs olyan ember, aki engem el tudna választani a gyerekemtől. Ha kell, piros szívecskés lufival strázsálnék az iskola előtt, krétával írnék a járdára, tele ragasztanám üzenetekkel a liftet. Mert én átéltem, milyen az, ha egy gyerek folyamatosan úgy érzi: nem szeretik.

Banyamancs: ne aggódj, nem mentem sehova. Pár sor pedig sokat elárul. Tudom, hogy én is tévedhetek, de eddig még nem történt meg, a válaszreakciók mindig igazoltak. Igyekszem azért nem elbizni magam, ezért köszi a figyelmeztetést. Majd figyelek:)))

Ui: nem ítélkezek. Felhivom dolgokra a figyelmet. Ez elgondolkodtat embereket. Néha emiatt támadnak, de a kedélyek általában lenyugszanak, és elgondolkodnak azon, hogy nekem tényleg semmi érdekem nem füződik ahhoz, hogy ők megváltozzanak. Saját és szeretteik életét keseritik, ha nem változtatnak. Felőlem olyanok maradnak, amilyenek akarnak. Valahol olvastam, hogy "az igazi jó barát megmutatja a hibáidat, hogy Te is felismerd és változtathass rajtuk". Nekem is vannak igazi jóbarátaim és mindig figyelek rájuk.

Banyamancs: nem ismerem derillt, illetve igazán senkit... de nem azt várjuk derilltől, hogy pár soros "beírásból" ítélkezzen? nem védeni akarom, de tisztelem benne a segíteni akarást, amit manapság nem nagyon lehet tapasztalni... lehet olykor téved, másképpen lát dolgokat, lehet olykor indulatos, de én úgy látom és úgy olvasom, hogy igen sok embernek segített már, és bízom benne, hogy segíteni is fog... és ő is ember... miért várnátok akkor tőle, hogy más legyen, mitn EMBER? szerintem igenis azt várjuk ezektől a topikoktól, hogy vadidegen emberek mondjanak valami jót/biztatót olykor tényleg 1-2 sorból, segítsenek a jogszabályok útvesztőjében, de mi van akkor, ha ez nem tetszik nekünk? nem azért van a topic (véleményem szerint), hogy a saját igazunkról kapjunk visszaigazolást, hanem azért, hogy a JOGról legyen némi fogalmunk... és ezért köszönet illeti meg derillt és társait...

Hééhééé, Derill, egy kicsit kezdesz szerintem is messzire menni... Nem tanultál pszichológiát? SOHA nem szabad az első terápiás óra után ítélkezni, hát még ha nem is ismered a másikat, csak egy pár soros beírásból elemzel... Ez mindig veszélyes és rád nézve is nem csak a páciensre!

TAndrea: nem kell mindjárt rosszat feltételezni. Vagyonmegosztást számoltam pár topiccal arrébb, szerintem annak örült ennyire:)

Ha viszont rögtön feltételezed másokról, hogy rajtad mulatnak, az azt jelenti, hogy rossz a lelkiismereted. Tegyél rendet magadban, ez esetben nem fogsz rögtön rosszra gondolni és az életed is rögtön nyugodtabb lesz.

Kedves Pótanya! Örülök, hogy jól tudsz szórakozni más baján. Nagy IQ-ra vall.

Milyen osztás? Nem vagyok jó matekos:(

Annyira, de annyira tetszett az osztás Derill! :)))

Szivesen. Itt a környéken találsz még örökbefogadásos topicot, az abban irtakat is át tudod nézni, eléggé hasonló az eset.

Bocsánat, de a párom nem az "aktuális pasim".
Ezt még szerettem volna tisztázni.
A továbbiakban pedig nem kívánok magyarázkodni.

A jogi tanácsot köszönöm.

Ez családjog. Száraz jogi tanácsadás itt sosem fog müködni. Meg tudom mondani tök szárazon, hogy ki örököl egy házat, de családjogban ez nem müködik, mert gyerekek, emberek sorsa dől el. Amit irtam, az a tapasztalat.

Az, hogy elitéllek-e vagy sem, hadd döntsem el én, egyébként senkit soha nem szoktam elitélni. Az élet ugyanis nem olyan, mint egy tankönyv, hogy megtanulom és levizsgázok, és talán még tudom is, hanem gyakorolva, hibázva tanuljuk. Mások hibájából sokat lehet tanulni, van aki abból szokott, van aki a sajátjából, ez esetben a saját és a gyereke kárára.

Bármit is gondolsz, a hibát akkor követted el, amikor a lányodtól elvetted az apját azzal, hogy nem segitetted elő a kapcsolatukat.

Ezt természetesen szépitgetheted, de a helyzet attól még nem változik. Azt szoktam erre mondani, hogy számomra tök mindegy, hogy tönkremegy-e a gyereked élete vagy sem, hiszen nem ismerem, de talán számodra nem mindegy.

Tudhatná, hogy kit tekint apjának, ha ugy nevelted volna, de ez nem igy történt. Most már nyilvánvalóan könnyedén bizod rá, hogy akar-e találkozni a vér szerinti apjával, hiszen már biztos vagy benne, hogy nem fog akarni, eléggé ellene forditottad már. Egyenrangu félként akkor kezelnéd, ha segitenéd, és nem állitanád töntési helyzetbe azzal, hogy ő mérlegelje azt ami számodra volt jó vagy rossz. Nem mindegy, hogy mit hogyan mondunk el, ez csak arról szólt, hogy "lássa a gyerek, milyen szemét apja van". Ha nem igy akartad volna, csak a jót mondod el. Ne felejtsd el, hogy döntésképtelen, még akkor is, ha szerinted nem az. Egy gyerek azt akarja, amit a szülő.

Ez a "nem állok útjába" ugyanerről szól. Az anyósok szokták mondani, amikor már belebarmoltak a házasságba, hogy "nem állok a fiatalok boldogságának utjában" - persze ilyenkor már biztosak benne, hogy ugysem lesznek boldogok, mert elültették a "kis ördögöt" valamelyik agyában. Ez a manipuláció müvészete, csak van aki nem veszi észre, és van aki igen.

Nem értettél meg semmit, pedig segiteni akartam, hogy más szemmel lásd mindezt. A lányod akkor fogja akarni a kapcsolatot tartani az apjával, ha Te is akarod. És az apa is csak akkor fogja akarni. Elérted, hogy ne akarja egyik se, de ez a lányodnak rossz, csak még lehet, hogy nem is tud róla. Ha majd később rájön a manipulációra - és miért ne jönne rá, hisz Te mondtad, hogy okos - ellened fordulhat.

Én a tapasztalatot látom, azt, hogy sok gyerek nő fel apa nélkül, és hogy a nők egy része minden aktuális pasit a korábbi gyereke apjává akar avatni. Ezek azok a nők, akik ahány pasi, annyi gyerek és mindet másképp hivják, hacsak nem tudják rávenni a szerencsétlen aktuális pasit, hogy fogadja őket örökbe. Ez kizárólag a nő önös érdeke, a gyerek itt nem számit, bár látszólag minden az ő érdekében történik.

Köszönöm az erkölcsi kioktatást. Igazából nem erre voltam kíváncsi, csupán jogi segítségre. Nem tudom, honnan veszed a bátorságot, hogy bárki fölött ítélkezz.
Az, hogy milyenek voltak a körülmények akkor, és milyenek most, csak én tudom, egy hozzászólásból nem hiszem, hogy meg kellene ítélned (és el kellene ítélned) azt, aki tájékoztatást kér.
Annak idején nagyon sok hibát elkövettem, többek között azt is, hogy hozzámentem, gyereket születm egy ilyen embernek. A lányomat imádom és mind érzelmileg, mind lelkileg, mind anyagilag minden tőlem telhetőt megadtam neki akkor is, mikor egyedül neveltem és megadok neki most is. Életem középpontjában a két gyermekem áll. Azt pedig hadd tudja a lányom, hogy kit tekint apjának. És azt is rábízom, hogy eldöntse, mikor akar a vér szerintivel találkozni. Mivel egyenrangú félként kezelem, elmondtam neki a volt férjemről jó és rossz emlékeimet is, hogy mérlegeljen. Nem állok útjába, ha tényleg tartani akarja vele a kapcsolatot. Én így látom jónak.
Azt hiszem, te nagyon sarkosan látod a dolgokat, pedig az élet nem így működik (sajnos?).

Az, hogy a gyerek kit tekint az apjának, attól is függ, hogy hogyan neveled.

Nem a pasin, hanem általában a nőn mulik, hogy a gyereknek milyen a kapcsolata az apjával, főleg, ha két évig már nevelte is az apa.

Amikor a nő terhes lesz, folyamatosan vele van a születendő gyermeke, és ezért igen szoros érzelmi kapcsolat alakul ki a gyerek és közte. Amikor pedig megszüli, elvárja, hogy a gyerek apja azonnal szeresse a kicsit, holott általában ez a kötődés az apa és a gyerek közt csak a születés után fog kialakulni.

Nem azért szeretünk valakit, mert tőlünk származik, hanem azért, mert megismerjük és fokozatosan kialakul az érzelmi kapcsolat. Ha az apa nem kap lehetőséget arra, hogy ez kialakuljon - és itt az anyának nagyon nagy a felelőssége ez irányban - akkor nehezen alakul ki, vagy ki sem alakul. Az anya fosztja meg ez esetben a gyermekét az apától.

Erre több bizonyiték is van egyébként, azokban az esetekben például, amikor az anyától születése után azonnal elvették a gyermeket a nő és a gyerek közt sem volt szoros érzelmi kapcsolat. Ha visszakapta, és nevelhette, általában rövid idő alatt kialakult ez az érzelmi kötődés.

Az ilyen apák ezért nem jelentkeznek a gyerekért, de ez a nők hibája minden esetben. A pasik általában nem eröltetik, mert kerülik a konfliktusokat, a nők pedig örülnek, hogy eltünt az életükből a nem kivánt pasi. Viszont akkor gondolták volna meg előbb, mielőtt gyereket szülnek tőle, ahelyett, hogy a gyerekük életét tönkreteszik.

A gyerek ugyanis ettől még apa nélkül fog felnőni, mert egy vadidegen pasi sosem lesz a vér szerinti apja.

Ha a vér szerinti apja alkoholista vagy bünöző lenne, akkor nem állna érdekében, hogy a vér szerinti apjával jó kapcsolata legyen, hiszen a gyerekek mintának is tekintik szüleiket, nem jó, ha a gyerek alkoholistát vagy bünözőt tekint példaképének.

Ilyen helyzetben azonban, amikor ez nem áll fenn, a gyereknek mindenképpen az az érdeke, hogy a vér szerinti apjával alakuljon ki jó kapcsolata.

Ezt a nők képtelenek sokszor felfogni. Ugy gondolják, hogy azért, mert nekik nem felelt meg a pasi, sőt mert ők másik pasit akarnak, akkor a gyereknek is jó lesz az a másik. Nem lesz jó. Egy vér szerinti apát nem lehet helyettesiteni még örökbefogadással sem.

Azt irod, hogy a kislányt egyszer sem manipuláltad, aztán azonnal megcáfolod. "A felnőttek beszélgetéséből viszont elég sok dolgot kiszűrt és most ott tartunk, hogy szégyelli a vér szerinti apját. " Ez ugyanis a manipuláció része.

A felnőttek a gyerek körül nem folytathatnának olyan beszélgetést, ami a gyerekben a vér szerinti apával szemben ellenérzéseket vált ki. Az anya feladata lenne erre odafigyelni, de természetesen az ilyen anyák próbálják saját magukat igazolni azzal, hogy "na lám, mások is igy gondolják", és teljes mértékben természetesnek veszik a gyerek manipulációját, ha az az apa ellen folyik.

Az a Te szégyened, nevelési csődöd bizonyítéka, ha a gyerek szégyelli az apját. Mivel a gyerek pontosan tudja, érzi, hogy Te hogyan érzel az apja iránt, és Neked próbál megfelelni, igyekszik azoknak az elvárásoknak megfelelni, amiket támasztasz Vele szemben. Persze egyszerübb a gyerekre ráfogni: "azt szeretném, amit a lányom akar." Ez nem igaz, ugyanis a lányod azt akarja, amit Te. 7 évesen képtelen belátni, hogy neki mi áll az érdekében, előzőleg már irtam, hogy cselekvőképtelen, az érzelmei, gondolkodása olyan szinten befolyásolható, manipulálható, hogy teljes mértékben irreleváns, hogy ő "mit akar".

"Õ pedig azt szeretné, ha nem ő lenne a kakukktojás az egyébként tökéletesen működő kis családunkban." Látod? Ez is a manipuláció része. Érezteted, illetve a családtagjaid éreztetik Vele, hogy ő nem teljes értékü tagja a családnak, hanem egy "kakukktojás", de ha azt akarja, amit Ti (hogy a párod örökbefogadja), akkor majd az lesz.

Ahelyett, hogy mindent megtennél annak érdekében, hogy jó kapcsolata legyen a vér szerinti apjával, mindent megteszel azért, hogy a gyerek ne érezze jól magát a bőrében, más nevet akarjon, más apát akarjon.

Ez a Te akaratod, nem egy 7 éves gyereké, ugyanis egy 7 éves gyerek nincs az ítélőképessége birtokában a tekintetben, hogy ki legyen az apja (max. azt képes eldönteni, hogy csoki, vagy vanilia fagyit akar).

Nem tudom miket tett az apa, de ugy gondolom mindennek oka van. Rosszul választottál (vagy ő), de ez nem ok arra, hogy a közös gyermeketeket is elválaszd az apjától. Te élhetsz tőle külön, de a gyermekednek joga van az apjával kapcsolatot tartani és szüksége is van erre, akkor is, ha szerinted nem.

Sajnos a házastársi örökbefogadások esetében igen sokszor fordul elő, hogy az uj házasság sem sikerül és a gyerekkel ezek után már az örökbefogadó apa sem törődik. Ha sikeres is lesz a házasság, a gyerek felnőttként (amikor már tudja, hogy elrontották a gyerekkorát) mindenképpen vágyni fog a vér szerinti apjára.

Nem tudom melyik topicban van, de keresd meg Kála leirta, hogy az anyja hogyan tiltotta el az apjától, és hogy ő pontosan megtanulta mit kell mondania, hogy az anyjának megfeleljen. Eközben nagyon szerette az apját, de anyjának nem merte gyerekként megmondani. Kála csak egy a sok közül.

Kedves Derill, a kislány nyilvánvalóan azt tekinti apjának, aki 5 éve neveli, és nem azt, aki élete első 2 évében abban a lakásban élt, ahol ő, de ezen kívül semmi mást nem tett a gyermeke érdekében.
A levelem stílusa (amit a volt férjemhez írtam) egyáltalán nem volt fenyegetőző. Úgy gondolom, ha eddig sem lelkileg, sem anyagilag nem támogatta a lányunkat, akkor miért lenne érdeke az, hogy "csakazért sem" járul hozzá az örökbefogadáshoz.
A láthatást egyébként soha nem gátoltam volna, ha egyáltalán megjelenik időnként a gyerekért. Mivel ezt nem tette meg, remélem, nem gondolod, hogy a gyereknek kellett volna az "apja" (hahaha) után mennie?
Egyébként a kislányt egyszer sem manipuláltam. A felnőttek beszélgetéséből viszont elég sok dolgot kiszűrt és most ott tartunk, hogy szégyelli a vér szerinti apját. Hosszú beszélgetések eredménye az, hogy már hajlik arra (8 évesen), hogy ha esetleg az apja látni akarná, akkor talán ő is szívesen találkozna vele.

"Döntsd el, hogy azt akarod megmutatni, hogy az lesz amit Te akarsz, vagy azt szeretnéd, hogy tényleg hozzájáruljon az örökbefogadáshoz?" - azt szeretném, amit a lányom akar. Õ pedig azt szeretné, ha nem ő lenne a kakukktojás az egyébként tökéletesen működő kis családunkban. 8 éves és nagyon érzékeny, és most, hogy kistesója van, akit úgy hívnak, mint apát és anyát, ő úgy érzi, nem is akarjuk, hogy hozzánk tartozzon, mert más a neve...
Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok elvált apuka van hátrányos helyzetben (férjem is elvált és előző házásságából neki is van egy kislánya), de ez most nem az az eset, amikor a "szegény apukát" már megint bántják. Ez nem az a fórum, ahol elmesélhetném, miket tett ez a szegény apuka, míg egy család voltunk. Elég, ha én tudom.

A választ azért köszönöm.

Alorinc: ez a szabály itt nem használható, ugyanis nem minősül joggal való visszaélésnek az, ha a szülő nem hajlandó hozzájárulni gyermeke örökbefogadásához.

TAndrea: nem helyeslem amit csinálsz, mert a gyermekednek egyetlen apja van csak, az pedig a vér szerinti. Bármennyire is szereted a párodat, az sem helyes, hogy gyermeked őt tekinti az apjának. Ez az én véleményem, de a kérdésedre a válasz: nem az apaságáról kell lemondania, hanem az örökbefogadáshoz kell hozzájárulnia. Nem volt jó ötlet rögtön fenyegetőzni, ez pszichológiailag pont azt váltja ki, hogy azért se mondjon le. Kérned kellett volna, szerintem többet értél volna vele. Próbáld meg ujra. Mondd el neki, hogy mit és miért szeretnél, adj neki gondolkodási időt. Döntsd el, hogy azt akarod megmutatni, hogy az lesz amit Te akarsz, vagy azt szeretnéd, hogy tényleg hozzájáruljon az örökbefogadáshoz?

A tartásdijat csak 6 hónapra visszamenőleg kérheted.

Ha az apa nem mond le, viszont kapcsolatot sem tartott soha a gyerekkel, és tartásdijat sem fizetett soha, kérheted a szülői felügyeleti jogának a megvonását a biróságon, természetesen csak akkor, ha téged semmi felelősség nem terhel amiatt, hogy az apa nem tartott kapcsolatot a gyerekkel, tehát soha nem akadályoztad a kapcsolattartást. Az, hogy a leányod mit szeretne teljes mértékben irreleváns az ügyben, mivel a lányod nyilvánvalóan azt akarja, amit Te akarsz (cselekvőképtelen, befolyásolható, manipulálható).

Amit F. Krisztina irt, az nagyjából ugy van. A férjednek meg kell jelennie a Területi Gyermekjóléti Szolgálatnál pszichológiai szakvizsgálatra (ez Budapesten az VIII., Alföldi u. 9-13. szám alatt van).

Ez most egy kicsit rókafogta csuka, ugyanis nem érdemes a TEGYESZ-hez menni, ha a vér szerinti apa nem járul hozzá az örökbefogadáshoz, viszont nem áll a gyerek érdekében az, hogy az apa lemondjon, ha az uj apa mondjuk véletlenül nem alkalmas az örökbefogadásra.

Ráadásul a férjednek is nyilatkoznia kell azért, hogy tényleg ő is akarja ezt az örökbefogadást, ugyanis amennyiben köztetek véletlenül megszakad a későbbiek során a kapcsolat, az örökbefogadás attól még nem bomlik fel. Jogai és kötelességei lesznek ezzel a gyermekkel kapcsolatban is, tehát tartásra lesz köteles, és kapcsolattartási joga is lesz.

Andi!

Bár nem vagyok jogász, de hasonló cipőben járunk csak fordítva.

Ti beadjátok a gyámhivatalnál az örökbefogadási kérelmet, őt pedig a gyámhivatal fogja megkeresni. Valamilyen psziháteri vizsgálat is van a leendő apát vizsgálják, hogy alkalmas-e apának, de mivel házastársak vagytok ez könnyebb dolog.

A gyerektartást fél évre visszamenőleg lehet igényelni.

Üdv: Kriszta

Alorinc, köszönöm a válaszod. Igaz, nem sokat értek belőle... Mit is akar ez tkp. jelenteni?:o)

Bár még nem válaszolt senki, hozzátenném, hogy az előbb hívott az ex-férjem, aki nem kapta meg a levelemet (állítólag), de mikor mondtam neki, hogy a párom mit szeretne, lehülyézett és azt mondta, majd meggondolja. Nem hiszem, hogy lemond az apasági jogáról (nem tudom, ez a pontos megnevezés-e), már csak azért sem, hogy kibabráljon velünk.
Közben felmerült bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha a volt férjemről bizonyítani tudom, hogy drogozik és állt már pszichiátriai kezelés alatt is? Ha esetleg beszámíthatatlan, akkor is csak úgy történhet meg ez az "örökbefogadás", ha ő lemond?
Valaki kérem, segítsen!
Köszönöm.

Tényleg így van.

Nem nagyon bízom benne, de egy ötlet:

Ptk. 4.§.(3) Ha a joggal való visszaélés jogszabály által megkívánt nyilatkozat megtagadásában áll, és ez a magatartás nyomós közérdeket vagy különös méltánylást érdemlő magánérdeket sért, a bíróság a fél jognyilatkozatát ítéletével pótolhatja, feltéve, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el. A jognyilatkozat pótlására különösen akkor kerülhet sor, ha a jognyilatkozat megtételét illetéktelen előny juttatásától tették függővé.

Azt a Bíróság dönti el, h. valóban különös méltánylást érdemlő magánérdekről beszélünk-e jelen esetben. Más fogódzom nincs.

Sziasztok!
A következőben szeretném a segítségeteket kérni: 5 éve elváltam első férjemtől, akitől van egy kislányom (aki velem él). A válás óta az ex-férjem nem keresi a kislányt (nyáron találkoztunk vele egészen véletlenül az utcán, akkor is csak odaköszönt neki).
A válás előtt kb. 2 évvel már külön éltünk, én már akkor felköltöztem vidékről a kislányommal. Itt ismerkedtem meg a jelenlegi férjemmel, akitől szeptemberben kislányom született.
Párommal rendkívül jó a kapcsolatunk, és ami nagyon fontos, a nagyobbik lányom édesapjának tekinti őt. Párom szeretné őt a nevére venni, de ehhez volt férjemnek le kell mondania apasági jogáról.
Hozzátartozik, hogy válásunk óta gyerektartást sem fizet az ex (akkor jelképes összegként 5000 Ft-ot jelöltem meg gyerektartásra, de egyetlen fillért nem kapott ebből a lányunk. Igaz, eddig nem is forszíroztam.)
Írtam az ex-nek egy levelet, amiben kértem, mondjon le apasági jogairól, ha már úgysem tartja a kapcsolatot a gyerekkel (a kislány is nagyon szeretné, ha őt is úgy hívnák, mint kishúgát). Azt is megírtam, ha ezt nem teszi, úgy veszem, hogy élni akar ezen jogaival, így kötelezettségei is vannak, és ebben az esetben beperelem az elmaradt gy.tartás miatt. Talán túl drasztikusnak tűnik ez a megoldás és nekem nem a pénzre van szükségem, csupán arra, hogy egyszer az életben nézze a lánya érdekeit.
Nem válaszolt levelemre, sms-t is írtam neki, erre sem, még felhívom, de azt hiszem, tényleg csak a beperelés jöhet szóba.

Vagy van valami jogi kiskapu, hogy az ő lemondásának hiányában nevére vegye a kislányt a párom?

Mennyi időre visszamenőleg lehet az elmaradt gy.tartás miatt vkit beperelni? Úgy hallottam, hogy max. 1/2 évre visszamenőleg kérhető a tartás.
Tényleg így van?

A választ előre is köszönöm,
TAndi